Egy helyzetjelentés, ha valakit vagy bárkit érdekel. :-)
1 hónappal a műtét után, tegnap volt az első gyógytorna. Minden gyakorlat jól megy, viszonylag tág a fájdalommentes mozgástér a derekammal és a lábaimmal. A zsibbadásom nem csökken, és bizonyos mozdulatokra (pl. hajlított térddel lábemelés és combkörzés) belezsong, enyhe áramütés szerűen végigfut a zsiborgás a lábfejemben. Nem kellemetlen, de érdekes érzés. Simán lehet, sőt valószínű, hogy olyan szó, hogy "zsiborgás", nem létezik.
A kisugárzó fájdalom elmúlt már semmilyen fájdalomcsillapítót nem szedek. A sebem szép, kicsit húz, de nem zavar, nem mozgok még annyira. Lokális fájdalmam van egy pici, ha sokat fekszem, de ha felállok és járkálok, már nincs. Ki tudom provokálni a lokális fájdalmat mozdulatokkal, törzshajlítással, de azt gondolom, hogy ez normális, és még sokáig ilyen lesz, ezért is kell gyógytornázni.
Azt is megtapasztaltam, hogy nagyon fontos a pszichés hozzáállás. Sokat lendít a rossz napok átvészelésében, ha a javulásra gondolunk és oda fókuszáljuk az energiáinkat. Azt is el kell fogadni, hogy egy ilyen műtét nem jelenti azt, hogy teljesen tiszta lappal indulunk, mint egy újszülött. Nem. Ugyan olyan elhasznált, kopott, görbe, meszes, vagyis összefoglalva: sz@r a gerincünk, mint a műtét előtt. Csak a sérv nincs ott most/már/még. És itt lép be a további romlás megelőzésének fontossága és a gerinc állapotának, erősítésének a lehetősége, ami sérvvel sokkal keservesebb, mint sérv nélkül.
Sajnos már elkéstem ezzel, már nincs porckorongom. 
