Ha már barátok...Tegnap este kicsit magamba szálltam, és elgondolkodtam...Magamon.
Eszembe jutottak tsibe szavai, mér régről, meg nagyon sok minden más.Rájöttem, hogy az , ahogy itt a ph! fórumán eleinte vieselkedtem- hogy is mondjam igy utólag- kínos.Sőt egyáltalán milyen már...

Rájöttem viszont -és ez a lényeg- az okára.
Engem anno 6 évesen anyémák elszakítottak egy közösségből (elköltöztünk), és utána sehova sem sikerült igazán beilleszkednem.Éppen ezért mindig akartam valahova /valakikhez kötődni.Sajnos elég hülye módját választottam annak is, hogy ti befogadjatok/elfogadjatok(fénykép).
Ált. iskolában általános csúfolódásnak voltam kitéve a szemüvegem miatt, meg egy rokonom miatt.talán erre lett reakció az, hogy ezt ellensúlyozandó, próbáltam a középpontba kerülni, akármilyen áron:(
Gimiben sem volt szinte egy igazi barátom se, sőt a srácok se bírtak + a lányklikkekből is kimaradtam.Persze ez lehet az én hibám, de kifejezetten utáltam vihorászni, stb.

Aztán lett egy 3 éves kapcsolatom, ahol az akkori párom tipikusan a régimódi férfi dirigál-nőnek meg kuss a neve módon volt el velem.(hülye voltam, hogy vele maradtam.) Persze amíg vele voltam, szintén baráti társaság 0.

Aztán megismertem a jelenlegi barátom, szerencsére mellette, ha nem túl sok havert , de egy jó kis baráti társaságot szereztem.Sajnos ebben a baráti társaságban is ment a széthúzás...(Goások)

Aztán jöttetek ti.Mint mondtam elég hülyén viselkedtem, de remélem az elmondottak fényében ezt meg tudjátok bocsátani nekem.Úgy érzem , hogy ti befogadtatok magatok közé, és jól is érzem magam itt.

Ha nem így lenne , akkor most szóljatok, vagy kérlek hagyjatok meg ebben a hitben.
Köszönöm hogy elolvastátok e kis szösszenetem...

"Tartsd magad távol azoktól, akik le akarják törni az ambíciódat! A "kis" emberek mindig ezt teszik, de a nagyok éreztetik veled, hogy te is naggyá válhatsz" - Mark Twain