Csak addig érdekes a halál gondolata, amíg meg nem halsz! Utána úgyis megtudod, hogy mi van... szerintem kár pocsékolni rá az időt, hogy gondolkodjunk rajta, élj és kész! Csak okosan! Na most jól megmondtam!

"A világűrben viszonylag alacsony a népsűrűség."

Teljesen igazad van. Néha én is el szoktam merengeni, hogy mondjuk egy 2 éves gyerek meghal valami betegségben, vagy egy felelőtlen hülye elüti. Szörnyű. Ismerősömet biciklizés közben egyszer elcsapta egy kocsi, ráadásul cserbenhagyásos gázolás volt. Ismerősöm ott feküdt az aszfalton több percig, eszméletlenül, végülis kiderült, hogy szerencsére egy agyrázkódással megúszta. Az a felelőtlen barom meg otthagyta.

Mikor megkaptam a jogsim, büszkén mutogattam a melóhelyen. Egy idős bácsika mondott valamit, amit egy életre megjegyeztem.
Vigyázz, öcsikém. Törheted az autókat, legfeljebb ki kell fizetned. De ha csak egyetlen ember is megsérül a Te hibádból, bűnössé válsz.
Aktív sofőrként ez a mondat vezérelt. Megúsztam, tiszta a lelkiismeretem.

Amúgy amitől megcsömörlöttél, az ugye az értelmetlen (virtuális) mészárlás volt. Sajnos a gyerekek számára pont az ilyen lehetőségek miatt válik értéktelenné az emberi élet.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

"Az ember nap mint nap küzd. Küzd a megélhetésért, a tovább jutásért, a jobb életért, de hiába, a végén úgyis meghal."

Fenét, hát csak egyedül vagy a világon? Nem. Akkor meg?

Egyébként mega halál az egy olyan dolog, amin nem kell sokat agyalni, ha már bekövetkezett, vissza nem lehet csinálni. Én pl. biztosan nem fogok megsiratni túl sok embert a sírjánál, az csak a magam sajnáltatása lenne. Viszont a világ sorsát lehetőleg olyan irányba kell vinni, hogy minél kevesebb embernek legyen rossz, többen éljék túl...
Gondolj csak bele, mi van, ha meg kell ölni ahhoz többezer embert, hogy másik többszázezer vagy többmillió életben maradjon? :\

Ez egy nagy sokk, amikor rádöbbensz. Évek kellenek, mire tudsz a gondolattal mit kezdeni.
Én ezen már végigmentem, és arra lyukadtam ki, hogy fölösleges magunkat a világon bármi miatt idegesíteni, vagy esetleg aggódni valami miatt. Minek? Elmúlik..
(az igazán fontos dolgok meg úgyis túlélnek minket )

"Teljesen hétköznapi dologgá vált a halál"
Baj ez?
Dél-amerikai népeknél, vagy az indiaiaknál ez a természet része!
Európában valami megfoghatatlan, amitől viszolygunk, és nem tudjuk a helyén kezelni.

[ Szerkesztve ]

""Az ember nap mint nap küzd. Küzd a megélhetésért, a tovább jutásért, a jobb életért, de hiába, a végén úgyis meghal."

Fenét, hát csak egyedül vagy a világon? Nem. Akkor meg?"

Ezt abszolút nem értem. Én ezt nem egyedül magamra értettem. Hanem álltalánosságban. Semmi nem utalt arra, hogy egyedül lennék a világon Pont ellenkezőleg.

"Gondolj csak bele, mi van, ha meg kell ölni ahhoz többezer embert, hogy másik többszázezer vagy többmillió életben maradjon? :\"

Ez már teljesen más kérdés De ha mindenáron választani kell... Te melyiket választanád? A mondatod szerint vagy több 1000 ember hal meg, vagy több 1.000.000 !
Ilyen kevés info alapján egyértelmű, hogy a több ezer ember haljon meg mint a több millió, nem is kérdés. Ha ismernénk a részleteket, akkor már persze lehet, hogy más a helyzet.

Szerintem tekintsd a halált úgy, hogy az nem más, mint az utolsó elem az élet teljessé válásában. Ami nélkül nicns élet, nem lehet élet. én legalábbis így nézem. És bármikor tudom azt modnani, ha meg kellene halnom, akkor az életem szépen fejeződik be, teljessé válik általa.

emiatt nem is tudok sajnálkozni, szomorkodni egy-egy ember halálán. Már. Még ha nagyon tiszteltem, vagy akár rokonom volt, akkor sem.

Egyébként megéri gondolkodni ilyen kérdéseken, mert ezzel lehet rájönni mi az, ami fontos abban a kevéske időben, ami megadatott egy-egy embernek, amire fordítani kell.

