ati012: Az én szemem sem volt száraz. Akkor sem, akikor szöszke a nyakamba borult, akkor sem, amikor utoljára gördült ki a Robur az intézmény kapuján, és akkor sem, amikor leírtam a történteket. Nem vagyunk ezzel egyedül, gondolom olvastad a hozzászólásokat.

Ne becsüld le Önmagad. Bizonyára volt már, hogy tette(i)dre büszke lehettél. Bizonyára képes vagy arra, amit a címben leírtam, kérdeztem. Bizonyára el tudnád fogadni egy mások által lenézett emberke tétova simogatását.

Véleményed köszönöm.

Lajti: Te sem lehetsz túl fiatal. Vagy ha igen, szerencsésen választott Neked az Isten családot.

Azt mondod, mivel elhessegetted érzéseidet, ezért most (tulajdonképpen) kapóra jön a fájdalom, hogy tanulj belőle. Meglehet.
Mivel érzékeny vagy, körbe falaztad magad, önvédelemből kizártad a lelkedet feldúló érzéseket. Időlegesen járható út, de egy sorscsapás semmivé teszi a falat, és pőrén maradsz a legvadabb érzelmi vihar közepette.
Készséggel elhiszem, hogy van, ami most Neked nagyon fájhat. Edzetteknek is fáj, Neked sokszorosan.
"Sokaknak nincs már, ami fájjon."
Én ezt hívom érzelmi halálnak. Aki ebbe az állapotba kerül, az nem él, csak vegetál.

Igen, egész életünkben tanulunk.
Pár évvel ezelőtt balga fejjel azt hittem, hogy amire ebben az életben szükségem van, mind tudom. Butaság volt.
Decemberben lesz egy éve, hogy feleségem magamra hagyott. Végleg. Meghalt, béke poraira. Sirattam, siratom ma is.
Az élet megy tovább. Megtanultam egyedül élni. Aki tudja mi az, nem véli piti dolognak. Nincs két puszi, amikor elmegyek itthonról, vagy amikor megérkezem. Ha nem volt itthon, a fene megevett a hiányától, ha megjött, élettel telítődött a lakás. Ha nem is láttam, hallottam, mert a konyhában szöszmötölt, vagy fürdött, akkor is megnyugtató volt a tudat, hogy itthon van. Már nincs megnyugtató tudat.
Belekiabáltam némán az éjszakába bánatom. Válasz nem volt.
Aztán csökkent fájdalmam, és rá kellett jönnöm, hogy sokkal jobb nekem, mint azoknak, akiket valaki más miatt hagy el kedvesük, feleségük. Az én feleségem meghalt, méghozzá úgy, hogy én voltam az egyetlen férfi az életében. Ellentétben azokkal, akik más oldalán találják meg boldogságukat.
Kegyetlen dolog lehet este felnézni a csillagokra, és arra gondolni, hogy az ex kedves talán épp most viháncol valaki mással.
Egy hónap híján 35 évet húztunk le egymással, ebből 32 és felet hűséges házasságban. Volt zörgés, hát persze, de annál édesebb volt a kibékülés.
Isten magához szólította. Jobb is így. Nem kegyetlenség, tény. Az utolsó évben csak szenvedett, ez persze nekem is fájt. Mindketten lefogytunk ezen év alatt. Marikám 35, én 14 kilót adtam le.
Nincs már szenvedés, kínlódás. Egy pillanat alatt, szenvedés nélkül távozott a feleségem. Leállt a szíve, passz. Kegyet gyakorolt az Úr.
Megtettem mindent, amit ember megtehet. Egy évvel a tragédia előtt is eldőlt, mint a zsák, akkor sikeresen küzdöttem meg a halállal. Most nem sikerült.
Ez az én tragédiám, és egyáltalán nem biztos, hogy nagyobb, mint a Tiéd.

[ Szerkesztve ]

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Hittől függően, Isten választott nekem családot, vagy pl. én választottam magamnak. Bizonyos értelemben szerencsésen, bizonyosban nem. Történt sok, nagyon sok jó gyerekkoromban és nagyon sok rossz. Szerencsére szüleim mindketten nagyon szeretnek, de ezt sajnos csak édesanyám tudta kimutatni, én meg mint írtam, meglehetősen érzékeny vagyok. Innentől kezdve lehet sejteni a történetet... Sok év telt el, mire rájöttem, szegény apukám mennyi rosszat adott, és megintcsak sok, mire rájöttem, mégis minden tőle telhetőt megtett.
30 vagyok. Hogy ez fiatalnak számít-e vagy idősnek, azt hiszem felfogás kérdése. Én úgy gondolom, előbb is rájöhettem volna sokmindenre: Sok éven keresztül (a huszas éveimben) szerintem csak úgy léteztem a vakvilágba. A sors iróniája, hogy akkor kezdtem el élni, amikor úgy éreztem, mindent elvesztettem ami fontos volt számomra (ahogy elnézem, ez a legtöbb esetben így van, és nem csak velem, hanem egyszerűen így működik a világ). Jó lett volna/lenne együtt lenni a leányzóval (aki immáron nem leány), de tudom, nem tudnám -most még- megadni neki, amire vágyik. Az Ő számára egy baba volt a legfontosabb (bár tudom, nagyon szeretett/szeret), és most talán egy nyugodt családi élet.
Számomra egy dolog volt mindig is igazán fontos, akár tudtam róla, akár nem: megtalálni önmagam. Nekem sosem volt elég, ha láttam egy filmet, ami jó érzéssel töltött el vagy lenyűgözött, ha nem értettem a tudatommal/eszemmel, mi is történt. Ha nem tudtam, nem éltem át, akkor csak volt egy jó élményem, ami elszállt és ennyi. A barátaimnak ez megfelelt, sosem értettem, miért, és ők sosem értették nekem miért nem.
Kamaszkorom, vagy még régebb óta majd' minden éjszaka rémálmaim vannak. Ezeket ne úgy képzeld el, mint a klasszikus szörnyes-üldözős rémálmokat, csak én hívom így. Legnagyobbrészt szituációkban vagyok emberekkel vagy nélkülük (csak a háttérben vannak), és ezek a szituációk okoznak nekem nagyon-nagyon kellemetlen érzéseket. Nemegyszer előfordult, hogy zihálva ébredtem az éjszaka közepén.
Az álmaink megmutatják a problémáinkat, legtöbbször szimbólumokon keresztül. Én sokáig tudatosan nem is tudtam, mit álmodok, miért rossz, miért nem akarok lefeküdni, elaludni. Amikor rájöttem, rosszakat álmodok, akkor meg még nem tudtam mihez kezdeni velük. Ezt is tanulgatom mostanában, bár leginkább a lakótársam segít megfejteni őket.
Nem könnyű így az élet, de hozzásegít, vagyis inkább kényszerít, hogy járjam az utam, bár mint a fentiekből látszik, önmagában még ez sem volt elég. Viszont most már tökéletes arra, hogy egyfolytában figyelmeztessen, még nem értem el önmagam.
Akár játszom a számítógépen, akár filmet nézek, dolgozom, mindig csak azt érzem, valójában nincs annál fontosabb dolog, jobban legyek, önmagam legyek. Van végre egy egész jó állásom, ahol elvileg azt csinálhatom, amihez értek és amit szeretek, de az az igazság, sokkal szívesebben foglalkoznék emberekkel (hogy általuk megismerhessem magam). Sajnos ebből nem lehet megélni (pszichológus ugyanis nem akarok lenni, én ezt a témát más irányból közelítem).
A lakótársam (hozzám hasonló korú lány) most együtt van egy pasival és nagyon jól megvannak, beszélgetnek (semmiről), néha nézik a tévében az értelmetlen filmeket, egyszerűen együtt vannak. Egyrészt irigylem őket, másrészt borzalmasnak találom azt, hogy ennyire nem csinálnak semmit ami (szerintem) fontos lenne az életben, különösen, hogy a leányzót meglehetősen okosnak és tapasztaltnak tartom lelki téren. Persze igazából én sem vagyok sokkal jobb, csak máshogy "cseszem el" az időmet, de ezt legalább tudom, és tudom, hogy előbb-utóbb ez végetér.
Szóval, itt látom magam előtt a példát, hogyan nem szabad élni, hogyan nem szeretnék és nem tudnék most már élni, ugyanakkor tartok tőle, exemnek nagyjából szintén ennyi vágya van; ez pedig mint írtam, nekem nem elég. Hiába szeretem, hiába szeret kicsit még mindig, most, az eddig eltelt évek alatt és még egy ideig biztosan nem lennénk jó páros. Talán egyszer összefutunk még (sokszor álmodozom erről), bár gyanítom, ez a hajó már elúszott. A másik lehetőség, hogy nem ő volt az igazi, és majd elfeledem bánatom. Harmadik lehetőség számomra nincs. Ha önmagam is leszek majd, társ nélkül, gyermek nélkül én sem érzem értelmesnek az életem. Másrészt, meg bár néha picinyt kételkedem benne, mégis tudom megtalálom az igazit és élni fogok vele.
Azt mondják, jó egy társ, de sokkal fontosabb, hogy ne legyen szükségünk rá. Nem kell nélküle élni, jó ha van, de tőle függjünk. Ha társ nélkül nem vagyunk egész emberek, akkor még van mit tanulnunk (nekem például). Ha úgy érzed, nélküle nem vagy egész, akkor függtél tőle. Ha egész vagy, csak nagyon fáj a hiánya, a szeretete, az más, attól még lehetsz boldog, miközben sírsz.
Nem tudom, milyen érzés lehet mindörökre elveszíteni valakit, akit ennyi ideig szerettél, aki ennyi ideig szeretett (nem feledve az előző bekezdést). Nekem még mindig lehet reményem a találkozásra, bár arra inkább gondolni sem merek, most mással, másokkal volt és van, nem jó érzés nagy-nagyon-nagyon nem. Hogy melyikünk tragédiája nagyobb? Talán mindkettőnké.
...
Akárhogyan is, egyrészt nincs azonnali gyógyír semmire, a lelki jólétünk pedig legfőképp tőlünk függ (persze azért jól jön egy kis segítség a nehéz időszakokban). Nem tudom, mit kéne érezned, de úgy vélem, a legjobb úton jársz, amin csak mehetsz. Igen, még akkor is, ha Ő már nincs veled. Amit most teszel, az, hogy elmondod másoknak élményeidet, tapasztalatodat, felébreszti az emberekben a szeretetet, és nem feledteti, kik is ők. A hozzáállásod, türelmed nem csak másoknak jó, hanem Neked is, hiszen megadod a lehetőséget, hogy felszínre kerüljön a valódi probléma, amivel már érdemes foglalkozni, ami által lehet fejlődni. Ez pedig, akárki problémája is, hosszútávon mindenkinek jó (ejj, de giccses lett ez).
Neked csak azért lehet érdemes a fájdalmadban maradni, mert ez nem csak arra jó, hogy megtanuljunk érezni, hanem arra is, megtudjuk, mikor nyugodtunk már meg. Sokat gondolkodtam azon, elfelejtjük-e érzelmileg a velünk történteket. Szerintem nem, és nem is kell, hogy elfelejtsük, nem is szabad elfelejtenünk. De: nem szabad önsajnálatba menekülnünk sem (szerencsére Te nem tetted)! Az igazság valahol a kettő között van, egy keskeny kis úton, melyet úgy érzem sikerült megtalálnod. Azt viszont nem tudom, ez pontosan mi is, ehhez még sok-sok órát kellene beszélgetnünk (és még talán akkor se). Ne haragudj, hogy most nem tudtam irányt mutatni, szerettem volna, de ahhoz még idő, és ahogy írtam, még sok beszélgetés kell, az pedig, hogy maradjak a fájdalmamban, Neked talán nem szólt.

