Hirdetés
-
LOGOUT.hu
Az objektívekre két nagyon fontos adat jellemző, melyek alapján rendszerint azonnal be lehet őket sorolni. Ezek az objektív fényerejét és gyújtótávolságát jelző számok.
Új hozzászólás Aktív témák
-
t_a_m_a_s
őstag
55-200-ból a VR-est egész jó áron lehet kapni. Nekem a sima kit van, 200 körül már annak is lágyul a képe rendesen... Én teléből egyértelműen a Nikon 70-300 VR-t venném (illetve fogom venni, ha lesz rá pénzem), bár az már egy másik árkategória, de szerintem megéri gyűjteni rá.
Holnap majd jól beletépünk...
-
t_a_m_a_s
őstag
Azt nem mondhatom, hogy nem elég a 200mm, sőt. Szinte mindig a 18-105-öt használom, az 55-200-al ugyanis 150-200 nekem már szinte mindig bemozdul a kép (lehet, hogy az én kezemmel van a hiba...), meg mint mondtam, eléggé lágy képet ad a végén. Így nem vagyok vele sokkal előrébb mint a 18-105-el. Viszont múltkor kipróbáltam Ricsi 70-300-át, amiben brutál jó a VR és a 300 mm, meg sokkal komolyabb obinak tűnik az 55-200-nál. Én már beletörődtem, hogy a fotózás költséges játék, ha összejön az ára, biztosan ezt veszem majd. Addig viszont még be kell szereznem egy 35/1,8-at, az egyenlőre jobban izgat
Holnap majd jól beletépünk...
-
Degeczi
nagyúr
-
Degeczi
nagyúr
nem célszerű, mert 100% nézetben jól látható a VR negatív hatása: nem olyan tiszta, éles kontúrok, mint nélküle (+még persze többet is fogyaszt a kamera)
a záridőt mindig látod a keresőben, így még a képkészítés előtt el tudod dönteni, bevállalható-e, vagy érdemes inkább VR-t használni (vagy persze ha nincs, ISO-t emelni)
-
TeeJay
félisten
kapcsold be a VR-t tedd a füled mellé az objektívet és nyomd le félig az expogombot, egyből hallani fogod hogy bekapcsolt és amíg el nem engeded a gombot folyamatosan stabilizál.
a keresőben is szépen lehet látni csak tekerd ki a tele végére, mozgasd apró mozdulatokkal jobbra balra fel le az objektívet majd kapcsold be a VR-t félig lenyomott expogomb mellett látod majd hogy bizonyos szintig fogja korrigálni az elmozgásokat.
persze egy hatalmas félméteres rángást az sem tud eltüntetni de a kézremegést nagyon szépen kompenzálja amikor meg kész volt a fotó visszaugrik a stabilizáló lencse középállásba és jöhet a következő képén a 18-105-nél így tapasztaltam
Mixgyűjteményem ---> https://www.mixcloud.com/teejayhouse/
-
TeeJay
félisten
nekem 18-105VR van a D90-en és ritkán kell bekapcsolnom a VR-t max akkor szoktam ha kevés a fény és pont 85-105mm között használom az objektívet de már túl hosszú a záridő ahhoz hogy biztonsággal ki lehessen tartani.
A módban fotózok általában ott 1/60 záridőt ad vakuzáskor a gép nem tudom miért
de eddig még nem volt problémám bemozdulással
persze nekem van portrémarkolat is meg SB-900 és így a felszerelés már közelíti a 2kilót szóval elég masszívan kell fognom, nem szokott bemozdulni a masinaMixgyűjteményem ---> https://www.mixcloud.com/teejayhouse/
-
TeeJay
félisten
kit objektívnél nem vészes annyira ha a gép adja a rekeszt mivel ha jól láttam szinte minden rekesznél szép éles a kép, ellenben mondjuk egy 35mm f/1,8-nál már kell játszani a mélységélességgel, hát még egy 1,4-es objektívnél
a vakuzáskor megjelenő 1/60-as záridőt szerintem én is 1/30-ra fogom tenni, csak mindig attól féltem hogy 105-re tekert objektívnél (ekv. 157-158mm) már bemozdulhat a túl hosszú záridőnél.
Mixgyűjteményem ---> https://www.mixcloud.com/teejayhouse/
-
Slowman
aktív tag
A 18-105 mellé nem is nagyon kell tele sztem.