[ Szerkesztve ]

Hmm örülök, hogy nem vagyok egyedül.
Persze azért nem úgy van ez, mint amikor egy kisgyerek rádöbben, hogy már suliba kell mennie, de szar neki. Hanem nemtom milyen érzés...De sokk volt az biztos. Attól függetlenül napközben nemigazán foglalkozom vele. Csak amikor valamiért elmélyülök a dolgokban, akkor jön elő.
Valamilyen szinten szemétségnek, és értelmetlennek tartom ezt a halál dolgot. (a népesség szabályzáson kívül)
Olyan mintha elindulnál egy úton, egy nagyon rögös úton. Sőt, szakadékokkal teli úton. És mindenen átvergődsz, megszenvedsz a szakadékokkal csak hogy tovább tudj jutni az úton, de valójában a saját "halálod felé rohansz".

Nem azt mondom, hogy baj, hogy 7köznapivá vállt a halál. Persze, hogy nem. Sőt, ha mindenki úgy fogná fel mint én manapság, akkor sötétbe borulna a világ
De túlzásokba sem szabad esni. Sem egyik sem másik oldalon. Tisztába kell lenni vele, hogy mi az, mekkora súlya van, de attól még élni kell az életet amíg van, úgymond beletörődve...

Igen. Sz.tem is az élet a lét egy fontos eleme. Elvégre mindenhol megtalálható a Földön
Viszont azt nem értem, mért kell úgymond rossznak lennie. Esetleg fogalmazhatnék úgy is hogy fájdalmasnak... Mért kell az embernek az utolsó pillanatában pont a legnagyobb szenvedéseket megélnie. Persze ki tudja milyen is az valójában.... Majd egyszer meglátjuk...vagy nem.

Szerintem nem feltétlen fájdalmas a halál. Pl nagynéném mintha aludt volna, szinte mosolygott. Másokról is hallottam, hogy mosolyognak. két esetet tudok elképzelni: amikor valaki szenvedések után hal meg- ekkor tuti nem lesz fájdalmas, inkább fájdalommentessé válik, megnyugszik. Vagy ágyban párnák közt, ekkor megitn nem fáj semmi...

Egyébként kicsit félreértetted amit mondtam. A halál az élet fontos eleme. Mert ővele válik teljes egésszé, záródik be a kör.

Megéri elgondolkoznod azon, hogy egyes helyeken a halotti tor vidám esemény. És a gyász során fehéret viselnek. Ami általánoan a tisztaság színe, jelképe. Szerintem a halállal nagy bajunk európaiaknak, hogy ránktelepedett párezer évnyire egy olyan hitcsoport- egészen a zsidóságból kiindulóan- amelyik egy idő után a halálhoz való viszonyt eltorzította, a halált ...-nehéz megfogalmazni- szóval a halálhoz való viszonyát az embereknek erőteljesen eltorzította. Pl a halálról beszél valahol a Biblia, mint olyan? Még nem siekrült végigolvasnom, ez igaz, de ami részleteket ismerek azok mind a halál előtti, és a halál utáni élettel foglalkoznak, a halállal, mint "kapoccsal" nem.

[ Szerkesztve ]

Hát persze, hogy nem beszél róla a Biblia, mert akik írták fogalmuk se volt arról milyen is lehet a halál. Ami előtte van azt ismerték, ami meg utánna, azt kitalálták. Pontosan a halál ismeretlen mivoltából kiindulva.
Elképzelhető, hogy bizonyos ilyen halál utáni élet teóriák abból alakultak ki, hogy azok az emberek is féltek a haláltól. A félelemből, és a sokszor elképzelhetetlen ismeretlentől tartva kitalálták a túlvilágot. Egyértelmű, hogy azokban az időkben az embereknek lövésük se lehetett ilyesmiről, még mostanában se nagyon van. Ezért nyugtatás, valamiféle támaszként kitalálták a túlvilágosdit. Persze ki tudja kitaláció-e vagy nem.
Mindenesetre ha kiállnék egy csomó ember elé, és megmondanám nekik, hogy a halál után a Marsra kerülnek, nem hinném, hogy bárki is hinne bennem. Pedig több valóság alapja a Menynek és a Pokolnak sincs. Vajon miért mindig felhők közt az égben ábrázolják a menyt? Mert akkoriban elérhetetlen volt. Fogalmuk sem volt, hogy mi van a felhők, és az ég felett. Legalábbis nem sok. Ezért pont jól beleillett a történetbe. Ugyan ez a pokollal is. Talán lehet, hogy tűzhányókból szerzett "tapasztalat" ihlette a pokol leírását... De tény, hogy sok ilyen mítosz szerűségben felfedezhető, hogy valójában 100%-ig valós alapokból kiindulva, szimpla emberi tapasztalatokból ihletet merítve találtak ki érdekes történeteket és meséket.

