Hirdetés

Szteroidos injekció

Sziasztok, a legújabb csodaszer, amit a kezemre adni akarnak, az a közvetlenül az ízületbe adott szteroidos injekció.
A doktornő elmesélte, hogy előfordulhat magas vérnyomás és vércukorszint emelkedés, akár viszonylag tartósan, de mivel ez nálam nem áll fenn, eleve, talán nem valószínűleg nem vagyok veszélyben. Közben innen onnan hallok sok mindent, hogy ne hagyjam - hagyjam. Nyilván az orvosra kell hallgatni, de szeretném tudni a Ti esetleges ilyen irányú tapasztalataitokat.
Szóval ha valamit tudtok erről, akkor légy szíves írjátok le :)

Köszönöm

Erdőben úton közlekedni tilos :) - avagy hogy tévedtünk el ma

Édesapámmal elmentünk gombázni, úgy döntöttünk elnézünk ma más felé is, mint szoktunk menni. Nos ez mondhatni hiba volt, azért nem teljesen. Miért is: ha nem az úton, hanem ténylegesen az erdőben mászkálunk, sosem tévedünk el, még nem volt rá példa, ma viszont kissé kényelmesen az utat választottuk a fák között és egy jó fél óra séta után rájöttünk, hogy nem ott vagyunk, ahol szeretnénk, mondjuk úgy, hogy egy órát potyára sétáltunk, ezt megtehettük volna az erdősebb részeken is.
Gombát keveset találtunk, viszont megtanultuk, hogy inkább kóválygunk az erdőben, mint hogy az úton közlekedjünk :D

Videó alá zene legálisan?

A barátom videót szerkeszt egy táborról, viszont zene nélkül olyan semmilyen. Kéne valami olyan zene, ami legálisan felhasználható, ehhez szeretnék tippeket kérni Tőletek.
Pl. Amit a youtube-ról az ember letölt a youtube downloaderrel az legális ? Van egyáltalán erre jó megoldás?

Legújabb szerelmem

Hosszas gondolkodás és noszogatás után + a gagyi fejhallgatóm halála után elhatároztam, hogy jó lenne valami normálisabb fejhallgató után néznem.

Őszintén szólva sokáig nem keresgéltem, de a választásom az AKG K511-re esett. Körülbelül hétvégén döntöttem el, hogy akkor ő lesz a választott. Ma visszakaptam az utolsó kintlévőségem is, és rögtön meg is rendeltem és át is vehettem délután.

Az, hogy miként történt az átvétel egy dolog, nehezen viselem, ha hülyének néznek de ez van :)

Aztán elrohantam edzésre majd bevásárlás és hazaérve, első dolgom volt kibontani, és egy szerintem jóféle zenét berakni. Hát körülbelül elállt a szavam, csak mosolyogni bírtam percekig. Nem gondoltam volna, hogy ennyit számít a fejhallgató minősége.

Olvastam néhány véleményt róla, miszerint a hangzás tökéletes, a kivitel nem annyira, egyelőre meg vagyok mindennel elégedve, de ez lehet változik. Mindenesetre el bírom képzelni, hogy így simán bent ragadok az irodában dolgozni, mert elveszik az idő :) ugyanis a munkahelyemre vettem a kicsikét :)

Icipicit meleg

A héten nem hoztam haza a hűtőt, mondván nem fogok számolni, max filmet nézni, hát tessék...

Némít. hangosít,halkít, segítség

Húgom kapott egy használt Asus lapost, nagyon jó állapotú alapvetően minden jó, egy gondja van, a némít, hangosít, halkít gombok nem akaródznak működni a billentyűzeten, funkcióbillentyűk.
Ennyi az össz hibája.
Szerintetek mi lehet a gond, hogy lehetne megoldani?
Szerintem nem a billentyűzet hibás, mert akkor a többi gombbal is lenne gond. Feltűnő. hogy pont a hangerőszabályzó gombok nem akarnak működni, és mind a három.
Ha valami ötletetek lenne, kérlek titeket írjatok.
Köszi

Egy hét félkezűen

A bejegyzés célja nem a szánalom kivívása

Ahogy már leírtam, ínhüvelygyulladásom van. Ezt úgy kezelték, hogy egy hétre gipsz sínbe tették, következésképpen nem tudtam használni a kezemet. Tulajdonképpen hasznos lépés volt, mert nem tudom megállni, akár csak evésre, cipőkötésre, stb. hogy használjam a kezem.

Ami miatt nehéz volt: nehezen fogadom el, ha csökkentett üzemmódban működöm, és nehezen kérek segítséget. Akár még a legjobb barátaimtól is.
Az előnye ennek a hétnek, hogy fejlődtem, néha néha kértem segítséget és szintén néha el is fogadtam, ha mások segíteni akartak.

Természetesen még mindig utálom, ha segítségre szorulok, ha képtelen vagyok a feladataim elvégzésére. Igyekszem még így is megoldani a dolgaimat. Képtelen lennék otthon ülni és várni, hogy meggyógyuljon a kezem :(

Inhüvelygyulladás

Ahogy korábban írtam, inhüvelygyulladásom van.
Szerdán voltam orvosnál, kaptam gyógyszert és azóta fel van kötve és csak akkor használom, ha muszáj (ami nagy érvágás, mert mindent jobb kézzel csinálok).
A duzzanat és a kékség eltűnt, de egyre jobban fáj, főleg ma reggel óta.
Ez így mennyire normális?

Ha a hülyeség fájna..., hja fáj is

Történt egyszer, múlt héten, hogy sikerült összeszednem egy inhüvelygyulladást. Mivel pihentetni nem igen tudom, ezért egyre csak rosszabb.. mielőtt bárki kérdezné, orvos még nem látott, remélem nem is fog ez ügyben.

Tegnap mentem haza a munkából, a kisebbik Spar a környéken már bezárt, így kerülőt tettem afelé ami még nyitva van nyolc után. Onnan a legrövidebb út haza egy kerítésmászással zárul. Nosza neki nadrágos tornacipős szerelésben voltam, így arra indultam el. Már csak akkor jutott el a tudatomig, hogy hülye vagyok és nem kéne, amikor már félúton voltam a mászásban, és alig bírtam magam megtartani, mert a jobb kezem felmondta a szolgálatot...

És ezek után csodálkozom, hogy teljesen tönkrement a jobb kezem.
Szóval ha a hülyeség fájna, ordítanék, jó nem ordítok, de most tényleg fáj :)