Számomra a tanulás lassan szertartássá alakult. Zene, tea, kávé, kakaó ezek kellenek hozzá (néha film). Az italokban egy a közös: a tej. Amikor nagyon tanulnom kell, vagy különösen figyelnem, akkor a tejes teához fordulok.
A kollégiumban mindig hülyén néztek miatta, de ezzel tudtam egész éjszaka fent maradni, a kávé, energiaital, ilyesmik nem hatottak. A tejes tea viszont csodákra képes, legalábbis nálam

Nem csak tejes teán élek, amikor nincs különösen nagy szükség az agyamra, akkor mindenféle gyümölcsteák, zöld teák, fehér teák fordulnak meg a kancsóinkban. Ebben a tanévben talán nem is volt olyan, hogy a kolis konyhapultunkon nem várt ránk 1 kanna tea

Nem gondoltam volna, hogy valaki ilyen mély gyűlöletet vált ki belőlem. Olyan mélyet, hogy én, aki mindenkinek segíteni próbál és szánt szándékkal nem okoz fájdalmat soha, késztetést érzek arra, hogy ezt viszonozzam valahogy, a módszert is megtaláltam. Remélem addigra leszek annyira higgadt, hogy nem teszem meg.
A csalódásomat, amit ez az embernek nevezett élőlény okozott azt hittem, már nem lehet tetézni. Lehet.. Nem túl sok olyan dolog van, amivel ki lehet hozni a béketűrésből, talán csak az, ha a családomat hurcolják meg. Most ezt történt. Ez az ember, akit szinte családtagként szerettünk, hirtelen pálfordulással ellenséggé lett. Nem volt neki elég, hogy fájdalmat és álmatlan éjszakákat okozott, most még be is szennyezi a szüleimet. Ő, akiért annyit tett a családunk. Ez a köszönet. Nem érzek iránta mást, mint mély gyűlöletet, remélem enyhül és lassan elmúlik, nem akarok lealjasulni az ő szintjére.

Ahogy telnek a tanévek ismerem meg az összes hallgatót és viszont, valamiért mindig kapcsolatba kerülök az elsősökkel, vagy van egy-két ismerős eleve, és az ő barátaikat ismerem meg az évfolyamról, vagy épp dolgozatot íratok, vagy órát tartok nekik szívességből.

Ma elhangzott egy olyan mondat, amiről azt gondoltam, sosem fogom kimondani:
"Abba kéne hagynom a mindenféle jött-mentnek való segítést."

A záróvizsgák és a védések közeledtével egyre több alsóbb éves talál meg azzal, hogy segítsek. Ezzel alapvetően nincs baj, hiszen szeretek segíteni, és szoktam is. Ha kell korrepetálok, néha TO-s néninek is elmegyek stb.. Azonban most úgy érzem kezd az egész átmenni kihasználásba, bár ők még nem tették meg azt, amit hajdani csoporttársam, akinek a kedvéért nem scanneltem be több száz oldalt vizsgára készülés közben és ezt édesanyám emlegetésével honorálta. (Ő több jegyzetet nem kapott.) Mégis, kicsit kezd sok lenni.

A Penny-ben olyan akció van, hogy 5000 Ft felett az akciós kuponnal 500 Ft kedvezményt kapunk. Fizetéskor megkérdezik, hogy van-e kuponod, ha nincs, akkor adnak egyet és levonják az 500 Ft-ot. Szerintem ez egy elég normális húzás a részükről

Történt egyszer, hogy nem tudtam bekapcsolni a laptopom. Eddig is nehezen tudtam bekapcsolni, nem is tudtam miért.
Ma viszont annyira nem tudtam, hogy már a sírógörcs kerülgetett. Aztán elkezdtem szépen lebontani hátha csak az érintkezés nem ment. Tévedtem. Eszembe jutott, hogy mi van, ha a csatlakozó csúszott csak ki. S láss csodát tényleg.
Elgondolkodtam: 3-4 éve ilyenkor nem álltam volna neki szétszedni, csak néztem volna, hogy most mit is. Így még inkább örülök neki, hogy kocka barátaim vannak elég sok gépet szereltünk szét együtt és össze is raktuk. Most már nem esem kétségbe, ha valami ilyen történik

Nem tehetek róla, mondhatjuk azt is, hogy Feynman professzor nélkül nem lennék ott, ahol vagyok.
A véletlenek összjátéka, hogy megtaláltam a könyvét és lettem aki lettem, mániákus

Az egyetemi TV egy bemutatókisfilmet készít a Z generáció számára. Az intézetről engem választottak, hogy miért és hogyan, nem nagyon tudom, talán nem is lényeges. A bemutatóban 2-3 perces bevágások lesznek a riportalanyokról.
Kicsit kacifántosan indult a dolog: délután 2-re beszéltük meg, ami számomra azt jelentette, hogy 10 óra környékén el kellett induljak busszal, ami azt jelenti, hogy itthonról olyan fél 10 körül indultam. Elvoltam könyvtárba mentem, beszélgettem, tanultam, amikor telefonáltak, hogy hát akkor ők inkább háromra jönnének. Ha ezt előre tudom, tudtam volna indulhattam volna 1 óra környékén az állomásról.
Sebaj, találtam társaságot a másodévesek között.

Újabb nehézség: hol legyen a riport? Végül az egyik tanárnő beengedett a laborjába, már csak a beállás a mikrofon, a púder és hajrá. Az egész beszélgetés nem volt több, mint 10 perc. Igyekeztem intelligensen válaszolni. Tulajdonképpen még élveztem is a dolgot, pedig rettegtem tőle.

A Doctor Who Hungary arról számolt be, hogy az eredeti sorozat számos epizódját találta meg a BBC, az ötvenedik évforduló alkalmából be is mutatják őket

Hírhedten negatív tudok lenni. Én vagyok az, aki vizsga előtt iszonyatosan kiakad, hogy nem, nem fog menni, a végén mégis egy ötössel távozik a helyszínről. Csoporttársnőm, amikor még volt, rettentőmód utálta ezt a dolgot.
Most,hogy a felvételim nagyon nagy részben múlik az államvizsga jegyemen, ez halmozottan jön elő. Főleg, hogy ha nem vesznek fel az egész megtervezett jövőm borul, és csalódást okozok mindenkinek a környezetemben.
A barátaim és a családom viszont mélyen hisznek abban, hogy sikerülni fog minden. Ez viszont befolyásolja a hangulatomat és kevésbé félek. Kicsit optimistább vagyok a vártnál.

Alapszituáció: témavezetőm Budapesten, én Kaposváron.
A rejtély: Miért kell lemenjek az egyetemre, Pécsre ahhoz, hogy Skype-n beszéljek a témavezetőmmel. Mindezt egy oktató Skype-fiókján keresztül...
Emellett: mindhármunknak van saját Skype fiókja....