Ez mindenkinél változó.
Általában ahhoz a témakörhöz csoportosulnak, hogy mit hiszel a szerelemről, mit hiszel arról, hogy egy párkapcsolatban minek kell jelen lennie, mit hiszel arról, hogy a másik a társad, miben a társad, mi az, hogy lelki társ, hány életben gondolkozol, mi az életed célja, és ilyesmik. Mert ezekre a kérdésekre adott válaszok határozzák meg, mit hiszel arról, milyen könnyű társat, vagy szerelmet lelni.
A szerelem valójában olyan, mint a kisgyerek lelkesedése minden új iránt. Teljesen odaadja magát a dolognak, szinte megszállottan foglalkozik az újdonsággal, napokig dédelgeti, kötődik hozzá, és addig játszik, tapasztalja az adott dolgot, míg mindent meg nem tanul róla. Egy gyerek tudata feltétel nélkül nyitott még az új dolgokra, ezért gyorsan tud rajongani, és gyorsan ki is tanulja arajongása tárgyát. Egy felnőtt már a hiedelmein, elvárásain keresztül tanul, és lesz nyitott mindenre, így a szerelmére is. Ezért tud tovább szerelmes lenni, és hosszabb időszakig tanulni a dologból. Ráadásul, mivel egy társ általában egy másik emberi lény, aki szintén változik, és bonyolult, így nehezen megismerhető, így egy életen át nyújthat újdonságot, felfedezni vágyást. A kapcsolatok halála általában a kisgyerek unalma. Meguntuk a másikat, megismertük, már nem tudunk örömöt lelni a jelenlétében, sőt, gyakran terhes is a jelenléte, vagy akad más dolog, ami fontosabb. gyakorlatilag eldobjuk magunktól, mint egy megunt játékmackót. persze, ezt próbáljuk elegánsan, felnőttek módjára tenni, ezért bonyolítjuk a kérdést, és nem vagyunk olyan szívtelenek, mint a játékmackóval,de a lélektani állapot gyakorlatilag ugyanaz.
Persze, egy másik emebri lény révén mi is sokat fejlődünk, tanulunk, tudunk meg magunkról. Hálásak vagyunk a tőle kapott szeretetért, figyelemért, elfogadásért, és azért a tükörért, amibe ha belenézünk, valaki jobbnak látjuk magunkat. Emiatt mindig valahol szeretni fogjuk a másikat, és kötődünk hozzá.
Ezek nem kérdéses dolgok. Az a kérdés, vajon elhisszük-e, hogy jön valaki más, aki tud iylen tükröt tartani, vajon jön-e valaki msá, aki izgalmas, és érdekes, és szeretetre méltó, akin keresztül oylan világ tárul elénk - hiszen egy emberi lény külön Univerzum -, ami tetszik nekünk, és fel szeretnénk fedezni, elkalandozni benne, és abban a világban ragadni jó hosszú időre. A kérdések mindig ezek köré csoportosulnak. A kérdés pedig kételyt tud szülni. A kétely félelmeket. A félelem bizonytalanságot, és tehetetlenséget. És ha ez előállt, akkor az adott illető inkább az ismerten, az elmúlton rágódik és időzik, mert az már megtaapsztalt, ismert, bizonyos, így könnyebb is...
Lehetne még részletezni, tovább vinni..
"Aki a meséket megtalálja, az élet forrásából iszik."
