-
LOGOUT.hu
PlayerUnknown's Battlegrounds
Új hozzászólás Aktív témák
-
spanglee001
addikt
válasz vaakuum #8944 üzenetére
igen meg van akinek nem sikerül valamiért, nekem is hogy ne mondjak sokat 10ből 2x ha sikerül, tegnap is jó lett volna kiugrani, de inkább nem is próbálgattam. majd a falmászás updattel megszűnik ez remélhetőleg, addig meg elleszek nélküle. És kb az összes ismerősömnek sem sikerül 10ből 2nél többször ablakon kiugrani, szóval ahogy mondod nagy előny a crouch jump.
[ Szerkesztve ]
netezős pécék eladóak néha :D !!!!44!4!!négy
-
addikt
válasz vaakuum #8919 üzenetére
Igen, pont emiatt érdekelne, mert ugye nem lehet tudni, hogy mit vesz külső programnak, mint pl az msi afterburner-el se indult a játék, pedig az se csinál semmi olyat.
Sean: semmit nem használok szerintem, legalábbis külső progit tuti nem. Nálam egyedül az egér dedikáltja van, amit le kellene tiltanom, hogy véletlenül ne nyomjam be, ha úgyse szoktam használni.
Egyébként fps játékban amúgyse látom értelmét a macronak, nem kell ott olyan sok gombot kezelni, mint pl egy mmorpg-ben.
Pl. Bns-ben volt olyan skill, hogy felváltva kellett a bal és jobb egérgombot nyomni 3x ami után előjött a speckó skill, na azt bemacroztam, mert nélküle 2nap után nem tudtam hajlítani az ujjamat úgy begyulladt pár óra játék után.[ Szerkesztve ]
-
niof
veterán
válasz vaakuum #7062 üzenetére
A Gepárdok azért nem egy külföldi hadseregnél is rendszeresítve vannak!
Azért fekve lövés, és a fent leírtak, mert ha lenne, akkor tényleg nagyon OP lenne. Az előny mellé kellene hátrányt is beépíteni, ha lenne ilyen. Másképp egy ilyen rombolópuskának nem sok értelme lenne.
De mivel nincsen, ezért gyakorlatilag tárgytalan. Csak álmodozni jó!Egyelőre nem szelem fel az almát egyenlőre.
-
addikt
válasz vaakuum #6574 üzenetére
Teljesen jó ez a megoldás, ha nem vagy Shroud, úgy se fogod lelőni 1000 méterről (ahogy a másik se téged), ha meg elkezdesz felé menni, megpróbálod becserkészni, a végén úgy is akkora távolságba lesztek egymástól hogy látni fogjátok az utolsó darab pitypangot is, mind a ketten.
A mezőn hasalni meg csak végjátékban szabad, mikor tudod hogy mindenki olyan távolságban van, hogy nekik is látszik a búza, nem csak neked. Minden egyéb esetben meg mozogni kell, nem gubbasztani valahol, kiszámíthatatlan módon mozogsz, senki nem fog ellőni messziről, max mákja van és véletlenül beadja neki, de kb ez 100-ból 1x van így.
A nyugat a szakadék szélén, de mi egy lépéssel mindig előtte járunk.
-
holozis_HUN
veterán
válasz vaakuum #6574 üzenetére
Mert akkor előnybe lenne az, akinek high end pc-je van. Mindenki játszon lowon, és akkor nem tölti be a fákat. Kész. Jobb így. Te sem örülnél, ha olyan valaki lő le, aki mondjuk pont veled szemben van, de a view distance neked csak medium, neki pedig Ultra...
El errar es humano y el perdonar, divino.
-
Jinxb1rd
addikt
-
saen
Topikgazda
válasz vaakuum #6565 üzenetére
Lehasalni ebben a játékban nagyon nagy százalékban szimplán hülyeség. Persze van amikor nincs más választásod (endgame, mezőn a vége), de streamen rengeteget látom, hogy valakire lőnek erre lefekszik Így lesz a legkönnyebb célpont, ugyanis innentől a saját mozgását korlátozza, sokkal könnyebb célponttá válik, mint ami eddig volt.
-
Carlytoo
senior tag
-
X Factor
addikt
válasz vaakuum #5267 üzenetére
Kisebb FOV-val, igen nagyobbak lesznek a dolgok, cserébe kevesebb mindent is látsz. Ez egy vagylagos dolog, nyerhetsz vele, de ugyanígy veszítesz is.
Én tényleg segíteni akarok, de továbbra sem érted:
"De elgondolkodhatok a 720p felbontáson, ami elvileg az 1440p negyede felületet húz ki a monitor felületére, de az meg feltehetően tényleg nagyon csúnya lesz."
