Új hozzászólás Aktív témák
-
Micsurin
nagyúr
válasz jézusom #38098 üzenetére
Nem igazán, most figyeljük napok óta de annyira random pózokba tudja eldobni magát, hogy nem igaz. A nagy kedvenc újabban a kanapé hassal felfele, a fejet meg lelógatva a kanapéról. Ha véletlen jön futár vagy postás akkor meg riadtában leesik és úgy szalad. Bolond egy jószág de ezért imádja mindenki...
Doki szerint lehet alkati mert nem igazán látott most se semmit, megint toltunk egy vérképet. Annyit látni volt gyulladás de csökken a fehérvérsejt szám a 2. vérminta alapján.
Írt valami cseppet amit állandó jelleggel lehet neki akár 1-2 naponta adni és remélhetőleg rendben tartja a fülét.Meglátjuk, igazából ezt a rendszeres nem akarunk enni pár napot leszámítva nagyon stram kis jószág.
Csak, hogy elment az öreg most kb mindenre ki vagyunk eleve hegyezve. Na meg a kissrác végig kísért az egyetemen végig meg a covidon, konkrétan a diákévektől a diplomáig "végigtanult" mindent a lábamon fekve. Vele valami van hihetetlen nagy a riadalom emiatt, egyszer ha megöregszik nem fogom jól bírni de hát ettől szép a dolog, az öreggel is végig vártuk az altatást az utolsó utáni percig.
The Separatists have no regard for innocent life. They don't care who walks away from war and who doesn't. That's why we move on them now, Commander……and Wolfpack leads the hunt.
-
Mika1227
őstag
Sziasztok!
Érdemes a kutyusnak vitamin tablettát adni? Illetve májvédő készítményt? Nexgard Spectrát kap a kutyus ezért érdeklődöm! És ha igen milyen készítmény ajánlott? Köszi a választ!
[ Szerkesztve ]
A Mikulásnak teljesen igaza van, hogy évente csak egyszer megy az emberek közé!!! Még az is sok!!!
-
Micsurin
nagyúr
válasz jézusom #38092 üzenetére
Mert összefossa magát kb rögtön ha rajtamarad. Nagyon kényes a gyomra.
Megint kaptunk antibiot + antibios fülcseppet, újabb fülmosás. Végre eszegetünk de lekopogom. Doki azon agyal miért jöhet ez neki újra és újra elő de csak a jobb fülén, lehet visszatérően ez lesz a kiváltó oka, hogy néha nem eszik vagy tudja az isten már.
The Separatists have no regard for innocent life. They don't care who walks away from war and who doesn't. That's why we move on them now, Commander……and Wolfpack leads the hunt.
-
Igen, ez egy univerzális csepp, mi a Easotic-ot használjuk ami ugyanezt tudja, csak drága.
Ha nem zsíros neki, meg nincsenek benne barnás, fekete trutymók és nincs szörcsögő hangja a fülnek mozgatásra, meg nem büdös neki akkor hamar gyógyul majd.Ha 1-2 cseppel több megy bele az nem gond, nagytestű kutyának nagy a füle és ki is rázza egyből, meg elfolyik mindenfele. Csak rengeteg ne legyen beletéve. Hallójáratot megtaláltátok gondolom, kicsit lejjebb van, mint a közepe a fülnek.
[ Szerkesztve ]
Ha nem akarja a porszívó használati utasítása, hogy lábbal nyomjam le a vezeték feltekerő gombot, miért tervezik úgy lábbal legyen kényelmes használni?
-
rwin5
őstag
válasz Alusky #38093 üzenetére
Köszi, ez megnyugtatott.
Hát küzdöttem vele, mint malac a jégen. Orilan fülcseppet kaptunk a dokitól, reggel - este 5 csepp 5 napig.
Szerintem egy 20 perc volt mire sikerült ezt az 5-öt nagyjából beadni neki. A körömvágás volt legutóbb ilyen tortúra. Remélem meggyógyul, de nagyon macerás ez a csepegtetés egyszerűbbnek reméltem. -
félisten
Sziasztok!
Van egy kutyus, akire évek óta vigyázok heti pár napot.
Jó ideje, hogy a "kérem" utasítást nem hajlandó csinálni, vagyis a botot, labdát nem adja vissza.
Régen nem volt ezzel gond.
Viszont a gazdáinak simán csinálja most is.
Nekem is megcsinál minden más; ül, marad, stb.
Mi lehet ennek az oka?Nem emlékszem, hogy csináltam volna bármit, ami ezt kiváltotta, legalábbis nem tudok róla.
Hogy tudom kideríteni, hogy mi a gond?
Eladó régi hardverek: https://hardverapro.hu/apro/sok_regi_kutyu/friss.html
-
Egy fülpucoláshoz erősnek érzem bódítani, azt valószínű végső esetre gondolta. Ha izomba kapja 10 perc, nem fog semmit csinálni, mert nem tűnik fel neki csak álmos lesz és lefekszik aludni. Ha vénába kapja 5 másodperc és összeesik, öreg kutyát jobban szeretik vénába altatni. Én azért kerülném, ha lehet, voltak már problémáim bódítás után, főleg ilyen piszlicsáré dolog miatt.
Fülgyulladás nem szokott komoly lenni, fülcseppek vagy krémek megoldják és ha nem jut azonnal orvoshoz az sem gond. Belenézni azért kell, hogy sérült-e a dobhártya vagy van-e benne valami idegen test. Szteroidos cseppeket szoktak írni, vagy szteroid, gombaölő, baktericid hatású pasztákat, ha élősködő is van benne akkor arra. Nem olcsó cuccok.
Fülvágásnak csak esztétikai okai vannak mára, hogy ne úgy nézzen ki egy közép-ázsiai mint egy elbaszott izmos labrador. Régen a sérülések miatt, de ma már az nem valid, nem használják őket védésre, főleg nem itthon. Fülgyulladás ellen nem használ csak ritka esetben, az összes kutyámnak vágott a füle és szoktak lenni fülgyulladások ugyanúgy.
[ Szerkesztve ]
Ha nem akarja a porszívó használati utasítása, hogy lábbal nyomjam le a vezeték feltekerő gombot, miért tervezik úgy lábbal legyen kényelmes használni?
-
rwin5
őstag
válasz Micsurin #38087 üzenetére
sziasztok,
Pont fülgyulladás ágán kérdeznék én is. Szerintem begyulladt a kutyánk füle, 1 napja észrevettem, hogy kicsit ilyen féloldalasan tartja a fejét, már, hogy az egyik fülét lejjebb engedi, meg sokat rázza a füleit. Argentin Dog-om van, és nem lett csonkítva a füle kölyök korában, az egyetlen ész érv anno azért szólt volna mellette, hogy hajlamos nyáron a fajta, hogy beposhad a füljárata. Itt az Alföldön meg 34 fok van most is, hiába van melléképületben hűvösebb helyen.
Belenéztem a fülébe, amelyiket nem fájlalja az szép rózsaszín, a másik amit fájlal az egy minimális szinten pirosasabb színű. Ameddig szabad szemmel be tudtam nézni ott nem zsíros, nem láttam benne kártevőt sem. - Az állatorvos azt mondta, hogy bele kéne néznie vmi speckó eszközzel, de ahhoz be kéne vigyük a rendelőbe. A kutya amúgy éber, eszik, jön-megy más tünete nincs. Bár épp elég ez is neki.
Az állatorvossal telefonon tudtam csak egyeztetni, mert pont autószerelőnél van az autónk reggel óta Mondta, hogy ki kellene mosni a fülét, de akkor egyelőre ad egy cseppet a fülébe amit 1 hétig alkalmazzunk, utána ha nem javul akkor fülmosás altatásban addigra lesz kocsi is, vagy ha rosszabbodna akkor nyilván sos lépek én is.
A kérdésem: fülmosásról van valakinek tapasztalata? 11 éves lesz a kutya és remegő kocsonya lesz az állatorvos látványától is. Altatva pedig még nem volt, attól tartok, nehogy agresszív legyen félelmében. Mennyire nagy procedúra ez, gyorsan el lehet altatni egy kutyát? Abba reménykedek, hogy hátha elég lesz a csepp is, plusz másfél hét múlva hűl az idő 25 fokra felénk is végre.
