Hmm örülök, hogy nem vagyok egyedül.
Persze azért nem úgy van ez, mint amikor egy kisgyerek rádöbben, hogy már suliba kell mennie, de szar neki. Hanem nemtom milyen érzés...De sokk volt az biztos. Attól függetlenül napközben nemigazán foglalkozom vele. Csak amikor valamiért elmélyülök a dolgokban, akkor jön elő.
Valamilyen szinten szemétségnek, és értelmetlennek tartom ezt a halál dolgot. (a népesség szabályzáson kívül)
Olyan mintha elindulnál egy úton, egy nagyon rögös úton. Sőt, szakadékokkal teli úton. És mindenen átvergődsz, megszenvedsz a szakadékokkal csak hogy tovább tudj jutni az úton, de valójában a saját "halálod felé rohansz".
Nem azt mondom, hogy baj, hogy 7köznapivá vállt a halál. Persze, hogy nem. Sőt, ha mindenki úgy fogná fel mint én manapság, akkor sötétbe borulna a világ 
De túlzásokba sem szabad esni. Sem egyik sem másik oldalon. Tisztába kell lenni vele, hogy mi az, mekkora súlya van, de attól még élni kell az életet amíg van, úgymond beletörődve...
