Előszó: a cikkhez lektorálásban sok segítséget nyújtott Hpasp, ez úton is köszönöm a segítségét!

2025. március 21-én, az Amerikai Egyesült Államok elnöke személyesen jelentette be, hogy a Boeing nyerte meg az Új Generációs Légi Fölény (Next Generation Air Dominance - NGAD) vadászgép kifejlesztésére kiírt tendert. A projekt központi eleme az F-47 névre keresztelt, „hatodik generációs” lopakodó vadászrepülő, amely az F-22A Raptor utódja lesz. Ez a légi hadviselés legjelentősebb amerikai fejlesztése az elmúlt két évtizedben.

Gen. David W. Allvin az USAF tábornoka és Donald Trump elnök bejelenti az F-47-et

Gyors előrefutás: jelenleg a legáltalánosabb „modern” lopakodó vadászgép-páros az F-22A Raptor és az F-35A/B/C Lightning II család. Az F-22A egy légifölény-vadászgép, elsődleges feladata az ellenséges repülőgépek felderítése és leküzdése, a földi célok elleni csapásmérés csak nagyon elenyésző szintű feladat lett, főleg, mivel a 2000-es években a program költségeire hivatkozva 8 teszt és 187 sorozatgyártású gép átadása után a törvényhozás több megrendelést nem hagyott jóvá és külső partnernek sem engedélyezték egy esetleges export változat beszerzését (például Japán aktívan érdeklődött iránta anno).

SpaceX

Kivel is lehetne kezdeni, mint a jelenleg legmeghatározóbb céggel?

A céggel, amely a Falcon 9 hordozórakétával és a Dragon űrhajókkal gyakorlatilag lassan monopol helyzetben érezheti magát. A Falcon 9 nagyszerűen működött az elmúlt években, noha 2024-ben többször is megbicsaklott az eddig meglehetősen jól teljesítő rendszer.

Július 11-én a StarLink Group 9-3 indítás kapcsán a második fokozat nem hajtotta végre a második begyújtást, amely kör alakú pályára emelte volna a fokozatot és az orrán a 20 darab StarLink v2 „mini” műholdat. Emiatt a pálya alsó pontja mindössze 135 km maradt, ami annyira alacsony, hogy a légellenállás miatt minden keringési periódussal 5 km-rel csökken a pályamagasság. A műholdak hajtóművei képtelenek voltak ezt kompenzálni, így végül elégtek a légkörben. A vizsgálat alapján a második fokozat oxigén tartályából szivárgás történt, ami a hajtómű körül látványos jegesedést okozott. Ez vezetett a működésképtelenséghez.

Az űrhadászat diszkrét bája

Az űrhadászat diszkrét bája

Az orosz-ukrán háború kétségkívül sok téren választóvonal lett a hadászatban. A világűr az elmúlt évtizedekben is kritikus fontosságú volt a felderítésben („kémműholdak”), a kommunikációban, navigációban és az időjárás-előrejelzésben egy háború esetén. Viszont itt megjelent, hogy amennyiben ezen képességek hiánya esetén szolgáltatásként való megvásárlására van lehetőség civil cégektől, ami nagyon komoly tényező.

A Novocserkasszk elnevezésű partraszálló hajóról készült műholdas kép a támadás előtt és után

A háború első napjaiban a civil műholdas Föld-megfigyelő cégek folyamatosan friss képeket nyújtottak az orosz haderő mozgásáról. Aztán egy későbbi szakaszban az Egyesült Államok azért vont szankció alá kínai cégeket, mert hasonló szolgáltatást adtak el az orosz Wagner-csoportnak, értelemszerűen ukrán hadállásokról készült képek értékesítése miatt. Itt pedig teljes a paritás, hiszen a kínai Jilin-1 műhold-rendszer mintegy 130 aktív műholddal bír jelenleg, és a legmodernebb műholdjai 0,5 méteres felbontást tudnak biztosítani, tehát nagyon is jó minőségű képeket képesek készíteni.

Az orosz-ukrán háború és annak következményei

Eme év összefoglalója nagyban különbözik az előzőktől, mégpedig egy eléggé érthető világpolitikai okból – a 2022. február 24-én indult orosz invázió Ukrajna ellen gyakorlatilag alapjaitól rajzolta át az űrkutatás és az űripar helyzetét.