Állítsd be mind a két felbontást és lőjj egy egy screenshotot. Ugyanazt fogod látni, csak az egyik élesebb lesz, mÍg a másik kevésbé.
SegÍtek, akik 4k-ban játszanak azok se látnak dupla akkora teret se horizontálisan se vertikálisan, ezt a FOV dönti el, meg a képarány. Aztán h. mekkora felbontásban renderelődik, az megint egy másik kérdés.
Make things work
-
X Factor
addikt
válasz vaakuum #5265 üzenetére
Szóval, attól fhd-ben játszol, nem azért lesz gyorsabb, mert kevesebbet jelenÍt meg, hanem ugyanazt a tartalmat jelenÍti meg kisebb felbontással. A kettő nem ugyanaz. Játék függő, mert meglehet kódban oldani, h. eltérő felbontásnál másképp történjen a kirajzolás, illetve más legyen a hFOV és a vFOV, de ezekhez nem igazán szoktak hozzányúlni.
Azért írom ezt, mert ez a FOV csökkentés amit szeretnél, minden ismert paradigmának ellene megy, aminek az alapját vélhetően egy rossz feltételezésre alapozod.
Szóval no offense, csak segíteni szeretnék.
A 980-al meg eleve bőven kéne fps-ednek lennie.
ha a szélein úgysincs érdemi infó, vagy zavaró, ha oda kell koncentrálni. FPS-ben úgyis a célkeresztel nézünk rá mindenre, az a biztos
Maga a perifériás látásod az infó Pont ezért vannak elterjedőbena 21:9 monitorok, magam is olyat használok, tulajdonképpen egy legális csalás, hisz én tényleg 30%al nagyobb látóróteret látok be horizontálisan mint a 16:9 userek. Értsd, lehet h. neked meg se jelenek a monitoron, én már látlak ^^
[ Szerkesztve ]
Make things work
-
X Factor
addikt
válasz vaakuum #5263 üzenetére
ŐŐŐ, erre ebben a formában nem esküdnék meg. A FOV ilyen drasztikus csökkentésével, csak magaddal cseszel ki, mert beszűkÍted a látótered.
Ráadásul a konfigoddal bőven jól kéne futnia a játéknak. Eleve rakj mindent low-ra, texture és AA maradhat medium, effects very low.
Ha mégse, akkor meg a resolution scale-t vedd le 80-ra, vagy vmi.
Make things work
-
Peppo
őstag
válasz vaakuum #5252 üzenetére
Az első tuti csaló volt. Lehet, a falban járás nem volt a tervei között, de a lövésére nincs más magyarázat. Ugyanabban a pillanatban egyszerre kettőnket lőtt le egyetlen fejlövéssel, úgy, hogy egymástól messze voltunk, külön helyiségben, és mindketten mozogtunk. Képtelenség csalás nélkül. És a statisztikái is túl szépek ahhoz, hogy igazak legyenek.
A másodikra nem mondom, hogy csaló. Nekem is volt már, hogy átláttam a falon, ill. átmentem a csukott ajtón. Nyilván ilyenkor az ember kísértésbe esik, és néhányan ki is használják a lehetőséget. Engem igazából azért lepett meg a dolog, mert úgy gondoltam, a lövések eredménye nem attól függ, én mit látok, hanem hogy ténylegesen mi van a lövedék útjában. De ezek szerint nem.
-
sagem
addikt
válasz vaakuum #5020 üzenetére
Gondolom, rákeresve van ilyen cheat oldal, persze pénzért lehet vásárolni, de ami a mókás: csak meghívásos alapon lehet megvenni A meghíváshoz el kell neki(k) küldened az azonosításodra szolgáló hivatalos iratodat, melyen jól látszik a fényképed..gratulálok annak, aki fizet a csalásért (ami ki tudja mit és hogyan telepít még a gépre..), ez már alapban idiótává teszi, de hogy ilyen adatokat is kiad magáról ezeknek a "megbízható" embereknek, az azért kemény..
Btw: hamarosan szerintem megint lesz egy nagyobb ban hullám, ami egyszerre fog több 10 ezer embert bannolni, addig csak az ilyen egyértelműen csaló emberek hullanak ki.
[ Szerkesztve ]
„Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani.”
-
-
-
sagem
addikt
válasz vaakuum #2329 üzenetére
Ők biztosan nem fogják őt többet lelőni, mert ez bizony bannt ér, ha valóban duoztak solo játékban. Lehet jelenteni a csalókat (s ez csalásnak számít), kicsit ugyan macerás, de ha nagyon gyanús a dolog, akkor érdemes rászánni az időt, mert ennyivel is kevesebb idióta rongálja a játékot. A felvétel nem is fontos, ha valakinek nagyon jó a memóriája, de így még könnyebb elküldeni az adatokat (időpont, nevek) Igen, tudom, hogy ha újra megveszik, akkor megint játszhatnak, de azért nem mindegyik veszi meg 2-3-4x újra ezen az áron..és ha mégis, akkor kétszer is meggondolja, hogy duot játsszon soloban
[ Szerkesztve ]
„Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani.”
