A legfőbb oka annak, hogy nekiálltam horgászni, hogy apás lány vagyok. Eleve azt mondják, olyan vagyok, mint édesapám csak 13 centivel alacsonyabban és női kiadásban. Mikor pici voltam, mindenki azzal jött, apja lánya, ha magától nem alakult volna ki , hogy apás vagyok, nah ez biztos segített rajta.
Édesapám tinédzser kora óta horgászik, de nem szülői indíttatásból, hanem mert ő szeretett volna. Mikor pici voltam, 3-4 éves egyszer elvitt magával. Nem sokkal később abbahagyta, nem volt rá idő, vagy pénz, nem tudom.
Olyan 10 éves korom körül újrakezdte, természetesen mentem vele, mert imádtam vele lenni. Nem voltam nagy nyereség, ugyanis minden horgászatot végigbeszéltem. Ahogy cseperedtem megtanultam bedobni, horgásztam rendesen. Először spiccbotot kaptam a kezembe, később már úszóval és fenekező szereléssel pecáztam. Mindig volt hova fejlődnöm .
Egyetemista koromra már jólesett a csend és a nyugalom, ami apunak hiányozhatott, amíg dumáltam. Végre pihi volt. Az elmúlt pár évben eljutottunk arra a szintre, hogy már jobban szeretek a tóparton ücsörögni és lógatni a kukacot a vízbe, mint édesapám.
A bedobásaim még nem tökéletesek, valamiért nem megy úgy, ahogy kéne, de még mindig kerül hal a vödörbe, apa nagy méltatlankodása mellett, mert általában az én kapásaimból hal is lesz, nála nem mindig.
Így lett a cserfes kislányból cserfes pecás lány. Mindezt azért mert apás vagyok.

Munka van. Az egész iroda dolgozik, minden asztalnál van valaki és püföli a gépet, valahol ketten is. Csak egy lépésnyi hely választja el a két asztalt, ahol dolgozunk. Érzem, ahogy végigfut a tekintete rajtam és csak néz, nem szólal meg. Sosem szólal meg, sosem mond semmit, csak ha nagyon muszáj. Nem csak velem szemben, mással sem beszél csak úgy.
Közben nekiállok morogni, mert nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretném, megkérdezi, hogy mi a baj. Hirtelen nem jutok szóhoz, teljesen elmerültem a munkában.
-Mindegy, majd megoldom! - csattantam fel. Hátradőltem és a tegnap és tegnapelőtt szerzett szúnyogcsípéseimet vakartam. Kerek szemekkel nézi kirohanásomat.
-Miért vakarózol ennyire?
-szúnyogok.... tegnapelőtt nem vittem magammal szúnyogriasztót a partra- Kezdi érteni, együttérzően mosolyog, majd odajön és fölém és a gép fölé hajol. Elpirultam, hihetetlen, itt van pár centire tőlem, és nem érhetek hozzá. Végül megfogja az egeret, hozzám ér, az én kezem is az egéren nyugszik, rám néz:
-Ó bocsánat- és elkapja a kezét.
-Semmi baj, tessék- majd leveszem a kezem az egérről. Ő is tiszta piros, valami idióta játékot játszunk. Megoldja a problémámat, és nekiállunk beszélgetni. Az agyam egyfolytában pörög, mi történt? Külső szemlélőnek nem tűnhet fel az, amit érzek és amit kiolvasok a szeméből. A szeme mosolygott, mosolygott, sokkal sokkal jobban, mint egy normál beszélgetés mellett.
Mosolygott és csillogott. Elolvadtam, ott olvadoztam a széken. Azt hittem, az a pár perc nem ér véget.
-Nah, kész vagy már? - Törte meg az idillt egy harmadik hang.
-Azt hiszem igen, nézd meg légy szíves. - mintha mi sem történt volna folytatódott a délután.

A cím kicsit átverős, mert kollégistaként az utolsó pécsi hétvégém ez.
Nincs értelme kollégistának lennem, mert nincs órám, lassan leadhatom a diplomamunkát, tanulni a záróvizsgára itthon is tudok.
Tavaly ez a szituáció sokkal jobban megviselt. Most szerencsére nem.
A tegnapom jó volt Megünnepeltünk egy névnapot és főztünk Rakott káposztát csináltunk, s bár a hús és a káposzta arányait nem találtuk el tökéletesen, nagyon jól sikerült
Az ünnepi tiramisu is fenséges lett
A napot megkoronázva pedig hármasban(2 lány, 1 fiú) leültünk heroes 3-at játszani, azt hiszem 2 hónap után sikerült abbahagynunk, én 2x vesztettem el a váramat, de még visszanyerhetem A többiek is folyton csatáztak
Kicsit mérges is lettem most nem fogom tudni megállni, hogy ne játsszak vele, pedig inkább tanulni kéne...

Szülinapomra a barátaimtól Ákos koncertre kaptam belépőjegyet Itt is nagyon szépen köszönöm Nekik ezt az élményt.