Tegyük fel, hogy Pista talál valamit, amiben ő a legjobb az országban.. Legyen 20 éves.. 50 éve alatt felépít egy óriási céget, napi 16 órát dolgozik, van nyolcezer alkalmazottja, hétvégén néhány órára tud ebből kiszakadni, és a végén 70 évesen, amikor már mindene fáj, és kimerült, hátradől a székben és felsóhajt: igen, megcsináltam! Majd agyvérzést kap.
Az ambíciózusság egy jó dolog, de sose felejtsük el, hogy semmi se tart örökké. Itt hagyjuk a végén a kocsit, a pénzt, a nőt. Ezért nem kell semmibe belegebedni..
Sokan ezt nem képesek felmérni. Hajtanak, robotolnak, lestrapálják magukat, és a végén minden bajuk lesz.

"Ugyan úgy járt iskolába, voltak barátai, szerelmei, családja, álmai, ugyan olyan teljesértékű ember volt, és mégis,..."
Na ez ki van zárva. Az ilyen embereknek egy vagy több fontos dolog kimaradt az életéből, sebzettek, így teljes emberek sem lehetnek. Persze erre ráébredhetnek, és ha van erejük hozzá válhatnak teljes emberré ... de nem sok példa van rá.

"Figyelj arra, aki keresi az igazságot és őrizkedj attól, aki hirdeti: megtalálta." - (André Gide)

Hát persze, hogy nem beszél róla a Biblia, mert akik írták fogalmuk se volt arról milyen is lehet a halál. Ami előtte van azt ismerték, ami meg utánna, azt kitalálták. Pontosan a halál ismeretlen mivoltából kiindulva.

Ekkora orbitális baromságot régen olvastam. Legalább írnád a végére, hogy szerinted, vagy te így tudod, de így tényként kijelenteni... mondjuk passzol az íráshoz...

Kopi: olvasd még kicsit tovább, rengeteg helyen beszél a Biblia a halálról, fontos szerepe van. Gondolj csak Jézusra, hogy az ő halála mit jelent, mennyi minden változott általa.

"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."

Én voltam, mégsem tudom...

Viszont profin megtanultam söprögetni, stokiba hajtogatni a ruhám, aránylag gyorsan beágyazni, stb...

Samsung Galaxy A54

Ezzel nem értek teljesen egyet. Ott vannak az "élet kis örömei". Ezek közé tartozhat egy kocsi megvétele, egy új laptop, egy mobil amire hónapig vágyik az ember. Ha élvezetet okoz neki az a valami, akkor igenis meghatározó élmény lehet az életében. Ezzel nem azt mondom hogy annyira fontos események az ember életében mint a nagy Ő megismerése, az első munkahelyi fizetés megkapása vagy az első csemete születése, vagy akár maga a halál, de azért ezek is az életünk részei és a kicsinek is tudni kell örülni (érdekes egyébként is hogy általában az ember milyen lényegtelennek tűnő dolgokra emlékezik tűélesen).

Minő meglepő, a halál gondolatával én is néha az autóban ülve foglalkozom. Tényleg csak annyi az egész hogy vagy az én oldalamon ülő vezető vagy a szembe jövő autó vezetője véletlen elcsavarja picit a kormányt. Már is viszont láthatom az agyvelőmet a szélvédőn. (példát is tudok mondani, apám munkatársa tipikus nem lassan közlekedő.. egyik alkalommal valami pókot kezdett hajkurászni a kocsiban, és közben letért az útról és neki egy fának. egy hajszálon múlott hogy megúszta, gondolom ha valami bilivékony kocsiban lett volna már alúról szagulná az ibolyát.) De ugyanezt el lehet arról is mondani hogy megyek az utcám és fejemre esik egy erkély, vagy csak egy rosszul felrakott cserép az 5 szintes bérház tetejéről amint ott sétálok. Vagy csak egy rossz csatornafedél következtében zuhanok jópár métert és lehet átszalad a fejemen egy cső. És lehet olyan értelmetlen is a halál, mint amit tegnap hallottam a TV-ben: a kissrác a számítógép előtt egyszercsak összeesett és vége, és senki nem tudja mi történt, és mégcsak azt sem lehet mondani hogy a srác egészségtelen életet élt (nekem ettől kellene leginkább félnem azt hiszem). De ez is egy híres történet a halál értelmetlenségéről.

Igazából én mindig arra a dologra jutok, hogy a halált semmiképpen nem lehet elkerülni, hogy igazában miben fogok meghalni azt nem tudhatom, egyrészt nem csak tőlem függ, másrészt ha tőlem is fog függeni, én is ember vagyok, hibázhatok, akár ilyen nagyot is. Lehet hogy holnap megmarkolok valamit amiről elfelejtettem hogy áram van benne és vége mindennek. Pedig bármi elektromosat szerelünk én ellenőrzöm többször is hogy tényleg áramtalanítva van-e minden. De semmiképpen nem éri meg minden nap rettegve menni bárhová is hogy jaj most vajon miben fogok meghalni. Persze azt sem mondom hogy pl. ne vigyázzunk úton való átkeléskor, de túlzásokba nem kell esni. Próbáljunk értelmesen élni, és szerintem ne mások meglátása szerint, hanem ahogyan nekünk jól esik. (egyébként nincs értelme az egésznek)

A túlvilággal kapcsolatban pedig abban hiszek hogy mindenki a saját személyes túlvilágára fog jutni, ha létezik is valami hasonló.

