Hirdetés

Napi wtf

Apuka két gyerekkel. Egy 4-5 évesnek kinéző kislány és egy talán 2 éves kisfiú. Apuka ül a biciklin, mögötte ülésben a lány. A kisfiú pedig egy lábbal hajtós kismotoron. És így mennek át Pécs egyik forgalmas utcáján. A kétéves gyerek a lábbal hajtós kismotoron. Apuka elindul és nem is figyel a gyerekre. Majdnem szívrohamot kaptam mikor észrevettem.

Lehet én vagyok maradi, és még nincs gyerekem, de én a húgommal 10 évesen nem játszottam el hasonlót. Ő akkor volt 3.

Ez csak nekem gáz?

Belevágtam

Egészen eddig ímmel ámmal jártam edzésekre és ezt így is gondoltam, ennyi is elég lesz. Lesz a fenét. Lélekápolás szempontjából munka és mozgásterápiára fogom magam, eldöntöttem.
Megvettem az 1 éves hűségszerződéses bérletet, úgyhogy most rákényszerítettem magam arra, hogy tényleg edzem magam rendesen.
Első körben egy deep work órán voltam, ami számomra még úgy is ,hogy jártam előtte zumbára igen igen megterhelő volt. Mire vége volt az órának nem volt olyan izomcsoportom, ami ne fájt volna.
Ezek után barátnőm közölte, hogy ő megy cardio-zni, azaz ellipszis gépre egy órára. Nosza nekem sem kellett több, hát adaj neki 50 perc + 10 perc nyújtás. Elsőre azt hiszem elég volt. Ha holnap tudok létezni mindenféle sírás nélkül, akkor boldog leszek :D

A mai ellipszises eredmény:

Napi mosoly

Ma reggel bosszúsággal ébredtem. A cicánk lassan 2 hete minden nap 3-5 között ébreszt reggel és még legalább 1 órán keresztül szórakoztat, mielőtt hagyna visszaaludni.
Ma ez hajnali háromkor jött el, és nagyjából reggel ötig tartott a civódásunk.

Ezek után fél órával később ébredtem, mint szerettem volna... Majd miután nagy nehezen rendbe szedtem magam, elindultam dolgozni. Útközben eszembe jutott, hogy valami apróságot otthon hagytam, de gondoltam délutánig ráér.

Beértem az irodába, szedtem elő a gépem, jééé lakótársam füzete nálam maradt, nem baj, este visszakapja, gondoltam. Aztán elkezdtem kutatni a hátizsákomban, nos nem csak apróságot hagytam otthon, hanem egyenesen a laptoptöltőm. Úgyhogy irány haza, hegynek fel vissza séta.

Ahogy kiléptem az egyetem kapuján, 3 velem korú srác jött velem szembe, kettőnek a kezében virágok, a harmadiknak pedig fényképezőgép.
Nos, mint kiderült a pécsi Rádió 1-nél dolgoznak és azt eszelték ki, hogy a napokban több hölgyet megköszöntenek nőnap alkalmából.
Úgyhogy kaptam egy szép sárga tulipánt, egy barkával egybekötve. Aranyosak voltak. Köszönöm szépen. :)

Zöldike bevásárolt

Már régóta terveztem, hogy veszek egy új pendrive-ot, mert csak 4 GB-os van és régi és egyébként is. Úgyhogy most vettem egy 16 GB-os USB3-as ADATA pendrive-ot, konkrétan ezt. A kipróbálás és a tesztelés nem történt meg, de talán ez a kisebbik dolog amit vettem.

Mivel sokat számol a laptopom és elég melegedős fajta :( ezért vettem egy laptophűtőt, egy Cooler Master NOTEPAL I100-ast.

Egyrészt kellett is, másrészt meg kíváncsi voltam, elindítottam hát egy számolást, 3 szálon párhuzamosítva. Tudni kell, hogy alapvetően nem melegszik a laptop, viszont ha számolok, akkor igen.
Az ábra pedig a következő:

Turn Away, megint

És eljött az idő, amikor megint ez az a dal, ami leírja a hangulatom, az érzéseimet.

