Hirdetés

Aktív témák

  • vilma27

    tag

    Közel egy hónapom van a szünetemből és még annyi minden van amit megszeretnék tenni.

    Visszajött az az érzésem amiben már bő1éve nem volt részem. A rajzolás és alkotás élménye. Nagyon rég volt, hogy igazából leültem és magáért a megnyugtató érzéséért, vagy csupán kikapcsolódás gyanánt tettem volna és nem a kényszer miatt. Persze újabb technikákat próbálok elsajátítani, és készíteni az újabb és újabb alkotásaimat. Most egy korábban elkezdett grafikámat fejeztem be, és egy másik még folyamatban van. Majd igyekszem bemutatni egy kis csokrot belőlük.

    Majd ha készen lesz szintúgy megmutatom a nagyközönségnek, egyéb alkotásaim mellett. Lehet nyitni kellene egy ilyen helyet... de ezt majd...

    A másik az olvasás. Szintúgy rég volt, hogy olyan könyvet vegyek a kezembe amit szeretnék elolvasni. Ezt mostanában is pótolgatom. Tegnap egy rövidebbet az éjszaka folyamán ki is végeztem.

    Másik szenvedélyemet (a sok 100közül) is idejét se tudom megmondani, mikor is csináltam utoljára. Ez elég érdekes lesz, de imádok kirakózni. Az utóbbi pár évben kaptam rá, mégis sok mindenre tanít. Ha értitek ezt a mondatot ha nem. Folyamatosan pörög az agyam, és mindenen gondolkozok. A nyár folyamán ezt is szeretném csinálni. Van is egy a polcon, ami 1000darabban hever a dobozában.

    Nana Original Soundtrack - SHADOW OF LOVE

    Hogy ez a zene? Nem tudom, mivel magát a sorozatot is szépen folyamatosan nézem (lassan a végéhez közeledve) csak úgy beteszem, igazság szerint az alapjának a dallamáért vagyok oda. :B Semmi extra, de annál több :U

Aktív témák

Hirdetés