Elég hosszú lesz, végre sikerült időt kerítenem a Phantom Liberty-hez.

100% még nincs meg, de eddig nagyon tetszett (3 endinget csináltam meg). Dogtown annak ellenére hogy kicsi elég nagynak és tartalmasnak érződik. Gig-ek minősége ég és föld az alapjátékhoz képest, sokkal több voice line és változatosabbak. 2.x változtatásai nagyon jók lettek szerintem, új életet leheltek a játékba. Biztos hogy fogok egy teljes végigjátszást majd kezdeni ha lesz rá időm, egyenlőre csak folytattam a 100%-os mentésem.

Maga a fő sztori:

Nagyon tetszett, habár itt-ott azért voltak logikátlan bakik. Párszor úgy éreztem, hogy néhány dolog csak azért történik úgy ahogy, hogy az írók egy bizonyos irányba tudják terelni a történetet. Konkrét példára már nem emlékszem, csak arra hogy egy párszor így éreztem a végigjátszásom közben.

Ennek ellenére CDPR-tól szokásos módon a karakterek többsége szuperül volt megírva. Reed karakterét ki nem állhattam, de ez pont a jó írói és színészi munkára utal, csak szimplán nem szeretem az ilyen berögzött embereket Myerstől így utólag Brigitte 2.0 feelingem van, eleinte megbíztam benne aztán később legszívesebben tele eresztettem volna ólommal. A netrunner testvérek nagyon tetszettek, ezért is cseszett fel különösen amikor kivégezték őket Reed-ék. Mivel az expansion Songbirdről szól, ezért ő volt a legkidolgozottabb, a sztori végére nagyon megszántam, tudtam azonosulni vele.
.
Az egyik fénypont a kaszinó/gála volt, szerintem elég sok időt töltöttem ott. Minden NPC dialógusát végighallgattam, Lizzy Wizzy fellépését is végignéztem, szuperül meg volt csinálva ez a szekció.

Az endingek, sorrendben ahogy megtapasztaltam őket:

1. Betray Reed, aztán még fejbe is lőttem az űrhajónál:
.
Őszintén annak ellenére, hogy ez áll a legközelebb ahhoz, hogy milyen saját döntéseket hoznék, ennek a kivitelezése lett a leggyengébb. Nagyon érdekelt a blackwall vonala a dolognak, reméltem hogy kicsit többet megtudhatunk arról hogy mi is folyik itt. No meg Mr Blue Eyes célzás is felkeltette az érdeklődésem, mindezekből nem lett kb semmi.
.
Azt, hogy Songbird kamuzik messziről láttam már így számomra nem volt nagy csavar, furcsa volt hogy mindig kerülte a témát amikor a saját sorsunkról kérdeztük, meg ferdített. Ott vált nyilvánvalóva amikor mondta hogy egyedül megy fel a holdra, aztán hozza vissza a cure-t. Ennek ellenére segíteni akartam neki, mert elég szar helyzetben volt Az a voice line tökéletes volt a végén, hogy nyugodtan lehetett volna őszinte, akkor is segítettem volna neki.
.
Az űrállomás nagyon menő volt, és külön tetszett hogy több féle módon is el lehet jutni a terminálra. Első alkalommal sikerült lecsukatnom magam, de aztán újratöltöttem egy mentést mert meg akartam nézni milyen a lobby Nagyon fun volt viszont harcolni, meg blackwall jedit játszani
.
Szerintem életben maradt ebben az endingben Songbird a mini side quest miatt ami utána jön, bár nem tudom, nem 100%, lehet hogy kék szemű uraság 4D sakkot játszik.

2. Betray Songbird és kívánságának teljesítése
.
Kétségkívüli, hogy Reed ága lett a legjobban kidolgozva, már csak a hosszából ítélve is. Itt kapunk backstory-t, végre megtudhattam több mindent a Cynosure projektről, amit az előzőben hiányoltam.
.
Maga a gameplay, meg úgy az egész finálé, hát úristen. Én nagyon nem bírom idegzettel a horror játékokat, és nagyon meglepett az Alien Isolation-re hajazó szekció. Nagyon sok idő kellett hogy végigmenjek rajta és csak a legvégére jöttem rá, hogy hogyan is működik a blackwall bot. Kb 1 óra szenvedés után jutottam biztonságba, vagyis azt hittem... Aztán jött a repeta A végére idegroncs lettem kb. Rátett egy lapáttal hogy már nagyon késő volt amikor itt jártam. (Később egyébként mégegyszer végigmentem rajta, mert ott hagytam az egyik laborban a blackwallos cyberdecket )
.
Érzelmileg kimerülve a horror szekció után nagyon betalált nálam a "flashback" szekció, no meg aztán azt a döntést hoztam hogy megkönnyítem Songbird sorsát. Tudtam csak lab rat lenne belőle hogyha átadnám Reed-éknek. Általában nem szoktam meghatódni média tartalmon (inkább a dokumentumfilmek a valóságos mívoltuk miatt), de a főcímdalt könnyes szemekkel hallgattam végig
.
Nagyon jó lett ez a szála az expansionnek, nagyon emlékezetes marad, egyértelműen toplistám tetején van játékélmény szempontjából.

3. Az a bizonyos +1 ending
.
A koncepció nagyon tetszett, de a megvalósítás elég erőltetett lett. Mivel ez Cyberpunk és nem lehet happy ending, muszáj volt V voice linejait úgy megírni, hogy kétségbe van esve és mindennek vége. Vik klinikáján folytatott beszélgetés is azért furcsa, mert basszus NUS privát szuper titkos klinikájáról jött V, ahol épp a relic-et szedték ki belőle, miért is hiszi el egy percig, hogy Vik tud rajta segíteni még? A telefonhívások viszonylag érdekesek lettek, persze az emberek mennek tovább az életükkel, de azért van egy furcsa érzete, ne mondja már nekem senki, hogy V nem tudott oda szólni szeretteinek hogy figyu végre meg leszek gyógyítva, úgyhogy eltűnök egy kis időre? Meg kicsit az is fura, hogy oké, nem tud használni implantot, de akkor már fegyvert se tud használni? Tudom, jelentősen gyengébb lenne mint bármelyik átlagos bandatag, de azért annyira nem szar a helyzet mint ahogy a fejlesztők próbálták beállítani szerintem.
.
Az ötlet ahogy említettem viszont tényleg tetszett, nagyon érdekes volt látni hogyan változott meg Night City, meg hallani mik történtek egyes karakterekkel. Quiet life elérve, beolvadva a tömegbe. Lehet hogy egy hétre rá bűncselekmény áldozata lesz, de itt van még egy esély az életre

Összességében az apró hibái ellenére is rohadt jól sikerült az expansion, a 2.x-es patchekkel együtt végképp. Érződik hogy sokkal több figyelem ment a sztoriba is, rengeteg dolog van ahol döntéseink egyedinek érződnek. Kis voice lineoktól kezdve (pl. tükörbe nézéskor Reed kommentál, amikor átöltözünk a kaszinó szekció előtt) a küldetések teljesítésének módjain át nagyobb dolgokig, mint az endingek széles tárháza. Masszív 10/10, nagyon kíváncsi vagyok milyen lesz az Orion, remélem bele mennek mélyebben a Blackwall / rogue AI-os szálba.

[ Szerkesztve ]

Üdv. Johnny