Az orosz-ukrán háború és annak következményei
Eme év összefoglalója nagyban különbözik az előzőktől, mégpedig egy eléggé érthető világpolitikai okból – a 2022. február 24-én indult orosz invázió Ukrajna ellen gyakorlatilag alapjaitól rajzolta át az űrkutatás és az űripar helyzetét.
Ikonikus kép a űrbéli együttműködésről: a Mir űrállomásra bedokkolt Atlantis űrsikló 1995. július 4-én (@NASA)
A hidegháború végével elindult egy legalábbis valamennyire egységes űrkutatási program az ISS (Nemzetközi Űrállomás) keretében, ez pedig előrevetített egy olyan jövőképet, ahol végre az emberiség összefog a világűr meghódítása érdekében. Ezt már azonban az 1990-es években is némileg árnyalta, hogy az Egyesült Államok, mint az ISS program fő pénzügyi támogatója, politikai okokból távol tartotta Kínát a csatlakozástól. Ettől még a főleg az Egyesült Államok és Oroszország, illetve Európa, Japán és Kanada hathatós támogatásával az ISS projekt volt „AZ” ékkő az űrkutatás világában. Menet közben adódtak nézeteltérések, mikor például rosszallásukat fejezték ki amiatt, hogy a Mir űrállomásra fordítanak az oroszok erőforrásokat ahelyett, hogy az ISS-hez kapcsolódó feladatokra fókuszálnának, vagy amikor a NASA nem engedte belépni az első saját pénztárcájából feljutott űrturistát, Denis Titot a NASA moduljaiba – de az ilyen helyzeteket végül sikerült mindig professzionálisan kezelni.
Az STS-88 személyzete az ISS birtokba vételét „ünnepli” 1998. december 10-én (@NASA)
Az első nagyobb törés is az orosz-ukrán konfliktushoz köthető. A Krím-félsziget 2014-es orosz megszállása és elcsatolása eredményeként életbe léptetett szankciók komolyabb problémákat okoztak az együttműködésben, hiszen ekkoriban az Egyesült Államok egyszerűen képtelen volt űrhajósait feljuttatni a Nemzetközi Űrállomásra, erre vaskos dollárkötegekért Szojuz-üléseket béreltek. Csakhogy a politikai szankciók miatt a NASA egyszerűen nem utalhatott pénzt az orosz űrügynökségnek, illetve az Enyergia cégcsoportnak, akik a Szojuz hordozórakéta és a Szojuz űrhajó üzemeltetését felügyelték. Másfelől a helyzetet az orosz politikai szereplők, mint Dimitrij Rogozin akkori orosz alelnök arra használták, hogy ellenszankcióként a NASA űrhajósok utaztatásának megszüntetésével fenyegetőzzenek. A problémákra sikerült végül megoldást találni, és legalábbis a háttérben a jelek szerint megmaradt a professzionális együttműködés a két vezető űrhatalom között.
Orosz RD-180 hajtómű egy ULA Atlas V. hordozórakéta első fokozatán (@ULA)
A politikai törés viszont olyan károkat okozott, amelyet nehéz volt már a szőnyeg alá seperni: ekkoriban az amerikai védelmi minisztérium műholdjainak oroszlánrészét a Lockheed Atlas V rakéta egy orosz hajtóművel működő első fokozattal juttatta fel a világűrbe, ami miatt kereszttűzbe kerültek. Az Atlas V hosszú évek alatt, de kivonásra került, és vele együtt a korábbi, orosz eszközökre való támaszkodás is egyre inkább vörös posztó lett a tengerentúlon.
Ezt az európai országok azonban nem osztották – az ArianeSpace az ESA (Európai Űrügynökség) támogatásával például kvázi kiközvetítette a Szojuz hordozórakétát a kereskedelmi piacra, Francia Guyanai indításokat tető alá hozva. A sok évtizedes európai-orosz együttműködésekre tehát nem volt nagy hatással az, hogy az Egyesült Államokban miként vélekednek az együttműködés lehetséges problémái kapcsán.