Ha statisztikát csinálnék akkor az jönne ki, hogy 50mm , mert mióta megvan az 50/1.4 azóta csak a nagylátó miatt tettem fel a 18-55mm obit. Viszont jó volna egy kicsit hosszabb végű obi mert az 50 néha kevés, és jó volna egy jóféle nagylátó is mert a 18-55 kit nem a legjobb. Egy darabig szimpatizáltam egy 17-70/4 SMD-vel de azt mondták, hogy nem annyira jó akkor inkább a 17-50/2.8 és erre elkezdtem nézelődni és a 24-70/2.8 is nagyon szimpatikus lett . -
Byk01
senior tag
Szerintem azért nézd meg azt is, hogy egyszerre kell-e a nagylátó meg a tele (úgy értem, hogy lőssz kettőt 18 mm-n, aztán egyet 70-en, utána hármat 150-en, utána vissza 22-re), mert ha nem, akkor gyorsan megvan az obicsere. Nyilván nem szeret az ember egy-két képenként cserélni, de ha olyan a téma, akkor meg lehet tervezni, mit és hogyan fényképez az ember.
"Az obi, amivel lelátsz a víz alá halakat fotózni a halszem (halszemlélő objektív rövidítése)." - .mf "A jövő mi vagyunk: a fiatalok és az emberek." - Drotár Adrienn
-
Byk01
senior tag
Nálam is az van tervbe véve, de én nem félek a cserélgetéstől az 55-200-ra Nekem inkább azért van szükségem a 18-105-re, mert kisebb családi összejöveteleken kell a nagylátó is, ha több embert akarok képbe venni, de portrézáshoz rövid a kit 55 mm-e, és azért az is előfordul ilyen alkalmakkor.
Gondolkoztam korábban a 18-135-ön is, de az újonnan a duplájába kerül a 18-105-nek."Az obi, amivel lelátsz a víz alá halakat fotózni a halszem (halszemlélő objektív rövidítése)." - .mf "A jövő mi vagyunk: a fiatalok és az emberek." - Drotár Adrienn
-
fairi
addikt
"Nekem egyik szívfájdalmam volt kompakton a CA."
de ez a nem kompaktok alapjellemzője, igen sok kompakt CA-zik kegyetlenül,valamelyik alig..
kicsit félreérthető volt...http://www.photozone.de/nikon--nikkor-aps-c-lens-tests/410-nikkor_18105_3556vr?start=1
18-105 van CA ott, csak az újabb nikonokban van beépített CA szűrő,ami szoftveresen korrigál..
Mai kompaktok jórésze is próbálja lekapni a CA-t,több kevesebb sikerrel... -
Bass
addikt
Szia
Én kipróbáltam mind a két obit,és a VR-től nem voltam eldőlve nem sokat segített és nem csináltam vele jobb képeket sem.A sigma képminőségével sincs semmi baj,a profi fotósok biztos lehordják de ugye a Sigma nem is nekik készítették ugy ahogy a nikon a 55-200vr-t sem,viszont kapásból,gondolkodás nélkül a Sigmára esett a választásom,a VR úgy sem dobott rajta akkorát.300mm-en sem rossz a képe,ismétlem a profik és a műszeres profi tesztek tuti kimutatnak különbségeket de az átlag usernek ezek az obik totál megfelelnek.És míg a Nikon 1 év garit vállal az obikra és a Made In China felirat díszeleg rajta addig a Sigma 3 év garit ad és Made In Japan a felirat.Ha valaki tényleg a jó minőségű építés, penge kép és fényérték vesz jobb obit az nem ezt veszi sem a nikon alap obijait hanem profi Nikont vagy Sigmát.A magyar ember meg olyan ha bele döglik is jobbat vesz mint a szomszédnak van ha kell neki ha nem,maximum nem eszik.Egy szó mint száz mindenki ha tudja vásárlás előtt próbálja ki ha a kettő közt vacilál és utána döntsön,én rájöttem hogy a tesztek max 10%-ban segítenek és ami hibákat ott leírnak azt senki nem fogja a mindennapokban tapasztalni.Üdv
Remélem segítettem picit."The gods who light up the sky at the gate of sethu"
-
rumos14
nagyúr
és mi a helyzet a nem VR-es Nikkor 55-200-zal? arról mintha jókat olvastam volna, egyesek szerint optikailag jobb mint a VR-es változat (?)