-
Micsurin
nagyúr
válasz vendingo #38088 üzenetére
Taste of the Wild
Erre még vagy főtt zúza vagy főtt csontozott csirkecomb + húslé megmelegítve. (zsírt mindig leszedjük hidegen a tetejéről biztos ami biztos)~4,5 éves, kb 3 éve kapja ezt. Eddig olyan volt mint egy malac, ami a tányérba került azt megakarta enni kb a tányérral együtt... volt, hogy félmétert tolta a tényért miközben fehérebbre nyalta mint a mosogatógép.
Próbáltuk reggel egy kis főttrizs + répa + pipimell de semmi.
Barfot Ő sose ette meg, ha bele is nyammogott másnap homokkal mentem összeszedni a végterméket a kertben.
fojtviki Az a baj nála még sose volt ilyen és most eleve kivagyunk hegyezve a dologra... a vesét talán ha időben kapcsolunk még lehetett volna anno kezelni.
[ Szerkesztve ]
The Separatists have no regard for innocent life. They don't care who walks away from war and who doesn't. That's why we move on them now, Commander……and Wolfpack leads the hunt.
-
őstag
válasz Micsurin #38087 üzenetére
Nálunk is előfordul, hogy napokig alig esznek a kutyuk. Mi is aggódtunk, de helyrejönnek. Mióta klímás szobában pihennek, azóta meg egyre többet kérnek De tényleg vannak olyan időszakok, hogy levertebbnek tünnek. De rendeződni szokott, szóval egyelőre ne gondolj rosszra
-
Micsurin
nagyúr
Rendesen szívat minket az idei év... elment az öreg. Erre a kisrác most meg ~3,5 napja nem eszik. Volt vérvizsgálat és vérkép is már semmi. Tök rendben van, fogai szája rendben... semmi nem utal betegségre. A kutyi mégis heverészik és leginkább elvonul valamint nem eszik... este nagy nehezen egy marék zuzát megevett de ennyi.
Agyaltunk mi van ha "lelki" de az öreg lassan féléve, hogy elment a kicsivel meg együtt alszanak rendszeresen, igazi falkává nőttek össze kb, egyéb változás meg nem volt az életében.
Bármi ötlet vagy tipp?
Láza nincs, vérkép tök jó, fogak stb rendben. Talán ha a jobb füle volt picit megint barnább zsírral tele (féléve volt egy gennyes fülgyulladása de azt szépen 5-7 nap alatt kikezelték mosással + antibio) arra kapott antibiotikumot meg megint kimosták neki de ez inkább preventív volt.Egyszerűen nincs már ötletünk, dokiban bízunk több mint 15 éve ismerjük nagyon alapos és akkurátus. Ha lenne valami csak rájött volna már
The Separatists have no regard for innocent life. They don't care who walks away from war and who doesn't. That's why we move on them now, Commander……and Wolfpack leads the hunt.
-
válasz Chris0321 #38083 üzenetére
Évente kötelező, de lehet gyakrabban is, ha szükséges. Általában szükséges, mert a kutya mindent érint az orrával szaglás közben, úgy már terjed. Nem kell megennie hozzá. Inkább otthonülős kutyáknak elég az évenkénti vagy azoknak akik kutya/vadmentes területen tudnak sétáltatni.
A veszettség oltásnál adja be a doki a szájába és adja a matricát hozzá a könyvbe és a pecsét rálóg arra is, úgy lenne szabályos, ezt kb. 1 tartja be a 10-ből. Legtöbbször a tablettát is a gazdának adják aki otthon vagy beadja vagy nem. Nekem évek óta nincs már semmi matrica féreghajtásról a könyvekben. Nem igazán foglalkoznak vele. Ha biztosító miatt kell akkor adnak.
Egyre kevésbé van jelentősége amúgy, mert az élősködők, szívféreg elleni védelem egyben féreghajt is, mármint a széles spektrumú szerek, így azoknál egyáltalán nem kell külön féreghajtani a továbbiakban. A kisebb spektrumúaknál szükséges, de nem feltétlen negyedévente. Ez a szer hatóanyagától függ, más élősködő fejlettségi állapotra vannak hatással vagy más a hatásmechanizmusa, ölés, szaporodás gátlás, fejlődés gátlás stb.
[ Szerkesztve ]
Ha nem akarja a porszívó használati utasítása, hogy lábbal nyomjam le a vezeték feltekerő gombot, miért tervezik úgy lábbal legyen kényelmes használni?
-
falabu88
aktív tag
válasz Chris0321 #38083 üzenetére
Évente kötelező, de 3-4havonta ajánlott. A biztosítók kérik 3 havonta, különben megtagadhatják a fizetést. Mi a 2 benti macskának ismerős asszisztenstől kapjuk a matricát, mert fölöslegesnek érezzük ilyen sűrűn. Viszont a kutyánál lehet tartani fogom a 3 hónapot, mert tele van szarva itt a város szélén az út mindenféle állat által, és nyilván meg is találja, fel is szedi.. Most is tuti azért volt ez a pár napos hasmenés.
-
-
falabu88
aktív tag
válasz Chris0321 #38081 üzenetére
Igen, aranyáron (évi 20+ rémlik) amúgy kb az oltásoknak kell rendbe lenni és 3 havonta féregtelenítést kérnek (a Signal sosem ellenőrizte ezt a kárigénynél). Fajtaspecifikus problémákra nem szoktak fizetni, pl németjuhásznál diszplázia.
Nekünk az előző macskával "szerencsénk" volt, szaporítós jófogásos (soha többet, tanulópénz.. ) Maine Coon, de házimacska volt a kiskönyvben, ezért fizetett a fajtaspecifikus veseelégtelenségre. A ~200ezres kezelesből 120-at fizettek, ami az évi maximum volt. Sajnos csak elhúztuk vele az altatást.
Apámnak 2 évig könyörögtem, hogy kössön biztosítás a kutyára, válasz "minek". Majd fagyállós vizet tett ki az egyik szomszéd az utcára (azóta sincs bizonyítva, de tuti ő volt) akinek nem tetszett, hogy póráz nélkül jár ki vele az utca végi mezőre. 300ezer volt a kezelés, 2 hétig egy falatot nem evett a kutya, napi 2 infúzió otthon. 0% esélyt adtak rá, hogy túléli, mert gyakorlatilag nem működött a veséje és az elvileg nem tud regenerálódni. 2 éve történt, a kutya erősebb mint valaha, a vese értékek hibatlanok. A kutya azóta biztosítva..
-
Chris0321
addikt
válasz Dan-szan #38070 üzenetére
Persze. Én jelenleg az Uniqa-nál vagyok, az fizetett arra amire szerződve voltunk. Nem teheti meg, hogy nem perkál. Volt már elutasítva kárigényem nekem is, de az nem szerepelt a biztosított részek között. Azt kellene tudni, hogy mit kell fizetnie a biztosítónak a kutyával kapcsolatban és ha nem teszi meg akkor azt nem szabad hagyni.
-
válasz falabu88 #38075 üzenetére
Általában városokhoz közeledve drágulnak, ha közös klinikán vannak akkor az is nyeli a pénzt, de az orvos bendőjétől is függ "mi fér bele". Meg az eljárástól is, nekem nem csináltak egyszer se tesztet, mert tudja egyéb megfigyelésből mi a baja, meg amúgy is univerzális jellemzően a kezelés. Ha mégsem javul akkor csinálnak tesztet. Ezen lehet vitázni, vitáznak is egymással az orvosok, hogy ki kit tekint kuruzslóbbnak, hanyagabbnak, de most mindegy.
Egyébként egy ilyen tesztcsíkot kb. 2000-3000-ért kapnak meg, a 7 ezres árban már benne van hogy dolgozott is vele, ezen felül még elkéri a 10k vizsgálati díjat is... Kisebb magánrendelők nem szoktak vizsgálati díjat kérni, bár rajta szokott lenni az árlistán, de nem kérik el, mert van magában a termékben is kezelési díj már. Mások meg még a gumikesztyűt is felszámolják, volt olyan aki a varráshoz a cérnát felszámolta 10cm-es egységekben.