Szojuz ST-B rakéta indul a világűrbe a OneWeb műholdjaival 2022 február 10-én (@ROSZKOSZMOSZ)
Utólag visszatekintve az első nagy figyelmeztetés az lehetett, hogy 2021 őszén Vlagyimir Putyin miniszterelnök nyíltan kijelentette, hogy az orosz űriparnak fel kell készülnie, hogy a jövőben jóval kevesebb állami támogatásból kell tovább működnie. Mindezt úgy, hogy az orosz űripar a fejlesztéseket szinte tisztán állami pénzből végzi, mint a Vosztocsnij űrrepülőtér befejezése és bővítése, az Angara és a Szojuz-5 (Irtis) hordozórakéta vagy az Orel űrhajó kifejlesztése és üzembe állítása. A külföldi megrendelők, legyen szó műholdindításról vagy űrturista utakról, biztosították azt, hogy egyáltalán a felszínen tudjanak maradni az űripari cégek. Amely cégeknek nem volt nemzetközi megrendelésük, azok pedig az állami kifizetések késlekedése vagy éppen soha meg nem érkezése miatt folyamatosan adósságspirálban küzdöttek.
Elkezdődött az Ukrajna elleni háború, és a válaszreakcióként érkezett nemzetközi szankciók egyik alappillére, a modern technológiák – értve ezalatt a számítástechnikai és gyártástechnikai technológiákat is – Oroszoroszágba történő exportjának korlátozása, tiltása. Ez értelemszerűen iszonyú, komoly csapás az orosz űriparra nézve. Hovatovább gyakorlatilag a tisztán kutatási célú programok is ellehetetlenültek, és az európai űripart is súlyosan érinti: a közös orosz-európai ExoMars rover projekt és a program folytatása a fiókba került, ahogy az orosz Luna-25, -26 és -27 programokban való részvétel alól is kihúzták a szőnyeget.
A Rosalind Franlin ExoMars rover az Airbus gyártócsarnokában – még 2020-ban (@Airbus/ESA)
Az ArianeSpace által vállalt Szojuz indításokat törölték, és ebből öt rögtön szintén európai érintettségű, nevezetesen a Galileo M10 (két műhold), Galileo M11 (két műhold), Euclid , Sentinel 1C és az EarthCare. Az ArianeSpace eredetileg is tervezte a Szojuzzal történő szakítást, mivel az Ariane 6 és a Vega C hordozórakétákkal be tudja tömi azt a piaci rést, amire anno „felfogadták” az orosz gyártmányú hordozórakétát. Ám a szakítás több év múlva lett volna csak időszerű, hiszen eredetileg 2022-ben is kilenc Szojuz indítást rendeltek meg, ebből hatot pedig Kazahsztánból indítottak volna. Február 10-én még 34 darab OneWeb műhold indult egy Szojuz-2-1b hordozórakétával, majd a hónap végén a szankciók miatti politikai légkörben az orosz szakemberek elhagyták Kourout és beszüntették a Szojuz indítások támogatását.
A probléma a OneWebet érintette leginkább, mivel 36 műholdjuk már Kazahsztán területén, Bajkonurban volt a márciusi indításra felkészítve, sőt, a rakéta orrán ki is gördültek az indítóállásra. Amire Rogozin, a Roszkoszmosz igazgatója ultimátumot adott, hogy a OneWeb garantálja, hogy a műholdakat nem fogják katonai célra használni, illetve hogy a Nagy-Britannia szálljon ki a OneWeb tulajdonosi köréből (2020-ban 500 millió fonttal gyakorlatilag a csődtől mentették meg a céget az állami beavatkozással). Erre a OneWeb nem volt hajlandó, szakembereit visszahívta Bajkonurból, de a műholdak ekkor még a rakéta orrán voltak. Ezeket Oroszország lefoglalta, amiatt miatt később az ArianeSpace mintegy 228 millió euró kártérítést fizetett a OneWebnek, egyfelől a műholdak, másfelől a hat elmaradt indítás miatt.