[ Szerkesztve ]

A halal pillanataban mar nem fog neki fajni. Az a fajdalomcsillapito. Eleg sokzszor olvastam a halal elotti utolso pillanatok bekesseget, megnyugvasat, meg akar kozuti balesetet szenvedettek eseteben is. Elotte szenvedtek x percig, oraig, de amikor eljott a "kaszas" akkor elmult minden szenvedes. Valoszinuleg az az a pont amikor bizonyos ingerek elkezdenek kikapcsolni, es az elsok kozott lehet a fajdalom...

Kicsit olyan lehet ez, mint mikor megkérdezel egy 6-7 éves kisfiút a lányokról... Ha mondod neki, hogy majd egyszer együtt fog élni esetleg valakivel viccesen fújjol és közli, hogy a lányok hülyék.

Ugyanígy van a halál is, ha megfigyelitek az idősek egyre kevésbé félnek tőle és az élet részének tekintik.

Nekem a hobbim az olvasás, tanulás, amit meg lehet tanulni annak akár hobbiból is nekiállok. Valahogy én nagyon ódzkodok a haláltól, hogy mindez amit az egész életben teszek fölösleges, és úgyis elmúlik. Fene tudja, ha idősebb leszek lehet megbékélek vele valahogy. Ambivalensen mindemellett imádom a halállal kapcsolatos dolgokat, Anne Rice mai napig szórakoztat, és külföldről fa/műanyag/viasz koponyákat gyűjtök.

Fene tudja azért az lenne az igazi, ha valamilyen formában nem múlnék el teljesen bár erre kevés esélyt látok, szerintem a semmi fogja befogadni az embert, mint mielőtt megszületett...

[ Szerkesztve ]

Things that try to look like things often do look more like things than things

Köszönöm, hogy megvédted a Bibliát, helyettem is.

Az írásban érdekes gondolatok vannak elrejtve, elolvasni mindenesetre érdemes volt.
Egy két hibát javíthatnál, pl:
meglehetőssen, álltalánosan, stb.

DOMy

"̶d̶e̶ ̶a̶ ̶t̶u̶d̶o̶m̶á̶n̶y̶ ̶m̶a̶i̶ ̶á̶l̶l̶á̶s̶a̶ ̶s̶z̶e̶r̶i̶n̶t̶ ̶a̶z̶ ̶i̶p̶a̶r̶i̶ ̶m̶é̶r̶e̶t̶e̶k̶b̶e̶n̶ ̶i̶s̶ ̶h̶a̶s̶z̶n̶á̶l̶h̶a̶t̶ó̶ ̶S̶H̶A̶1̶ ̶c̶o̶l̶l̶i̶s̶i̶o̶n̶t̶ ̶g̶e̶n̶e̶r̶á̶l̶ó̶ ̶e̶s̶z̶k̶ö̶z̶..." - 2017. február 23. óta már létezik

Elnézést. Tényleg kimaradt az, hogy ez csak saját vélemény.
Mindettől függetlenül, semmivel sincs több bizonyítékod az ellenkezőjére mint nekem, az enyémre. Csak azért mert egy ezeréves könyvben az van írva, az nem bizonyít semmit.
Ennyi erővel én is állíthatnám, hogy baromság amit te vagy a Biblia állít. Semmivel sincs rá több megalapozottság mint amit én állítottam.
Amúgy semmiképpen nem akarom a vallás témát idekeverni. A vallás topicban már kifejtettem a véleményemet erről. A kedves hívó fórumozók válaszoltak is a nagyrészére, viszont rengeteg olyan kérdés marad nyitva, amire semmi érdemlegeset nem tudtak válaszolni, csak a hablaty szöveg ment, amit már sokszor sok embertől hallottam, viszont érdemi válasz nem sok született.

