Aktív témák

• #6 álomvilág csendes tag

  2008-09-26 10:30:13 #6

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  álomvilág

  csendes tag

  Ma olyan dolgokról beszélek amiket nehezen éltünk meg. Volt egy két mélypont a kapcsolatunban de soha nem gondoltunk arra hogy ettől még véget érhet. Kivéve a legelsőt amiről már beszéltem. Kb. 8 hónappal a kapcsolatunk megkezdése után egyeztettünk hogy délután beszélgetünk. Kicsit összejöttek a gondjai és szerette volna kiönteni nekem a lelkét. Vártuk már a pillanatot de közbejött valami. Nekem. Nem tudtam vele lenni és nagyon bántott a dolog. Ráadásul péntek volt ami azt jelentette hétvégén esélyünk sincs beszélgetni. Este úgy adódott hogy tudtam írni pár sor levelet. Láttam hogy írt de semmi bíztatót. Nagyon fájt és elsősorban azért mert számított rám és én cserben hgytam. Egész hétvégén egy sort sem kaptam tőle. Borzasztó érzés volt. Marcangolt a bűntudat és a fájdalom hogy elveszítem az Életem. Én írtam neki a kétségbeesett leveleket de nem jött válasz. Biztos voltam benne hogy akkor ennyi. Nincs tovább. Vasárnap este kaptam egy üzit. Remegtem annyira féltem megnézni. De ami benne állt az megnyugtatott. Nem bírja tovább nélkülem. A sors engedélyezett nekünk néhány perc beszélgetést. Veszélyes volt a szituáció de akkor nem számított semmi! Másnap találkoztunk. Igazán akkor nyugodott meg a szívem amikor átölelt. Kölcsönösen elnézést kértünk egymástól hol ott nem volt rá szükség. Éreztük hogy nem számít mi volt hiszen itt vagyunk. És boldogabbak vagyunk mint valaha. Csak ez számított. Ezek után nagyon óvatos voltam minden előre megbeszélt együttléttel. Nem bírtam volna ki még egy ilyen fájdalmat. Sajnos utána pár hónapig nem randiztunk. Nem volt rá alkalmunk. Viszont 3 hónap után minden hónapban együtt tudunk lenni. Talán az elmúlt 1,5 évben 2 hónap lehetett amikor nem randizhattunk. Azt a mélypontot átélve sokkal szorosabb lett a kapocs közöttünk. Megtanultuk értékelni az egészen apró beszélgetéseket is. És rájöttünk hogy valójában mennyire fontos nekünk a másik. Kisebb magunkba fordulások akadtak még. De egy-egy beszélgetés ezeket megoldotta. Hihetetlen mennyire megnyugtat minket néhány együtt töltött perc is. Most tavasszal volt a következő mélypontunk. Közöttünk nem volt semmi probléma. Magán jellegű dolgok voltak amik közbeszóltak. Életemnek nem alakultak úgy a dolgok és nagyon el volt keseredve. Érezni is lehetett szinte minden beszélgetésnél hogy egyre mélyebbre húzzák a gondjai. Próbáltam éreztetni vele hogy minden rendben lesz. Sokat írtam neki és amikor csak tudtunk beszélni vele voltam. Ilyenkor általában én beszéltem mert nehezen tudott elszakadni a gondoktól. Egyik reggel benéztem a levelekhez és az várt rám hogy ne írjak neki. Se levelet, se üzit. Semmit. Szeretné tisztázni magában a dolgait és ezért magányra van szüksége. Pillanat alatt összeomlottam. Éreztem hogy bajban van de azt nem gondoltam hogy velünk is baj lehet. Kétségbe estem. Azt hajtogattam magamban hogy miért nem kér belőlem? Miért nem engedi hogy segítsek? Gyermekem volt a vígaszom. Öleltem őt és mondtam neki hogy Életem most nem kér belőlem és nem tudom mi lesz velünk. Átölelt a kicsi karjaival és puszilgatott. Elmondani nem lehet hogy egy ilyen kicsi emberke ennyire értsen ahhoz hogy mit kell átadnia ahhoz hogy az ember lelkén és szívén egyaránt segítsen. Csodálatos érzés volt! Másnap megint benéztem a levelekhez. Semmi. Természetesen nem bírtam ki és megkérdeztem hogy ma sem írhatok? Válasz nem jött. Délelőtt kaptam egy üzit. Egyetlen betű állt benne. A mi titkos betűnk amiből tudom hogy szeret de nem tudja átadni. Én akkor megírtam neki hogy ha elég erős lesz ahhoz hogy olvasni tudjon akkor lépjen be az én fiókomba és olvassa el a piszkozataimat. Ott vezettem egy kis naplót az érzéseimről. Mert megkért hogy ne írjak de nem tudtam megtenni. Szükségem volt arra hogy kiadjam magamból minden fájdalmet, együttérzést, szerelmet... Akartam hogy később tudja én mellette voltam akkor is amikor úgy gondolta egyedül van. Eltelt még egy nap. Még mindig semmi. megint kaptam az üzit. Ugyan azt mint előző nap. Boldoggá tett mert éreztem hogy nem lesz gond csak idő kell hogy újra