Ezek az árkülönbségek kijönnek tenyésztéskor is természetesen, ezért (is) vannak akkora szórással ők is.[ Szerkesztve ]
Ha nem akarja a porszívó használati utasítása, hogy lábbal nyomjam le a vezeték feltekerő gombot, miért tervezik úgy lábbal legyen kényelmes használni?
-
j.bravo
addikt
Alacsony fehérvérsejtszámra tudtok valamilyen táplálékkiegészítőt kutyának? 7 éves, kis-közepes testű (12kg).
Rutin labor (évente szoktunk csináltatni egy vérvételt, hogy tudjuk mi a helyzet) eredménye szerint az egyiknek alacsony.Ma úgyis be kell mennem a rendelőbe egy másik receptért, rákérdezek, de nem tudom melyik doki/asszisztens fogad, és ha ötlettelen, feldobnám neki kérdő tekintettel, ha van ötletetek.
[ Szerkesztve ]
Miiinden lehetséges. Meg az ellenkezője is.
-
Dan-szan
senior tag
válasz falabu88 #38071 üzenetére
A lakásbiztosítás is náluk kell legyen vagy mehet külön is? Külön nem sok biztosítónál lehet ahogy láttam. Nem ragaszkodom a jelenlegi biztosítómhoz, novemberben lesz forduló akár válthatok is ha úgy alakul.
Az igazság csak nézőpont kérdése ! ** Xiaomi Mi MIX 3 ** "Mert játszani jó!" #csakaHONDA
-
j.bravo
addikt
-
válasz falabu88 #38065 üzenetére
Nem a mi koronavírusunk természetesen, hanem általánosságban a koronavírusok a kutyában ami hasmenést okozhat.
Orvosi költségekben 3x árkülönbségek is vannak, nálunk 12k egy ilyen kutya hasmenés.
Ha nem akarja a porszívó használati utasítása, hogy lábbal nyomjam le a vezeték feltekerő gombot, miért tervezik úgy lábbal legyen kényelmes használni?
-
falabu88
aktív tag
válasz Dan-szan #38070 üzenetére
Ahogy írtam pl a Signal. Eddig soha semmiben nem kötöttek bele, pár napon belül fizettek. Én nagyon ajánlom őket, eddig bőven én vagyok pluszba velük szemben.
Haverom vezető értékesítő náluk, tudok akár kontaktot adni, jobb árat tud adni jóval mint az alkuszok.Fateréknak meg Generali van, azzal sincs gond.. Kb 2 hónapja villám után a tv nem kapcsolt be többé, 5 éve vették 100ezer körül, 50" noname szar (ért vagy 50-et max). Fizetett 130ezret..
Náluk a kutya mostanában 2x szaladt át nyúl után a 4 sávos úton, azóta belekerült egy 7 milliós felelőségbiztosítás a kutyára, ha esetleg tömegbalesetet csinálna. -
falabu88
aktív tag
válasz vendingo #38066 üzenetére
Signalnál vagyok, eddig a 2 macskára mindig mindent kifizettek. Szerintem 5 év alatt bőven 200ezer felett jött vissza, úgy, hogy 7000ft/év/állat. Gyakorlatilag 1 nagyobb bajjal élete végéig ki van fizetve a biztosítási díj. Ráadásul a 100ezer/év amit max fizetnek az évente nő, az idősebb macskánkra már 150ezer felett fizetett évente (sajnos most az új háznál újraindult)
Mi 3 havonta ragasztunk/dátumozunk fereghajtó matricát a kiskönyvbe oltáskor meg visszük a többi állat kiskönyvét is és a doki lepecsételi mindet.A signalnál egyik-másik kárszakértő olyan vakon van, hogy még a gyógytápot is kifizetik pedig azt nem kéne.. Ha meg kifogsz egy olyan állatorvost aki nem csípi a biztosítókat akkor úgy irja a számlát, hogy jól járj (táp helyett kezelést üt fel pl, vagy fajtaspecifikus probléma helyett más diagnózist.. )
-
vendingo
veterán
válasz falabu88 #38065 üzenetére
Ez nem sok. Nálunk csak a gyógyszer havi 90k, de csak fél adagot adtam, így 45k. Egy idő után áttértünk a negyedre, végül 1 hétig nem kapta, most megint jönnek a tünetek... 2-3 hónap alatt elment 200k+ dokira, kezelésre és gyógyszerekre.
Nálunk is hasmenéssel kezdődött...
Amúgy hasmenésre a huminsav egész jól bevált, próbáljátok ki.
A lakásbiztosításba nálunk is benne van a kutya, semmit nem fizetett. Folyamatos kifogások voltak a biztosítótól. Grupama-t kerüljétek. Doki mesélte, hogy volt akinek azért nem fizettek gerincműtétre, mert hiányzott a féreghajtásról a matrica az oltási könyvből. Mi kivesszüka biztosításból a kutyát, mert úgy se fizetnek semmire.[ Szerkesztve ]
Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot!
-
falabu88
aktív tag
válasz j.bravo #38064 üzenetére
A kombi teszt ezt is tartalmazta, én is meglepődtem
Mibe se kerül egy kis hasmenés.. Ha meg hozzászámolom a tegnapi sos gyógyszereket 7ezerért..
2 hetet még kibírhatott volna, betölti a fél éves kort és veszem is be a lakásbizti kisállat biztosításába, onnantól nem lesz olyan fájdalmas dokihoz járni.
Ha jól sejtem ez volt a teszt, tényleg létező cucc: [link]
[ Szerkesztve ]
-
j.bravo
addikt
-
falabu88
aktív tag
Na nyilván 19. este kezdett el f*sni a kutya, nehogy tudjunk dokihoz menni.. Azóta próbáltam amit itthon tudtam, rizs, széntabletta (ettől is csak befeketedtek a tócsák amiket nyom..), normaflore, bolus adstringens.. A helyzet változatlan. A kutya kedve szinte hibátlan, játékos, és éhes. Figyelem direkt, iszik rendesen, kiszáradva nincs. Gondolom felnyalt valamit a foldről amit nem kellett volna.
Kérdés, 3kor nyit az állatklinika, akkor tudom vinni, ti adnátok neki addig rizs+csirkemell kombót, vagy ha már eddig nem reggelizett koplaljon addig? Az a baj látom rajta, hogy nem érti miért nem kapott még reggelit, és nagyon várja.
[ Szerkesztve ]
-
Visszafele kutyasétából bementem a település szélére, már nagyon rég nem voltunk, évek óta nem járok be, okkal.
Egyirányú szűk út jön egy autó, valami ősöreg dízel és hallom ahogy rátapos a gázra mert felhördül meg elkezd felvisítani a turbó aztán meg elengedi. Bementünk egy parkoló kocsi elé, mutattam neki középső ujjat, anyádat.
Nyaralósnál elektromos kapu az a szárnyas, kistestű kutya mögötte, feláll rá első lábaival és a kapu benyílik b+, mert akkora lógása van az egész reteknek, a kutya meg kijön. Hát mondom ilyen nincs... Kutyák ugattak kicsit emiatt hogy kijött, de mentünk tovább alapvetően. Mellette lévő szomszéd az udvaron meg hallom motyogja az orra alatt, hogy a rosseb enné meg ezeket a dögöket, én meg mondtam neki egyen meg téged is.Ezért nem járunk lakott területen.
[ Szerkesztve ]
Ha nem akarja a porszívó használati utasítása, hogy lábbal nyomjam le a vezeték feltekerő gombot, miért tervezik úgy lábbal legyen kényelmes használni?
-
falabu88
aktív tag
válasz jézusom #38054 üzenetére
Nem gondolnám, jó tápokat kap (brit fresh és most váltunk Markus-Mühle-re), de 1 hétig kapott is kalciumot a doki ajánlására (direkt csak napi 1-et adtam neki a napi 3 helyett, mert sok helyen olvastam hogy nem igazán szabadna.. Viszont másik doki is ajánlotta utánakérdezve..).