Az írás inkább arról akart szólni ( és elnézést ha nem teljesen így sikerült), hogy mekkora volt a saját rádöbbenésem erre a dologra. És, hogy mennyire semmibe veszik az emberi életet manapság (is). Mennyire hétköznapivá vállt a halál a mai emberek számára, nem képesek átérezni hogy valóban mit is takar, mindaddig amíg valamelyik közeli hozzátartozójukkal meg nem történik.

nos, megpróbálom egy kicsit magasabb látószögból megközelíteni a témát.
pár dolog amihez a legközelebb áll a halál szerintem: természetes szelektáció, túlnépesedés, nem természetes szelektáció, fogyasztói tárasdalom, vallás, bosszú.
alapelvek: a legmagasabb priorítást a génjeid tárolják, ez az az ösztön ami miatt minden körülmények között életben akarsz maradni. ezért adott szituációban mindet meg fogsz tenni, akár katona vagy, vallási képviselő, bankigazgató, mindenkor és mindenhol azt nézed hogy tudsz a többi fölé kerülni. ilyen a természetünk (Smith ügynök is megmondta: mint a vírusok.. ). manapság már törvényekkel vannak szabályozva, hogy mit lehet és mit nem tenni, de elrettentés sincs, ill mindenkinek saját belátására/lelkiismeretére van bízva hogy ezeket lesz@rja vagy nem.
természetes szelektáció: aki erősebb életben marad. a gyenge meghal. ergo mindenki erősebb akar lenni.
mindezek ellenére túlnépesedtünk: egyre nehezebbek az életbenmaradás esélyei, egymást kell írtani, hogy legyen hely azoknak akiknek hatalmában áll, ill megtehetik. undorító, de ez van.
nem term.szeletáció: hitler és társai.. nem fejtem ki. ill orvostudomány: megpróbál mindent metenni annak érdekében, hogy kevesebben haljanak meg. ezzel is csak a túlnépesedést erősítik, ha egy természetes folyamatba avatkoznak bele. baleseteknél persze jól jönnek..
fogy-társ: élj a mának, vegyél mindenből mégegyett, élvezd az életet! fogyassz! oly rövid az életed.. ismerős? igazából van alapja, de nem kell mindig vásárolni.
vallás: előre elnézést azoktól akit sértek ezzel. szvsz köv.: megpróbálják/ták megmagyarázni az élet keletkezését ill végződését, sőt azután is a saját vizióik szerint, ezzel megfélemlítve a "buta" nyájat, ráadásul jó/rossz-ra felosztva a világot, a hívőket maximálisan befolyásolva bármire rávenni, még rossz dolgokra is (mekkora demagógia. ) ill hatalmukat növelve mások kárára politizálni, más vallásokat kiírtani.. stb.stb..
bosszú: abszolút emberi vonás. még a jóöreg "szemet szemért"-ből táplálkozik. személy szerint én is áldozatává válnék, ha családomat, szeretteimet valaki fenyegetné, vagy akár tovább is menne = vendetta lenne..
személyes: tényelg nem érdemes ezen filózni, elveszi az időt azelöl, hogy emlékeket szerezz magadnak, családod legyen, élvezd az életed, úgyis minden egyes nappal rövidül. úgy élj, hogy ne ezen kelljen gondolkodnod, én kb 15évesen gondolkodtam ilyenekról azóta nincs időm rá. (3nap múlva leszek 30. ) ha hosszú életet akarsz akkor minden szituációban mérlegelned kell, hogy megéri a kockázatot a "jutalom" vagy épp rá is mehet az egész. épp tegnap előztem két autót egyszerre, szabálytalanul, úgy meg hogy nem sok kellett volna így visszagondolva ahhoz, hogy történjen valami, mégegyszer nem csinálnám meg, de az a furcsa, hogy mikor a halálközeli érzés átveszi az irányítást, akkor olyan mintha 110%-on ketyegne az ember, jön az endorfin, növekszik a pulzus, minha megállna az idő is, jó érzés majdnem meghalni.. szvsz. persze nem kísértem a sorsot..

"Egyedi vagy és megismételhetetlen! Csakúgy, mint bárki más!!!'" - 3Dmarkillers - hwbot.org

Na ne dumáljunk már mellé. Te azt írtad, hogy nincs szó a Bibliában a halálról. Ez nem igaz. Az, hogy ki mit hisz, egészen más tészta, de az, hogy van benne szó az TÉNY, nem kell elhinni, bárki megnézheti, olvashatja. Hogy mit kezd vele, az magánügy.

"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."

Rendben. Akkor benne van.
Amúgy elkezdtem a Bibliát olvasni.
Az első pár sor után sajnos olyan véleményem lett róla, hogyha mesét akarok, akkor inkább valami mást... Az első pár oldalról az élménybeszámolót itt találod! Kiváncsi lennék, te ezeket hogyan is magyarázod.
De tény, elnézést, hogy félreértettem. Akkor szó van a Bibliában a halálról, persze ez mit sem változtat a valóságon, és a hsz-em lényege sem ez volt.

"Ott vannak az "élet kis örömei". Ezek közé tartozhat egy kocsi megvétele, egy új laptop, egy mobil amire hónapig vágyik az ember. Ha élvezetet okoz neki az a valami, akkor igenis meghatározó élmény lehet az életében."
Ezzel erősen tudnék vitatkozni. Azt mondják bármi amit a halál el tud venni tőled, az nem is fontos ... a felsorolt dolgok meg mind ilyenek. Ha valakinek ilyesmit jelentenek az élet apró örömei kizárólag, annak sekélyes élete lehet. Na ilyen okokból nem cserélnék celebekkel, meg gazdag emberekkel ...

