Hirdetés

Aktív témák

  • ladybug

    őstag

    Rájöttünk, hogy Réka szeme mitől gyulladhatott be. Valószínűleg az autóklíma miatt, és belegondolva azóta nem is jelentkezett nála a szemváladékozás. Ezek után jobban odafigyelünk a hűtésre, és alacsonyabb fokozaton üzemeltetjük.

    Tegnap is sokat voltunk az udvaron. Bár reggel Borcsival összekaptunk egy tüskekihúzás miatt, de miután 1 órára elvonult a szobájába megnyugodott. Hatalmas hisztit csapott, és nehezen tűrjük most már tőle ezt a viselkedést. Ugyanis megbeszélni sem hagyja a dolgokat, csak ordít és bőg fertelmes hangon. Ez pedig szerintem egy 5,5 éves gyermektől tűrhetetlen.

    Réka ebéd előtt elaludt, és sajnos megint csak 1 órát pihent. Emiatt a délután egy része sírósan és nyűgösen telt neki. Átjöttek a szomszéd fiúk, és játszogattak együtt a gyerekek. Réka is jobb kedvre derült, és Borkának is akadt végre játszótársa. Ugyanis a szomszéd kislánnyal is sikerült összeveszniük röpke fél óra alatt, így mindkettten egyedül játszottak otthon.

    Este sétáltunk Mogyival egyet, majd fél 7-kor be. Fürdés, vacsi, és alvás.

    Éjjel 1 és fél 3 között felváltva voltak ébren a lányok. Borcsi lázasnak is tűnt, így valószínűnek tartom, hogy az oltás utóhatása jelentkezett. Talán ezért volt délelőtt ilyen hangulatban.
    Réka pedig rosszat álmodhatott, mert sokat mocorgott, nyöszörgött álmában.

Aktív témák