Ezt amúgy nem teljesen ő bontotta le, így vettük a házat. Minimálisan a széleit szedte ő le.
-
jézusom
addikt
válasz falabu88 #38053 üzenetére
Nincs kalcium hiánya? Nem szoktam javasolni a kalcium pótlást, mert általában legalábbis embernél a felszÍvódást kellene javÍtani egyebekkel. Amúgy meg csak meszes ereket eredményez. De kutyánál nem tudom hogy van. Most viccen kÍvül huminsavval megpróbálkoznék, meg természetesen lefárasztással.
-
falabu88
aktív tag
válasz vendingo #38052 üzenetére
Nem tudom mit szeretnek annyira a nemesvakolban.. Nálunk téglakerítés van 2 oldalról, ahol fel volt púposodva teljesen leszedte szinte 2 hónap alatt.. Bár legalább látszik hol kell kijavítani és nem nekem kell majd leverni.
Gondolom ettől olyan a kulája mintha sóderrel lenne keverve...
-
vendingo
veterán
Nálunk a ház sarkán a vakolatot rágta le.
Ez pl. ma reggeli művelet:
Vegyél neki churpi sajtot.
Sajna nálunk nem megoldás, mert olyan erős a kutya harapása, hogy 20 perc alatt ledarálja azt, ami a másik kutyánknak hetekig kitart. Fatuskóval egész jól elvan, sokáig elég, olcsó, csak sokat kell takarítani utána.
[ Szerkesztve ]
Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot!
-
-
SA68
csendes tag
Sziasztok!
Nem tudom, volt-e már: Tappancs kiskutyánk kikezdte a házunk szigetelését. 8 hónapos labrador kan, még mindent rág, amit tud. A kinti lábtörlőket is "feldolgozta", mint a szecskázógép.Van ötletetek, hogyan tudnánk őt lebeszélni a szigetelés rágásáról?
[ Szerkesztve ]
-
jézusom
addikt
válasz Alusky #38046 üzenetére
Jah ez ilyen instant megoldás, hogy herélni aztán megjavul... Meg kell próbálni a kutya fejével gondolkodni miért is szökik nálam az volt hogy mindig velem akart lenni, mindig utánam jött. Ragaszkodó kis dög nem az otthont meg nem engem akart elhagyni.
Gondolj bele, valaki forditva értelmezi, elveri mert kiment, aztán pont azt éri el, hogy a végén már tényleg nem is akar ott lenni, aztán azért fog szökni. -
válasz jézusom #38045 üzenetére
3 hónap alatt már réges rég. Ráadásul nem is feltétlen elsődleges ok a szökésben, csak szeretik ráfogni mert egyszerű indok. Pont annyira fals információ meg urban legend, mint a másik topikban az a hit, hogy a kutyák évente kétszer akarnak a gazda fejére törni, mert akkor van a tüzelés is. Az b+...
[ Szerkesztve ]
Ha nem akarja a porszívó használati utasítása, hogy lábbal nyomjam le a vezeték feltekerő gombot, miért tervezik úgy lábbal legyen kényelmes használni?
-
jézusom
addikt
Tesztoszteron szintje még nem csökkent le, de a szokás szinten is megmaradhat a szökés
Nekem is szökős volt a talált keverékem, de igazából csak utánam jött mindig, otthon voltam nem szökött. Így napközben kennelben van, hazaérek akkor meg ki engedem. Jó és ez így legalább tud pihenni a kennelben, néha a sok neki a nagy kutya. Nem bántják egymást de halálba tudják hergelni a másikat
-
Orlin
addikt
Sziasztok!
A menhelyről hozott kutyám szökik.
Pár hete van itt azóta a mai reggel volt a 4. szökése amikor jövök haza munkából ő meg jön szembe velem az utcán.
Egy helyen megy ki ott a múltkor már magasítottam gyors megoldásban a 100 cm kerítést a kert felé ,de ezt leküzdötte ma reggel.Vettem most pluszba kerítés magasítót (apácarácsot) oszlopokat még azzal magasítom a hétvégén.
Az a baj ha ott átugrik a kertből a házunk mögött ki tud menni.Mondjuk ott is betámasztottam az átjárást, de azt is átugrotta ma reggel.Még oda is ki kell találnom valamit...
Az előző kutyusommal nem volt ilyen baj ezért is értek hirtelen ezek a dolgok mivel ő a 100 cm-es kerítésen soha meg sem próbált kimenni.
Az új kutyával sokat foglalkozunk sétáltatom mégis.
Annyi adalék hogy nem régen pár hónapja lett ivartalanítva és ma reggel is az utcán kóbórló lány kutya után ment ki.
Lehet ez is közre játszhat még?Régebben macskáknál olvastam hogy kell pár hónap az ivartalanítás után még...
Köszi.LENOVO IDEAPAD 5 Pro 16 - Ryzen 5 6600HS, 16, 1000 GB, 16GB, Radeon 660M Graphics, Win11
-
PuffyDog
tag
Nálunk az Apoquel ártott, mint használt. Több dudor lett a kutyuson és az emlőrák is elég valószínű.
=>> Ha sokáig nem írok ne haragudj, biztos oka van! K&H vagy Gránit Bank számlát nyitsz? Mindkettőnél 50 000 Ft bónusz jár! Írj még ma, és segítek! <<=
-
válasz Louies #38038 üzenetére
Ez egy oklacitinib hatóanyagú gyógyszer ami direkt kutyákra lett tervezve, így emberi alternatíva nincs rá és úgy látom gyártója is egy van, állatorvost kell megkérdezni mit kapjon helyette, illetve ő rá tud telefonálni gyógyszer nagykerekre is hátha lesz. Igaz drágább így vásárolva, de nagyobb eséllyel kapni az időszakos hiányra.
Ha viszketésre kapja azt metilprednizolonnal lehet helyettesíteni akár, de ez is olyan amit tényleg csak akkor adunk kutyának, ha már a bőrét lerágja. Ennek van injekciós hosszú hatásidejű verziója, az 3 hétre elnyomja a vakarózást, de tényleg csak akkor adjuk ha nagyon durván rágja magát a kutya, mert immunrendszer gátló hatása miatt sok más problémát is okoz.Ha nem akarja a porszívó használati utasítása, hogy lábbal nyomjam le a vezeték feltekerő gombot, miért tervezik úgy lábbal legyen kényelmes használni?
-
Louies
aktív tag
Sziasztok! Apoquel 16mg rágótabletta hiánycikk. Nincs itt valakinek valami tutti forrása ahol felelhető. Receptem van.
''Okos ember leírja, ha érdekeset hall, a buta nem, mert azt hiszi, meg tudja jegyezni.''
-
Micsurin
nagyúr
válasz Alusky #38035 üzenetére
Vérvétel pedig alap lenne... mi most a vesés után megfogadtunk 4-5 éves kortól évente egy ha kell ha nem...
---Vicces, hogy a kissrác (~4,5) milyen jól kijön a nem egész egyéves kicsivel, az öreggel sose voltak akkora barátok mint most a kicsivel.
The Separatists have no regard for innocent life. They don't care who walks away from war and who doesn't. That's why we move on them now, Commander……and Wolfpack leads the hunt.
-
De4d
őstag
válasz Alusky #38035 üzenetére
Két eltérő helyen voltunk már többször, mind a két helyen volt ultrahang, egyik kimondottan állatklinika vagy 4-5 orvossal, a másik hely pedig endoszkóp specialista, sebész tehát ott még kamerával is megnézték belül, és műtötték, ezeket a polipokat, ami szövettanira is elküldtem, szerencsére nem rosszindulatú a dolog. Állandó gyulladásban van a hólyag fala és meg van vastagodva.
Vizelet mintát már többször vettek tőle (korábban 2x, ma 3x) még csak nem is én vittem, ne hogy "szennyezett legyen, vagy ilyesmi, ami alapján nem lehet eredményt kimutatni. Az első kettőben nem láttak se vírusos se bakteriális fertőzés jeleit. Tehát nem ilyne kis rendelőbe vittem ahol csak sebkötözés van.
