Hirdetés

Aktív témák

  • ladybug

    őstag

    Borka hajnalban(1/4 6) jött, hogy mellémfekszik, de nem sokáig bírta. Fél 7-kor már vicánkolt, énekelt, és próbálta vhogy elfoglalni magát. Így hát kénytelen kelletlen én is felkeltem.

    Felöltözködtünk, reggeliztünk, aztán Rékus is felébredt. Elvittük Borkát oviba, majd bevásároltunk, és haza. Nagyon hideg volt ma, és emiatt se délelőtt, se délután nem tudtunk kimenni. Amikor hazaértünk, fényképeztem kicsit, addig voltunk az udvaron, de aztán ki sem jöttünk. Ráadásul még az eső is elkezdett zuhogni.

    Egész délelőtt játszottunk, csak 11 felé álltam neki az ebédnek, de az is hamar elkészült - gombakrémlevest főztem, és dióstészta volt utána.
    Réka szokásához híven evés után rögtön elaludt, és 2 után kelt fel.

    Borka hazaérkezve az oviból megint nehezen nyugodott meg. Aztán áthívta a szomszéd kislányt. 2 órát játszottak, de néha engem és Rékát is bevonták a játékba. Rajzoltak sok húsvéti képet, sőt Borcsi annyira belejött, hogy minden ajtóra készített egy rajzot.

    Délután is jót játszottunk, majd 7 körül végre Kedvesem is hazaérkezett. Vacsiztunk, majd hamarosan aludni mentek a drágák.

    [kép]
    A tojásfa, Réka és Mogyoró.

    [kép]
    Ajtódísz.

    Két húsvéti rajz Borkától:
    [kép]
    Nyuszifiú, nyuszilány és bárány.

    [kép]
    Nyuszi és hímes tojások.

Aktív témák