A halál témája meg a keresztény kúltúrában ilyen elcseszett, szinte tabu téma. Nézzétek meg a mexikóiakat a témában például. Átvették a kereszténységet, de (szerencséjükre) a halálhoz való viszonyát nem. A halál az élet része, az életből a halálba való váltás pedig az élet egy fontos része. Viszont pont ezért nem az a lényeg, hogy pl. tizenéves korodtól halálodig (ami remélhetőleg jó sokára lesz) azon kéne cidrizni, hogy a frncba meg fogok halni. Mivel mindenképpen meg fogsz nem kell ezzel foglalkozni. De azzal azért lehet, hogy elkerüld az olyan helyzeteket amikben esélyes, hogy hamarabb távozz az "örök vadászmezőkre".

"Figyelj arra, aki keresi az igazságot és őrizkedj attól, aki hirdeti: megtalálta." - (André Gide)

Jó pár évvel ezelőtt rám is rámjött a halálon való folyamatos gondolkozás. Oka egyszerű: nem tudtam hova tenni a világ dolgaihoz képest. Hasonló gondolataim voltak nekem is. Minek jövök a világra, ha x év múlva eltávozom? Minek csináljak bármit is, úgyis meghalok? stb. Kb 1-1,5 évig rendszeresen álmodtam a halálról egy mindig ugyanazt a vizuális látvány hózó álomképben. A földet láttam, elöszőr közelebről, rajta egy tipikus temetővel és folyamatosan távolódtam, a föld egyre kisebb lett, de a temetőt mindig láttam. Szörnyű érzés volt minden alkalommal, szarul ébredtem, egyszerűen nem tudtam elképzelni, mi lesz velem ha elföldelnek. Hová kerülök? Ott leszek a sírban? És meddig? Mi lesz ott? Csupa olyan kérdés, amire ma se tudok válaszolni. De elmúlt az álom, (de az biztos hogy örökre emlékezni fogok erre a képre, és a kérdésekre meg arra az állapotra, amit közben megéltem) és már nem foglalkoztat ilyen szinten a dolog. Az élet egy ajándék! Amit meg kell hálálni és eszerint kell élni, cselekedni, megélni a pillanatokat!

Én is úgy látom (ahogy már páran irták előttem), hogyha elérem az időskort, akkor már nem fog ekkora "fejfájást" okozni a dolog. Egy természetes dolog lesz (most is az azért, de egyelőre nem kívánom), ha a magammal szemben támasztott elvárásoknak eleget tudok tenni az életemben, akkor elégedett leszek, elmehetek már. Ehhez nem az kell hogy híres legyek és maradandót alkossak, hanem hogy saját magammal elégedett legyek, az életmódommal, az emberekkel való hozzáállásommal.

Jelenleg inkább enegem is az rémiszt meg, hogy emberek milyen könnyedséggel képesek élete(ke)t kioltani. A hatalomért, a pénzért, akár már 1000 forintért is. És úgy mégrémisztőbb, hogy tudom, milyen könnyen elvehetek pusztán figyelmetlenséggel én egy másik életet, egy egész családot tehetek tönkre. Erre akkor ébredtem rá, mikor kb 6 éve totálkárra törtem a kocsinkat, az első szerelmem ült melettem, és nem elég hogy az ő életét elvehettem volna, de még a járdán közlekedőkét is, ha épp van ott valaki, mert ott fejeztem be az ütközést. Szörnyű volt belegondolni, ma is szörnyű!

Üdv, Cilo

"Azt mondják bármi amit a halál el tud venni tőled, az nem is fontos ... a felsorolt dolgok meg mind ilyenek. "

De mi az amit nem tud elvenni ?
Elvégre az érzéseket, az emlékeket, mindent elvesz... Előbb utóbb az egész családodat is...
De sz.tem is megvan az értelme a dolognak. Sokkal jobban szeretem azt a felfogást, amit írtál mexicóval kapcsolatban. Csak sajnos itt a környezet nem (volt) olyan.

Köszönöm, körülbelül ez a mondanivaló.
Én is igyekszem ajándéknak felfogni a dolgot Másképp nem is lehetne normálisan élni.
Szerencsére nekem nincsenek ilyen álmaim : ) De azért remélem hamar én is átesek a megértés beletörődés pontjára.

Nos Nekem az a véleményem, hogy az ember is csak egy állat!
2 fő ösztön szerint tengődik! A létfentartás és a fajfentartás! MINDEÁRON!
Ott állsz a minigunnál és 100-számra gyilkolod le az embereket! És szerintem nagyban tojsz rá hogy biztos voltak gyerekei meg családja és ő is szereti a zenét! Mert ha nem ölöd meg ő öl meg téged! És mért öl meg? Mert ha nem ölne meg akkor te ölnéd meg! A lényeg a túlélés mindenáron! Az embere ezt nem ismeri be, de szélsőséges helyzetben bármire képes akár 5 percnyi életért is! Ráadásul pont a Call of Duty 4 az a játék amiben végignézed a főhős halálát ezáltal egy ilyen halál sokkot adva!