Vérvétel az ami egyedül nem volt. A korát még nem írtam, de fiatal, nincs még 5 éves sem.Minden jó, ha a vége jó!
-
Vér a vizeletben lehet baktériumos fertőzés miatt, vagy hólyagkövek miatt, vagy polipok, daganatok miatt. Utóbbi kettő inkább középkortól felfele. Másik forrása lehet még a vese vagy a prosztata.
Vér laborvizsgálatot nem említettél, azt lehetne még mert alátámasztja az UH eredményét, hogy a szervek paraméterre is jól működnek, illetve nagyfelbontású ultrahangra vinni. Nem tudom milyen UH-n volt, a kis rendelők egyszerűbb gépei nem látnak rá normálisan a szervekre.
Ha nem akarja a porszívó használati utasítása, hogy lábbal nyomjam le a vezeték feltekerő gombot, miért tervezik úgy lábbal legyen kényelmes használni?
-
De4d
őstag
Üdv. Segítséget, tanácsot szeretnék kérni a betegeskedő kutyámmal kapcsolatban, hátha tud valaki olyan specialistát aki segíthet, esetleg tanácsot mert ő is átélte.
A kutyusom lassan fél éve nem tud meggyógyulni. Véres a pisije, de nem elsőre úgy a séta alatt a 3-4 ürités után lesz szemmel látható. Kb 10* voltunk már kórházba ultrahang nem tudom hány fajta gyógyszer már, műtötték is. Polip növedékek voltak a hólyagfalán illetve üledéket. A gyógyszerek hatására elmúlt szemmel láthatóleg. De a vizelet vizsgálat mikroszkóp alatt kimutatta hogy továbbra is vér van benne. Szövet tan negatív szerencsére, bacis vírusos tenyésztő teszt is. Ma is vittük vissza megint ugyanazok a tesztek gyógyszerek. Félek nem vezet sehova. Szerencsére kedve étvágya jó, de az állandó orvoshozjárás megviseli. Nincs ötletem és félek a dokiknak se nagyon mi is a valódi probléma. Vese mája is elvileg rendben ultrahang alapján, spec diétát is tartottunk hetekig hónapkokig. Kifogytam az ötletekből 😭Minden jó, ha a vége jó!
-
válasz Chris0321 #38031 üzenetére
Ez monovalens parvo, 4 hónaposan már csak akkor adják, ha erősen parvo fertőzött a környék, mert fiatal állatot könnyen elvisz.
Mivel már felnőtt a kutya évente a veszettség ellenit (Rabies, R vagy RL) és a kombináltat (DHPPi vagy DHPPi/L4 vagy DHP) kell kapnia.
Polgári nevükön nagy kombinált és kis kombinált.A nagy kombinált oltásokban 1-3 éves időtartamú keverék van, ezért a 3 éves oltóanyag tök feleslegesen lenne évente a kutyába téve, ha meg ritkábban kapja akkor az 1 éves részei lejárnak. Ezért szokták az orvosok felváltva adogatni a kis és nagy kombináltat ez az elterjedtebb megoldás, igaz így is a 3 éves oltóanyagot kétévente megkapja, de ez már szakmailag elfogadott.
Van olyan orvos aki minden évben beadatja a nagy kombináltat.
Van orvos aki a nagy kombinált után csak a monovalens vakcinákat ami lejár 1 évvel adja be, majd ugyanígy két évre és csak 3 évente adja a nagy kombináltat újra. Ez a bonyolultabb meg ritkább eljárás, inkább szőrszálhasogatás.Lepto L4-et kölyökkorban adnak, mert a veszettséghez nem adható más így a kombinálttal kapják, felnőtten már RL verzióban adják a veszettséghez keverve (akkor már lehet), úgy pedig a kombináltba nem kell még egyszer.
A lepto a veszettség után a második legveszélyesebb kutyára és emberre ezért van a veszettséghez keverve, mert a veszettség sok helyen kötelező és akkor egyúttal azt is megkapja. Parvo az csak kölyökre veszélyes, azért kapnak kölyökként többet is.
Ebben sincs egyetértés egyébként, van orvos aki 8 hét előtt nem adja be, mások meg 6 hetesen már adják, a gyártó 5 hetet ír elő minimumnak (bár több gyártó is van, mi Nobivacot használunk). Ezért fordulhat elő, hogy tenyésztőtől is csak 1 oltással kap valaki kölyköt, mert a doki 8 hetesen hajlandó beadni az első oltást akkor meg már a tulaj viszi el.
Ha végignézel egy több éves kutya oltási menetrendet akkor az általában úgy néz ki a veszettség lapon, hogy R, R, RL, RL, RL.... és így végig, mert az első kettőhöz nem keverhető más.
Az egyéb oltások rész meg általában P, DHPPi/L4, DHPPi/L4 (esetleg még egy P) ezeket mind kölyökként kapja viszonylag egymás után, majd egy év múlva még egy DHPPi ami ezek éves ismétlője (itt már L4 nem kell, mert a veszettséghez kapja RL, hacsak nem történt csúszás valamivel) és utána évben jön a DHP következő évben DHPPi és így felváltva.Ez nem mindig így néz ki, nekem is van kutyám aki a másodikra már RL-t kapott amit előírás szerint nem lehetne, de ha elég idős a kutya (nem kölyök) akkor már lehet adni úgy is, ez attól függ a doki a magyar jogszabályt tartja előrébb vagy a vakcina gyártónak a meghatározását, utóbbi a pontosabb persze hiszen a gyártó tudja mit tud a terméke. Illetve van egy kutyám aki nagy, kicsi, nagy, kicsi, nagy, nagy, kicsi, nagy, kicsi stb. kombináltat kapott, ott valamit félrenézhetett 4-5 éves kora körül.
Illetve még kölyökkorban is előfordulhat a kicsi kombinált DHP oltás adása, P, DHPPi/L4 és DHP menetrenddel, egy ilyen kutyám is van, illetve olyan is aki kölyökként kapott egy plusz monovalens lepto oltást és nem parvot.Alapvetően nem bonyolult ha megérti az ember a rendszert benne, meg itthon szerencsére nem úszkál a levegőben minden sarkon kutyabetegség úgyhogy nem szokott bajuk lenni, ha pontatlanul kapják az oltásokat.
Ha nem akarja a porszívó használati utasítása, hogy lábbal nyomjam le a vezeték feltekerő gombot, miért tervezik úgy lábbal legyen kényelmes használni?
-
válasz Chris0321 #38029 üzenetére
Akkor egy kombináltat kapott leptoval valószínű, azután 14 nappal jöhet csak a veszettség, nem tudta volna beadni amúgy se.
Van aki úgy van vele, hogy a gazda úgyis tudja ezeket, majd visszaviszi megint két hét múlva, ezért nem is említi.
Vagy kimegy a fejéből, hogy mondja. Kifáradnak, eszetlen sok munka meg kapkodás ez az élet.Ha nem akarja a porszívó használati utasítása, hogy lábbal nyomjam le a vezeték feltekerő gombot, miért tervezik úgy lábbal legyen kényelmes használni?
-
válasz Chris0321 #38023 üzenetére
3 hónapos korig kell az elsőt, utána fél évvel egy ismétlő majd utána évente. A fél éves ismétlő az 5-6 éve bevezetett dolog, előtte valóban nem kellett.
Mivel kutya se ellenőrzi, a naprakész orvosok se különösebben foglalkoznak vele, ha nem laksz, nem jársz olyan helyen ami veszettség miatt problémás akkor ki lehet hagyni a fél éveset, de amúgy törvényileg előírt.Az orvosok azért kezelik lazábban, mert ők a gyártó által előírt paraméterekre hagyatkoznak, nem arra, hogy valami aktatologató bürokrata farok épp mit talál ki újításnak amihez sokszor semmi köze az állatorvoslásnak. Ettől a vakcina hatásossága mit sem változik, a veszettség elleni pedig elég erős védelmet ad már egyetlen oltással is. Egy ideig nálunk se adták a féléveset hiába volt már előírva.
