amit leírtál teljes mértékben űl.
Én nekem ugyan is ez jött át a you tube-os videókon amit a fülkébe vettek fel, rettentő sok van belőle van olyan is ami brummogosabb halkabb de olyanok is vannak tömkelegével amik nem igen különböznek a külső zajtól talán picivel halkabbak. Ezek a számomra nagyobb élményt adtak ezért döntöttem ennek a kivitelezésében és a tesztek során számomra legalább is kellemesebbé vált az igazi motorhangot hallgatni mint a gyári halk brummogásokat. Én aláírom hogy hatalmas munka van a gyári ETS2 hang és kép beállításai mögött, azonban még ha szinhőmérséklet mérővel mérték a kinti füvek szineit a kertbe és azt állították be, akkor is számomra pl a brutálos fű sokkal közelebb áll a valósághoz mint az a fakított színű fű fa és környezeti színek. Nyilvánvaló és egyértelmű az is hogy a természet színei szépen alakulnak tavasszal világosabb zöld a fű összel inkább kissé sötétebb és lassan sárgás is de ezek a színek amit az ets2 gyárilag pl beállított számomra semmilyen életérzést vagy emléket nemidézett fel és pedig azért nem, mert nem volt sehonan sem ismerős. A kontrasztok és a telítettség megnövelésével mikor csak pár dolgon kisérleteztem az elején számomra világossá tette hogy így már pl. én sokkal jobban élvezem magát a játékot hiszen a RED-es dolgok sem adták vissza annyira az élményt mint a saját első próbálkozások és ebből az elhatározásból jutottunk el idáig és született meg már a 6.1 Brutál. Örülök neki ha nem csak nekem tetszik és én vagyok csak ezzel így, mert akkor nem csak a saját örömömre készült hanem szerencsére másokéra is.
Gyorskeresés
Legfrissebb anyagok
- Retro Retro Kocka Kuckó 2024
- Bemutató Spyra: nagynyomású, akkus, automata vízipuska
- Bemutató Route 66 Chicagotól Los Angelesig 2. rész
- Helyszíni riport Alfa Giulia Q-val a Balaton Park Circiut-en
- Bemutató A használt VGA piac kincsei - Július I
Általános témák
LOGOUT.hu témák
- [Re:] [Luck Dragon:] Asszociációs játék. :)
- [Re:] [attilasd:] A laposföld elmebaj: Vissza a jövőbe!
- [Re:] [bb0t:] Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- [Re:] [Brogyi:] CTEK akkumulátor töltő és másolatai
- [Re:] [gban:] Ingyen kellene, de tegnapra
- [Re:] [D1Rect:] Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- [Re:] [Wiz Khalifa:] Grand Theft Auto VI - Érdekességek, látványosságok, képek, infók egy helyen.
- [Re:] [antikomcsi:] Való Világ: A piszkos 12 - VV12 - Való Világ 12
- [Re:] [sziku69:] Fűzzük össze a szavakat :)
- [Re:] [sziku69:] Szólánc.
Szakmai témák
PROHARDVER! témák
Mobilarena témák
IT café témák
GAMEPOD.hu témák
Útvonal
Fórumok » BLOGOUT » [Re:] [Sub-ZeRo:] Euro Truck Simulator 2 & American Truck Simulator 1 (esetleg 2 majd, ha lesz) :)Hozzászólások
#70339072
törölt tag
Témaindító írás:
bejegyzés Euro Truck Simulator 2 & American Truck Simulator 1 (esetleg 2 majd, ha lesz) :)