Reggel leültem az arckönyv elé, pár percre. Kaptam egy üzenetet, a következőkkel:
Mizu, vagy? - mivel egy olyan személy küldte, akivel már rég megszakítottam minden kapcsolatot, nem válaszoltam. Mire azt kívánta, hogy a rák enné meg a fejem és hasonló okosságok. Mire egész értelmes, adekvát választ kapott.
Azt hiszem nem értékelte mondókámat, és édesanyám munkáját kezdte firtatni.Kijavítottam, hogy tanítónő, talán a saját édesanyjával keverte össze. Elköszöntem.
Nem gondoltam, hogy ilyet fogok kapni ezen az esős reggelen, de mégis
Hirdetés
Napi gyöngyszem
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
5
Egy kis olvasnivaló
Egy kedves fizikás lány tette ki ezt az arckönyvre, azzal a szöveggel: ezt érdemes elolvasni. És valóban érdemes, hosszú gondolkozások után kicsit jól jött kiszakadni, és meglátni egy embert a fizikus mögött, bár erre már több példa is adódott.
"Nobel-díjas tanár ebédelt ma délután 2 órakor a János-hegyen. A vendéglőben be volt fűtve, a napsütés ellenére sem lehetett kint ülni, mert borzasztó szél fújt a város felett. A zárt helyiség ablakához szorulva, borzas fejjel evett balatoni süllőt, A.M.P. Dirac, a világhírű fizikus, aki 1933-ban kapta a Nobel-díjat a kvantumelméletet tárgyaló „The
fundamental Equations of Quantum Mechanics” címő könyvéért."
"– Harmincöt éves vagyok és kissé borzasan viselem a hajamat. Különben semmiféle
tudós allüröm nincs."
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
1
Napi agymenés
Ma közölve lett velem újfent, hogy a lányok nem szerethetik a logikát és nem gondolkodhatnak logikusan
Nem tudom, lehet ezt nem velem kellett volna közölni
Ajándékok :)
Az elmúlt 3 hétben sok hasznos ajándékot kaptam:
- konyhai robotgép
- botmixer
- vasaló
- takaró
Kicsit úgy érzem kistafirungoltak Mindenesetre ezek hasznos cuccok és kellenek is
Úgyhogy köszönöm szépen őket
6 év telt el
Holnap lesz 6 éve, hogy elballagtam a gimiből, és holnap lesz a napja, hogy a húgom ballag el, ugyanabból az intézményből.
Újra és újra eszembe jut, hogy ez a pici lány milyen pici volt, és hogy mennyire imádtam kicsinek is, természetesen most is.
Az egy más kérdés, hogy felnőtt, pimasz lett, és így vannak vitáink, de azt hiszem, hogy ez természetes, ha majdnem 7 év van a két gyermek között.
Remélem szép lesz a holnapi napja, és nem fog zuhogni az eső
Közösségépítés a buszon
Történt egyszer, tegnap, hogy hosszabb, 3 órás útra indultunk a munkatársaimmal. Az egyik srác mondta, hogy ők szoktak olyat, hogy Szókeresőznek, azt ugye lehet többen is, hát hajrá, ki nyer.
Odafelé először négyen, majd öten, végül hatan játszottunk. Este visszafelé már kieséssel toldottuk meg, mivel a program 6 játékost támogat és végül már nyolcan versenyeztünk. Így telt el újabb három óra, és közben beszélgettünk, egyre többen. Számomra pozitív élmény volt, hogy kicsit közelebb kerültem a kollégákhoz
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
0
Nosztalgiával tölt el ez a dal
Emlékszem, mikor 2012 október végén eszembe jutott ez a dal, nem akartam, de eszembe jutott... és mennyi minden történt azóta
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
4
Érdemes odafigyelni
Azt szokták mondani, nem érdemes más kódjából programozni, mert úgysem tudsz kiigazodni a másik gondolatmenetén. Ha mégis, akkor nagyon figyelj oda mit csinálsz.