OneWeb műholdakkal megpakolt Szojuz visszaengedése Kazahsztánban, 2022 márciusában (@Roszkoszmosz/Twitter)
A OneWeb már csak azért is fájdalmasan érintett a háború következményeiben, mert műholdjaiba az azokat gyártó cég, az Airbus, az orosz Fakel cél hajtóműveit építette be. A fő probléma viszont az, hogy mivel juttassa fel így a OneWeb a műholdjait, mivel egyszerűen rövid távon (2022-ben) nem úgy tűnt, hogy a partvonalról lesz beugró. Végül az Indiai NewSpace India Limited (az Indiai Űrügynökség, az ISRO kereskedelmi leányvállalata) által két LVM3 indítást szereztek meg (ebből az elsőre már 2022. október 22-én sor került), illetve a SpaceX-szel egyeztek meg 3 indításról. Ezzel a OneWeb műholdrendszerének kiépülése 2023 elejére várható 648 műholddal.
Az áramvonalazó kúp felhelyezése az Indiai GSLV Mk.III rakéta összeszerelésekor (@INSIL)
A műholdak pedig szinte azonnal alapvető szerepet kaptak a konfliktusban. A Kijev felé vonuló katonai járműkonvojokról a Maxar Technologies műholdjai rövid úton kiváló képeket adtak, amit aztán a média is széles körben publikált. Az ukrán miniszterelnök-helyettes kérésére szinte azonnal reagálva a StarLink beindította a szolgáltatását Ukrajna területén, majd jelentős mennyiségű földi adó-vevő egységet szállítottak le, amelyek napokon belül megérkeztek. Ezek a fázisvezérelt antennák aztán az ukrán oldalon szinte kötelező elemei lettek a háborús erőfeszítéseknek. Itt pedig nem csak arra kell gondolni, hogy a kommunikációt biztosították, de például felhasználásra kerültek távirányítású „öngyilkos” drónokban is, amelyekkel a szevasztopoli katonai kikötőt támadták az ukrán erők. Ez tökéletes példája lett a „kettős célú” felhasználásnak, amikor egy civil eszközt katonai célra alkalmaznak.
2022. árpilisa, Ivankiv faluban körbeállnak a lakosok egy Starlink terminált, hogy internetezni tudjanak (@Mikhail Fedorov/Twitter)
Természetesen a túloldalon is tisztában voltak és vannak a veszélyekkel. Ennek egyik legismertebb példája az amerikai Viasat cég geostacionárius pályán keringő KA-SAT műholdja lett, amely egész Európát lefedő szélessávú kommunikációs elérést biztosított, de 2022. február 24-én az AcidRain nevet kapó malware hatására a több tízezer, a KA-SAT műholdhoz csatlakozó földi modem működése leállt, amely több ezer ukrán felhasználó mellett sok európai felhasználó életét is megkeserítette, és többek között 5800 németországi szélturbina távfelügyeleti rendszerét is kilőtte.
A StarLink zavarására is történtek kísérletek, de a jelek szerint komolyabb sikereket nem tudtak e téren elérni, ellenben a Navstar GPS jelek zavarásában a háború első szakaszában még voltak látványos eredmények. Azonban az Egyesült Államok már március elején állami megbízások által információszerzés harcterén gyakorlatilag bevetette azokat a kereskedelmi műholdakat is, amelyeket civilek üzemeltettek. A HawkEye 360 cég műholdjai segítségével (amelyek a rádiójelek helyadatait vizsgálják) gyorsan és hatékonyan tudtak fellépni a zavarások ellen. Ezek fényében pedig felértékelődtek a kereskedelmi cégek, amelyek Föld-megfigyeléssel foglalkoztak, akár optikai, akár rádió, akár más frekvencián teszik ezt. Ezen még egyet csavart az, hogy a legnagyobb szereplők több milliárd dolláros megrendeléseket kaptak: a Maxar 10 évre 3,2 milliárd dollárt (ebből másfél milliárd fix, 1,7 milliárd pedig opció, amit a megrendelő vagy lehív, vagy nem), a BlackSky 10 évre 1 milliárd dollárt, a PlanetLabs nem közzétett mennyiséget, de feltehetően szintén jelentős összeget.