Ha nem kapta meg 3-4 hónapos koráig az elsőt az már trehányság viszont. Lehet ezt rugalmasan kezelni, de nem ennyire. Másik ok ha immunrendszert gyengítő (pl szteroidos) kezelést kap vagy valamilyen más immunrendszert is érintő betegsége volt a kutyának, akkor sem adnak oltást.Az első két veszettség ellenit csak 14 napos szünettel lehet beadni, se előtte, se utána nem lehet más oltást adni. A harmadiktól már mehet egybe mindennel.
Kölyökoltásoknál mehet 10 napra is, ha úgy adja ki a naptár/rendelési idő, nem feltétlen kell a 14-et megvárni, ez csak a veszettség elleninél előírás.Kölyökoltásban és egyéb felnőtt oltásban egyik orvos sem ért egyet (sok másban se, ez régen is így volt), ez mind a tapasztalatuktól, egyetemi tanulmányaiktól, magánvéleményüktől meg a kutya lakhelyétől függ mit kapnak végül. Ez még a szívféreg elleni védekezésre is érvényes.
Ha nem akarja a porszívó használati utasítása, hogy lábbal nyomjam le a vezeték feltekerő gombot, miért tervezik úgy lábbal legyen kényelmes használni?
-
Chris0321
addikt
Köszönöm. Egyébként meg vagyok elégedve az állatorvossal, ő kezelte a kutyám miután kiszökött a szomszéd rozzant kerítésénél és megmarta egy nagyobb kutya a fején. Azt szépen rendbe tette, de ebben nem vagyok biztos. Igaz kicsit későn kapta az oltást a kutya mert 2022 októberi de csak 2024 februárban kapta meg a veszettség ellenit.
-
t256
őstag
válasz Chris0321 #38023 üzenetére
Elég évente. Úgy tudom emlèkeztető oltás akkor kell ha egy èv kimaradt.
Azt vettem èszre, hogy nagyon megoszlik az orvosok vèlemènye, alapossága manapság. A mi városunkban két állatorvos is van, de èn el viszem a kutyámat a szomszèd városba mert jobb az ellátás ès elfogadható az árazás.
Azt javaslom hívj fel egy másik orvost ès kèrd ki a vèlemènyèt.
[ Szerkesztve ]
Spock says, “Logic clearly dictates that the needs of the many outweigh the needs of the few.” Captain Kirk answers, “Or the one.”
-
Chris0321
addikt
Hello.
Az év elején kapta meg a kutyánk az első veszettség elleni oltását és azt mondta az állatorvos, hogy fél év után érdemes lenne egy emlékeztető oltást kapnia. Én még ilyenről nem hallottam, eddig évetne kellett vinni ilyen oltásra a kutyákat. Érdemes ezt az oltást beadatni? -
válasz Izland` #38021 üzenetére
Ha a jegyző tehetetlen még mindig van opció ügyvédre, de 50-60k óradíj mellett lehet inkább elgondolkoztató a hangszigetelt ablak beépítése, meg hangszigetelés a falra, illetve nem tudom van-e kerítésed azon az oldalon akkor oda is lehet hangszigetelős részt felhúzni a kennelnél. Ez legalább valamennyire működik is végül, az ügyvéd meg nem garantált.
Építésügyileg ha a kennel nem is áthelyezhető, birtokvédelem még mindig áll a csendháborítás miatt. Sokra nem menni vele, de pár tízezerre megbasszák őket. Kimegy a jegyző is, ha van állatvédős kirendeltség hozzá akkor azok is, de sok mindent nem néznek, nem is nézhetnek. Van kutya méretéhez való fedett hely, környezet és kutya kijutásának lehetősége, nem sovány, ápolt, veszettség oltás megvan (nyilván ez a chippel meg oltási könyvvel is jár), ebösszeíró adatlap beadva, kb. ennyi. Ha valamelyik hiányzik akkor arra pluszban büntetnek.
Ha nem akarja a porszívó használati utasítása, hogy lábbal nyomjam le a vezeték feltekerő gombot, miért tervezik úgy lábbal legyen kényelmes használni?
-
Izland`
tag
A jegyző ilyen helyzetben nem segít. Akkor segítene, hogyha az elmúlt 1 évben rakták volna oda a kennelt, mert akkor lehet kérni tőle az eredeti állapot visszaállítását. 1 éven túl az állam szerint nekik nincs vele dolguk, nekem kell tudni, hogy kennel mellé költözök, ezt vállaltam.
Egyébként azt is megkérdeztem tőlük, hogy miért nem viszik be legalább az előszobába, a válasz az volt, hogy a kutyának kint a helye.
A gyereknél nem is konkrétan attól félek, hogy ő nem fog tudni aludni, (bár ez is félelmem) mivel én is abban bízom, hogy valamilyen szinten megszokja, hanem attól, hogy ilyen fáradtan hogyan fogunk tudni mi helyt állni a babával, főleg, hogyha rossz alvó lesz éjszakánként. Az, hogy hozzá fel kell kelni, az természetes, de hogyha sorozatosan a kutya is ugyanígy ébreszteni fog, az pokol lesz.
Nálam egyébként nem az a sztori, hogy a városi ember kiköltözik vidékre, és meglepődik, hogy tollas a csirke.
Falun nőttem fel, anno minden nap a házunk előtt hajtották el a teheneket, mi is tartottunk állatokat, 20+ évet éltem vidéken, stb. Viszont ilyen esetekben, amikor a szomszéd egyszerűen hülye, és emiatt a kutya is, falun nem a jogi lehetőségeket keresik, hanem rövidre zárják a történetet, de nekem ehhez nincs szívem. Ismerősöktől folyamatosan ezt hallgatom, hogy "tudod ki viselné ezt el.."Ha sokaknak emiatt be is törik a feje, én nem engedném azt, hogy engedély nélkül lehessen kutyát tartani. Még mindig divat sajnos az, hogy kutyát azért tartunk, hogy legyen, azért tartunk, hogy legyen kinek a kaja maradékot odaadni, illetve, hogy jelezzen. Aztán nincs vele eleget foglalkozva, ki van vágva az udvarra, és rohadjon meg ott, és még örüljön, hogy nincs megkötve, mert haladó szellemű a gazdi.
Megkockáztatom, hogyha lenne mód arra, hogy kötelezően fizetni kelljen azért, hogy kutyát tartson az ember, akkor az emberek többsége nem is tartana kutyát. Aki pedig hajlandó lenne fizetni érte, az nagy eséllyel foglalkozna is vele. Nem vagyok adópárti, de ezt támogatnám az tuti. Simán lehetne egy átlagos kötelező gépjármű biztosítás éves díjat évente elkérni a kutyatartásért. Ki is hullanának a pedigrés, kenneles, a kutyának az a dolga, hogy ugasson emberek.Én a saját kutyámmal minden nap foglalkozok legalább másfél - két órát hétköznap is, pedig a 8 óra munka mellett napi 3 órát utaztam mindig is a munkahelyemre és vissza. Hétvégén pedig több órát Helával vagyok, és természetesen a foglalkozások mellett bent van a házban, amikor otthon vagyunk. Ha nem vagyunk otthon, akkor kennelben van nekünk is, de az ugatásról le lett szoktatva (kamera+mikrofon+szidás/dicséret). A kezdetektől nem engedem neki, hogy a kerítésnek rontson, jöhet postás bármi, nem kapcsol be őrült üzemmódba, és nem kezd azért ugatni, mert a többi kutya ugat a szomszédban. Pedig német boxerem van, a hajlam bőven benne van, de 8 hetes korától minden nap fegyelmezve és tanítva van. Ha hülyeséget csinál elég mérgesen a nevén nevezni, már behúzott karokkal vonul el, és jó darabig nem is próbálja meg ugyanazt a hülyeséget ismét.
-
válasz Major Lion #38016 üzenetére
Biztos, hogy van valami jogi kiskapu amit kihasználnak, nem véletlen, hogy a városok nagy menhelyei mind külterületen vannak bőven lakotton kívül (legalábbis itt mindegyik kint van), ezek meg működhetnek bent is. Egy ismerősöm szomszédjában is működik ott kb. 30 kutya van. Ő felfalazta az egekbe azon az oldalon a kerítést.