Nekem erre egy reakcióm van a tegnapi nap után: a saját kódod újrahasznosításánál is tessék odafigyelni. S hogy ez miről szól?
Adott egy probléma, amit már hosszú hosszú ideje programoztunk matlabban, majd visszatértünk egy egyszerűbb megoldáshoz. Kész kielemeztük vissza a másikhoz, szépen dokumentálva persze... Igen, a két program között 2 db változtatás van. Vasárnap éjjel megcsináltam az egyiket... a másikat nem. Körülbelül egy napot szívtam azzal, hogy NaN-okat dobál a program, amikor végső elkeseredésemben megkértem az egyik kollégát, aki járatosabb a matlabban, mint én, hogy tessék már segíteni.
Nézi a kódot nézi, egyelőre fogja fel, lassan 2 hónapja nem foglalkozott ezzel a feladattal..aztán néz, "Te, ott ebben az irányban mérünk?", és én szépen vertem a fejem a falba képletesen, hogy nem, ott nem ebben az irányban van mérve...
Mit csinálhatok rosszul?
Azt már írtam, hogy elkezdtem komolyabban odafigyelni hogy mennyit mozgok.
Nem először fordult elő, hogy az ellipszis tréneren való edzés után fáj a csípőm, pontosabban a combtövem.
Gondolkoztam már rajta hogy rosszul mozgok, vagy egyszerűen csak ezen részem ennyire gyenge.
A másik a talpam, ami igen könnyen el tud zsibbadni, bár szerintem van némi deformáltsága a lábamnak és attól lehet.
Végezetül a tegnapi teljesítmény:
Remélhetőleg eredménye is lesz
Minden tiltakozásom ellenére be kell lássam
Be kell lássam, hogy kocka vagyok, tudom, ezen a fórumon ez egy vicces megnyilvánulás, de én mégis képes voltam azt gondolni, hogy nem vagyok kocka, egy kicsit jobban érdekel az informatika mint más lányokat, de hát mit lehet mit tenni.
Nem azt mondom, hogy igazi keményvonalas kocka lennék, mert nem, nem vagyok az, egy enyhe fokú kockasággal rendelkezem.
Az ok, ami miatt erre rájöttem: tegnap megérkezett az irodai gépem, csinos darab, bár RAM lehetne benne több, de sebaj, eddig is el voltam 4 GB RAM-mal, majd most is
A történet lényege, hogy elkezdtük kiszedni a gépeket a dobozokból, összepakoltunk, kaptunk win7 cd-t hogy akkor telepítsük, már gondolkoztam, hogy hogyan kéne szétdarabolni a vinyót, hogy egy natív ubuntunak vagy más linuxnak legyen rajta hely... (még mindig vonz vissza magához a debian...) erre cd-be telepítsünk, és ott röhög rajta a win7. Noh nem baj, kicsit letörtem, mert szeretek az ilyesmivel játszani. Akkor nézzük körbe.
A gépben egy Intel core i3-3240 mocorog + 4 GB RAM, ahogy látom dedikált videókártya nincs benne, mondjuk eddig sem használtam ki a laptopban. Ami még bánt, hogy nincs usb 3.0-ás csatlakozó rajta. De alapvetően úgy nézhettem ki tegnap program telepítgetés közben, mint mikor 3-4 évesen megtanultam biciklizni: boldog és elégedett a világ folyásával.
Hirdetés

Gamer vagy irodai monitor? Ezek a fő különbségek
PR A monitor kiválasztása nem csupán a méretbeli különbségekről szól – sokkal inkább a felhasználási cél dönti el, hogy milyen típusú kijelzőre van szükségünk.




- A Windows 11 lett az úr az asztali PC-k piacán
- Anime filmek és sorozatok
- Digitális Állampolgárság Program DÁP
- Hamarosan rézhiánytól szenvedhet az egész chipgyártás
- iPhone topik
- Windows 11
- Kezdő fotósok digitális fényképei
- Gumi és felni topik
- Honor Magic6 Pro - kör közepén számok
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- További aktív témák...