Orosz katonai konvoj Ivankivtól északra, 2022. február 28-án egy műholdfelvételen (@Maxar)
Itt pedig szóvá kell tenni, hogy bár komolyan igyekeznek, hogy a kereskedelmi képek ne kerüljenek például Oroszország kezébe, ez csak az Egyesült Államokban, illetve a közvetlen szövetséges országok, mint Nagy-Britannia esetében kivitelezhetőek. De például Kína is több, mintegy félméteres felbontású kereskedelmi műholdat (Superview Neo-1 és Neo-2 ) és több ennél kisebb felbontású műholdat (mint a Jilin-1 Gaofe széria) állított pályára 2022-ben. Ez is jelzi a helyzet fonákját – már egy ország sem gyakorol általános állami kontrollt a világűr használata felett.
Rogozin egyik 2022. február 25-i tweetje, melyben arra utal, hogy a Progressz MSz nélkül az ISS kontrollálatlanul lezuhanhat (@Twitter)
Az ISS körül a politikai felhang is nagy volt, miután Joe Biden elnök a szankciók között külön kiemelte az orosz űriparra gyakorolt hatást, Rogozin éles üzenetekben kritizálta azokat a Twitteren, többek között azt hajtogatva, hogy a Progressz teherhajók pályaemelő manőverei nélkül az ISS lezuhan. Ez (ismét) költői túlzás volt. Először is, mert semmi technikai akadálya nincs és nem volt eddig sem annak, hogy ne a Progressz végezze a pályaemelést, egyszerűen csak egy bevált, és nem mellesleg a legolcsóbb megoldás volt.
Mark Vande Hei és Oleg Novitszkij a Szojuz MSz-19 leszállása után (@Roszkoszmosz)
A háttérben azonban a működés a körülményekhez képest zavartalan volt, a NASA űrhajósa, Mark Vande Hei március 30-án visszatért a Földre a Szojuz MSz-19-cel, Anton Skaplerov és Pjotr Dubrov kozmonautákkal együtt. Persze a felszín ettől még forrongott, és többek között gyorsan összehoztak egy tesztet, hogy a Northrop Grumman Cygnus űrhajójával emeljék meg az űrállomást. Erre a még február 19-én indított Cygnus NG-17 küldetés teherhajóját szemelték ki, ami amúgy is az űrállomásra volt dokkolva. Az első kísérletre június 20-án került sor, de sikertelen volt – mindössze 5 másodperc működés után leálltak a hajtóművek. A probléma pontos okát nem részletezték, de öt nappal később újra próbálkoztak, és ezúttal már a tervek szerint sikerült mintegy 0,8 km-rel megemelni pálya alsó, és 0,16 km-rel a pályacsúcs pontját. Noha ez még nem jelenti azt, hogy az ISS pályaemelő manővereit innentől átveszik a NASA által fizetett eszközök, ám bizonyítást nyert, hogy adott esetben tovább üzemeltethető az állomás a Progresszek nélkül is.
A mindennapos munkát viszont olyan problémák nehezítették, hogy például az Oroszországban tartózkodó NASA alkalmazottak nem tudták használni a bankkártyáikat, vagy például a Roszkoszmosz üzemeltetésének azzal kellett szembenéznie, hogy a Microsoft nem támogatja tovább a szoftvereinek használatát Oroszország területén.
A Szojuz MSz-22 személyzete, Frank Rubio, Szergej Prokopjev és Dmitrij Petelin az indulás előtt (@Roszkoszmosz)
Ebben a légkörben érdekes eredménye lett az, hogy továbbvitték az orosz-amerikai személyzetcsere programot. Ennek lényege, hogy csereszemélyzetként egy orosz kozmonauta a NASA által szervezett 6 hónapos CtCap (kereskedelmi személyzetcsere program) küldetésekben vesz részt, cserébe pedig a Szojuzok fedélzetén is egy-egy ülést az Egyesült Államok űrhajósa foglalhat el. Eredetileg a 2022 szeptemberében induló Szojuz MSz-22 személyzetében három orosz kozmonauta indult volna a világűrbe, Szergej Prokopjev, Anna Kikina és Dmitrij Petelin. Még 2022 januárjában bejelentették, hogy Anna Kikina átkerült a SpaceX Crew-5 küldetésbe, a Szojuzba pedig helyére Frank Rubio NASA űrhajós érkezik.
