Hirdetés

2024. május 30., csütörtök

Gyorskeresés

Útvonal

Fórumok  »  Egyéb  »  Nők, nőügyek Archívum XI. (téma lezárva)

Hozzászólások

(#20719) fordfairlane válasza tildy (#20713) üzenetére


fordfairlane
veterán

Szó sincs arról, hogy mindig hidegen hagyna, de ez számomra nem egy ökölszabály. Mondok két példát.

Egyszer régen voltam koncerten, ahol összegabalyodtam egy nővel. Rövid, de lényegretörő kapcsolatunk folyamán, ami kábé 3-4 órát tartott, én nem kérdeztem, hogy van-e barátja, ő pedig nem említette. Gőzöm sincs, hogy volt-e neki vagy sem, és nem is nagyon érdekelt, az ő dolga.

Másik: Korábbi munkahelyem egyikén volt egy kolléganőm, aki tetszett nekem. Volt barátja is, és azt is tudtam róluk, hogy sok problémájuk van a kapcsolatukat illetően. Nem jöttem össze ezzel a nővel, de éreztettem vele, hogy nem közömbös a számomra, és úgy éreztem, hogy ő is szimpatizált velem. Kvázi ismerkedtem vele, ill. udvaroltam neki. Úgy voltam vele, ha esetleg rájön, hogy másra van szüksége, akkor megadom az esélyt annak a lehetőségnek, hogy én legyek az, aki az elsőnek eszébe jut.

Sőt, említhettem volna egy harmadik példát, amikor a nő úgy szakított velem, hogy már alakulófélben volt az új kapcsolata. És nem ítélem el érte, akkor már hetek óta rossz passzban voltunk, kvázi itt sem lehet megcsalásról beszélni.

[ Szerkesztve ]

x gon' give it to ya

Útvonal

Fórumok  »  Egyéb  »  Nők, nőügyek Archívum XI. (téma lezárva)
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.