Agyrém, az önkormányzat picsájába kéne belerúgni amikor ilyeneket engedélyez 1000 nm-es családi házas telkeken, lakóövezetben. Olyan erős már a "jajj szegény kutyák" mantra mára, hogy nem mernek nemet se mondani rá és minden lelkisérült agyalágyult mindenre engedélyt kap ha abban kutyamentés van, lényegtelen ha egy egész utca nyomorog miatta...
Itt nálunk az ezer éves disznótelep mellé adtak engedélyt étterem építésére. Utána meg ment a panasz a büdösre. Ki gondolta volna, hogy büdös lesz a disznó, ugye...Tenyésztő vagy nemtenyésztő az nem számít. Ha egész nap ugatnak akkor a tenyésztő is feljelenthető, semmilyen jogi előnyt vagy védelmet nem élvez senki azért mert ő tenyésztő, 100% civil. Hogy ki hova van eltájolva a saját eredményei meg munkája miatt az senkit nem érdekel, ha a kutyák egész nap ugatnak akkor ő egy szar kutyaszakértő, tenyésztő létére és a birtokvédelem él. Még hungarikum fajták esetén is, azzal se védheti magát senki.
Ha nem akarja a porszívó használati utasítása, hogy lábbal nyomjam le a vezeték feltekerő gombot, miért tervezik úgy lábbal legyen kényelmes használni?
-
whitezo88
nagyúr
válasz Moonwolf #38017 üzenetére
ezrével megtalálható probléma. Ékes példa arra hogy "kutya kertbe való nem lakásba", ja ja. Kutya kell mert őrzi a portát (riasztó pedig olcsóbb lenne), de a vele való foglalkozás kimeríti hogy elédobnak valami olcsó tápot (jobb esetben) meg vizet. Soha sem sétáltatják, sohasem találkozik más kutyával, kutyaiskoláról meg nem is hallottak. (kommentedre: az akkor pláne nem ér semmit, ha utána ugyanúgy folytatják. Vannak keményebb, régi iskolás trénerek akik rendbe teszik az ilyen kutyák nagy részét, és megmondják hogyan tovább, de azt tartani is kell.)
Bónusz: kiengedik az utcára a kutyát, fut két kört majd hazamegy ha megunta. Ilyen konkrétan a szüleim utcájában is volt.
-
vendingo
veterán
válasz f4lcon #38014 üzenetére
Mindenre, gabonák, sok húsféle, pollen, meg a fene se tudja már. Napi 3000 a gyógyszer, de csak a felét tudom megvenni neki. Most kecsketejezünk, egyelőre elég a fél adag apoquel.
Tápból már rengeteget próbáltunk. Úgy néz ki a mostani bevált, cserébe 29k/zsák.Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot!
-
Moonwolf
senior tag
Az ilyennek nem való kutya. Sok ilyen van, nappal ki van kötve futó láncra, este beb*szva a kennelbe víz nélkül. Napközben sem foglalkoznak velük hétköznap, de még hétvégén sem. Kényelmi kerti dísz csupán. Vagy a másik kedvencem amikor majd a kutya suli megoldás minden problémára.
=Privát üzenetre illik válaszolni!= \...Az élet értelme nem a létezés, hanem a létezés által megtett út...\
-
falabu88
aktív tag
válasz KisTücsök #38011 üzenetére
Előbb-utóbb szeretnék majd barfozni, facebook csoportokban elég jó áron lehet húst kapni ahogy néztem (plusz valószínű itt a környéken is lehetne találni, elég sok húsfeldolgozó üzem van). Csak első körben még egy hatalmas fagyasztó is kéne, viszont most kertesház vásárlás után eléggé hátul van a sorban, van mire nézni.. Meg mivel hülye is vagyok a barfhoz, rengeteg utánaolvasás fogja megelőzni, első kutyánál a fejlődési szakaszában nem igazán szeretnék semmit elrontani.
-
addikt
válasz vendingo #38006 üzenetére
mire allergiás? lehet volt már, sorry for my ignorance
csak azért, mert búza, kukorica és csirke mentes táp van 1500 per kilóért is (Aldog/Freedog Pork & Rice)“The trouble with the world is that the stupid are cocksure and the intelligent are full of doubt.” - Bertrand Russell
-
bohoc71
aktív tag
válasz Izland` #38008 üzenetére
Nálam gázabb a helyzet,hasonló elrendezésű porták.A szomszédban 9 tenyésztésre tartott tacskó,3 agár,2 törpe pincser,plusz 1 németjuhász. Senki nem tud tenni semmit,mert a csaj hivatalos tenyésztő... Ráadásul állítólag a szembe házat valami kutyamenhely vette meg,az őszön költöznek... Igaz,hogy a falu közepe,de akkor is... Pihenni lehetetlen,ablakot nyitni szintén..
Meghajlás...Puszi...Taps....
-
t256
őstag
válasz Izland` #38008 üzenetére
Az én kutyám is ilyen. Mindenre ugat, ezért neki a legoptimálisabb egy tanya lenne, ahol nincs szomszéd és kedvére jelezhet mindent.
A különbség köztünk és a szomszédod között, hogy minket jobban zavar a saját kutyánk ugatása, mint a szomszédainkat. A kutya az éjszakát bent tölti az előszobában vagy a nappaliban. Nap közben nyugisabb időszakban van kint, de ha ugat akkor behívom.
A megoldás egyébként az, ha el viszem futtatózni, ott tud játszani a többi kutyával és lefárad. Vagy sétálok vele 2 órát.
Gondolom a szomszédodnál ezek nem opciók. El van a kutya a kertben (legalább nem láncon) aztán jól van.A megoldás a jegyző lenne, de nem ismerem az ottani körólményeket, a jegyző mennyire foglalkozik egyáltalán bármivel. Nálunk a budapesti agglomerációban pl. nem történik semmi.
A gyerek miatt pedig muszáj lesz valami megoldást találni. Egyébként meg fogsz lepődni, hogy a kicsik milyen jól tudnak aludni zajban is. Persze minden gyerek más és más, ismerősék gyereke pl kifejezetten alvás problémás. Napi 2 órával el van és már lassan 4 éves.
Komolyan mondom pár év családi házban élés után én visszavágyom lakásba. Egyszerűbb volt az életünk és a kutyának is jobb lenne. Mivel a szabadban végzi a dolgát többet kell le vinni sétálni. Többet mozog, több dolog történik vele. Más kérdés, hogy ha egy emelettel lejjebb van egy másik kutya és érzik egymást, akkor ugatják is egymást reggeltől estig.Spock says, “Logic clearly dictates that the needs of the many outweigh the needs of the few.” Captain Kirk answers, “Or the one.”
-
Izland`
tag
válasz OPiiPO #38009 üzenetére
Ezzel kezdtem ma reggel, hogy ezt szeretném kérni, de nem segít rajtam.
A válasz az volt, hogy mivel nem 1 éven belül került oda a kennel, illetve most költöztem oda, ezért nem tudnak mit tenni.
Egyrészt nekem kellett megnézni, hogy hova költözök, másrészt pedig a birtokvédelmi eljárás az eredeti állapotokat hivatott visszaállítani, ez pedig nem 1 éve volt már.Egyébként rendes volt a nő, mert mondta, hogy érti a problémát, és sajnálja, de ezt a birtokvédelmi eljárással nem fogom tudni megoldani.
Az építési hatóság oldaláról támadható a dolog, mivel a 8 méter nincs megtartva, de ezt már nem a jegyző feladata ellenőrizni.
Ennek most keresem a lehetőségeit, illetve fogom ma ezzel őket még megijeszteni, hogy az építési hatósághoz fordulok, hogyha nem megy el a kennel az ablak alól. -
OPiiPO
veterán
válasz Izland` #38008 üzenetére
Jegyző, birtokvédelmi eljárás esetleg?
"Felesleges szigetelni a nyílászárókat, ha az ereszcsatornán szökik a meleg."
