Ebben a bejegyzésben SEM akarok panaszkodni, csak helyzet jelentek, aki ezt nem érti meg, így járt.
Amikor elkezdtem a ph-s vagy inkább logoutos pályafutásomat arról meséltem, hogy az arcidegzsábával küzdök. Szerencsére könnyes búcsút vettünk egymástól 2013 tavaszán. Rá 2 évre előjött az akkor még nem nevesített scleroderma nevű betegség, mint új ismerős, nah tőle nem tudok igazán megszabadulni.
Voltak, vannak rosszabb napjaim a sclerodermával való kapcsolatomban, de még mindig szerencsés vagyok és aránylag jól vagyok, és teszek érte, hogy ez így maradjon.
Két hete kedden elkezdett először baromira fájni a homlokom, aztán a jobb orcám is, és baromira reménykedtem, hogy nem az arcidegzsába látogat meg megint, de sajna igen. És szerencse a szerencsétlenségben, hogy nagyon rendes és normális háziorvosom van. Ugyanis rögtön foglaltam másnapra időpontot hozzá, elbattyogtam az egyetemről a munkaegészségügyi épületébe, és elmeséltem neki, hogy ez van, és marhára nem jó ez így, persze a régi papírjaimat az előző háziorvos nem küldte át, de ez van.
Felírta azt a gyógyszert, amitől anno helyrejöttem, adott beutalót a neurológiára és helyzetjelentést kért rá két napra.
Kiváltani a gyógyszert kicsit nehéz volt, az egyetemvárosban fellelhető gyógyszertárak nem tartották a gyógyszert, sebaj, jóga után ellátogattunk a központba, vettünk ott. Be is vettem otthon, pár órán belül, mintha egészen el is múlt volna a dolog és tudtam aludni is rendesen. Másnap azért nem volt fenékig tejfel, szenvedtem, mint a kutya, így pénteken a háziorvossal megkonzultálva már 2 szemet szedtem a gyógyszerből.