Szurkolunk
A pap meg tényleg jó hatással volt rám, de nem azért beszélek hasonlóan, mert ott és akkor megfogott, hanem mert a világszemléletemben mindig is voltak buddhista elemek.

Köszönöm hogy leírtad ezt nekünk, nagyon jó érzés olvasni, hogy vannak ilyen mélyen érző és ennyi szeretetet adni tudó és akaró emberek. Én is átéltem már ugyanezt amit te, csak én egészséges gyerekekkel. Csodálatos érzés, ahogy a tiszta szeretet megnyilvánul a legvadabb gyereknél is, amikor őszintén meghallgatják őt, foglalkoznak vele.

Vendégek vagyunk a Földön .S ha vendégségbe jöttünk, legyen ajándék az életünk.:-) / Gil /

Lajti: Szándékosan nem válaszoltam 10-én. Mondom majd holnap, hiszen annyi mindent lehet hozzászólásodhoz fűzni. Tegnapra elfogytak a szépen megfogalmazott mondatok. Rájöttem, hogy nincs mit mondanom. Úgy kerek az egész, ahogy leírtad.

yash: Mihez szurkoljunk? Bemész, aláírod, és kész. Na jó, a kedvedért drukk indul...

rarri: Én köszönöm.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Hát a reggeli elérzékenyülés és könnytörölgetés megvolt. Ha csak pár ember még ilyen lenne, mint Te, máris szebb és jobb lenne a világ.
Ha hozzám odajött volna egy ilyen kisember, nem tudom hogy reagálnám le, de biztos nem úgy, mint az a nő, elutasítással.
Az, hogy az a söfőr lehülyézett, csak azt mutatja, milyen egy sivár lelkű szánalmas alak. Az ilyennek X%-a, ha van is családja, nem szereti senki és ez miatt Ő se szeret már senkit. Fájdalmát meg így tölti le, másokon.

Én nem próbálok úgy tenni, mintha az emberiség barátja volnék.

Nos... azért megköszönöm, ha mégis eszedbe jut valami -amit érdemesnek tartasz megosztani velünk- leírod. Hátha sikerül tanulnom belőle

Fantasztikus történet, szeretem, ahogy a szeretetről, az emberi érzésekről írsz. És tudom, mit érzel.

Egy Down szindrómás kisfiú jár a csoportomba. Az önzetlen szeretet nála mindennél előbbi. Minden reggel boldogan, nevetve rohan felém kitárt karokkal, és elönt a szeretetével. Én pedig élvezem, mert van úgy, hogy ő az egyetlen mosolygó gyerek a csoportban.

Ti férfiak soha semmit nem tudtok megtalálni. A teafű a gyógyszeres fiókban van egy kakaós dobozban, amire rá van írva, hogy só.

Orsyka: Hidd el, sokan vagyunk ilyenek. Csak ugye valahogy blamázs kimutatni az érzelmeket. Ott a hiba, hogy lélekben is felnövünk. Meg kéne maradni mindenre rácsodálkozó őszinte gyereknek.
Megsimít egy lökött? Elég számára egy mosoly, vagy ha nem undorodsz, megsimítod az arcát, vagy a fejét. Megvan a veszélye annak, hogy ragadni kezd, és ölelget. Ha ilyenkor azt mondod, hogy szeretlek kiskomám, de elég, dolgom van, szia.
Részemről szántam a kollégát.
Köszönöm.

ladybug: Nem most kezdted olvasgatni írásaimat. Hogy tetszenek, számomra örömet nyújt.
Sajnos olyan idők járnak, amikor már az sem ritka, hogy akár leszakadt végtagokat, vérző embereket mutat a média. Embertelenedünk, unottan keresünk más néznivalót. Kérgesedik a lelkünk, egyre inkább értéktelenné válnak az emberi érzések.
Mi lehet jobb érzés a szeretetnél? Semmi.
Lásd, egyetlen lökött kiccsákó képes megszépíteni a napodat.
Köszönöm.

Lajti: Két nap alatt többször elolvastam hozzászólásod. Van egy mondatod, amely egyre inkább fontossá válik számomra. Talán ahhoz kellett idő, hogy ez világossá váljon bennem.
"Amit most teszel, az, hogy elmondod másoknak élményeidet, tapasztalatodat, felébreszti az emberekben a szeretetet, és nem feledteti, kik is ők."
Hümm... Nem tudom, hogy ez-e a szándékom. Tény, hogy jópár írásom olvasható, köztük nem is egy mély emberi érzelmeket, szeretetet tartalmaz.
Képtelen vagyok lángbetűkkel az égre írni, hogy elég a butaságból, erőszakból, inkább szeressük egymást. Nem marad más eszközöm, mint saját kis blogom rejtekén próbálok az emberek lelkére hatni. Verbálisan is megteszem, de két-három mondat után egész másról beszél a partner. Elfogadom a kényszerű kanyart, nem térítek.
Egyébként pont a buddhizmus az, amely nem tartja magát egyedül üdvözítőnek. Önkéntes élet-, és létforma. Hogy ez miként jön ide? Egy buddhista nem mondja azt, hogy eltévelyedtél, hitetlen vagy, lelked a pokolban fog égni, ha nem hallgatsz rám. Buta vagy, de ne félj, majd én megmutatom Neked az egyetlen igaz utat. Magyarán nem térít.
Én sem. Írok, írkálok, és csak remélem, hogy szerzeményeim megmozgatnak valamit az olvasókban. Pár perc csodát tehet, ha olvasás közben kicsit, csak egy picit jobbá válik valaki, és talán nem szégyenli azt mondani másoknak, hogy: kedvellek. Szándékosan nem a szeretlek szót használtam. Nehéz kimondani, az előzőt könnyebb.
Ha csak egyetlen ember csak egy kicsit jobbá vált valamely írásom hatására, életem legnagyobb sikerének tudom be.
Én is "lökött" vagyok gyermeki lélekkel.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Meg kéne maradni mindenre rácsodálkozó őszinte gyereknek.

