Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • KrAt

    veterán

    válasz dízelracer #7203 üzenetére

    14 évig volt velünk, a sors iróniája, hogy annak idején mikor még kicsi voltam, nem nagyon (= nagyon nem) szerettem.. Aztán elkezdett mellém nőni, mostmár mindennél (tényleg) jobban szerettem. De ma reggel már tántorgott, szemei mélyen ültek, és éreztük, itt az idő.. Ott voltam (tesómmal) vele végig, szerencsémre egy végtelenül kedves fiatal orvos srác volt, aki altatta. Nehéz volt elbúcsúzni, végigsírni az egészet, de utána egy kicsit megkönnyebbültem, hogy már jó neki, nem szenved. Aztán eltemettem (leendő házam kertjének a végében, azaz "ott leszek vele nagyon nagyon sokáig, remélem örökké"), és az volt még nehezebb. Most egyelőre nem is keresem a lakásban, talán már elfogadtam, hogy nincs többé. Próbálok másra koncentrálni, és ha rá gondolok, még mindig sírás a vége, de annyira rossz volt nézni, ahogy csontrákos, de küzdött, élni akart.
    Szép élete volt, jó volt vele és fordítva, ez vigasztal talán..

    De sovány vigasz..

    PhoenixK: :R

Új hozzászólás Aktív témák

Hirdetés