Voltak ugyan érdekes felhangok ennek kapcsán (főleg kívülről, bloggerek ill. médiaszereplők által, de akadtak azért szakmai oldalról is), de a NASA néhány túlbuzgó lépésre adott rosszalláson kívül nem reagálta túl a helyzetet. Bill Nelson NASA igazgató úgy fogalmazott, hogy az ISS a földi problémák felett kering, túl kell lépni azokon. Végül pedig mind a Szojuz MSz-22, mind a Crew-5 sikeresen elindult, a még januárban meghatározott csereszemélyzettel.
Hogy mennyire kapcsolódik ehhez, azt csak sejthetjük, minden esetre 2022. július 15-én, mikor a NASA bejelenti, hogy megegyezett a Roszkoszmosszal a kölcsönös személyzetcseréről, a Kreml bejelenti, hogy Dimitrij Rogozin, az orosz űrügynökség vezetője távozik (Luhanszk és Donyeck régiók / megyék / népköztársaságok felügyeletéért felelős pozíciót kapott). Utódja Jurij Boriszov lett. Érdekes párhuzam, hogy ő Oroszország miniszterelnök-helyettese volt 2018-tól, amikor Rogozint ebből a pozícióból áthelyezték az űrügynökség élére – vagyis Boriszov pontosan ugyan azt az utat járta be, mint elődje…
Hivatalosan sosem indokolták, hogy Rogozin mivel is érdemelte ki a leléptetését.
Korszakov, Artyemjev és Matvejev kozmonauták pózolnak az ISS-en a Luhanszki Népköztársaság zászlajával (@Roszkoszmosz)
Rogozin az orosz-ukrán háború nagy támogatója, sőt, ha lehet hinni a pletykáknak, akkor masszívan részese annak, hogy a Nemzetközi Űrállomáson akkor dolgozó három orosz űrhajós (Szergej Korszakov, Oleg Artyemjev és Gyenyisz Matvejev) a Kelet-Ukrajnától elcsatolt Luhanszki Népköztársaság és Donyecki Népköztársaság zászlójával pózolt. Szintén idesorolható, hogy július 12-én utasítást adott, hogy ne használják tovább a Nauka tudományos modullal felvitt európai robotkart, válaszul arra, hogy az ESA megszakította a közös európai-orosz ExoMars 2024 misszió előkészületeit.
Vlagyimir Putyin elnök és Jurij Boriszov 2022 július 26-ai megbeszélésen
Boriszov egyik első kinyilatkozása viszont nagy médiavisszhangot kapott, mert 2022. július 26-án Vlagyimir Putyin elnökkel való megbeszélésen azt mondta, hogy 2024-ig fognak az ISS üzemeltetésében részt venni. Ezt napokon belül tompította, és jelezte, hogy 2024-ig biztos, hogy az ISS programot tovább viszik, de hogy pontosan meddig, arról még nem született döntés. Krikaljev ezt tovább sommázta, mely szerint csak a fordítás volt félreérthető. Októberben pedig a SpaceX Crew-5 indításakor, melynek a fedélzetén ott volt Anna Kikina, Krikaljev az 1975 óta közös múltat (Apollo-Szojuz űrrepülés) hangoztatta. Vagyis Rogozin elmozdítása egyértelműen deeszkalációs hatással járt. Ami érthető, hiszen nem segíti a professzionális munkát, ha az űrügynökség feje folyamatosan zöldségeket és fenyegető üzeneteket ír a Twitteren…
Szergej Krikaljev a SpaceX Crew-5 indításakor tartott sajtótájékoztatón (@NASA)
Az év vége pedig további izgalmakat hozott – igaz, nem politikai szinten. December 14-én Prokopjev és Petelin űrsétára indult volna a Poiszk modulból, mikor észrevették, hogy a Szojuz MSz-22-ből szivárog valami. Mint kiderült, hűtőfolyadék szökik a járműből, és bár később megerősítést nyert, hogy „csak” egy ponton, de nem könnyű megállapítani, hogy ennek pontosan milyen hatása lenne egy visszatérési kísérletkor. Ezen sorok írásakor a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a Szojuz MSz-23 személyzet nélkül fog bedokkolni, az MSz-22 űrhajósai pedig azzal térnek majd vissza. A feltételezések szerint egy mikrometeorit, esetleg egy űrszemét találata okozhatta a károsodást, de alapos fizikai vizsgálat nélkül ezt nem lehet sem megerősíteni, sem cáfolni.
