Hirdetés

Amerika (újra) embert küld a Holdra! (?)

Megvolt tegnap ugye az első ülése az újra életre hívott Nemzeti Űrtanácsnak (National Space Council). Az ülés utáni sajtótájékoztatót a Steven F. Udvar-Házy központban tartották, a kiállított Discovery űrrepülőgép előtt felállított pódiumon:

Tömören a sajtótájékoztató kiderült dolgok:

-Mike Pence alelnök bejelentette, hogy Amerika visszatér a Holdra, és azon is túlra fog jutni.
-A bejelentés szerint permanens jelenlétet terveznek, amelynek a célja, hogy tapasztalatot gyűjtsenek a Mars meghódításához.
-Nem történt arra vonatkozóan bejelentés, de még csak utalás sem, hogy erre plusz költségvetési pénzt kapna a NASA.
-A NASA-t továbbra is Robert Lightfoot, megbízott NASA igazgató képviselte, a végleges igazgató jelölt, Jim Bridenstine szenátusi meghallgatása továbbra sincs kitűzve. A pletykák szerint a Floridai szenátorokra várnak, akiket most leköt a Floridát ért viharkárok kezelése.
-Többé-kevésbé a korábban már bemutatott elképzelést húzták alá, persze azzal, hogy a DSG-ről majd a Holdra kell szállni, és ott egy Holdbázist építeni.
-A tanács foglalkozott az Egyesült Államok űrbéli katonai terveivel is, de ennek nagy része titkosított lett. Alapjában véve ugyanakkor elkötelezték magukat, hogy fenntartják az Egyesült Államok űrbéli elsőségét, a világűr szabad elérését és a nemzetközi kooperációkban való részvételt. Jelentsen ez bármit is...
-A tanácskozáson részt vevő nagy cégek (OrbitalATK, Lockheed, Boeing, SpaceX, Blue Origin) képviselői méltatták a tanács bölcsességét és határozott elképzelését, értelemszerűen az SLS / Orion programban részt vevők (Az OrbitalATK (Northrop), Lockheed és Boeing) pedig egyenesen a agyon dicsérték a tanács döntését, e mellett a saját rendszerük minél magasabb szintű kihasználásának fontosságát hangsúlyozták.

Az Ariane 6 ütemterve

Az ArianeSpace ütemterve az Ariane 6 programról:

A lényeg: 2020-ban indulna az első két gyorsítórakétás A62 konfiguráció, majd 2021-ben további két indítás után az első négy gyorsítórakétás A64 változat. A piaci felhasználás 2022-ben várható.

Ez az, ami miatt a leginkább lehet aggódni: az A62 listaára továbbra is ~85 millió USD, az A64 listaára 130 millió USD, vagy 65 millió USD per műhold (ez esetben két műhold GTO pályára állításáról lenne szó). Ezek pedig magasak. Az A62-el kb. azonos teljesítményű Falcon 9 FT listaára ~62 millió USD, és ~40-45 millió USD ha újrafelhasznált első fokozatot használnak fel, amit már kétszer is sikeresen indítottak. Tehát már most kedvezőbb árat kínálnak, mint az ArianeSpace, így utóbbi két fronton "támad". Az egyik az, hogy pénzügyileg összekapcsolt szolgáltatást kínálnak, vagyis a szükséges hitelek intézésében segédkeznek. A másik pedig a rizikó-garancia, amit nem fejtenek ki, de feltehetően biztosítási ár alacsonyan tartásáról lenne szó. Jelenleg még a biztosítás ára alacsonyabb az ArianeSpace-nél, ám a SpaceX-nél is csökkenni fog, ha nem lesznek újabb balesetei.

Amikor olyan gazdag vagy, hogy való életben játszol Kerbal Space Programot

Túl sokat nem lehet erről mondani: egy kis gyűjtés a SpaceX függleges leszállásra vonatkozó kísérleteiből.

Megjegyzés:

Nem csak "valódi" visszatérésekről van szó, 0:16-tól látható részben például a Grasshopper kísérleti jármű látható, amely kifejezetten az irányítórendszer tesztelésére építettek meg.

NASA tervek a Holdra és azon túlra...

NASA tervek a Holdra és azon túlra...


A tervezett Deep Space Gateway űrállomás a Hold körül keringve, bedokkolva egy Orion űrhajóval (Boeing)

Előre vetítem, hogy ez csak egy rövidebb írás, az is ronda és összecsapott, mert hát pörögnek az események, miközben (amikor ezt gépelem) még mindig nem tudni, hogy kit neveznek ki hivatalosan a NASA igazgatójának, illetve egyre bizonytalanabb, hogy mi a fészkes fene lesz pontosan a NASA elképzelése a 2020-as évekre.

Azt már átvettük, hogy a NASA-nak milyen eszközei vannak (lesznek) a mélyűri missziókra. Viszont eddig a NASA adós volt azzal, hogy felvázolja, mégis mire fogja majd ezt a méregdrága rendszert használni. Ha teljesen őszinték akarunk lenni, ez valahol érthető volt - a politikai vezetés ködös útmutatásokon túl (a 2030-as években embert kell juttatni a Marshoz) nem mutatott sokat, plusz pénzt pedig még kevésbé akar adni. Emiatt a NASA eddigi tervei (a Hold-megkerülés és az ARM küldetés) finoman szólva nem voltak túl ambiciózusak.

SES-10 / Falcon 9 FT-R indítás streamek és információk

Jelenleg várható indítási időpont (itthoni idő): 2017 március 31. 00:27 (2,5 órás indítási ablak, tehát 02:57-ig lehet indítani, ha valamiért (időjárás, technikai okok, lezárt területre betévedő hajó) csúsztatni kell az indítást).

Ez lesz az első olyan indítás, ahol már repült Falcon 9 'core' fokozatot (az első fokozatot hívják így) használnak újra. A B1021 jelű fokozat a CRS-8 úton repült, 2016 április 8-án, akkor ASDS-re (vagyis hajóra) szállt le.

A SES-10 műhold tömege 5281.7kg, és 35410 km x 218 km x 26.2° Geo transzfer pályára (GTO) állítják, innen még tovább 1,789m/s ΔV szükséges, hogy a műhold ~36000km-es Geostacionárius körpályára (GEO) álljon, utóbbit a műhold saját hajtóművével valósítják meg.

Mivel lehetőség van a 'core' fokozat visszaszerzésére, ezért most is megpróbál a fokozat leszállni a Of Course I Still Love You hajóra.