Hirdetés

Mi vagyok én?

A válasz egyszerű. Egyszerűbb mint 3-4 hónapja, amikor feltettem ezt a kérdést magamnak. Akkor azt az egyszerű választ találtam: szörnyeteg, aki nem tud szeretni és nem is hagyja hogy szeressék.

Nos, ez nem így van. A legegyszerűbb válasz erre: ember. Ember hibákkal, ahogy mindenkinek vannak. Nehezen engedem magamhoz közel azokat, akik eleve azzal a szándékkal élnek, hogy szeretni akarnak, s hogy ez miért van? A csuda tudja. Ennek ellenére van, akinek sikerül közel kerülnie hozzám, még akkor is, ha ő ezt nem tudja, vagy nem akarja. S vannak olyan emberek, akikkel ez kölcsönös, őket úgy hívják: barátok. Barátok, akik nélkül lehet élni, de nem érdemes. igen, ezt leginkább a szerelmes párokra mondják, de szerintem itt is így van.

Oké, tisztáztuk, ember, mégpedig egy hibás darab. Ezen belül??

Ezen belül, sokféleképpen lehet az embert típusokba sorolni. A legkézenfekvőbb: nőből vagyok. S hogy ez mit jelent mindenki és senki sem tudja. Vannak dolgok amiket ismerünk, és vannak amiket nem.

Desedai bicikliút veszélyei

Újfent ellátogattam a Desedára, ma pontosan kétszer. Egyszer pecázni, eredménytelenül, másodszor bringával.
Meg kell állapítanom, hogy még mindig jó ha figyelünk a bringa úton.

Bicajosként a gyalogosok (azon belül is a gyerekek), robogósok, kutyák, macskák, és azok a gyerekek akik szeretnek botokkal játszani, fittyet hányva arra, hogy éppen egy emberke közelít feléjük. Erre rájön a kertvárosi részen az autók hada, tulajdonképpen ők okozzák a legkisebb problémát.

Gyalogosként az autók és bicajosok zavarhatják közlekedésünket. Főleg, ha valaki ijedős és nem feltételezi, hogy egy bicikli úton bicajosok is közlekednek.

Még egyszer boldog nyulat :D

Tengerész malacok

Ma délelőtt megszülettek a tengerész malackáink :) körülbelül 10 hétig volt velük vemhes a mamájuk.

Valahol azt olvastuk,hogy kell nekik egy ól, vagy hasonló, ahova el tudnak bújni a mamájukkal. A család viszont kíváncsi... de annyira gyors mind a három, hogy képtelenek vagyunk róluk képet csinálni, mert amit meghallják, hogy közeledünk, elbújnak.

Édesapámmal kitaláltuk,hogy szerelünk oda egy webkamerát, így majd mindenki csodálhatja őket a saját gépén. Csak kicsit kocka az egész család :D

A megvalósítás várat magára a munka miatt.

Boldog nyulat :)

Talány

Drága rokonságom megint kiakasztott a következő szövegekkel:

"Én azt hittem, hogy össze fogtok jönni xy-nal", xy egyébként az egyik legjobb barátom, és most nem a változók szorzatára gondolok.

"Úgy hallottam z tetszik Neked"... erről annyit, hogy z a szomszédunk, akivel kb. köszönőviszonyban vagyok.

Belátom, hogy itt vagyok majd 24 éves fejjel, és elég sok ilyen korú lányzónak/nőnek van párja. Nekem éppen nincs. Volt, hogy alakult valami, volt hogy nem. Az az érzésem, hogy ezek a dolgok mégsem a rokonságomra tartoznak, maximum rám.
Másrészt attól, hogy nekem tetszik valaki, nem feltétlenül kölcsönös ez, hiszen egy elég fura, összetett személyiség vagyok.

Ennyit Húsvét Napjára.

Kellemes Húsvétot Mindenkinek :)

Segítséééég!

Segítséget kérnék a következő probléma megoldásához.

Adott két 3D-s adatbázis. Elméletileg, sőt gyakorlatilag ugyanazt írja le. A különbség a kiszámolási módjában van. Az egyik adatbázis mérete 530 sor (elvileg ez a pontosabb) míg a másik adatbázis mérete 23000 sor. A probléma a következő, össze kéne hasonlítani, hogy valóban ugyanazok-e vagy csak mi gondoljuk úgy. Van rá módszerünk, de már múlt péntek óta fut, így kicsit lassú.

Találtam megoldásokat, de ezek mind ugyanolyan méretű adatbázisokra, adatsorokra vonatkozik. De itt nem ez áll fent.

Volt egy olyan ötletem, hogy a kevesebb adatpontból álló, azon kívül pontosabb adatsorra illesszünk felületet leíró függvényt és ahhoz hasonlítsuk a másik, nagyobb adatsort.
Ennek a megvalósításához kérnék ötleteket.