Ez nagyon igaz, és azt hiszem, hogy bennem még megvan. Ezt köszönhetem a munkámnak is, de a családom, a gyerekeim is megtartották ezt a kincset nekem.

Egyébként valóban régóta olvasgatlak, nem számít, mióta. Az emberi érzések tiszta, őszinte leírása, nem mindenkinek megy. Te pedig - szerencsénkre - nagyon jól értesz hozzá.

Ti férfiak soha semmit nem tudtok megtalálni. A teafű a gyógyszeres fiókban van egy kakaós dobozban, amire rá van írva, hogy só.

Köszönöm szépen.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Én csak attól félek, hogy megbántanám esetleg, mert ijedős vagyok, és rossz szokásom, hogy bambulok. És ha esetleg meg is bántanám, nem akartattal tenném, és hirtelen nem tudnám mit tegyek, de biztosan rámosolyognék és megsimogatnám én is

Én nem próbálok úgy tenni, mintha az emberiség barátja volnék.

"Nem tudom, hogy ez-e a szándékom."
Nem kell tudnod, és szerintem nem is kell tudatosan ebbe az irányba menned. Úgy teszed jól, ahogy most is: a szíved visz.
"Verbálisan is megteszem, de két-három mondat után egész másról beszél a partner."
Nanáhogy! Senki nem szeret olyasmivel foglalkozni, ami fáj neki. Ahogy pedig azt már kitárgyaltuk, sokan nem tudnak szeretni, és sokan nem tudják elfogadni a szeretetet. A változtatáshoz pedig a másik félben kell jönnie egy belső késztetésnek, a térítés nem megy, a saját akaratod nem erőszakolhatod rá a másikra, annak sosincs eredménye (igen, Te nem teszed!), többek közt ezért nem tetszettek soha az egyházak, és ezért is tetszik pl. a buddhizmus.
Nem hinném, hogy egy írástól jobb ember lesz valaki, de hiszem, hogy ha megvan benne a szeretet adása és elfogadása iránti vágy, akkor ettől elindulhat az úton. Nekem pedig úgy tűnik, vagyunk páran, akik így vannak vele (nézd csak meg a kommentek számát, és még többen vannak, akik olvasták, csak nem tudtak mit írni).
Így várjuk még a -nem "lökött", hanem "az érezni tudó" embertől, Tőled- további szeretetteli írásaid, akkor, amikor a szíved diktálja.

[ Szerkesztve ]

Hogy konkrét adattal szolgáljak, jelen pillanatban 799 olvasóm van. Jó ebben én is benne vagyok, talán mások is voltak, akik többször is elolvasták. Szép szám. Úgy gondolhatnánk, hogy ehhez képest a 65 hozzászólás smafu. Annál is inkább, mert elég sürün válaszolgattam, gyakorlatilag talán pár tízre tehető a hozzászólók száma.
Általában így van. Sokan nem szólnak semmit. Aki viszont igen, az hozzátesz a kollektív érzéshez. Lásd, milyen jól elbeszélgetünk.

Sajnos sokan nem tudnak szeretni. Vagy nem tanulták meg, vagy kiölték belőlük.
Olyan is akad, aki tudna, csak szégyenli kimutatni érzéseit. Fél, hogy pőrére vetkőztetett lelke nevetségessé válik.

Talán érdekes lesz, amit most mondok.
Régebben, ha úgy adta a helyzet, akkor elmondtam a beszélgető partnernek, hogy én mindenkit szeretek. Engem is? Van rá okom, hogy ne szeresselek?
Püff, padlón volt, zavarba jött, aztán valami indokot felhozva magamra hagyott.
Hamar rájöttem, hogy ennyire nyíltan nem szabad kitárulkozni. Egyszerűen nem tudnak mit kezdeni egy pofonegyszerű ténnyel. Leszoktam róla.
Barátságos hozzáállás maradt, őszinte mosoly rendben, nyitottság szintén. Aki közeledni akar, megteheti, aki pedig hagyja, ahhoz közeledem.

Sajnos a tragédia rányomta bélyegét "alkotói" kedvemre, képességemre. Jópár írásba belekezdtem, félkész állapotban várják sorsukat. A hangulat, kedv az, ami hiányzik. Lelketlenül nem szabad semmit sem csinálni. Pedig szívesen kiadnék magamból mindent, és boldogan nyugtáznám, ha tetszik az olvasóknak. Erőlködni nem fogok, hiteltelenné válnék.
Bizonyára akad újabb eset, amelynek kapcsán kiírhatom magamból érzelmeimet.

Hitre szükség van. Csak éppen nem olyan áron, hogy azt rám erőszakolják.
Ha nem imádod a Te uradat, akkor hú, meg jajaj.
Könyörgöm, egy birkapásztor, aki a legelőn született, tud vagy kétszáz szót, Istenről nem hallott, mégis szentéletű, be nem jut a mennyeknek országába. Aztán ugyan miért nem?

Hiszek a magam módján. Hiszem, hogy van egy Mindenható, nevezzük akár Istennek, Devlának, Yehovának, vagy akár Allahnak. Számomra egyszerűen csak Úr.
Hiszek a sorsunk elrendeltetésében is.
Hiszek abban is, hogy tetteink karmacsírát eredményeznek.
Lám, újra a buddhizmusnál vagyunk. Van egy alapmondat, ezzel fejezném be ezt a nem túl rövid szöveget.

Sarva mangalam asti.

[ Szerkesztve ]

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Csak most szúrom ki hozzászólásod, bocs!

