Előszó helyett...
A Cyberpunk 2077 talán a leginkább várt számítógépes játék, mikor eme sorokat írom. Elképesztő látványvilág, döbbenetes hangulat, vérprofi háttér, szórakoztatónak ígérkező játékélmény – amelyet több, mint 8 éven át fejlesztettek (még ha a valódi fejlesztés csak valamikor 2015 körül is kezdődött meg, addig a háttérmunka, történet- és grafikai előkészítés zajlott csak). De a játék mögötti világ finomságainak megértéséhez talán nem árt egy kicsit felfrissíteni azt, hogy honnan is indult a Cyberpunk világa és hogy jutott el idáig....
Az elkövetkezőkben megpróbálom nagyjából összefoglalni az egész hátteret egy teljesen laikus számára, így könnyen lehet, hogy olyasmikkel találkozol az írásban, amivel már tökéletesen tisztában vagy – sajnálom, de ez ezzel jár. Azért remélem, hogy hasznos lesz ez a méretes kis anyag, és megérte a ráfordított munkát és a számtalan dupla időráfordítást... :)
Mi az a Cyberpunk?
A brit New Worlds magazin tehetséges írók számára adott megjelenési felületet, hogy rövidebb tudományos-fantasztikus novelláik megjelenhessenek, és az 1936-tól kiadott magazin főszerkesztője 1965-től (egy bizonyos szintű mélyrepülés után, amely kvázi a bevált témák önismétlése volt) úgy döntött, hogy friss és fiatalos írásokat szeretne látni: ez volt az Új Hullám (New Wave) korszaka. Azzal együtt, hogy nem voltak szigorú határok, az írásokat a drogok „kultúrája”, a szexuális forradalom, a realizmus és a szókimondó társadalmi kritikák szőtték át. Ennek az egyik kultikus eleme lett a Philip K. Dick tollából 1968-ban megjelent Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? regénye, amely a valódi élőlények (ideértve az emberek) és a mesterséges (de biológiailag csaknem tökéletes másolat) androidok közötti határvonal dilemmáját helyezi középpontba. A sötét és depresszív alkotás sok hasonló írást inspirált, illetve a kultikus Szárnyas Fejvadász (Blade Runner) című mozifilmet.
Sean Young és Harrison Ford a Szárnyas Fejvadász c. filmből
1983-ban jelent meg a Cyberpunk című novella Bruce Bethkétől, amelyben egy fejlett technológiával átszőtt világban lázadó fiatalok, kihasználva a modern vívmányokat borsot törnek szüleik és más felnőttek orra alá. A címben a Cyber a fejlett technológiára, míg a Punk a fiatal lázadó természetre utal (illetve az 1970-es években a lázadó szövegkörnyezetű punk zenére). A Cyberpunk szó annyira jól hangzó volt, hogy hamarosan rásütötték a high-tech és a low-life (kb. csúcsfejlett technológia és lecsúszott, bűnöző élet) elemek köré épült tudományos fantasztikus témákkal operáló művekre. Ilyen téren nem lehet kihagyni William Gibson Neurománc című művét, amelyet azonban egy sor rövid írás előzött meg (Johnny Mnemonic, Burning Chrome, stb.). Ezekben két, a Cyberpunkot meghatározó elem köszön vissza: az emberi szervek mesterséges (gépi, vagyis kibernetikai) pótlása vagy bővítése (mesterséges kar, szem, stb.) illetve egy sötét, reménytelen, züllött világ, ahol a gigacégek (és vérgazdag tulajdonosaik) maguknak nagyjából bármit megengedhetnek és kvázi uralkodnak a szegény (és / vagy elnyomott) tömegeken – ha nem is nyíltan, de egyértelműen. Utóbbiak pedig a modern technológiát felhasználva szeretnének visszavágni és megdönteni ezt a világrendet.
Klasszikus Cyberpunk városkép: felhőkarcolók és emeletes épületek, sötét ég és sok neonfény....
// Mi a Cyberpunk? A Biblia megmondja, Csumba:
// 1.: Stílus A Tartalom Felett
// 2.: A Póz A Minden
// 3.: Mindig Menj El A Határodig
// 4.: Szegd Meg A Szabályokat
// Ja, bocs, a 4. szabályt a Cyberpunk RED-ben törölték.... :P
// ____________________________________________________________________________Cifu
Eme két elem mellett meghatározó még az internet megfelelője, egy számítógépes hálózat, amelyre sokszor közvetlenül az agyat lehet rácsatlakoztatni. Ezekre az alapokra építkezett azóta is számtalan hasonló novella, képregény, rajzfilm, mozifilm és játék háttere, amelyek főleg az 1980-as és 90-es években követték egymást. Itt számtalan példát lehetne kiemelni, én csak egyetlen szerzővel kivételeznék, Siró Maszamune japán mangaka, aki több nagyszerű világot rakott össze (Dominion, Ghost in the Shell és Applesed).