Attól függetlenül van igazságod és mindenképpen érdemes elgondolkodni a mondandódon.

Fold 5

"De megmondom őszintén, nem érzem magam rossznak csak azért, mert milliókat mészároltam le a virtuális valóságban. Ráadásul, én mindíg viszek moralitást a játékokba. Máramelyikbe lehet. Nem egy szerepjátékot kezdtem el úgy, hogy én most köcsög leszek (evil alignment) aztán mégsem tudtam az lenni."

Nem teljesen erről volt szó. Épp az volt a gondom, hogy elvesztettem a játékban a tudatot, hogy csak egy játék. És elképzeltem / ráeszméltem, hogy ba****ameg ez a valóságban is így történik. Hogy megtörtént már ilyen. Egyszerűen elképesztő. A túlélésért persze, igen, de ott csak a játékélmény volt a cél. Hát, meg is volt az élmény.
És nekem meg sz.tem az emberek nagyrészének se volt hasonló élménye a valóságban. Mi vagyunk talán a 2. generáció magyar o.-on akik nem voltak már részesei semmilyen háborúnak közelről. Így azt látni, és belegondolni, hogy a valóságban is így mészárolnak embereket, olyanokat is mint én, vagy te vagy akárki, úgy, mintha vágóhídon lennének....áh kész... A mai napig emlékszem az érzésre ill. töredékére, amit akkor éreztem.
Volt már olyan, hogy halálra ijesztett egy játék és kiléptem kifújni magam, de ilyen, amikor egy ilyen ok miatt egyből kilépjek még nem volt.

Jó tudni, hogy más is hasonlóan látja a dolgot!

Mindenképp kell a dolog elfogadása, ahhoz hogy az ember kevesebbet agyaljon a dolgon. De ha jó dolog vesz körbe éppen, akkor eszembe se jutnak ilyenek, vagy ha van valaki mellettem, mert olyankor minden földi proléma eltörpül és a pozitív érzelmek teljesen a hatalmukba kerítenek. Ilyenkor érzem igazán, hogy az élet ajéndék, és igenis érdemes küzdeni, teljesíteni egyik napot a másik után.

Nostrum: a halál annyiban az élet része, hogy az a záró momentum. De ugyanakkor valami újnak a kezdete is (szvsz). Nem hiszek a reinkarnációban, meg a mennyben vagy a pokolban, ugyanakkor nem kételkedem esetleges létezésükben sem. Szerintem valami van/lesz a halál után, mert azt nehezen képzelem el, hogy semmi nem lesz, majd csak fekszem ott. Kiváncsi vagyok mi lesz majd a tudattal, a lélekkel, a nem fizikai dolgokkal.

Üdv, Cilo

Egy idézet jut eszembe az irásodról - Frank Herbert: Dűne gyermekeiből.

"Tudatára ébredni önnön halandóságodnak egyet jelent az iszonyat kezdetével; elfogadni halandóságod megváltoztathatatlanságát, egyet jelent az iszonyat végével."

Ami eddig nem hangzott el az az utódok kérdése, miért is nem tűnünk el a halál után.
Miért nem hiábavaló az élet. Azért mert fennmaradunk az utódaink, ismerőseink emlékezetében. Abban ha valamire megtanitod gyermekedet, vagy bárkit, és azt ő késöbb szintén tovább tudja adni. Lehet senki nem emlékezik már rá hogy tőled indult, de az akkor is a te érdemed.
Szerintem...

"De azt nem tudják, és nem is mutatják be, hogy az a 25 megölt katona akik (tegyük fel) csak parancsot teljesítettek, ugyanúgy érzett, mint bármelyikőnk, ugyanúgy volt családja, gyermekkora stb. Hogy valójában 25 életet vettek el szemrebbenés nélkül, amik akár lehettek volna olyan csodálatosak, mint a mienk, vagy akár a mienk is lehetett volna az övék."

Egy ember halála tragédia. 1000 ember halála statisztika.

Nyugodtan mondhatsz rólam bármit, hisz a kutyák is ugatnak, ha nem ismernek valakit...

"Teljesen mindegy mit csinálok, mit teszek és hogyan az életben, előbb-utóbb nekem is ugyan az lesz a végem. Szörnyű volt ebbe belegondolni.
Az ember nap mint nap küzd. Küzd a megélhetésért, a tovább jutásért, a jobb életért, de hiába, a végén úgyis meghal."