Ne aggódj, ezekben a társadalom által kirekesztett, megvetett emberkékben működik egy receptor, amely (sok) normálisban nem. Megérzik a személyes kisugárzást. Palástolhatod érzéseid szigorú tekintettel, előttük nem titok, hogy a szíved tiszta.
Két pillanat alatt túl lennétek az ijedezésen, aztán szereznél a kis lököttnek pár perc boldogságot.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Félelem.
Ez sokunkban megvan, bennem is. Én szinte mindentől féltem, és még most is sok mindentől félek. Mások is félnek, legtöbbször saját maguktól. Erre csak egy gyógyír van, bele kell menni a félelembe. Én a legtöbbször amikor odaértem, nem értettem, mitől is félek.
Nem gondolom magam kellően szerethetőnek, ezért aztán félek én is a szeretettől, annak elfogadásától, nem érzem/nem éreztem úgy, hogy megérdemlem. Lenne rá okod, hogy ne szeress, de arra is, hogy igen. Ha egy magasabb nézőpontból nézed tetteimet, akkor azt hiszem, nem nagyon lenne okod a nem szeretésre (bár ekkor már másokat is máshogy ítél meg az ember).
"Bizonyára akad újabb eset, amelynek kapcsán kiírhatom magamból érzelmeimet."
Nekem sikerült, hiszen pont most teszem, hála Neked! Ezek szerint, ennek alapján előbb-utóbb Neked is menni fog, és jó esetben észre sem veszed majd
Nem tudjuk a jövőt, nem tudjuk, kik vagyunk és hová megyünk, ezért aztán szükségünk van egy fogódzóra, egy célra, ami utat mutat. Sokan abban látják a megoldást, hogy hisznek olyasmiben, amit látnak, nem hallanak csak a gondolataikban létezik, mert így azt nem tudják elvenni tőlük, ráadásul sokkal kényelmesebb másra hárítani, hogy "elvetted a fiamat", "rossz vagy, fiam", mint elgondolkodni, hogy tulajdonképpen én mit is csinálok a létben, hogy a gyerek rólam veszi a példát, mert látja azt, amit olyannyira palástolni igyekszem, eltanulja a szerepjátszást. Azt hiszem, nincs jobb irány annál (ha úgy tetszik, inkább ebben higgyünk), mint hogy megismerjük és jóban legyünk önmagunkkal, hogy ne legyen szükségünk a színészkedésre.
Bár relatíve sokat beszéltem a buddhizmusról, mégsem tudom, mit jelent a zárómondatod, megköszönném, ha leírnád magyarul is
Más: ha már olyannyira azt mondogatom, hogy tanuljunk a minket ért helyzetekből, akkor most megpróbálok a saját jótanácsom szerint eljárni, de nem egyedül, hanem Tőled, mindenkitől segítséget kérve. A munkahelyemen egy olyan feladatot kaptam, ami nagyon érdekes számomra, a munkaadó számára és a többiek számára is, nevezetesen egy kis, pda kinézetű kütyüt kell előállítanom érintőképernyővel. Persze mindenki arra van ráizgulva, hogy mikor ír már ki valamit, mikor lehet már nyomkodni. Gőzük sincs arról, mekkora feladat is ez. Istenigazából nem is kell, hogy tudják, ők felhasználók, akik használni szeretnék az adott eszközt. Gyakorlatilag egyedül én tudom, mit is csinálok és az mennyi idő. Így persze egyfolytában mindenki azt kérdezgeti, mikor lesz már kész, én meg nem tudok lassan mit mondani, mert tudom, hogy még sok hónap, mire kész lesz. Ők meg nem értik, mit kell ennyit foglalkozni ezzel. Mondjam el nekik? Nem érdekli őket, csak az, hogy nyomkodni lehessen. Én meg stresszelem magam, bár igazándiból csak a főnököm érdeklődése zavar (hozzátenném, hogy nem rosszindulatú az érdeklődése, csak gondolom, ő is izgul), például azért, mert attól félek, hosszútávon ez az állásomba kerülhet, vagy mert passz... Mindegy, ez a félelem mennyire nyugszik valós alapokon, az a fontos, hogy ez bennem van, hogy ezt érzem. Amúgy is jellemző rám a szélsőség, sajnos sokszor a legrosszabbra gondolok rögtön. Mindenesetre megköszönöm, ha valaki (elsősorban Te, Vakegérke) tud valami okosat mondani, mit is kéne tanulnom az adott szituációból (nem kell azonnal válaszolni, egy darabig még úgyis aktuális lesz a téma).

[ Szerkesztve ]

Sarva mangalam asti. Szanszkrit mantra.
Angol fordításban: Happiness To Everyone. Pontatlan, ugyanis boldogságról beszél.

Jobban hiszek egy már elhúnyt idős barátomnak, aki több buddhista könyvet is olvashatóvá, érthetővé tett számunkra. Rupert Ferencről van szó, aki hitelesen ültetett át magyar nyelvre akár szanszkrit nyelven íródott szakirodalmat is.
Csigázom a kíváncsiságod, igaz? Picinyke gonoszság ez részemről, vagy talán túl sokat akarok mondani. Íme az (számomra) egyetlen hiteles fordítás:
Békesség minden lénynek.

Kis magyarázat is szükségeltetik.
A lény fogalmába még a kő is belefér a buddhizmusban. Vétkezik, aki öl, rombol. Ha a kőnek az a sorsa, hogy beépítsék egy házba, vagy kerítésbe, akkor beteljesíti elrendeltetett feladatát. Ám ha csak úgy brahiból szétveri valaki, a tettes megsérti a Nem Ártás Törvényét. Márpedig ez a legfontosabb törvény.

-----------------------------------------------------------------------------

Nem vagyok próféta, csak egy gyári melós. Remélhetőleg megbocsájtod, ha nagyon mellé nyúlnék Veled kapcsolatos véleményemmel.

Szerintem bilincsben vergődik a lelked. Jobbá akarod tenni, de ezt görcsös akarattal teszed. Meg akar felelni elvárásaidnak, de nem adsz neki időt.
Olyan dolog ez, mint a főnököd elvárása a kütyü iránt. Csináld már, használni akarom, gyönyörködni akarok benne.

Van egy kijelölt utad, van egy elvárásod Magaddal szemben. Célod nemes, csak éppen add uram Isten, de minél hamarabb.
Türelmes vagy másokkal? Ha nem, akkor érthető kapkodásod. Ám ha igen, akkor adódik a kérdés, hogy Önmagadnak miért nem adsz időt.

Hogy te mit gondolsz Magadról, az egy dolog. Csakhogy értékeidet nem Te határozod meg, hanem mindazok, akik kapcsolatba kerülnek Veled. Mi a fenének töprengsz azon, hogy szerethető vagy-e? Hagyd meg a döntés jogát azoknak, akikkel találkozol.
Fogadd el Önmagad feltételek nélkül. Nincs mérleg.

Talán ismered a történetet, elmesélek valamit.
Valahol a világon egy suliban azt találta ki egy (szerintem nagyon okos) tanár, hogy minden diák írjon pár jellemző sort minden osztálytársáról. Begyüjtötte a cetliket, névre szólóan összegezte. Mikor kész volt, minden diák megkapta azt a papírt, amely a róla szóló véleményeket tartalmazta.
Az eredmény megdöbbentő volt.
Mindenki sokkal, de sokkal jobb jellemzést kapott önmagáról, mint amire számít(hat)ott.
Teltek múltak az évek, őszültek a halántékok. Már rég elfelejtették egymást az osztálytársak. Élték életüket, unokákat ölelgettek.
Egyikük váratlanul meghalt. A brifkójában pedig volt egy megsárgult papír, amely érdemeit sorolgatta...
Érted már?

"Azt hiszem, nincs jobb irány annál ... jóban legyünk önmagunkkal..."
Erről volna szó. Tovább megyek. Szeresd Önmagad, hiszen hogy tudhatnál szeretni mást, ha még saját Magadat sem vagy képes? El tudod fogadni azt az embert, aki a tükörből Rád néz? Tudod szeretni? Szeresd, ha tudod, hiszen ő az a védtelen lélek, aki Tőled függ. Ha képes vagy rá, hangosan is mondd neki, hogy szereted.

Szigorúan tényszerűen.
A főnökeid nem tudják megcsinálni azt a kis kütyüt. Képes vagy rá? Igen. Csak Te vagy rá képes? Igen. Van sarkad? Állj rá.
Mondj másfélszeres időt az elkészülésre, és boldogok lesznek, ha kicsit hamarabb kész lesz. Úgysincs más, aki megcsinálja, tehát Tőled függ minden. Ezt pedig minden normális ember beláthatja.
Ha viszont nem normálisak a górék, akkor passz.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Hű... hát... most én fogytam ki a mondanivalóból. No meg sok olyasmit is írtál, amivel egyszerűen kényelmesebb nem foglalkozni. Azért végül csak összeszedtem magam. Kezdem a könnyebbel: Nagyon érdekes a kis értekezés a buddhizmusról, különösen a kő sorsa! Megpróbálom megjegyezni, bár tudom, nem lesz könnyű.
A többi...:
Igen azt hiszem bilincsben vagyok, méghozzá olyanban, amit én raktam magamra.
Nem, nem vagyok türelmes másokkal sem, sajnos a türelmetlenség alaptermészetem.
"Fogadd el Önmagad feltételek nélkül." Azért ugye te is tudod, ez nem ilyen egyszerű és ennyitől nem megy? Persze, ez a végcél, csak épp azt nem mondta el senki, ezt hogyan kell!
Egy kedves ismerősöm mutat még sokszor utat, mond olyan dolgokat, amiket megtéve jobbá válhat az életem. Sok olyasmit mond, ami nem tetszik, amivel úgy érzem, nem akarok foglalkozni, mert félek tőle, mert fáj. Eddig -ilyen téren- mindig igaza volt, bár ez néha csak évek múlva derült ki. Nagyjából neki sikerült a fenti kérdésre választ adni, utat mutatni. (Hmm, most így visszaolvasva a fogalmazásom esetlegesen félreérthető (a felkiáltójeles mondat), nem áll szándékomban támadni, csak azok a fránya nyelvtani szabályok...)