A Ghost In the Shell a maga módján egy külön kis kult státuszt ért el
A Cyberpunk az 1990-es évek végére egyre inkább visszaszoruló irányzat lett a tudományos-fantasztikum művészetében (én a Mátrix trilógiát nem sorolnám ide, mielőtt valaki a nyakamnak ugrik), csak tetszhalottként vergődött nagyjából a 2010-es évek közepéig, amikor úgy tűnt, hogy lassacskán újra felfedezik. Az olyan TV sorozatok, mint a Black Mirror, az Altered Carbon a pozitívabb példák, míg a mozifilmek terén (két japán eredeti feldolgozás, a Ghost In The Shell és a Battle Angel Alita mellett a nagy klasszikus folytatása, a Szárnyas Fejvadász 2049 említésre méltó) – az igazi áttörés még várat magára. Hozzá kell tenni, a számítógépes játékok terén némileg pozitívabb a felhozatal, leginkább a Deus Ex sorozat miatt, de akad még jó pár említésre méltó (System Shock-széria, Shadowrun:Returns-széria, vagy a Syndicate-széria, hogy csak kiragadjak pár példát).
A Deus Ex: Mankind Divided trailere, 2015-ből...
Ebbe képbe robbant némileg bele a Cyberpunk 2077 játék 2018-as bemutatója...
A Szerepjátékok aranykora
Aki fiatalabb, talán már azt sem tudja, hogy mi az a klasszikus szerepjáték (angol nyelvben pen & papper role-playing game, vagyis toll és papír segítségével játszott szerepjátékként írják le, a magyar nyelvben nem vesztegettük a szavakat ilyesmire – simán szerepjátékként ismert). A szerepjáték alapvetően egyfajta társasjáték, amelyben egy mesélő és több játékos vesz részt, a játékosok a saját szájízüknek megfelelően megalkotott karaktereket személyesítenek meg, amelyeknek cselekedeteit ők határozzák meg, ám a mesélő az, aki a karakterek és az elképzelt világ kapcsolatát szóban (és adott esetben bábukkal, egyfajta mini-terepasztalon) lefesti. A döntéseket a legtöbb esetben még a véletlenszerűség (dobókockák formájában) is befolyásolja.
Klasszikus Dungeon & Dragons szerepjáték, rajzolt „térképpel”, azokon bábukkal jelzett karakterek, a karakterlapon jegyzett tulajdonságokkal és persze az elmaradhatatlan dobókockákkal
A klasszikus szerepjátékok hajnala az 1970-es évek legeleje volt, amikor az asztali (bábus) társasjátékok egy középkori történelmi hátterű változata, a Chainmail kiadásra került, írói Gary Gygax és Jeff Perren, Dave Arneson ennek (relatíve összetett, értékekre és dobókockák által szerencse által befolyásolt) játékmechanika alapjait vegyítette a fantasy elemekkel (főleg J.R.R Tolkien fantasy novellái alapján), és létrehozta a Blackmoor játékot, amely révén végül Gygax és Arneson közös munkával tökéletesített 1974-ben, kiadva a Dungeon & Dragons-t. A D&D fokozatosan kezdett elterjedni, és persze sikerét látva egy sor hasonló játék látott napvilágot, a fantasy mellett a tudományos-fantasztikus illetve akár a szuperhősös hátteret téve a játék mögé – a szerepjáték kiszabadult palackjából. Menet közben Gygaxék folyamatosan fejlesztették a koncepciót, így 1977-ben újabb lépés következett: a korábbi asztalos-bábus-dobókockás szerepjátékból egy szabálykönyv alapú megoldást hoztak létre, az Advanced Dungeons & Dragonst, amiben a játékmechanikát levezették, majd ezek alapján tudtak a játékosok (és a mesélő) játszani – később pedig elkezdtek különféle kiegészítőket is készíteni hozzá, kiegészítő könyvek formájában. Ez lett a szerepjátékok új etalonja, nagyjából ezt az alapkoncepciót követték az utódok.
A szerepjátékok (és táblás játékok) elmaradhatatlan kelléke a dobókocka (dice), a kockákat oldalaik száma alapján azonosítjuk, és a „d” (vagy „D”) betűvel együtt használjuk, így a d8 például a nyolcoldalú dobókocka
Ezekből akadt bőven, hiszen az 1980-as években a már amúgy is nagy tempóval bővülő szerepjáték-kiadványok robbanásszerű fejlődésen mentek át, újabb és újabb kiadók jelentek meg, és sok ma ismert világ született meg. Csak pár példa ezekből: a Vampire ( / Werewolf / Mage / ...), a Warhammer (Fantasy) vagy a Shadowrun).
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