-
Izland`
tag
válasz Alusky #38007 üzenetére
Igen, közben ma reggel már végig hívtam a jegyzőt, építési osztályt is.
A helyi építési szabályzatban ez tisztán le van írva, 8 méter.A problémám:
Vásároltam egy házat, ami az utcában a második ház, viszont a szomszéd háza az saroktelek, a másik utcára néz. Emiatt az ő telkének a vége az én telkemnek az oldalával találkozik.
A kutya kennelt a telek határán található kerítésre építette, kb még a Kádár rendszerben, ami a szoba ablakomtól 1 méterre található. Természetesen az ilyet, hogy éjszakára be van dobva oda a kutya, házvásárlásnál ki sem tudod szűrni..)
A kutya mindenre ugat (ezt úgy kell érteni, hogy maga a néni mondja, hogy "jaj, hát szegény Frodó még a madarakra is haragszik, és megugatja őket.")Mivel saroktelek, kb 120 méternyi utcafronti kerítésük van, amin végig átlát a kutya. Ha valaki sétál a ház előtt, a kutya végig leköveti a mozgásukat, biciklis, kocsi ugyanez, kereszteződés van ott, stop tábla, gyakran megáll a ház előtt autó emiatt, és mint az őrült ugat. Ha nálunk kinyílik a kapu, arra is ugat. Kedvencem, hogy le, vagy felhúzom a saját redőnyömet, és elkezd ugatni, és ez nem addig tart ameddig felhúzom, hanem a biztonság kedvéért rátesz 1-2 percnyi extrát.
Ezekkel együtt tudok élni, de a baj, hogy amikor a kennelbe zárják, akkor is kilát, és ugyanígy őrzi a portát, ugat mindent, az ablakom alatt, ugrál a kennel oldalára, a kutyaház tetejére, stb.
Azzal is együtt tudnék élni, hogy akárhová kerül a kennel, esélytelen éjszakára kinyitni az ablakokat, 40 fokban is, napközben pedig szintén hallgathatom az ugatást, nem baj, telepítettem klímát.
Viszont azzal a résszel már nem tudok dűlőre jutni, hogy zárt ablakokon keresztül is hallom nagyon hangosan a kutyát, és minden éjszaka éjféltől fél óránként 5 perces etapokban ugat, és nem tudjuk kipihenni magunkat.Amit eddig tettem:
1.
Megkértem őket először arra, hogy rakják el onnan a kennelt máshová, mivel lenne rá bőven opció, de nem szeretnék, mert félnek, hogy az utcafront felől valaki megfogja mérgezni akkor, de ez csak mellébeszélés.
2.
Megkértem ezután őket, hogy ne zárják be éjszakára. Ezt pár hétig megtették, egész éjszaka tombolt a kutya, de legalább nem az ablakom alatt. Így viszont ők sem tudtak aludni, illetve más szomszéd is panaszkodott emiatt. Így ismét hetek óta az ablakom alá van zárva, de a szemembe hazudnak, hogy egyébként nincs bezárva, ha akarna ki tudna jönni, miközben látom, hogy be van zárva.
3.
Felajánlottam, hogy a teljes átépítés költségét, kivitelezését állom, megcsinálom, van a telek közepén egy nagy fa, az alá tökéletesen passzolnak a kennel. Így sem hajlandóak átépíteni.
4.
Felajánlottam, hogy amikor viszem a határba a saját kutyámat sétálni minden este, akkor viszem az ő kutyájukat is, hátha kussolna éjszaka, mivel elfáradt. (Nem fogadták el, mivel heti egyszer ők is elviszik, és nem jön ki más kutyákkal. Igaz az enyém sem, de rábeszéltem volna már inkább a sajátomat is, mert már az én kutyám is csak sóhajt az ugatásra sokszor. )Most ott tartok, hogy az alábbi opciók maradtak:
-Megmérgezem a kutyát(nem fogom, mindig is volt kutyám, minden évben menhelyeket támogatok, szembe is köpném magam, de hazudnék, hogyha nem jutna ez éjszakánként már eszembe sajnos, de tudom, hogy a gazdája a hibás.)
- elköltözök
- megütöm a szomszédot (nem tehetem, 70 éves öregemberekről van szó, rendesen még leordítani sem tudom őket)
- Keresem a jogi lehetőségeket
- Keresek valami olyan zavaró tényezőt, amivel én zavarom őket úgy, hogy az engem nem zavar, de őket rohadtul, és akkor tudunk bartelezni úgy, hogyha takarodik a kennel az ablakom alól, akkor én sem zavarom őket tovább. Mivel a telek elhelyezkedéséből adódóan hátrányban vagyok, nincs sok ötletem és lehetőségem.Természetesen a kutyára minden rá van hagyva, gondolom már a hallásuk sem az igazi az öregeknek már, így neveletlen kutyáról beszélünk, hála Istennek pásztor/juhász kutyáról van szó, tehát az ugatás, aktivitás alapból extrán benne van a kutyában. A saját szememmel láttam valamelyik nap, ahogy elmentem a kerítés előtt, hogy végig tombol 120 méteren át a kutya, a két öreg kint ül a terasz alatt, és annyit sem mondanak a kutyának, hogy lábhoz, vagy hogy fejezd be.
Novemberben születik meg a gyerekünk, addigra valami megoldást kell találnom, mert mi felnőttként nem tudunk a kutya miatt aludni, és félek mi lesz a babával. Egy biztos, hogyha el kell adnom a házat, az sem érdekel, hogy milliókat bukok a házon, biztos, hogy sokgyermekes, hangoskodó romáknak adom el a házat, akik majd visszaadják a szomszédnak mindezt. Ők nem fognak azon gondolkodni, hogy emberséges-e megmérgezni a kutyát. Ebben az egyben vagyok biztos, hogy így fogok tenni, minden másban bizonytalan és elkeseredett vagyok jelenleg. 3 éves a kutya, abban sem bízhatok, hogy nem sok van neki hátra. Plusz ha megpusztult sem vagyok kint a vízből, mert hoznak másik kutyát, és azt sem lesznek képesek megnevelni.
(Sikerült kiventillálni kicsit magamból az egészet, de fogy a türelmem...)
[ Szerkesztve ]
-
válasz Izland` #38001 üzenetére
Igen előírhatja, nálunk is előírja bár kerítés/telekhatártól és nem az épülettől.
Nem határozza meg a kedvtelésből tartott állat méretét, de a haszonállat felsorolás és méretezésből ítélve kicsinek számít a nagytestű kutya is, úgyhogy valóban 8 méter.
Ha nem akarja a porszívó használati utasítása, hogy lábbal nyomjam le a vezeték feltekerő gombot, miért tervezik úgy lábbal legyen kényelmes használni?
-
falabu88
aktív tag
válasz vendingo #38004 üzenetére
Persze, nem is a tápot akartam ezzel minősíteni, az biztos hibátlan. Nálam a 2000ft feletti kilós ár már túl van az ingerküszöbön, ha 50ezret el akarnék/tudnék költeni csak a kajájára akkor viszont már inkább barfoznék. Már azért 1500ft körül is bőven találni jó tápokat ha nincs semmi intolerancia.
-
vendingo
veterán
válasz falabu88 #38000 üzenetére
Ez a táp minden, csak nem túlárazott.
A fressnapf olyan amilyen, nem éri meg nagyon sokminden, de nekem a csajok szoktak adni kedvezményt. 2 napja elvertem 40 ezret náluk, aztán a vásárlás mellé kaptam egy rakat cuccot ajándékba. Kakis zacskó, labda, harap a kutya tábla, mosó zsák meg hasonló apróságok. Amúgy hirlevélre feliratkozás esetén 10% kedvezménykód jár. 2 perc az egész.Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot!
-
Izland`
tag
Sziasztok!
Előfordulhat az, hogy a helyi építési szabályzatban meghatározza az önkormányzat, hogy a kutya kennel hány méterre lehet (szomszéd) lakóépülettől?Ha jól értelmezem a helyi építési szabályzatot, akkor kutya kennel csak 8 méter távolságra helyezhető lakóépülettől? (Utolsó, 6. oldal)
[link]