Szigorúan tényszerűen:
most már versenyszférában dolgozom, itt nincs idő rendesen megcsinálni semmit (azért igyekszem itt-ott egy kis időt lopni), viszont megfizetnek. Scotty árulta el egyszer a titkát az egyik Star Trek filmben, mindig kétszer annyi időt mondott az elkészülésre, amennyi szükséges volt, így mindig ő volt a csoda; lényegében Te is ezt fogalmaztad meg, és ez alapjában jól is működik, kivéve akkor, amikor kétnaponta járnak az ember nyakára, hogy mikor lesz kész...

Visszatérve a -számomra- legnehezebb részre: türelmetlen vagyok, tartok tőle, hogy az is maradok, esetlegesen csak jobban el tudom ezt fogadni és kezelni. Magamnak meg akár adok időt, akár nem, úgyse kapom meg előbb, amire annyira vágyom.

A történet: talán most először fordult elő velem, hogy először nem az értelmemmel értettem meg valamit, hanem csak éreztem, mit jelent. Most, így pár nap elteltével tudatosult a lényeg, most tudom azt mondani, hogy "értem már". Mások úgy emlékeznek rá, hogy annyi jót tett olyan volt, amit leírtak a papírra, még ha ő másnak is gondolta magát. Egy dolog pluszban: szerintem nem ez a fontos, hanem az, hogy magunkról mit gondolunk, és még fontosabb, hogy rájöjjünk, miért. Ha már tudjuk a valódi okot, akkor már el tudunk kezdeni tenni valamit, így juthatunk el oda, hogy szeressük önmagunk. Én idáig jutottam eddig el, tudom már miért nem szeretem magam, egyelőre csak a további tennivalókat nem látom, csak vakon haladok/próbálok haladni a végcél felé. Idővel, ha megadom...

ui.:
Hohó!
Azt hiszem egy nagyon fontos dologra jöttem rá ebben a pillanatban, Neked köszönhetően! Az ember mindig olyan helyzetekbe kerül, amiből tanulhat (ezek azok a helyzetek, amiben rossz érzésünk van, amikor azt hisszük ellenünk vannak az emberek, lásd a példámat), ez is az! Eddig erre csak következtettem az életemben történtekkel, de most látom a konkrét helyzetben: sokszor érzem azt, hogy nincs elég idő, a volt főnököm is mondta, hogy lassú vagyok, miközben a kollégáim egy másik problémán még több ideig rágódtak. Az ember mindig azt hozza ki másokból és azt veszi észre mások mondandójában, amit önmagában elítél, vagy valami miatt fontosnak tart. Én türelmetlen vagyok, nem hagyok magamnak elég időt, ahogy mondtad, így úgy látom, ezt mondják nekem, ezt teszik velem mások, nem hagynak időt!
Hmmm... most arra kell rájönnöm, ezt hogyan oldhatom fel, s erre lehetőleg adjak időt, igaz?
...
A fentebb említett ismerősöm szerint nem ismerem a korlátaimat, s tudom, ez nagy hiba. Azt hiszem, ez egy korlát. Jól gondolom?

Négy és fél nap. Hosszú idő? Négy és fél nap után válaszolok. Talán duzzogtál már, de tehettél valamit, hogy sürgess? Az égvilágon semmit.
Az idő nagyon relatív. Stopperrel mérhető valós érték.
Bennünk hogy ketyeg az óra? Jó, vegyünk kereken egy órát.
Gyakorlatilag mennyinek érzi ezt az időegységet a szerelmes, aki imádata tárgyát csak egy óra múlva láthatja?
Mennyinek érzi ezt az egy órát a halálra ítélt, mikor csak ennyi maradt az életéből?

Nagyot legyint Pató Pál úr...
A diófa nagyon lassan nő. Van egy mondás. Nagyapám ültette, árnyékát nem élvezte, termését nem ette. Talán buta volt a nagyfater? Mi a fenének ültetett diófát, hiszen semmi haszna nem volt belőle. Ápolta, gondozta, méghozzá sok évtizedes türelemmel.
Türelmetlen vagy? Parancsolj rá a diófára, hogy márpedig holnapra termő legyen.

Törd szét azt a bilincset. Lassíts. Ezt szó szerint értem. Lassan kortyold a kávédat, élvezd az ízét, illatát. Hajolj le egy virághoz, és nézd meg alaposan. Meg fogsz lepődni, hogy milyen tökéletesek a szirmai, és még egy fehér virág is mennyi színárnyalattal rendelkezik.
Adj magadnak időt.

Kamasz koromban útáltam magam. Arcom pattanásos volt, ráadásul 168 centim sem növelte önbizalmam. Mindez társaságban nem számított, én is kaptam puszit a lányoktól, pacsiztam a srácokkal. Jé, hát nem undorodnak tőlem?
Otthon tükör elé álltam, mustrálgattam magam. Izmos vagyok, ez jó. Arányos testalkatú, ez is jó. Tekintetemben értelem, egyre jobb. Szemem színe káprázatos: sötétbarna, a szélén pedig érdekes módon valami érdekesen sötétzöld. Arcformám szabályos, hajam dúsan omlik a vállamra. Mi a fene bajom van önmagammal?
Érdekes módon életem minden szakaszában akadt idős mentorom. Ekkor is volt, vele osztottam meg titkaim. Elmondtam neki a fentieket. Szívott egy nagyot a cigijéből, a füstöt az ég felé fújta, aztán érdekes dolgokat mondott.
Látod, öcsikém, ahogy a füst szétoszlik, úgy oszlanak el a problémáid is, viszont kapsz helyettük újakat. A pattanásaid idővel elmúlnak. Tudsz változtatni a magasságodon? Nem. Pici vagy? Igen. Viszont ne feledd, a jóból keveset adnak...
Az este megint a tükör előtt talált. Figyelj, te balek, ilyen vagy, és kész. Ha más nem is szeret, megígérem Neked, hogy többé nem kritizálom a pofád. Szeretlek.
Kibékültem önmagammal, ezzel az életem is megváltozott. Nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lettem.
Sokat dumcsiztam még öreg mentorommal, aki csak mosolyogva bólintott, amikor elmeséltem neki a tükrös jelenetet. Aztán mondott még valamit.
Öcsikém, a külső sokadlagos szempont. Ha választhatsz egy szép, de gonosz, és egy csúnya, de kedves lány között, melyikre mutatsz? Hát akkor? Az a fontos, hogy mi van a fejedben, és a szíved legyen tiszta. Érted?
Értettem.
Te is érted?

"Mások úgy emlékeznek rá, hogy annyi jót tett olyan volt, amit leírtak a papírra, még ha ő másnak is gondolta magát. Egy dolog pluszban: szerintem nem ez a fontos, hanem az, hogy magunkról mit gondolunk, és még fontosabb, hogy rájöjjünk, miért."
NEM!
Érdekes, hogy másokról egész tisztán tudunk véleményt alkotni. Önmagunkról viszont nem. Mások szeme a legjobb tükör. Ha pedig valamiben bizonytalan vagyok, nem átallom megkérdezni akár az ellenségemet sem, hogy bizonyos dologban mi a véleménye rólam. Megmondja, és örül hogy megmondhatja, valamint annak is, hogy pont őt kérdeztem meg.
Ne akard önmagad megítélni. Ez is egy fog a bilincs racsniján. Akadálya annak, hogy feltétlenül szeresd önmagad.
"Ha már tudjuk a valódi okot, akkor már el tudunk kezdeni tenni valamit, így juthatunk el oda, hogy szeressük önmagunk. Én idáig jutottam eddig el, tudom már miért nem szeretem magam, egyelőre csak a további tennivalókat nem látom, csak vakon haladok/próbálok haladni a végcél felé. Idővel, ha megadom..."
Feltételeket szabsz? Majd akkor szeretlek, ha... Hogy bízhat Benned a tükörképed? Saját Magad "közé állsz". Ott van előtted, kiszolgáltatott, és csak egy cseppnyi szeretetre vágyik. Megtagadod tőle? Ki a fene szeresse, ha nem Te?

"Én türelmetlen vagyok, nem hagyok magamnak elég időt, ahogy mondtad, így úgy látom, ezt mondják nekem, ezt teszik velem mások, nem hagynak időt!"
Na végre. Rájöttél, pedig ezt így ki sem mondtam. Belőled indul az impulzus, mások csak úgy reagálnak, ahogy Te "szeretnéd".