nekem egy Tamron 55-200-am van, 25k-ért vettem anno újonnan, most kicsit drágább, szerintem nagyon já érték/ár arányú cucc. (és mivel Sony-m van, a stabiról sem kell lemondani.) -
Bass
addikt
Szia
Eddig ilyennel nem találkoztam,de ha egyszer kétszer előfordulna sem esnék kétségbe mert az ára igen kedvező és semmi sem tökéletes. Kipróbáltam haverom Nikon 70-300 VR obiját az is fincsi csak az ugye egy picit drágább is De a VR miatt soha nem fogok obit venni az tuti,inkább a fényerő a nyerő csak hát egy pl 2.8-as obi az nem két fillér."The gods who light up the sky at the gate of sethu"
-
macskajancsi
aktív tag
vagy neten rendeled, és kipróbálod.
az ászf-ben mindenhol (legalábbis ahol eddig néztem) megvan a 8 napon belüli elállási jogod.
azaz ha nem tetszik a szaga, rosszul néz ki a gépre tekerve az obi, (de igazándiból nem is vagy köteles megindokolni, hogy miért) vissza lehet kérni az árát.
persze az állapotára figyelni kell, addig ne gyalázd szét.coito ergo sum...
-
MBG61
csendes tag
Szia!
Minél többet nézem, egyre inkább osztom a véleményed, hogy nem érdemes 18-200-ra váltani.
A korábbi kompakt gépemen volt 28-300-as átfogás. A statisztika szerint a képek 93%-a a 35 -150 tartományban készült.Ezt 18-105-ös le is fedi.
Valószínüleg 100 felett inkább valamilyen fix fényerős objektív lesz majd a választás. A Sigma 150 egyre jobban tetszik. Árban ott van, ahol a Nikon 18-200 VRII, de többmindenre lehetne használni. -
rumos14
nagyúr
a 150 lényegesen több mint a 105, de leginkább a 2 FÉ különbség az, amit én kiemelnék.
Nikonra 70-300 tartományban ugye van a "sajátmárkás" VR obi és az új Tamron 70-300 VC is igen jónak igérkezik, szerintem mindkettő nyugodtan használható 300-on is. a Tamit nagyon dícsérik a tesztek, a Nikont talán jobban le kell rekeszelni a jobb élesség érdekében - már ha van elég fény.
[ Szerkesztve ]
-
MBG61
csendes tag
Köszönöm a véleményeket és tanácsokat.
A 18-200-at elvetettem. A Sigma 150 mm nagyon jó, de valóban nem egy kirándulós objektív. Az árához képest pedig nem tudnám igazán kihasználni. Ahogyan az elején is javasoltátok, egy Nikon 70-300 VR lesz a választott. A fényerős fix objektív sincs elvetve, de az majd egy későbbi történet lesz. -
skippper
senior tag
Holnap csinálok tesztképet, ha lesz kis fény
Szerintem nem baj, hogy nagy. Nagyon jól egyensúlyban van a gépen. Kifejezetten jó fogása van. Amúgy nem sokkal nagyobb (ha egyáltalán nagyobb valamivel) mint a Nikkor.
Egyetértek a kollégával, jobb, mint a Nikkor 70-300 VR.
CA egyenletes. mindenhol ott motoszkál kicsit. LightRoomban 2 kattintás
-
skippper
senior tag
-
rumos14
nagyúr
rögtön leszögezem, hogy a 18-105 egy baromi jó ár/érték arányú obi. a többi gyártó irigykedhet.
hozzá képest valamennyi előnye biztosan van a 16-85-nek, de biztosan nem szignifikáns. ami számomra a 16-85 mellett szólna, az a kezdő gyútáv. ekv 24mm számomra elég szinte mindig, ekv. 27mm-nél már volna hiányérzetem. persze ezzel nehéz megindokolni a 2x árat... de számomra a 16-85 kedvezőbb tartomány mint a 18-105. -
Játékos
addikt
Basszus! Az csak egy kép! Nem ők fotózzák le a polcon lévő termékeket.
Egyébként meg ott fogom átvenni személyesen, és szándékomban áll ki is bontani a dobozt, nehogy valami 52X-es CD-olvasó legyen benne...Szerk.: JA! Te a debrecenit mondod?? Azt hittem az edigitalt...