Ikonikus kép a űrbéli együttműködésről: a Mir űrállomásra bedokkolt Atlantis űrsikló 1995. július 4-én (@NASA)

A hidegháború végével elindult egy legalábbis valamennyire egységes űrkutatási program az ISS (Nemzetközi Űrállomás) keretében, ez pedig előrevetített egy olyan jövőképet, ahol végre az emberiség összefog a világűr meghódítása érdekében. Ezt már azonban az 1990-es években is némileg árnyalta, hogy az Egyesült Államok, mint az ISS program fő pénzügyi támogatója, politikai okokból távol tartotta Kínát a csatlakozástól. Ettől még a főleg az Egyesült Államok és Oroszország, illetve Európa, Japán és Kanada hathatós támogatásával az ISS projekt volt „AZ” ékkő az űrkutatás világában. Menet közben adódtak nézeteltérések, mikor például rosszallásukat fejezték ki amiatt, hogy a Mir űrállomásra fordítanak az oroszok erőforrásokat ahelyett, hogy az ISS-hez kapcsolódó feladatokra fókuszálnának, vagy amikor a NASA nem engedte belépni az első saját pénztárcájából feljutott űrturistát, Denis Titot a NASA moduljaiba – de az ilyen helyzeteket végül sikerült mindig professzionálisan kezelni.

A milliárdosok (cica)harca

Sir Richard Branson és a VSS Unity (fent) illetve Jeff Bezos és a New Shepard (lent)

Már évekkel korábban volt szó róla, hogy a két milliárdos, Richard Branson Virgin Galactic cége és Jeff Bezos a Blue Originje, a civil űrugrás-túrizmus két nagy szereplője versenyzik annak beindításáért. A céljuk az, hogy a légkör legfelső rétegébe, az űr határáig elvigyék a fizető utasokat, ahol pár percig megtapasztalhatják a súlytalanságot, és az ablakon kitekintve lenézhetnek a Földre, majd biztonságban visszahozzák őket. A történethez hozzátartozik, hogy mindez az 1990-es években indult X-Prize (később a támogató alapján Ansari X-Prize) hívta valójában életre. A késő XIX. és korai XX. századi pénzdíjas kihívások mintájára újra életre hívva igyekeztek a kvázi állami monopólium űrutazást valahogy elhozni az átlagemberek számára. Mivel az állami szféra nem érdekelt abban, hogy olcsó és a tömegek számára elérhető legyen az űrutazás, ezért a civil szféra számára egyfajta versenyt próbáltak gerjeszteni. Persze a valódi világűri űrturizmushoz nagyon drága eszközök kellenek, ezért is a cél az űrugrás, vagyis a világűr határáig (a kihívásban 100 km-ben megállapított) magasságba való feljutás. A kiírás lényegi eleme volt, hogy legalább 3 fős legyen a jármű, hogy aztán a sikeres teljesítés után már meg is lehet(ne) kezdeni a fizető utasokkal való működést.

Amerika visszatér a világűrbe

Az Atlantis startja 2011 július 8-án, az utolsó űrrepülőgép-indítás (@NASA)

2011. július 21-én szállt le az STS-135 útját végrehajtó Atlantis űrrepülőgép. 2020. május 30-án, közel 9 évvel később indult a világűrbe a SpaceX DM-2 útjára a Dragon C206, a keresztségben az Endeavour nevet kapott űrhajó (azonos elnevezésű volt az utolsó megépült STS űrrepülőgép is), és végül augusztus 2-án tért vissza a Mexikói-öbölbe. Csaknem 9 év. Ennyi ideig nem volt képes az Egyesült Államok embert juttatni a világűrbe önerőből. Nem ez az első eset, anno 1975-ben az Apollo-Szojuz űrrandevú és az első űrrepülőgép-indítás között csaknem hat év telt el. Azzal az időszakkal szemben most a NASA fel tudta küldeni űrhajósait a világűrbe – csakhogy ehhez az orosz Szojuz űrhajókon kellett ülést bérelnie a Roszkoszmosztól. Ezzel együtt elég faramuci helyzet, hogy a legnagyobb költségvetésű űrprogrammal bíró ország nem rendelkezett saját személyzetszállító űrhajóval.

A NASA Holdkórsága

Tavaly volt egy összegző kis cikkem arról, hogy mi történt az űrhajózás és az űrkutatás terén nagy vonalakban. Már a komment szekcióban viccelődtünk, hogy hát idén talán egy cikk kevés lesz hozzá, ugyanis elég mozgalmas korszakban élünk, ami egyfelől jó, másfelől már követni is nehéz, mi-merre-miért történik, és hát simán megtörténhet, hogy mire a kedves olvasó ezt olvassa, már rég elavult a tartalma. Hozzáteszem, ez részben az én bűnöm is, ugyanis ez a cikk 2019 nyarán kezdődött el íródni, ám egyszerűen annyi minden közbejött az életben, hogy kevés energiám maradt befejezni. Elnézést kérek tehát azért, mert a cikk (még a szokottnál is) kevésbé összeszedett...

A Hold újra célkeresztben

Már másfél évtizede eldőlt, hogy a Hold lesz az Egyesült Államok űrhajózási terveinek célkeresztjében, ám a szükséges plusz pénzek persze nem lettek ehhez kiutalva, így meglehetősen nyögvenyelősen haladt előre az egész koncepció.