Fent említett, nem olcsó headsetnek gyakori baja, hogy megszűnik a mikrofon. Ezt hibás tervezés okozza, a mikrofon kábele ugyanis a fülesben levő NYÁK-on egy kis lyukon van átvezetve, az üvegszálas lemez pedig szépen elnyírja azt, ahogyan a mikrofon forgatásakor mozog. (Persze ezer videó van erről, de miért ne legyen róla írásos cucc is.)
![]()
Itt már lent a hallgató, alatta a műanyag lemez + a kagylóba épített elektronika
A 35-ös Jabrához képest még szerelni sem akkora macera a 75-öt. A jobb oldali hallgatót nem kipattintani kell, hanem egy T5? T6? torx csavar fogja, ezt kicsavarva a másik forgásponton már csak ki kell billenteni a hangszórós részt. (Vigyázva, hogy ne szakadjon le a két kábel, ami a hallgatóhoz megy.)
) novembertől kötelezővé tette a Play-en szereplő alkalmazásoknak az 5.x Billingclient használatát, valamint a 33-as SDK (Android 13) célzását új alkalmazásoknak és frissítéseknek. (És hamarosan 6.x Billingclient lesz a kötelező.)
), amit a Github-on 
![;]](/dl/s/v1.gif)
A módosítandó alany Kubuntu volt, de a felsorolt módosítások a simára is működnek (a Calamares-t használó LXQT-s Lubuntura meg nem).