[ Szerkesztve ]
Ha szeretet van az életünkben, az pótol ezernyi dolgot, ami hiányzik. Ha nincs szeretet, mindegy, mink van, sose lesz elég...
-
BiriBum
őstag
válasz Throme #10064 üzenetére
Nem. A kettes verzió is szenved az ultrazoomok gyengeségeitől és a 18-105-öt ezért elcserélni-eladni őrültség.
Kitobi 55-200 páros kiváltására szükségmegoldásként elmegy.Szerintem az egyetlen normális optikai teljesítményű szuperzoom a Tamron AF 18-270 F/3.5-6.3 Di II VC PZD.
-
Mr.Csizmás
félisten
válasz Throme #10824 üzenetére
1. nem kompakt hanem milc
2. nem 2006-ban vagyunk, hogy a szenzorméret számít csak, gh2 videója elveri az 5d2-t is, vagy az em5 zajszűrése a d800-at.
(#10825) heno68 inkább két részben, jobban jársz a fényerővel, és a rajzzal is. az ilyen ultrazoomok azoknak jók, akik a szappantartók 10-14x zoomját keresik tudat alatt.
[ Szerkesztve ]
"Szólítson csak Cirminek." | B&B XI | 3D nyomtatás Bp és környéke |
-
.DLL
veterán
válasz Throme #10824 üzenetére
Én csak az utolsó mondatát nem értem, hogy hogy jön ide a többi világos.
Ugyebár előtte a bridge/kompakt gépekről volt szó, hogy akár beltérben is elég jó egy vakuval, és nem kell obit sem cserélgetni (ha valakinek ez a baja (ez volt ugye a kiinduló téma az ultrazoom obi)). De akkor hogy jön oda megint az obi cserélgetős m4/3, és társai?Mr.Csizmás:
Fényerőben miért jár jobban? 55mm környékén pl.
A többiben egyetértek.[ Szerkesztve ]
(P.H.)
-
k1csi
senior tag
válasz Throme #10824 üzenetére
Mi lenne, ha nem félmondatokat (félbevágottakat) idéznél, mert volt még abban a mondatban egy külső vaku is ami miatt nem lesz zajos a kompakt (ugye mert alacsonyan lehet tartani az ISO-t).
A Mikro 4/3 -nál meg ugye azért tolhatod feljebb az ISO-t mert nagyobb szenzoron helyeztek el közel annyi pixelt mint a kompakton.
.DLL
A mikro 4/3 úgy jött oda, ha valakinek súly/méret miatt kell az egy obi (nem kényelmi szempontok miatt). Vannak kételyeim, de inkább a teljességre törekedtem.Egyébként, ha fényerőtlen max zoomra törekednék akkor is két részre bontanám (2.5 obival a fél obi a TC lenne).
Pl. 15-85+70-200 f/4 IS+Kenko Pro300 1.4X (DG vagy inkább DGX kék pöttyös).
Kenko ugye azért mert több obival megy mint a Canon TC (ha valakinek más obija is van).
Ugye ez kb. ekv. 24-450mm és rajzban nagyon jó (az árát azt ne nézzük most, meg ugye azt sem, hogy gyenge fényerőben...).Vsz. kár akkor DSLR-t venni, ha olyan obit teszel rá ami majdnem a megazoomos kompakt szintjére fogja vissza.
Amit a fotózásról szeretnél tudni Chuck Gardnertől: http://super.nova.org/DPR/
-
forceberg
veterán
válasz Throme #10839 üzenetére
Néhány szó ezekhez:
Megnézném én azt a kompaktot, amelyik 18-200VR sebességével fókuszál...
A vaku meg ott megdől, hogy ha normális képet akar az ember, akkor vaku mellett is feltekeri az ISO-t, hogy ne fekete lyuknak tűnjön a háttér...
+ a 18-xxx-ek is 3,5-ről indulnak.http://www.flickr.com/photos/4ceberg
-
k1csi
senior tag
válasz Throme #10839 üzenetére
Beltérben mindkettő külső vakuval, indirekt vakuzva. Kétlem, hogy hatalmas különbséget fedezel fel.
Nézzük az árakat (vaku nélkül): 550D (canonban a legolcsóbb aminek viszonylag jó szenzora van)+18-200 kb duplája. Ha csak ezt az egy obit veszed én nem látom, hogy megérné.forceberg
Vsz. bármelyik mostanában kijött mikro 4/3 lenyomja a 18-200-at (jó fényviszonyok között biztosan).