Maga a koncert a Pécsi Egyetemi Napok (PEN) 0. napjának , illetve az idei Ákos koncertturné nyitó koncertje volt. Fél nyolc körül érkeztünk barátnőmmel a helyszínre, a pécsi Bőrgyárba jó hosszú sor volt, szerencsére nem mindenki ugyanoda várt. Volt akinek volt papír alapú jegye, volt akinek volt neten vásárolt jegye és volt aki ott vette meg, az utóbbiak pénzügyileg nem jártak túlságosan jól.
2009-ben voltam utoljára itt, akkor is az Egyetemi Napokon, bármennyire is jó hangulata volt a dolgoknak nekem Auschwitz jutott eszembe a sínekről és a sötétről, így már annyira nem is tudtam élvezni a dolgokat. Azóta parkosítva lett a dolog és a legtöbb helyen murvakővel le lett szórva, kicsit barátságosabb lett a hely. Megkerestük a sátrat, körülbelül fél órát csúszott a műsor, volt időm körbenézni a közönség között. Először megdöbbenve láttam, hogy nem volt ismerős a környéken, pedig sokan mondták hogy jönnek. A közönség nagy részét az egyetemisták tették ki, rajtunk kívül persze volt más korosztály is. Számomra a legaranyosabbak az idősebb házaspárok férfi tagjai voltak. A feleségeik nagyon élvezték a koncertet tapsoltak, táncoltak, néha még sikongattak is, ők meg álltak és néztek, mégis ott voltak, mert a párjuk el akart menni és vigyáztak rájuk. Persze a két generáció közöttiek is képviseltették magukat ők is hatalmasat buliztak.

A dolgozatom végén szeretném megköszönni annak a tanáromnak a segítséget, aki nem témavezetőm, mégis nagyon sokat segített a számolásaim során.Ehhez szeretnék ötletet kérni Tőletek, pontosabban ahhoz, hogy milyen formában tegyem ezt meg. Ennek van valamilyen hagyománya, hogy ez hogyan néz ki?

A napom nagyon jól indult, a suliban minden rendben ment, sőt.. egész nap mosolyogtam, idáig.
A volt szembe szomszéd srác írta ki az fb-s üzenőfalra, hogy mikor lesz az édesapja temetése. Egyből kaptam a telefonom és hívtam anyuékat és hatalmas bőgésben törtem ki.

Egész piciként 5-6 évesen rendszeres aludtam el nálunk, a tv előtt, hozzábújva. Engem is, mint a saját gyerekeit elvitt traktorozni. A húgomat dajkálta, kicsit összenőtt a két család. Ahogy felnőttünk, elszakadtunk, mégis hatalmas mosollyal üdvözöltük egymást és bármi kellett a másiknak segítettünk.
Hihetetlen tartom, hogy elment, noha évek óta nem igazán beszéltünk, csak integettünk.
Nekem mindig az a Laci bácsi marad, aki vigyázott rám, míg apa bevitte anyut a kórházba, mikor a tesóm született.
Nyugodjék békében.

Már annyiszor döntöttem el, hogy újrakezdem az egészet. Hogy elhagyom az érzelmeimet és hagyok mindent és mindenkit a fenébe. Sosem működött, így most ilyet nem ígérek sem másnak, sem magamnak.
Azt az egyet ígérem, hogy igyekszem úgy élni az életem, hogy az jó legyen, hogy arra figyeljek amire kell.
Az elmúlt időszakban annyi érzelem és érzés kavargott bennem, hogy nem tudtam dönteni, mit merre és ezzel olyan embereket bántottam meg, akiknek sosem akartam fájdalmat okozni.
Ehhez sok erő kell majd, ami nem mindig van meg, ahhoz is erő kellett, hogy bevalljam magamnak: iszonyat gáz van körülöttem, nem tudom merre és mit csinálok és ezt most a szakmai életemen kívül mindenre igaz.
Remélem ez az erő meglesz és fogok tudni úgy élni, ahogy kell és ahogy szeretnék.
Addig is szeretném a lapomat szép halványzölden látni

Itt a nyár és ezt Kaposváron sok helyen látni.
A Desedára vezető bicikli út tele bringásokkal, a parton pecások, napozók, van aki a vízbe is bemerészkedett.
A Fő utca (Sétáló utca) tele emberekkel, a legtöbben fagyival, hókristállyal a kezükben sétálnak, ücsörögnek a padon.
Szülők és gyerekek, testvérek, barátok, szerelmes párok, stb., mind kint a szabadban Jó ilyenkor végigmenni a városon

Én meg enyhén megpirultam tekerés közben, ezért nem kell az ember lányának délután 1 körül bringázni mindenféle napvédő cuccos nélkül

Itt ülünk a buszban Bicsérd után, lezárták az utat...
Semmit nem tudunk.

Az eheti viselkedésem jellemzése: hülyeség hülyeség hátán. Ebben van rossz és jó hülyeség. Volt benne olyan, amiről első pillanatban tudtam, hogy nem kellett volna és egyfolytában ellenkezett az agyam de megtettem, mert úgy éreztem jónak.
Volt jóféle hülyeség kocsmázás, beszélgetés régi emberkékkel, akik már régóta hiányoztak az életemből, elsősök, akiket jó volt kicsit hallgatni és elneveztük őket "Twilight generáció"-nak. Főzés... lasagne saját tésztából és olyan ökörködésekkel, amik fájtak
"Jól van nah, ne szúrj le!"
"Ezt pont te mondod?? Te folyton piszkálsz..., nah jó néha jogosan " mindezt főzés közben nevetve késsel a kezünkben és igen jó volt. Jó volt az erkélyen ülve pipázni és nevetni, buborékot fújni.

Egyik hülyeségem se csinálnám vissza még azt sem, amiről mindig is tudtam, hogy nem szabad.
Mert az életet élni kell és nem keseregni