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Nem volt kedvem erre a bejegyzésre válaszolni, ahogy az előzőre sem. Ha megteszem, szembe kell néznem azzal, amit eddig nem tettem meg, ami fáj, amitől félek.
Négy és fél nap. Minden nap néztem a fórumot, volt, hogy egy nap többször is. De nem éreztem türelmetlenséget, egyszerűen csak vártam. Ellenben máshogy türelmetlen voltam, és meg is kaptam érte a magamét...
A diófa: bevallom, nem értem. Értem, hogy nem lehet, csak türelmesen bánni vele, megadni unokáinknak a lehetőséget, hogy élvezzék gyümölcsét. Csak úgy érzem, ez nem a teljes igazság, amit mondani kívántál.
A tükör: irigyellek, hogy Neked így sikerült. Nem hiszek benne, hogy ez számomra is így működne, de megpróbálom, tiszta szívből.
Régen választottam egy szép, de gonosz nőt. Jó volt vele és nem volt jó. A testét visszakívánom, mást nem. A fejemben az van, hogy...félek magamtól. Igen, magamtól is, mint szinte -szinte!- mindentől.
Igen, értem. Elfogadni? Még, nem megy.
Ne akarjam önmagam megítélni? Egész életemben ezt tettem. Szegény édesapám ítélt mindig, nem pozitív irányban. Nem azért tette, mert rossz ember, hanem mert Ő is küzd önmagával. Viszont ezt megkaptam én is. Középiskolában egyfolytában teszteket bújtam és mindenkivel ki akartam töltetni azokat. Nem tudtam, ki vagyok, csak azt, hogy rossz gyerek. Szükségem volt folytonos megerősítésre, hogy mégsem vagyok az (ez kicsit még mindig így van, bár némiképp átalakult). "NEM"! De. Szerintem mindkettőnknek igaza van. Amíg nem tudjuk, mit gondolunk magunkról, mit érzünk magunk iránt, tenni sem tudunk érte. Amíg csak rossz érzésünk van, és nem tudjuk mitől, csak megyünk előre vakon (jobb esetben; rosszabban nem megyünk sehová). Ugyanakkor, ha ezt már tudjuk, megtehetjük, hogy megkérdezünk mást, ő is így lát-e minket, és jó esetben ezt még talán el is tudjuk fogadni. Azt hiszem, Nekem még több ilyen fogam van. "Idővel, ha megadom..." mert ebből a szempontból már ismerem önmagam, és tudom, hogy nem feltétlenül adom meg az időt.
...
Ki a fene szeresse, ha nem én... néztem magam a tükörben, nem vagyok arányos testalkatú, izmos, csak magas és vékony. Az ajkam teltnek érzem, de ha nem figyelek a részletekre, akár még egy jóképű fiatalembernek is mondhatnám magam. Ebbe a testbe vagyok zárva, ebben kell élnem, ha tetszik ha nem. Majd akkor szeretem magam, ha nem vagyok "rossz gyerek". De mindig az vagyok. Az vagyok? Miért? Mi rosszat teszek? Nem felelek meg mások, apám, önmagam elvárásainak? Feltételeket szabok. Feltétel nélküli, vagyis inkább elvárás nélküli szeretet, önmagamnak.
...
Megkaptam a magamét. Mindenáron beszélni akartam a lakótársammal, úgy éreztem, mindenképp el kell neki mondanom valamit, kértem, adjon rá időt. Visszaírt, ne legyek erőszakos. Nem hagytam időt, nem voltam türelmes, valószínűleg csak a saját dolgomat akartam ráerőszakolni, pedig nem is kérte. Ez van; egy lecke, amiből... szeretnék tanulni.

Nincs kedved? Hát ne válaszolj. Azonban nem térhetsz ki azon kérdések elől, amelyeket Te teszel fel saját Magadnak. Provokáltalak? Ha igen, elnézést kérek érte. Mindössze az volt a szándékom, hogy azt a szerencsétlen tükörképedet megszerettessem Veled. Mert bizony szeretetre vágyik. Vagyis ki a fene vágyik szeretetre? Te! És én, és még kismillióan.
Csakhogy én képes vagyok önmagam szeretni, mert ha tőlem nem kap szeretetet az a pofa, amely szembenéz velem a tükörből, akkor végképp elárvul, magányossá válik. És ugyan miért ne szeretném? Hiszen én vagyok ő, és ő én vagyok. Szőröstül-bőröstül, lábszagostól.

Értsd meg, nem tagadhatjuk meg önmagunkat. Az a véget jelenti. Fizikailag élhetsz ugyan, de a lelked halottá válik. Tényleg nem érted? Ha az a szerencsétlen, aki a tükörből könyörgőn néz Rád szeretetért rimánkodva, és még Tőled sem várhat részvétet, akkor vége a világnak.

Tényleg félsz? Kérdés mitől. Pici pogány angyalkák rángatnak dróton, miközben égsz a pokol tüzében. Márpedig ezt a tüzet Te gyújtottad. Oltsd el. Az égvilágon senki más nem teheti meg, csak Te.

"Ellenben máshogy türelmetlen voltam, és meg is kaptam érte a magamét..."
Talán goromba voltam? Nem hinném.

A diófa példája végtelenül egyszerű, csak túlkomplikálod. Nem nyújtok támpontot. Töprengj csak. Idő van, jópár évtized az életedből. Szándékosan nem mondtam el a teljes igazságot. Önmagadnak kell megtalálnod, mint ahogy arra is önállóan jöttél rá, miszerint mások azt nyújtják Neked, amit kimondatlanul sugározol feléjük.

"A tükör: irigyellek, hogy Neked így sikerült. Nem hiszek benne, hogy ez számomra is így működne, de megpróbálom, tiszta szívből."
Látod, itt a bibi. Nem hiszel benne. "Hit nélkül sem alkotni, sem élni nem lehet." Ha nem hiszel benne, ne csináld. Élj csak bilincseid fogságában, ha ez Neked jó.
Ám ha tiszta szívből megpróbálod, előbb hitet kell szerezned. Hitet önmagadban. Másként nem megy, barátom. Tiszta szívvel, patyolat lélekkel, hittel állj a tükör elé. Légy oly ártatlan, mint születésed óráján, zárj ki minden negatívumot.
Már nem is tudom, mit is mondjak. Nézd azt a szerencsétlent, aki részvétért, szeretetért könyörög. Nem esik meg rajta a szíved? Ha nem, akkor menj a fenébe. Ha igen, akkor szeresd már egy kicsit. Tényleg csak erre vár.

"Régen választottam egy szép, de gonosz nőt. Jó volt vele és nem volt jó. A testét visszakívánom, mást nem."
Egyszerűsítsünk. Szeretkezni jó volt vele, és ezzel ki is fújt a kapcsolat. Jól érzem?
"A fejemben az van, hogy...félek magamtól. Igen, magamtól is, mint szinte -szinte!- mindentől."
Hohó, itt van ám bilincsed kulcsa!
Hogy is van ez a félelem dolog? Mondd, hátha megtaláljuk a megoldást.

"Szegény édesapám ítélt mindig, nem pozitív irányban. Nem azért tette, mert rossz ember, hanem mert Ő is küzd önmagával."
Ahamm. Szóval szereted édesapádat, és úgy érzed, hogy ha ő lelki problémákkal küzd, akkor Neked is muszáj. Szép dolog a szülő szeretete, csak értelmetlen átvenni ilyetén küzdelmeiket. Inkább délcegen, széles vigyorral kéne elé állni, hogy lássa, a fia elégedett a sorsával. Nem gondolod?

"Nem tudtam, ki vagyok, csak azt, hogy rossz gyerek."
Bekódoltad magadnak. Ha egyszer így rálátsz múltadra, miért nem vagy képes felfogni, hogy épp ennek a kódnak a hatását nyögöd? Ott, és akkor vertél bilincset önmagadra, hacsak nem korábban. Nem lenne ideje ledobni?
"Szükségem volt folytonos megerősítésre, hogy mégsem vagyok az..."
Aztán ki a fene erősítgetett? Volt olyan? És ha volt, hittél neki? És ha hittél, akkor miért vagy ma kishitű?

NEM!
Hidd már el, hogy nem az a fontos, amit magunkról gondolunk. Elfuserált vélemény. Ideálisnak szeretnénk tudni önmagunkat, holott utánunk sem virág illatú a WC, nem vagyunk Adoniszok, és nem váltjuk meg a világot.
Mások, igenis mások látnak minket olyannak, amilyenek vagyunk. Pont.