-
Winne
nagyúr
-
Derrewyn
senior tag
válasz vaakuum #1876 üzenetére
Steamben jobb klikk játékon, és move install folder.
Más.
Az autós bugot én is tapasztaltam, beülök úgy, hogy "Drive X" aztán mégis az anyósülésre dob. Crtl-1-re meg azt írja ki, hogy van már benne player, de nincs ott senki. Kiszállás-beszállás megoldja, de idegesítő, és éles szituban a játék végét jelentheti.Tegnap meg szépen megszívtuk rögtön az elején, a sziget északkeleti sarkára ugrottunk, hogy csónakkal kimegyünk a kicsi szigetre a sarokban. Csakhogy jött utánunk egy ellenfél, a saját csónakjával felhajtott a partra, a miénket meg elvitte. Az első kör, meg a térkép túloldalán jelent meg.
[ Szerkesztve ]
-
ingalls
senior tag
válasz vaakuum #1836 üzenetére
Ha 12345-re bindelsz, nem kell elvenned az ujjad wsad-ről, tudsz mozogni. Én is sírni szoktam egyébként a görgős játékosokon (tisztelet a valódban rutinos jelenlévő kivételnek), mikor BF-ben látom, hogy szalad felém, az egyébként jó szándékú gyerek, és mielőtt revive-olna, előbb a hullámhoz vág egy nédet, majd rámdob egy medkitet, s csak utána veszi elő a defibrillátor, de nem tud már felvenni, mert ugye rajtam van a medkit
Más, hogy szintén nem tudom megszámolni, hányszor haltam meg azért, mert gránátról nem vált vissza azonnal támadó fegyverre. Eldobom, majd várom vigyorogva, hogy lépjen be, majd jól megdobom vele Mondjuk ez az én gyökérségem.
-
Carlytoo
senior tag
A sebesség -én úgy gondolom- ,hogy a kezedben lévő cuccoktól függ. Azaz, ha elrakod, akkor futsz a leggyorsabban függetlenül attól, hogy mennyi lootod van. Ha sikerült két keményebb cuccot beszerezned, akkor érdemes eldobálni a kisebbeket. Mindenkinek más fegyver áll jobban a kezébe. Nekem a kedvenceim:
AKM 4X scope-al upgradelve + SK12 upgradelve. Jobban preferálom az extended mag-et a quickdraw-tól. Közelharcra, illetve épületharcra a shotiknak nagy előnyük lehet az AR-el szemben. A sniper típusú fegyvereket annyira nem szeretem, de ha találok, akkor megtartom, mert lehet a csapattársamnak kell. Lootolni úgy érdemes, hogy magadat és nem utolsó sorban a csapattársaid igényeit is ki tudd elégíteni. tehát egy foregripp-et, supressor-t, stockot, érdemes meghagyni, mert lehet, ha nem is neked a társaidnak jó lesz. Ha valahova gyorsan kell odaérned és nincs járműved, akkor alapértelmezetten az "x"-el elrakod a fegyveredet és futsz, mint az állat."No sacrifice is too great, no treachery too small" - Inquisitor Horst
-
saen
Topikgazda
Serpenyőnek jelenleg tényleg van értelme. Machetét meg feszítővasat én fel se veszem, pisztolyt is csak a játék elején. Simán eldobom őket, főleg azért, mert könnyebb átlátni a cuccot ha nincs felesleges kacat, emellett a karakterről lógó dolgokat könnyebb észrevenni az ellenfélnek.
Futás sebességet a kézben lévő dolgok biztosan módosítják, tehát ha elrakod a fegyvert akkor gyorsabb leszel. -
HoyHoy2
tag
mások is panaszkodnak (főleg akik azzal a felbontással játszanak), jelenleg csak cfg átírással/bűvészkedéssel lehet állítani, de(!) sok helyen írják, hogy az meg ban-nal jár, ha továbbra is érdekel keress rá gugliban, több topic is van rá.
[ Szerkesztve ]
It is always more difficult to fight against faith than against knowledge.