A Szojuz MSz-22, ahogy a hűtőfolyadék szökik belőle (@NASA TV)
Végül pedig vegyük át röviden az orosz indítások főbb elemeit az évben: összesen 22 rakétaindítást hajtottak végre, ebből 19 volt Szojuz hordozórakéta (egy még Kourourról, a háború kirobbanása előtt), két Angara 1.2 indítás (2014 óta a rakétacsalád legkisebb tagjának első indítása) és egy Proton indítás. Mindegyik sikeres volt, pontosabban az április 29-i Angara 1.2 indításnál a Kozmosz-2555 kémműhold nem ért el stabil pályát. A pontos okokat viszont nem tudjuk, de a beszámolók szerint a rakéta megfelelően működött. Ebből a szempontból (még a Szojuz MSz-22 esetét is tekintve) nem zárt rossz évet az orosz űrprogram.
2019-es fantáziarajz a Szojuz GVK-ról (@Roszkoszmosz)
Ellenben sem az Orel űrhajóról, sem a Szojuz GVK teherhajóról nem igazán kaptunk új híreket. Az Orel váltaná a Szojuzt a személyzetszállítás terén, és eredetileg 2024 végére ütemezték első indítását, de ez jelenleg inkább 2025-re várható. A Szojuz GVK leegyszerűsítve a Szojuz MSz-en alapuló teherhajó, amely képes lenne 500 kg hasznos terhet visszahozni a Földre,. Még 2019-ben jelentették be és 2022-ben tervezték az első útját. A GVK leginkább azért figyelemre méltó, mert jelenleg csak a SpaceX Dragon(2) teherűrhajója tud értelmezhető mennyiségű terhet épségben visszahozni a világűrből a Földre.
Angara 1.2 indítóálláson, orrában a Koszmosz-2555 katonai műholddal (@Orosz Védelmi Minisztérium)
Nincsenek nagyon információk a hordozórakéta-fejlesztésekről sem. Az Angara-5 a tervek szerint az Orel űrhajó tesztindításáig nem fog más terhet indítani, igaz 2025-től egy sor tudományos programot is a világűrbe vinne, többek között két Hold-szondát (Luna-28 és -29), illetve a Szpektr-UV űrtávcsövet – amely viszont orosz-spanyol-japán közös projekt, és a mai napig kérdéses a jövője.
Az orosz űrprogram tehát jelenleg erős bizonytalanságba burkolódzik, már ami a 2024 utáni terveket illeti. Annyi biztos, hogy rövid távon az ISS üzemeltetésében folytatják szerepüket és legalábbis 2024-ig ez nem is változik. Esélyesen utána sem, mivel nem látni, hogy milyen más reális lehetőségük lenne. A saját űrállomásról szőtt álmok nem túl életképesek, különösen a szankciók és elszigeteltség mentén, hiszen külföldi pénzügyi erőforrásokat nem tudnak mozgósítani. E téren túl sok hír nem látott napvilágot, a NEM-1 és NEM-2 modul alapjain (amelyeket eredetileg az ISS orosz szegmensének energiaellátó, tudományos, illetve új vezénylőközpontjának szántak) 2026-os, illetve 2028-as indítással ugyan még papíron ott van a ROSSZ űrállomás lehetősége, ám gyakorlatilag teljesen újra kell gondolni őket, illetve átépíteni az új céloknak megfelelően. Mindez finoman szólva is túl ambiciózus a jelen lehetőségek mellett.
A ROSSZ űrállomás egy 2021-es fantáziarajzon (@Roszkoszmosz)
Egyelőre pedig a Kínával közös jövőbeni tervek is csak prezentáció szintjén mozgolódnak, nincsenek hírek közös képzési programokról, vagy például arról, hogy egy Szojuz meglátogatná valamikor a kínai űrállomást...
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
