Ma munka közben elég sokat meditáltam ezen az üzleti kultúrán, ami felhozódott most itt a topic-ban.
Meggyőződésem, hogy Soká fórumtársunk nagyon a lényegét tette a szemetek elé. Ajánlom figyelmetekbe, hogy játsszatok kicsit a gondolattal, hiszem, hogy mérhetően javatokra fog válni.
Mindenkinek szíve-joga olyan üzletpolitikát folytatni, amilyen számára a legkedvesebb.
Hiszem, hogy a siker titka nem a titokban rejlik. A bizalomnak akkora ereje van - persze csak akkor, ha az kölcsönös és valódi, hogy egy vállalkozás életében akár meghatározó is lehet, és számokkal is diszkréten kifejezhető.
Gondolkodjatok el azon, hogy hány sikeres, nagyra nőtt, ismert vállalkozás alapja ez. Hiszen bizalom nélkül még kartellezni sem lehet. Nincs titkolózások közt, bizalom nélkül fúzió, nincs szimbiózis.
Van jog, ami védelmet ad, ám ha valaki belegondol, ott már vége a bizalomnak, ahol ezt a jogot érvényesíteni kell. Ott már mindkét fél sokat vesztett. Nézzétek meg a maffiát. Jó hülyeség idekeverni, de na. Ott nincs jog, ott kizárólag becsületszó van. Azonban ennek a becsületszónak akkora az ereje, hogy a jog képtelen kikezdeni a maffiát. Félre ne értsen senki, szóval se, gondolattal se akarok arra utalni, hogy csináljunk maffiát! Utalni inkább arra akarok, hogy ha valaki megérzi, hogy a bizalom mekkora teret képes nyitni, szintet lépett. Mert egy vállalkozásnak minél több bizalmi kapcsolata van, az a vállalkozás annál erősebb.
A legtöbb partneremben olyan mértékig megbízhatok, hogy bármekkora összeget vakon rá mernék bízni - akár az éves bevételemet. És ez nem véletlenül alakult így. Számtalanszor engedhettem még azt is meg magamnak, hogy néhány partneremmel nagyvonalú legyek. Soha nem bántam meg. És építettem már le több kapcsolatot is - köztük olyat is, ami éves szinten elég sokat hozott a konyhára - éppen az erkölcs és a bizalom hiánya miatt. Mert világos volt, hogy ezek a kapcsolatok nem jó irányba viszik a vállalkozásomat. Instabilabbá, kiszámíthatatlanabbá, és hogy úgy mondjam, rapszodikussá teszik.
Tapasztaltam többször is, hogy szinte már általánosíthatok belőle: Amilyen a tulajdonos, olyan a vállalkozása is.
Nincs olyan, hogy nem szabad az árképzést az ügyfél orrára tenni. Nem is tilos az orrára kötni persze, és az ellenkezője sem tilos. Az egy butaság, hogy minden vevő soknak találja a munkadíjat, és az egyéb rárakódó ktg-ket. Ha valaki emiatt nem köti a vevő orrára, nekem annak olyan kapzsiság szaga van. Meg akarja fogni, nem akarja elijeszteni azzal, hogy mennyi munkadíj van beépítve a termék árába. Az olyan vevőt, aki a munkadíjamat soknak találja, én jó szívvel el szoktam engedni. Még kívánom is neki őszinte szívvel, hogy járjon szerencsével máshol - közben persze tudom, hogy erre nincs túl sok esélye. Azt se bánom, ha valahol valóban jobb ajánlatot talál, és nem veszi észre, hogy jól elrejtették azt, amitől az az ajánlat jobb volt. Mert ha nem veszi észre, valóban jobban járt. Tudom persze, hogy előbb, vagy utóbb jó valószínűséggel észre kell majd vennie. Nem úgy fogom fel, hogy a konkurenciámat, vagy a nálam gyengébbet erősíti ezzel, hanem úgy hogy járja az útját a tudatos vásárlóvá válásnak.
Semmi titkom nincs. Mégis van munkám annyi, hogy állandó lemaradásban vagyok évek óta.
Belém égett néhai Nagyapám tanítása: Nehéz becsületesen élni, de jó. Annyira igaza volt!
Több fa van, mint asztalos!