És sajnos erre vezethető vissza az emberek hanyagsága, tahósága, nemtörődése.
A saját (fiatal)korosztályomon látom, hogy ez vezérli őket... Minek tanulni, hiszen úgysem érsz el semmit, vagy ha el is érsz, úgyis meghalsz... Minek tisztességesnek lenni, hiszen egyedül nem teheted jobbá a világot... Minek foglalkozni a környezetünkkel, hiszen úgyis meghalunk, aki pedig "utánunk jön" (vagy nem), az meg már kit érdekel, ő is meghal egyszer... és sorolhatnám.

És átvitt értelemben gyakorlatilag a menedéket keresik az emberek a halálban, a felmentést minden alól: Hiszen mit ér az élet, ha úgyis belehalunk... (A legtöbb ember szerint.)

Pedig ha mindenki csak megbecsülné az életet, illetve megtenné a "tőle telhetőt", ahogy valaki említette előttem, akkor máris 0 energiabefektetéssel jobbá lehetne tenni a világot. Talán...
Ez egy egyszerűbb példára visszavezetve: Ha mindenki csak a saját szemetét a megfelelő helyre dobná, máris nem lenne mindenhol ótvar.

Szerintem.

Nézőpont kérdése. Sőt, ez egy elég bugyuta nézőpont.
1000 ember halála is pont ugyan olyan tragédia az 1000 ember családja és hozzátartozói számára! Kíváncsi vagyok akkoris ezt mondanád-e ha a te anyád lenne az egyik az ezerből?

"Ezt abszolút nem értem. Én ezt nem egyedül magamra értettem. Hanem álltalánosságban. Semmi nem utalt arra, hogy egyedül lennék a világon Pont ellenkezőleg."

Én nem azt vitatom, amit írtál. Hanem hogy nyilván nem csak magadért küzdesz, nem csak azért, hogy te előbbre juss. Aki mégis, az egy meglehetősen önző fráter...

A másik: gondolj az atombombára, Hiroshimára. Mit gondolhatott, érezhetett az, aki a gépet vezette, vagy aki a parancsot kiadta. És mégis valószínűleg így haltak meg a legkevesebben. Ezzel csak azt akarom mondnai, hogy ez szubjektív, helyzete válogatja, és mivel halál van, el is kell fogadni. Azért nem érdemes keseregni, mert valaki meghalt, legföljebb azért, mert nincs már a Földön. Én sem azért akarok élni, mert az húdejó, hanem mert addig itt tudok ténykedni. (Egyébként egyvalamitől tartok, hogy mi van, ha a halál után tényleg minden olyan bazi unalmas, mint ahogy azt a különböző vallások leírják? )

[ Szerkesztve ]

"Ami eddig nem hangzott el az az utódok kérdése, miért is nem tűnünk el a halál után.
Miért nem hiábavaló az élet. Azért mert fennmaradunk az utódaink, ismerőseink emlékezetében. Abban ha valamire megtanitod gyermekedet, vagy bárkit, és azt ő késöbb szintén tovább tudja adni. Lehet senki nem emlékezik már rá hogy tőled indult, de az akkor is a te érdemed.
Szerintem..."

Ezt én is így gondolom. De van, akire pl. örökké emlékezni is fognak, gondoljunk akármelyik nagy történelmi személyre, akiknek csak az emléke is erőt adhat az utókornak.

Ez így igaz, de valójába arra akartam utalni, hogy a "te magad" az nem marad fenn. Okés, hogy az utódaid fennmaradnak, de te attól még meghalsz. Attól még te nem fogod látni őket soha többé, nem fogsz többé beszélni a feleségeddel nem láthatod a napfelkeltét (hú ez nagyon sablonos de igaz), nem érezheted a sör ízét, nem röhöghetsz többé a haverokkal...
Szal mindezek elvesztése mellett az a tudat, hogy hurrá, azért a családom, gyerekeim emlékezni fognak rám, számomra eltörpül. (tudom ez önző volt...de tényleg így érzem. Legalábbis amikor a saját halálomra gondolok.)

"Épp az volt a gondom, hogy elvesztettem a játékban a tudatot, hogy csak egy játék."

Az mán nem a játék hibája Mondhatni, a "hiba" az ön készülékében van.
Egy játék csak szimuláció. Hidd el, egy csatatéren aki azzal foglalkozik, hogy ő most gyilkol, azt ugyanúgy legyilkolják. Olyankor az ember gép, és nem ő öli meg a másikat, hanem a Rendszer. A világháborúkban az orosz fronton a magyarok és az oroszok fegyverszünetben egymással sakkoztak, meg beszélgettek, vodkáztak, azután meg egymást ölték. Utána megint kezet fogtak, és aztán parancsra megint öltek. Satöbbi...

A dolog nagy hátulütője, hogy csatában sokszor csak a szerencsén és nem a kiképzés eredményességén múlik, hogy a te beled szakad-e ki a gránáttól vagy esetleg a haverodé tíz méterre tőled.

Csak egy link: [link]

Tegnap előtt néztem meg először és megdöbbentem.