Az Enyergija-sztori
Valentyin Glusko az 1970-es évek végén
A szovjet űrrepülőgép- és nehéz-hordozórakéta programot ott hagytuk félbe, hogy 1976-ban Valentyin Glusko, az NPO Enyergija tervezőiroda vezetője több külső hatásra úgy döntött, hogy a korábbi Vulkan nehéz-hordozórakéta programját elengedi, legalábbis látszólag, hogy olyan hordozórakétát tervezzen, ami az oldalán tud felvinni nehéz terhet a világűrben. Az első külső hatás a szovjet vezetés azon döntése volt, hogy márpedig a Szovjetuniónak le kell másolnia az amerikai űrrepülőgépet, amit egy olyan oldalvágással módosítottak, hogy a főhajtóműveket nem az űrrepülőgépen, hanem a hajtóanyag-tartály alján helyezik el, más szóval visszatértek a rakéta és az azon "utazó" teher kompozícióhoz, szemben az amerikaiak által használt űrrepülőgép és tartály megoldáshoz.
Ezen korai verzió szerint az űrrepülőgép a rakéta orrára került volna. A másik külső hatás egy kisebb összeesküvés lett volna, amely ezt az oldalvágást akarta kihasználni: mivel az űrrepülőgép amúgy sem rendelkezik hajtóművel, bármilyen rakéta orrán feljuthat a világűrbe. A holdprogramhoz szánt és Glusko által elkaszált N1F rakéták pedig megfeleltek a célnak, vagyis nem kell semmit kifejleszteni, sőt, szinte a polcról le lehetne emelni mindent. Glusko persze nem akarta, hogy az N1F feltámadjon hamvaiból, ő a saját rakétáját szerette volna megvalósítani, így a javaslatát végül úgy nyújtotta be, hogy az űrrepülőgép a rakéta oldalára kerül, és az űrrepülőgépet is ennek megfelelően képeznék ki. Az N1F ilyen konfigurációban nem lenne képes felemelni a szovjet űrrepülőgépet, a támadást tehát gyors oldallépéssel elhárította....
