Hirdetés

2024. május 7., kedd

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#1984) miscaulfield


miscaulfield
újonc

Sziasztok!
Annyira örülök, hogy ráakadtam erre a fórumra, ugyanis kedden (12/24) vették ki a mandulámat, és mivel éjszakánként képtelen vagyok aludni, a telefonomról olvasgattam cikkeket a műtéttel kapcsolatban, a PH pedig tökéletesen elterelte a figyelmem a fájdalomról, amíg nem hatott a Cataflam.
Noha én még nem töltöttem be a felnőttkort, megosztanám veletek a saját történetemet:
Reggel bementünk 7:00-re a kórházba, már jött is a nővér, rakta be a branült a karomba, nyugtató, satöbbi. Ötödiknek voltam kiírva, a kórház híréhez képest viszonylag kis időeltolódással sorra kerültem, halálra rémisztve az ágytologatós srácot, mert azt hitte, én is olyan mosolygós, kábult állapotban leszek, mint a többiek, ezért betolt további két társam mellé, akik szintén műtétre vártak. A másik ágytologatós sráccal lazán a falnak támaszkodva várták, hogy a doki szóljon: "hozhatják". Épp azt találgatták, ki az ötödik, mire én felültem és közöltem: "én", ők pedig körülbelül úgy reagáltak, mintha a koporsómból ültem volna fel, a temetés közepette :Y
Miután túltették magukat ezen, jót nevettünk, műtét, ami eredetileg fél órának kellett volna, hogy legyen, másfél órásra húzódott, mert nem tudtak felébreszteni. Amikor aztán végre sikerült (állítólag nyitva volt a szemem, amikor toltak ki a műtőből, szóval elvileg már ébren voltam, de nekem a műtét utáni fél óra teljesen kiesett, csak annyi maradt meg, hogy a kórházi ágyon fekve zokogok, anyu meg nyugtatgat, és kérlel, ne sírjak, mert felszakad a torkomban a seb :F ) magamhoz térnem, tele voltam fájdalomcsillapítózva, alig éreztem valamit, hálaég.
Most jön a lényeg :
Amikor a tükörbe néztem, láttam valami fehér cuccot a nyelvemen, és azt hittem, valami felesleges dolog, amit ott hagytak, így megfogva, le akartam szedni. Mint utólag kiderült, az a feleslegesnek vélt valami a nyelvemen lévő bőr volt, amit a mélyen tisztelt doktor úr VÉLETLENÜL kiégetett a lézerrel, egy körülbelül öt centis, mély sebet hagyva a nyelvemen :D
A torkom már nem is igen fáj, ez ugye a negyedik napom, szedem a Cataflamot, iszom a töménytelen teát, eszem mostmár a darabos dolgokat is (kenyérbél, kenyérhéj, szendvics, hús), de a nyelvem mindent (beszédet, nyelést, fájdalom elviselést) megnehezít.
A párom teljesen ki volt akadva, majdnem megrángatta az orvost, a környezetemben mindenki azt mondja, pereljek, de jaj! Jobb a békesség.. Nem szeretnék cirkuszt. Ráadásul örülök, hogy ehhez a kórházhoz képest, csak ekkora bakit vétettek .. :K
A műtét után egy éjszakát bent voltam, reggel hazaengedtek, estére belázasodtam, iszonyatos éjszakán estem túl, reggel ismét bementünk a kórházba, bent tartottak, hat infúziót kaptam, egész nap felváltva ittam és jártam mosdóba, verítékeztem, mint egy ló, közben pedig nagyon fájt a torkom.
Mint említettem, ez a negyedik napom, ma két Cataflamot vettem be, amivel a mögöttem álló napokhoz képest, mennyei érzés létezni, ráadásul kihasználva az alkalmat, hogy tudok nyelni, szorgosan bevedeltem 2,7l folyadékot. :DD

Aki a műtét előtt áll, annak sok bátorságot, én -mindezek ellenére- nem bánom, hogy kivetettem, jóllehet a dokim hibázott, mindvégig nagyon rendes volt velem (na jó, a nyelvszétszabdalós-dolgot leszámítva :D ) és ha végre fájdalomcsillapítok nélkül tudok majd létezni, én leszek a legboldogabb ember a világon. :)
Nem érdemes halasztgatni, csak rosszabb lesz!
Jó lábadozást, és bocsánat, ha "kicsit" hosszúra sikeredett, de meg kellett osztanom Veletek!

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.