AOOSTAR WTR PRO – NAS, alkoss, gyarapíts

A történet valahol ott kezdődött, hogy szokás szerint nyáladzva böngészgettem a hardveraprót, reménykedve abban, hogy nem kell semmit vásárolnom, mikor egyszer csak elém ugrott egy kétlemezes, Ryzen alapú NAS. Ezen gondolkoztam egy keveset, majd pedig még egy keveset és gondoltam, hogy megnézem, mennyibe kerülhet a gyártónál, hátha sikerül életem üzletét megkötni.

Ugyan azt nem sikerült, viszont rájönni arra, hogy nevezett cég gyárt négylemezes verziót is ebből a potens minigépből, plusz EU raktárból szállít Magyarországra, plusz nem is adja arcpirítóan drágán az eszközt, kiválóan ment.

Ezután jött két napnyi olvasgatás, a fél évvel előrehozott születésnapom, plusz utána több ízben elég heves káromkodás a UPS ügyfélszolgálatával (az ember nem gondolná, hogy a DPD-nél tud valami rosszabb lenni, aztán kiderül, hogy mégis) és meg is érkezett hozzám az új, kompakt homelabom, aminél végre nem kell szenvednem azzal, hogy az esetlegesen megnövekedett tárhelyigényemet rozsdás tányérokkal elégítsem ki.

Hirdetés

Ezután a tartalmas bevezetés után legyen egy kevés szó az eszközről is: a lelkem lelkét egy nyolcmagos, tizenhat szálas, mobil Ryzen 7 5825U képezi, mely alapesetben 15 watton pörög, viszont UEFI-ből akár 50 wattig is föl lehet tolni (CB r23 11900 pont 35 watton, ami kábé i5-12400 szint, szóval tud, ha akar), két darab SODIMM DDR4 modul, illetve két pcie3 m.2 SSD fogadására képes, plusz van még egy hely wifi kártyának, amihez alapból adnak átalakítót, így egy harmadik 2230-as SSD-t is bele lehet oktrojálni.

Emellett van négy darab hely 3,5-es lemezeknek, mely sajnos nem hot swap, de legalább szép fiókok vannak, plusz két darab 2,5Gbites, Intel chipes hálózati adapter.

Összességében véve ez a hardver eléggé megérte a 366 dolláros árat, főleg, hogy képes kiváltani a jelenleg szerverként funkcionáló Lenovo Thinkstation P330-at, amibe már a második lemezt sem feltétlen volt földöntúli élmény beleoktrojálni. Összeszerelési minősége egyébként példás, ránézve az embernek abszolút kellemes gondolatai támadnak, ráadásul háza fémből van (körzete az autópálya, tempója halálos).

Jelenleg Proxmox fut rajta, minimális mennyiségű VM-mel, mind Win11, mind pedig ezalatt kiválóan működik, bár Windows alatt külön driver kell a hálózathoz (érdekes, hogy Copilot, meg AI az kell a Windowsba, de újabb hálózati chipek driverei meg nem), de úgyse asztali gépnek vettem, csak hát a Cinebench az a pokolban is Cinebench.

Összességében véve eddig abszolút pozitív az összkép, mivel sikerült végre szereznem egy olyan kompakt gépet, ami egyrészt elfuttatja azt, amit el kell futtatni az otthoni környezetemben, másrészt viszonylag modern és ráadásul lehet bele HDD-t is pakolni. Ezt az összképet viszont árnyalja is pár negatív tényező:

- Mivel a SATA kontroller a CPU-ba van integrálva, ezért, ha az ember átadja egy virtuális gépnek, az megöli a processzor hőszenzorát, így az nem fog turbózni. Ez akkor lehet problémás, ha az ember virtualizálva futtat valami NAS alkalmazást, minek kell a passthrough. Így, ha kimondottan NAS célokra kell a cucc, akkor csak bare-metal érdemes fölrakni, vagy pedig megszokni, hogy csak az individuális lemezeket lehet átadni, avagy a hypervisoron kell megoldani valahogy a lemezek tömbösítését. Ez engem nem zavar, mivel sima Ext4 fájlrendszerrel operálok és JBOD-dal.

- A CPU hűtésének elég idegesítő hangja van, viszont ventilátort lehet cserélni, plusz internetországban van hozzá 3D nyomtatható mindenféle hűtésjavító.

- A BIOS elég masszívan túl van komplikálva és a különféle, segítségre hivatott szövegek sem feltétlenül segítenek, plusz elég masszívan alul is van dokumentálva a cucc. Az egyik oldalról öröm, hogy mindent is be lehet állítani (TDP-t, alul-túlfeszelést, memória sebességét), a másik oldalról viszont üröm, hogy minden menüpontra külön rá kell keresni és reménykedni, hogy van róla valami leírás.

- Illetve az eszköz idle fogyasztása lehetne valamivel alacsonyabb, mivel jelenleg két lemez plusz két m.2 SSD társaságában 30 wattot fogyaszt. Ez nem tűnik kimondottan soknak, ugyanakkor eddig az asztali gép 23 wattot evett idle. Igen, feltehetően ezért nem érdemes elindulni az agy nélküli fogyasztáscsökkentés útján, mert az ember óránként hét watton is ideges lesz.

Összességében véve apró hibái ellenére is szeretem az új gépet és remélem, hogy sokáig fogunk egymás társaságában tartózkodni, plusz ajánlom is mindenkinek, aki soklemezes otthoni labot akar építeni, relatíve emberi áron.

Angol nyelvű, nem saját videós bemutató a cuccról itt.

Emellett a bios érdekesebb részét végigfényképeztem, ha valakit érdekel, szívesen elküldöm.

Még van hozzászólás! Tovább