"Amíg csak rossz érzésünk van, és nem tudjuk mitől, csak megyünk előre vakon (jobb esetben; rosszabban nem megyünk sehová)."
És ugyan mi okozza a rosz érzést? Ha nem követtél el semmi rosszat, akkor nem marad más, mint a tévhit.

"Idővel, ha megadom..." mert ebből a szempontból már ismerem önmagam, és tudom, hogy nem feltétlenül adom meg az időt."
Nos igen. Ám ne add meg, és küszködj továbbra is, mert úgy szeretnéd.

"Majd akkor szeretem magam, ha nem vagyok "rossz gyerek". De mindig az vagyok. Az vagyok? Miért? Mi rosszat teszek? Nem felelek meg mások, apám, önmagam elvárásainak? Feltételeket szabok. Feltétel nélküli, vagyis inkább elvárás nélküli szeretet, önmagamnak.
Túl sok kitételt szabsz. Már csak arra lennék kíváncsi, hogy miért szabják meg sorsodat édesapád és mások elvárásai.

"Feltétel nélküli, vagyis inkább elvárás nélküli szeretet, önmagamnak."
Ámen!

Nézd, ha nem volt kedved előző bejegyzésemre válaszolni, meg az azt megelőzőre sem, ám tekintsük úgy, hogy paroláztunk, aztán mentünk dolgunkra. Nem erőszakolom Rád magam. Ha nincs kedved kommunikálni, akkor itt be is fejeztük.
Élj boldogan.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Jesszus milyen diskurzió folyik itt...

Valaki felvilágosítana hogy miről megy itt a téma, hátha megértem és érdemben hozzá tudok szólni....

Wisdom is the principal thing; therefore get wisdom: and with all thy getting get understanding.

Félreértettél! Nem erőszakolod magad rám, nem éreztem egy picit sem ezt. Mindösszesen leírtam az általam ismert igazságot, miszerint félek, fáj... ki akarna magának fájdalmat okozni, feltépni a sebeket? Csak az aki tudja, hogy ezzel lehet csak kitisztítani. Fáj az önmagammal való foglalkozás, de tudom, hogy úgy nem jutok előre, ha nem teszek semmit...
Szóval válaszolj csak
A többit majd később, lehet, hogy csak holnap.

...re (#68) Lajti:

"Tedd, amit tudsz, azzal, amid van, ott ahol vagy!" /T.R./

...kiegészíteném azzal, hogy amit nem szeretsz, ne tedd!

Kiszexuáltan nehéz eljutni arra a pontra, hogy ezt "megtehetsd", de onnan visszanézva csak vergődésnek tűnik majd a korábbi élet(ed).

Szép napot Mindenkinek!

https://logout.hu/tema/re_gerincserv_muteti_kezelese/keres.php?suser=Eastman ⮞ Műtét nélkül is lehet megoldás...

Ha tudod már, hogy fel kell tépni a sebet, hogy kitisztíthasd a gyógyulás érdekében, az jó jel.
Nem vagyok doki, sem agyturkász, még szanitéc sem. Mondom a magamét, saját tapasztalataim alapján beszélek.
Rendben, beszélgessünk tovább. Javasolnám, hogy olvasd el újra párbeszédünket, és összegezd. Volt értelme? Volt haszna? Ha igen, érdemes folytatni.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Köszönöm én is az írásokat. Nagyon tetszenek. Kár, hogy nincs sok olyan ember, mint ti. Ti tényleg EMBEREK vagytok. S nem csak ti, hanem mindaz, aki át tudja érezni azt, amit írtatok, plussz igazán tudja, hogy milyen az igazi barátság, az igazi szeretet, el is fogadja azt. Ha azok, akik mohók, pénzéhesek, hatalomra vágyók, más, szegény (vagy csak alárendelt) személyeken diktatórikusan uralkodók picit is elgondolkoznának azon, hogy mi a helyes, ha belegondolnának más ember életébe (mármint elgondolkoznának, milyen is olyannak lenni, aki alig tud megélni, utcára kerül, munkanélküli lesz, stb.) talán már el lehetne érni valami kis haladást a társadalom javítása érdekében.
De ez puszta elmélkedés. Mindig is lesznek olyanok, akik kihasználják a többi embert, saját, önkényes céljuk érdekében.
Mégegyszer köszönöm ezt a sok írást. Sokat tanultam belőle, már ami a szeretet megismerését illeti.

keep calm and code erlang

Kár, hogy nem előbb bukkantam rá erre az oldalra. Respect Vakegérke!

(Nem hiszem el, hogy egy ilyen tehetséges embernek egy gumigyárban kellene dolgoznia! Ez az egész világ igazságtalan úgy ahogy van.)

keep calm and code erlang

Idézet a másikból.
"(Nem hiszem el, hogy egy ilyen tehetséges embernek egy gumigyárban kellene dolgoznia! Ez az egész világ igazságtalan úgy ahogy van.)"

Egész életemben gürcöltem, hogy felnevelhessem kölkeim, étel legyen az asztalon. Ha könnyű sorsot adott volna az Úr, talán én sem érezném át, hogy mit jelent a barátság, szeretet.
Úgy vélem, hogy érzéseimet nem lennék képes vagyonra cserélni. Aztán a fene se tudja. Én is gyarló emberből vagyok, meg is szédülhetnék a könnyű élet lehetőségétől. Abban a percben meghalna Vakegérke, mert Solymosi József kufár módon eladta a lelkét.

Még élek.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

"Mégegyszer köszönöm ezt a sok írást. Sokat tanultam belőle, már ami a szeretet megismerését illeti."
Apropó, magát a kiváltó írást is olvastad? Ha nem, akkor uccu. A topic tetején ott a link sárga betűkkel írottan.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Meg kell tenni azt is, amit nem szeretünk, hogy tovább tudjunk lépni, lásd a fentieket. Egyébiránt viszont egyetértek, és köszönöm hozzászólásod, főleg ezt: "Kiszexuáltan nehéz eljutni arra a pontra, hogy ezt "megtehesd", de onnan visszanézve csak vergődésnek tűnik majd a korábbi élet(ed)." Ez sok erőt adott!

Vakegérke:
Hogyne lett volna értelme a beszélgetésünknek! Ha nem tesszük, csak jóval később értem meg, hogy türelmetlen vagyok! Amit leírok, az érzéseim, ami bennem van. Leírom, hogy kijöjjön, hogy én is megértsem, hogy Te is megértsd. De a fájdalmamat nem hárítom át Rád!
Most pedig megemésztem, amit írtál, s azután jelentkezem...

[ Szerkesztve ]

Rendben. De összegezz. Jó lenne, ha azt is leírnád, hogy fejlődtél-e, és miben.
Ami pedig mások fájdalmának átvételét illeti, meglehetősen gyakorlott vagyok benne. Ne sajnálj, zúdítsd csak. Majd szelektálok.

Öntsd elénk mindazt, ami a szívedet nyomja. Lásd, senki nem akadt, aki akár csak megmosolyogna az eddigiek miatt. Segítek, ha tudok, és mint láthatod, ezzel nem vagyok egyedül.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Eltelt négy hónap. Majdnem minden nap megnéztem a fórumot, vártam, hogy hozzászóljon valaki, hogy ne nekem kelljen. Egyszerűbb volt várni, mint tenni valamit, mert utóbbi fájdalmas és félelmetes. Aztán jött megint valami, ami miatt kénytelen voltam megint szembenézi a félelmeimmel, és így nagy nehezen összeszedtem magam, újból elolvastam a kezdőírást és az összes hozzászólást. Érdekes volt, hogy most először nem éreztem butaságnak/rossznak, amit leírtam (igen, a neten amikor nagyritkán hozzászóltam valamihez, később elolvasva szinte mindig hülyeségnek tűnt, még egy teljesen ártalmatlan mondat is).
Kezdjük talán az egyik legfontosabbal:
A diófa: azért ültette az emberünk mert így adott szeretetet a világnak, másoknak.
A cetli: az az ember valójában az volt, amit leírtak róla. Rosszabbnak ítélte meg saját magát, mint amilyen valójában volt. "Mások, igenis mások látnak minket olyannak, amilyenek vagyunk. Pont." Tehát azt fejezed ki, hogy én nem látom magam szeretetreméltónak, jószívűnek, olyannak, amilyen vagyok. Hát igen. Bár most azt tanulom, hogy ne mások véleményére adjak, illetve féljek tőle, hogy mit mondanak, mégis megint mások azok, akik valójában engem látnak (mert én magamat nem).
Pár napja megbetegedtem, és a torkom is fáj, berekedtem. Köhögtem egy ideig, ma már nem. Aztán mégis köhintettem kettőt. Rájöttem, ez akkor történt amikor arra gondoltam, hogy valamit nagyon el akarok Neked elmondani. Legfőképp Ezen sorok írásakor! És tudod mi a helyzet? Most, hogy leírtam, még mindig fáj a torkom, de valahogy már nem is akaródzik köhögni, jobban vagyok! Sokkal jobban!
A napokban úgy alakult, hogy a véletleneknek (meg hogy meghagytam a lehetőséget nekik) köszönhetően jelentkeztem egy tanfolyásra (bár ettől is féltem), a most következő és azutáni hétvégén lesz. Világmegváltást nem, de azért sokat várok tőle, remélem így lesz. Ha úgy alakul majd elmesélem.
Azt hiszem most így hirtelen nem is akarok mást elmondani.
Várom válaszod, hozzászólásod, akár hónapok múltán is, üdv!