S mi a legjobb az egészben? "túlságosan szenvedélyesen" tartok órát. Ezt ma kaptam meg. Mert túl sokat adok magamból és ebből a fiatalember szerint bajom lesz.
Szerintem jobb egy teljes átéléssel, mosolyogva órát tartó greenity, mint egy sírós, magába fordulva órát tartó greenity. Bár lehet rosszul gondolom.

Nos, majd ebből is kimászom, megint :)

Valeriana = leszarom tabletta :)

Az elmúlt pár hét, talán inkább hónap, számomra elég nehezen telt, mind fizikailag, de inkább lelkileg. Nem mennék bele a részletekbe, mert nem ide tartozik. A lényeg, hogy két állapotú rendszerem a kínomban nevetés és a sírás között ingázott.

Mára már kiterveltem hogy a nyugalom kedvéért beveszek x mennyiségű magnézium+B6-ot és egy-két adag Marton-féle migrén port (van benne némi nyugtató). Aztán tegnap este gondolkodtam, eszembe jutott a Valeriána. Mégis csak elvileg gyógynövény egy-egy alkalommal csak nem bánt...

Így is lett, bementem a gyógyszertárba és vettem egy dobozzal, a kínos időszak előtt bevettem két tablettát, és igaz, rosszul estek dolgok, de se nem estem kétségbe se nem húztam fel magam. Nyugodt vagyok.
Most kell ez a nyugalom.

Könnyek, nosztalgia, mosolygás

Ők a somogysárdi-hetesi ÜT-EM együttes, élükön édesanyám kollégájával, a család barátjával :)
A csapat különböző zenékre dobol, s még mindig jó hallgatni őket.
Nagyjából 10 éve alakultak a somogysárdi általános iskolában, mint szakkör, azóta a suli betagozódott a hetesi iskolába, de a csapat megmaradt, így már nem csak sárdi de hetesi gyermekek is játszanak.

Ma a farsangi programsorozaton belül volt egy koncertjük, nem túl sokan ugyan, de a nézők örömüket lelték a zenében. Voltak populáris és kevésbé populáris darabok, megfordult a klezmer is a terítéken.

Nekem könnyeket csalt a szemembe ez a fél óra, óra, nosztalgiával töltött el. Táborozások, iskolai ünnepségek jutottak eszembe, s egy olyan időszak ami eltűnni látszik.

S egy régi régi videó, ha jól tippelek egy alapítványi esten vette fel az iskolai karbantartó bácsi :)

Napi köszönet

2003. november 21. ez volt ez első ECDL vizsgám időpontja, méghozzá operációs rendszerekből. Még 8. osztályban kezdtük el több osztálytársammal az ECDL-t megcsinálni.
Következő évtől viszont én másik osztályba mentem, így nem jutott hozzám el minden információ, az utolsó két vizsgáról így lemaradtam. (Kicsit bonyodalmas volt az egész akkoriban.)

Én el is felejtettem a dolgot, 2004 őszén voltam utoljára vizsgázni.
Körülbelül másfél hete, a facebookon egy other fül alatt csücsülő levélre lettem figyelmes. A levélírója az ECDL vizsgaközpont vezetője volt, leírta, hogy megtalálta a vizsgakártyám és hogy a START-hoz megfelelő vizsgákkal rendelkezem, így kiállították a bizonyítványt, adjak egy címet és kipostázzák.

Tegnap meg is hozta a posta, csak nem volt itthon senki, így ma tudtuk átvenni.

Nagyon jól esett, hogy a tanár úr ennyit foglalkozott a dologgal, és végül kicsit több mint 9 év után megkeresett és kiadta a bizonyítványomat. Még akkor is, ha nem nagyon fogom használni a papírt.

Kedvenc görbém

Ez egy két púpú Gauss görbe, nos mostanában túl sokszor jutok arra a következtetésre, hogy alapvetően, bizonyos tulajdonságok alapján ezen függvény írja le leginkább az emberek eloszlását.
Pl. ha valami nem megy, folytonosan pofonokat kapunk az adott dologban, akkor inkább nem is foglalkozunk vele, egyre bénábbak leszünk, míg amíg sikereket élünk el, gyakorolunk és egyre jobbak leszünk.
Ezt a szétválást mutatja a kedvenc görbém.

Miracle

Minden nap egy csoda :) Mosolygás :)