egyek lehessünk. Jött a hétfő. Megengedte hogy írhassak de ő még nem tudta megtenni. Majd másnap már kaptam tőle pár sort. És szerdán minden rendeződött. Elrendeződni látszottak a dolgai és ettől megnyugodott. Szép lassan újra ott voltunk ahol a problémák előtt. Jött egy újabb randi és megint arra döbbentünk rá mennyire közelebb húzott egymáshoz minket ez a pár nap különlét. Fájdalmas volt de túljutottunk rajta és ismét önfeledten szerethettük egymást. Sajnos nemsokára újra gondok jöttek. Megint sorra omlott össze nála minden. Ráadásul én nem voltam otthon. Nyaraltunk és nehezen tudtam vele lenni. Esténként tudtam néhány sort írni neki és reggelente beszélni tudunk egy picit mielőtt elindult otthonról. Esténként szomorú leveleket kaptam. Most ez történt, most az történt és csupa bánat volt. Szomorú voltam hogy nem tudok mellette lenni igazán. Amikor hazamentünk másnap úgy adódott hogy találkozhattunk. Ott azt éreztem hogy ehhez a randihoz most nem igazán van kedve. Eljött mert hiányoztam neki de nem volt nagyon boldog. Picit oylan érzésem volt mintha teher lenne számára. Úgy voltam vele addig amíg ő nem mondja hogy múlóban a szerelem benne addig nem kell félnem. Volt néhány beszélgetésünk ami alatt szinte meg sem szólalt. Elkezdtem érezni rajta a távolodást és ez megijesztett. Egy-egy ilyen mély pontnál mindig volt valami amivel nagyon meghatottam és segített hogy felépüljön lelkileg. Mert itt elsősorban a lelki dolgok azok amik közbeszólnak. Volt hogy egyetlen szó a megfelelő pillanatban vagy éppen egy kép ami rávilágította hogy nincs egyedül. Én mindig itt vagyok és fogom a kezét. De most nem jött semmi. Mindent megtettem de most először éreztem azt hogy többet nem tudok tenni. És ekkor kimondta amitől féltem. Ha ezek a beszélgetések továbbra is így alakulnak akkor lehet hogy lassan elmúlik benne a szerelem. Összetörtem. Elmondtam neki hogy ezt érzem már. Ezzel ki is mondtam a bűvös szót. Villámcsapásra megváltozott minden. Szóhoz sem jutottam. Csak beszélt. Nem érezhetem ezt hiszen ő szerelmes belém. És szó sincs elmúlásról. Mintha eddig nem is ő lett volna. Mindketen a könnyeinkkel küszködtünk. Szerencsére elég sok időnk volt és megtudtuk beszélni. Biztosított a szerelme felől és nem volt többé aggódalom bennem. Soha nem éreztem még ilyen erősnek a szerelmünket és ezzel Ő is így volt. Nemsokára találkozni is tudunk. Azt a randit valahol újrakezdésnek vettük hol ott soha nem is szakítottunk. Amikor ott álltunk és sokáig csak öleltük egymást akkor éreztük igazán hogy ennek soha nem lehet vége. NEM! Mi egyek vagyunk és mindig is azok leszünk. Mi mindig ott fogjuk egymás kezét és egy pillanatra sem engedjük el. Ha mondhatok ilyet akkor azután a randi után még szerelmesebb lettem BELÉ. Ezt az érzést nem lehet leírni. Amikor átölel minden megszűnik. Megszűnik a világ. Nagyon megható volt az a találkozás. Ott álltunk egymás előtt elérzékenyülve. És most nem csak azért nem tudtunk megszólalni mert egészen mélyről jön belőlünk az érzés hanem azért mert ha megszólalunk akkor könnyek szöknek a szemünkbe.
  Mindig megállapítjuk ezeknél a mélypontoknál hogy ha együtt élnénk akkor ezek meg sem történnének. Másnak nem tudjuk elmondani csak egymásnak. De nem mindig adódik erre lehetőség és csak gyűlik bennünk. Ha együtt lennénk sokszor egy pillantás vagy egy érintés elég lenne ahhoz hogy tudjuk mire van szüksége a másiknak. Magányra vagy éppen arra hogy beszéljen a másik. Nekem is voltak nehéz időszakaim. Nemrég úgy éreztem hogy a gyermekem kezd elszakadni tőlem. De Életem biztosított felőle hogy rosszul érzem és tegyem amit tennem kell. Öleljem többször és beszéljek vele többet. Ez így is lett. Mostanában kevesebbet látják egymást. Többnyire kettesben találkozunk már. Amikor picinyami velünk van akkor napokig nagyon ölelgetős. Látja rajtunk hogy mennyire szép dolog és csodálatos érzést nyújt. És ő is szeretné ha ezt érezném később is. De most hogy kevesebbet van velünk már nem ölelget úgy és annyit. Ebből adódott a félelmem. Életem meggyőzött hogy nekem kell fenntartanom ezt és hidjem el picinymaiban benne van mert ő olyan mint mi. Igaza lett. Újra visszatalált hozzám és nagyon boldog vagyok. TŐLÜK!

Aktív témák