-
Dani82
senior tag
Oszinten megmondva szerintem nalam kevesebben sajnalnak annyira penzt szamitogepes jatekra mint en
Viszont ezt egy gyenge pillanatomban megvettem ugy, hogy egy haverom sincs akivel jatszanek, semmifele CS:Go tapasztalotom nincs, ergo kurva nagy noob vagyok sokszor, foleg amikor loni kell es 10 jatekbol 6x elofordul, hogy amikor lelonek belevagnam az egeret a monitorba, de csak ulok az end kepernyo elott es szepen lassan rajovok, hogy megint hol basztam el
Es igy utolag, egy pillanatig nem sajnalom ezt a 30€-t, annyira addiktiv a jatek, hogy meg twitchen es youtubeon is kepes vagyok orakat nezni masok hogy toljak. Elkepeszto izgalmas, szabalyszeruen felmegy a pulzus, amikor benne vagy a top20 korul, vagy belekezdessz valami akciozasba, vagy hallod hogy valaki van a kozeledben.Az hogy vannak csalok? Minden pc jatekban vannak, en sem talalkoztam vele 60 ora utan sem, vagy nem tudok rola, hogy talalkoztam volna... 30€ nem kerdes ezert a jatekert
[ Szerkesztve ]
-
Hunbeast87
senior tag
Végül is csak néhány aktív fórumozó írta le már, hogy több 10 óra játékidő után nem találkozott csalóval és most én is csatlakoznék hozzájuk.
Az eddigi játékidőm (56 óra) alatt nem találkoztam csalóval.
Ne feledjük azt sem, hogy ha kerül bele folyamatosan a content, valószínűleg egyre drágább lesz majd a játék.(#427) h1mpi: Nem tudom, de abszolút nem ilyen a hozzáállásom. Élvezem a játékot, nem csalókat kergetek és beszélem be magamnak minden egyes halálomról, hogy "jaj egy csaló lőtt le!"...
Mondj olyan játékot, amihez sosem készült csalás. Ezt a játékot ( még ) fejlesztik, remélhetőleg nem jut olyan sorsra, mint a DayZ. Ez nem egy Division, ahol szivárvány színű táskát kapsz, de anti-cheatet nem. A fejlesztők is beismerték, hogy reportoltak már csalókat és dolgoznak azon, hogy kiírtsák őket, amiről tudjuk, hogy lehetetlen bármely játékban...[ Szerkesztve ]
http://steamcommunity.com/id/mapkoo87/
-
Szőrös
veterán
Ha így állsz hozzá akkor inkább meg se vedd mert a végén mindenkit csalónak hiszel aki le merészel lőni.
Amúgy nincs sok csaló, én kb 70 órát nyomtam bele (nem sok) és egy kezemen meg tudom számolni hány csaló gyanús, mondom gyanús, eset lehetett ez idő alatt.
Amúgy tudnak róla a devek, dolgoznak rajta.
Mondjuk szerintem legalább ekkora, ha nem nagyobb és ezzel összefüggő, probléma a nem túl fényes szerver/netkód meg ez a rohadt ugrabugra.
De ezeken is dolgoznak.[ Szerkesztve ]
https://starcitizen.hu ha tudni akarod mi újság az univerzumban
-
saen
Topikgazda
Jelenleg biztosan nincs sok csaló, az meg hogy próbálkoznak sajnos szinte természetes. Anno volt róla szó, hogy küzdeni fognak ellene. Emellett nemrég arról is beszéltek, hogy még a stream snipe ellen is dolgoznak valamin, ez szerintem azért bíztató. Persze tényleges dolgokat még nem csináltak, meglátjuk mennyire sikerül nekik.
-
tepenzed
őstag
egy fejlesztés található meg a piacon, a youtubeon ugyanazok a videók vannak felrakva, vagy a valós termék vehető meg vagy pedig virust töltesz le. Egyrészt nincs a BattleEye ellen örökké fenntartható csalás (lásd Rainbow Six Siege), ezért ezek az emberek bármikor repülhetnek, így elég kevesen csalnak, a játékos bázishoz képest nagyon minimális az esély, hogy ilyen emberekkel találkozz (személy szerint én még nem találkoztam sem aimbotterrel, sem pedig az általad jelzett csalóval). A 2 millió játékosból jó ha van kb 1000 hacker. Ez csak akkor lesz veszélyesebb, ha a játék beszerezhető lesz 10 euro körül, akkor majd megjelenhetnek a csalók, akiknek mindegy, hogy elveszítik e a játékot vagy nem. De a BattleEye egy jó anticheat rendszer, gyakran lepi meg a nyomorultakat. PC-n meg 100% tisztaságú játék nincs, így erre ne alapozz
Új hozzászólás Aktív témák
- Autós topik
- Call of Duty: Black Ops 6
- Honor Magic6 Pro - kör közepén számok
- OpenWRT topic
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- Egy óra, két rendszer
- Külföldi rendelések: boltok, fizetés, postázás
- Bambu Lab 3D nyomtatók
- Robotporszívók
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Marketing Budget
Város: Budapest