15-85.
(Ugye normálisan nem a teljes fókusztartományon kell végigmenni, de a lassabb obival még mindig jópár tized mp lesz).Nyilván az ISO-t is fel kell valamennyire tekerni. Pl. Canon DSLR mikor felteszed a vakut rögtön belő auto ISO-n egy ISO 400-at.
Egyébként mondanivalóm lényege nem az volt, hogy ne vegyél cserélhető objektíves gépet. Sokkal inkább azt próbáltam megkérdőjelezni, hogy mi értelme van a DSLR-nek ha csak egy megazoom-ot vesz valaki hozzá.
Mindenkinek aki végtelen mennyiségű példákat mond, hogy miért nem tud obit cserélni ajánlanám, hogy vegyen a kezébe egy DSLR-t egy fényerősebb (f/2 és alatta) obival néhány napig és térjünk erre vissza a tapasztalatok után. Egy idő után talán elmúlik a snapshot fotók kényszeredett készítése.
Talán akkor derengni fog valami.De nem ragoznám ezt tovább. Az egész úgyis csak szvsz.
Biztos mindenkinek lesz valami véleménye, nincs időm non-stop erre reagálni.Amit a fotózásról szeretnél tudni Chuck Gardnertől: http://super.nova.org/DPR/
-
cool13
őstag
válasz Throme #13745 üzenetére
M módban használom a gépet. Erőszakkal. Valahogy ez állt kézre.
Lehet sokat lövök feleslegesen, mert sok a rossz kép, ezt át kellene gondolnom. De azt gondoltam, talán jobban megy a tanulgatás.
Követni fogom aleister tanácsait.Mivel használt lencsét veszek ezért mindenképpen ki fogom próbálni. Viszek laptopot. Bár még nem tudom mit is kell nézzek, de sejtem. Na jó ez erős túlzás volt.
-
aleister
veterán
válasz Throme #13780 üzenetére
CA-ben nem jobb a Nikkor. Ez valami mérési hiba lehet az slrgear-on. Nézd meg, amit a 13739-ben linkeltem. Ezzel egybevág a dxomark grafikonja is. A Tami nem kicsit jobb CA-ban.
A többi optikai jellemzője kb ugyanolyan a két obinak. Nagyítóval kell keresni a különbséget. Az ár, a VC és az 5 év gari a Tami mellett szól. A Nikkor mellett meg, hogy Nikon.
Eladó ÚJ Adata DDR4 2 GB so-dimm ram QNAP vagy Synology NAS-ba.
-
aleister
veterán
válasz Throme #13783 üzenetére
Nincs okom ne hinni Neked.
Természetesen a teszteket mindig a megfelelő fenntartással kell kezelni. Simán lehet, hogy kifogtak egy rosszabb, vagy épp egy jobb darabot. Ezért érdemes több oldalt is megnézni, és a jobban összecsengő eredményeket alapul venni.Én kipróbáltam anno a Nikkort a vásárlás előtt. Majd volt szerencsém talin a Tiedhez is. Csak a képminőséget nézve az egyéni szimpátia győz szerintem, de ezt írtam -ha más szavakkal is- az előbb.
[ Szerkesztve ]
Eladó ÚJ Adata DDR4 2 GB so-dimm ram QNAP vagy Synology NAS-ba.
-
BigBlackDog
veterán
válasz Throme #13942 üzenetére
Huu... Ez aztán kifejtett válasz. Köszönöm szépen. Még pár kérdésem lenne;
1. Használt obi vásárlásnál mire kell figyelni, mi az amit mindenképpen ki kell próbálni. Van valami javaslat, hogy pl. 5 évesnél régebbit üveget nem érdemes venni (pl. szétesik már vagy biztos van egy felújított-újragondolt kiadása)?
2. Képstabilizátor gondolom fontos, vagy nézegethetek anélkül is használt üvegeket?
3. Ha egy objektívhez társítva van a makró felirat (pl. ez), akkor az csak makró tartományban vagy makró tartományban is képes fókuszt állítani? Illetve a linkelt obi mivel tud kevesebbet, hogy ilyen "feltűnően alacsony" ára van. Gondolom valami csavar van benne.[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen