Hirdetés

2024. május 11., szombat

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#2397) wildrain válasza #70869248 (#2394) üzenetére


wildrain
addikt

Szerintem Kimi addig marad, amíg van lehetősége versenyképes autót vezetni. Persze ez megfordítva is érdekes téma, hiszen addig lesz lehetősége élcsapatban lenni, amíg ő maga rendesen teljesít.
És a pályafutása csúcspontján (legalábbis az egyiken, mert lehet, hogy lesz még) már úgy tűnik, túl van.

#2396: Igen, pofára ejtette. Ha jól emlékszem, Todt mesélte, hogy nagyon közel jártak a szerződéshez, már a kézfogás is, meg minden megvolt, amikor egyszer csak Alonso meg a Renault bejelentette, hogy aláírták a szerződést több évre. Mindegy, hogy akkor az Alonso név csak egy nagy tehetséget jelentett, ez a gerincességnek egy fokozata lehet a Ferrari szemében (habár ehhez az ügyhöz is köze volt Briatorénak).
De éppen ezt mondom, hogy Alonso is változott azóta, meg a Ferrari vezetés nagy része is, és túlléptek rajta.
Kimi elszerződését én nem érzem ilyen erősnek, mert a csapat megérthette, hogy Kimi elég sokat veszített a csapat miatt, és a pályafutásának kell egy kis felfrissülés. Ezt akkor biztos jól lebeszélték egymás között, mert nem volt fújás.

[ Szerkesztve ]

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.