A Columbia-katasztrófa és következményei
Noha alapvetően az orosz űrprogramról szól eme írás, ez esetben mégsem lehet elmenni szó nélkül a Columbia-tragédia mellett. Mindez nagyszerű példája annak, hogy azon 1990-es évek eleji döntés, mely szerint az Egyesült Államok Nemzetközi Űrállomást épít Oroszországgal, Kanadával, az ESA tagállamaival illetve Japánnal együtt, egyben a tagországok egymástól való függésének is megágyazott.

Az STS-107 űrhajósai a SpaceHab modul előtt, kiképzésük kezdetén – 2000. december 5-én,
A hátsó sor: Laurel Clark, Ilan Ramon, Kalpana Chawla, első sor: David M. Brown, Rick D. Husband, William C. McCool és Michael Anderson
A Columbia volt az első, eleve űrrepülésre gyártott amerikai STS űrrepülőgép. Mivel a tapasztalatok alapján későbbi testvérein tömegcsökkentő változtatásokat eszközöltek, így ez is lett a legnehezebb, ami szó szerint súlyos következményekkel járt: a Columbia csak jóval kisebb terhet tudott csak eljuttatni az ISS-hez. A NASA úgy döntött, hogy inkább a másik hármat (Atlantis, Discovery és Endeavour) fogja az űrállomás kiszolgálására használni, a Columbia pedig dedikáltan a „szóló” űrrepülésekre lesz használva, mint a SpaceHab tudományos modulban végrehajtott kísérletek vagy a Hubble-javító küldetések. A Columbia viszont általános nagyjavításra és felújításra szorult, így ezt a 2000-es évek legelején elvégezték rajta, és csak 2002-ben, az STS-109-es úton tért vissza, mikor a Hubble űrteleszkóp negyedik űrbéli javítására került sor. Az STS-107 út eleve politikai indíttatású volt: az amerikai kongresszusban komoly lobbistái voltak a kereskedelmi célú kutatásoknak, amit a NASA eredetileg az ISS fedélzetén szeretett volna elvégezni, ám az űrállomás ugyebár jelentősen megcsúszott, így ezeket csak az űrrepülőgép fedélzetén, a SpaceHab modulban lehetett végrehajtani.