Bármiféle ötletet nagyon megköszönök. :C

Nyelem a könnyeimet.

Vannak olyan helyzetek (de ismerős ez a kezdés), bizony vannak olyan helyzetek, amikor az ember nem tud hazudni önmagának. Nem tudja megtagadni azt, amit a szívében érez. El lehet nyomni egy darabig, de akkor a robot és az ember között ingadozik. Melyik jobb? Ki tudja? Jelentkezzen legyen szíves, mert én például nem tudom megmondani.
Ez akkor a legnehezebb, hogy ha nap mint nap szembesül a "problémával", nap mint nap ott van az orra előtt és piszkálja a dolog a szívét, lelkét. Mit lehet ilyenkor tenni? Tűrni, tűrni lehet, mert mást nem tehetünk.
Tulajdonképpen lehet mást is, megoldani, de az biztos hogy jó? Biztos hogy az egy jó megoldás, vagy hagyjuk és nyeljük a könnyeinket úgymond? Természetesen a körülmények döntik el.
Részemről, nyelem a könnyeimet, mert nem kockáztatok, nem kísérletezek, nem akarom, hogy az adott helyzet rosszabb legyen, még ha tudom, hogy ha nem lépek valamilyen irányba, még rosszabb lesz, mert az adott helyzet, még egy elviselhető rossz. Persze meglenne az esélye, hogy jobb legyen, jobb legyen, és megoldódjon. Ennek általában kicsi az esélye. Érdemes azért a kicsiért kockáztatni? Érdemes ?? Talán igen, nem tudom.

Miért érdemes élni?

A válasz egyszerű: az életért.

S mi az élet? Minden. Minden ami körülvesz. Körülvesznek az emberek, a természet, körülvesz minden.
Számomra ez a lényeg, szeretni, nem konkrétan személyt vagy tárgyat, mindent.

Hihetetlen dolog, de szerintem ez az ami értelmet ad az életünknek.
Nagy általánosságban lehet nyavalyogni sok minden miatt, amit én is megteszek, de próbálok örülni annak aminek lehet. Örülni azon pici dolgoknak, amik megmosolyogtatnak. Akár annak, hogy nem aludtam el, hogy a beszélgetés egy mosollyal zárult, hogy nem rontottam el valamit, hogy már közel a cél, hogy együtt vagyok azon emberekkel, akiket szeretek, hogy lehet egy jót beszélgetni, jót főzni, hogy a főztöm ízlik a társaságnak. Egy szóval az életnek.

Szeretem azt hinni, hogy azon rossz dolgok ellenére, amiket az emberek átélnek, mégis van annyi öröm és boldogság, mosolyogni való, ami miatt érdemes élni. Érdemes minden nap felkelni, még ha épp nem is mosollyal az arcunkon kelünk.

Origin Te csodás!

Az elmúlt, lassan 5 évben sok mindent tanultam az egyetemen, néha csak próbáltak tanítani. A már említett komputeralgebra rendszereken kívül a másik kedvenc szoftverem, az OriginLab Origin nevű alkalmazása. Ebből is a 7-es verziót használom, ahogy az egyetemen sokan mások.

Mondhatni, ahogy öregszem, úgy tudok egyre több mindent csinálni vele, egészen kellemes funkciókkal van ellátva. Természetesen mindig akkor tanulok újat, amikor épp szükség van rá, ami nagy könnyebbség.
Pl.: nem kell több száz sort kézzel kimásolgatnom :) szűrő szolgáltatása is van :) és egész egyszerűen létrehoz egy másik Worksheet-et, így könnyebb is dolgozni vele. A réteges ábrakészítésről ne is beszéljünk :)

Sok minden okos dolgot tud, épp a minap lelkendeztünk ezen egy nagyot az egyik tanárommal :)

Boldogság

Ma bent dolgoztam témavezető(i)m irodájában. Épp a görbéket pakolgattam, hogy lássam hasonlóak-e más görbéihez. Amikor a témavezetőm megkérdezte, mit tervezek a következőkben, mesterképzés után. Doktori iskolát? Azt válaszoltam, hogy azt beszéltük, hogy ha teljesítem a feltételeit, akkor mennék.
Azt válaszolta, hogy ha a diplomamunkám jól írom meg, nem nagyon kell beleszólnia, akkor igen. Majd elmondta, hogy mindegy, akárhogy is, meghív magához doktorandusznak.

Körülbelül madarat lehetett volna fogatni velem, nagyon nagyon örültem.
Köszönöm a lehetőséget, és remélem tudok vele élni :)

Sum 41 - Pieces

Valahogy a szemem elé került ez a dal. Szeretem, bár leginkább keserédes emlékek fűznek hozzá.