[ Szerkesztve ]

Felelni fogok, nyugi. Jelenleg fáradt vagyok, de össze fogom szedni magam.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Legszívesebben azt mondanám, puszika, jóéjt, de ezt mások talán félreértenék...
Köszönöm, hogy a világon vagy!

Csak tudnám, hogy mi a fájdalmas, félelmetes abban, hogy kényelmes székünkben ülve véleményt nyilvánítunk, vagy mesélünk valamit. Senkivel nem kell szembenézni, arctalanul lehet megnyilvánulni. Arról nem is beszélve, hogy ha nem is tapsolt Neked senki, de nem is szóltak le, avagy meg.

Egy pék, meg egy zöldséges reklamál a fejemben. Néha tényleg nem vagyok normális.
A pék.
No szóval, kedden és pénteken járok a pékhez. Előre megrendelem a kenyérkét, zsömlét. Megkapom, leadom a következő megrendelést, és ez így megy régóta.
Első pár alkalommal rámutattam a kenyérkére, hogy azt kérem. Nem mindegy? Akár mindegy is lehetne, de én azt szeretném. Miért, Önnek nem mindegy?
Már nem kell mutogatnom, olyan kenyérkét tesznek nekem félre, amilyent szeretek.
A zöldséges.
Kérek ebből ennyit, abból annyit. Rakja, méri, én pedig szólok, hogy azt a töppedtet, ütődöttet, szottyadtat nem kérem. Morog kicsit, de kiszedi, ad helyette egészségeset.
Érthető, hogy el akarja adni, amint az is érthető, hogy a pénzemért ehető árut kérek.
Már nem kell szólnom, nem kell a kezét figyelnem.

"...vártam, hogy hozzászóljon valaki, hogy ne nekem kelljen."
Más nem szólhat helyettünk.

"Érdekes volt, hogy most először nem éreztem butaságnak/rossznak, amit leírtam..."
Lazul az a bilincs.

"Aztán mégis köhintettem kettőt. Rájöttem, ez akkor történt amikor arra gondoltam, hogy valamit nagyon el akarok Neked elmondani."
Védekező reflex. Erőt vettél magadon, és oldódott a gátlás.

Sok butaságot hordtam össze? Írtam ahogy eszembe jutott.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Nem arctalan, hiszen e nevet barátaim, kollégáim (és talán még a neten is) jól ismerik. De nem ez számít, és nem is a nyilvánosság. Az igazi nehézség, hogy magammal nézzek szembe, ez fájdalmas, félelmetes. Mostanában próbálom, meglátjuk hogy megy.
Az én egyik feladatom ez, hogy szembenézzek magammal, a félelmeimmel. Másnak más kereszt jutott, nekem ez. Azt hiszem, most már tudok én is szólni a péknek, a zöldségesnek is, és valószínűleg nem is lenne gond belőle (azaz már nem, vagy csak nagyon kevéssé félnék ettől). Még nézek más, mélyebb félelmek után is, gondolom, előbb-utóbb azokat is feloldom. Féltem tőled, mindenkitől, mindentől. Féltem, mert ha Veled beszélek, akkor magammal is kell, ezért nem válaszoltam. Miért félek? Így alakult, ahogy írtam, mindenkinek más nehéz.
Nem, nem írtál butaságot. Csak szépet, ahogy eddig is.
A hétvégén lesz egy tanfolyam, ami előfutára egy mélyebbnek is, és az utóbbitól sokat remélek. Féltem erre is jelentkezni, így hát megtettem, remélem ez is segít.
Nem tudok most mást írni. Ha úgy alakul, úgyis beszélünk még.
Köszönöm!

Sokat akar a szarka...
Nem pejoratív értelemben mondom. Sotak akarsz egyszerre.

Szembenézni önmagaddal.
"Még nézek más, mélyebb félelmek után is, gondolom, előbb-utóbb azokat is feloldom."

Maradjunk annál, hogy először is azon félelmedet kell legyőznöd, amelyet saját magad generálsz saját magadnak. Önmagadtól félsz. Tényleg olyan félelmetes vagy? Akkor mások miért nem félnek Tőled?
Én sem félek. Vagy kéne? Vinnyogva bújok az ágy alá, mert megszólított a rettenetes Lajti...
Te félelmetes? Ugyan. Inkább egy vergődő gyermek lakozik Benned. Tőle ugyan miért félsz? Netán a felelősség félelmetes, hogy ezt a gyermeket óvni kell? Kire számíthat szegény, ha nem Rád?

A többi félelem ráér.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Jó reggelt Egérke!

Természetesen elolvastam ezt az írásodat is, és nem kellett csalódnom!
Ha minden tizedik ember ilyen lenne, mint Te, akkor egy egészen más világban élnénk!
Áldjon az Istenke meg minden jóval!

Ha szeretet van az életünkben, az pótol ezernyi dolgot, ami hiányzik. Ha nincs szeretet, mindegy, mink van, sose lesz elég...

Szép napot!

Szerintem sok jó ember van, csak manapság snassz dolog pozitív érzelmeket kimutatni.

Véleményed köszönöm.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Többször írtátok, hogy "nem illik" kimutatni mostanság a pozitív érzelmeket. Nem igazán értek ezzel egyet! Sokkal inkább van az szerintem, hogy nincsenek meg ezek, vagy nincs rájuk idő, illetve energia az emberekben! Mindenki megy, mintha ostorral hajtaná valaki őket, a nap végén meg örül, ha egy kicsit csendben elnyúlhat otthon...
Szeretne ő, csak a rendszer nem engedi.
Béke!

Szerk.: Ja, igen. Sok jó ember van, mert a tízezer, vagy százezer nagyon sok, de a hatmilliárdhoz képest nem annyira.

[ Szerkesztve ]

Ha szeretet van az életünkben, az pótol ezernyi dolgot, ami hiányzik. Ha nincs szeretet, mindegy, mink van, sose lesz elég...

Gyerekek között dolgozom. A gyerekeknek fontos, hogy minden nap kiegyensúlyozott, boldog embert lássanak maguk körül/mellett.
Igyekszem ezt mindig szem előtt tartani, mielőtt átlépem a munkahelyem küszöbét, mert úgy gondolom, hogy ezzel egy kicsit tehetek azért, hogy ők is mosolygós emberkék legyenek.

Egyébként pedig nem is esik nehezemre, sőt. Szeretek mosolyogni, szeretek nagyokat kacagni - pedig aztán úgy nyerítek, mint egy paci -, szeretek egy filmen sírni, és anyák napja közeledtével..., szeretem megkönnyezni a gyermekeim verseit, énekeit, kis műveit. Nem szégyellem kimutatni örömömet és bánatomat sem.

Sajnálom, hogy oly' sokan magukba zárják az érzéseiket. Örlődnek a bánatuk miatt, mert csak a négy fal között merik elsírni magukat.
"Sebezhető vagyok, ha sírni látnak."

Egy tömegben nevető ember a nagy többségből ellenszenvet vált ki. Kevés az, aki vele nevet.
"Megszólnak, ha hangosan nevetek. Csúnyán néznek rám."

Hány ilyet hallok. Szomorúnak tartom ezt. És miért?
Mert az ember irigy, ha valakit boldognak lát, mert az ember inkább végignézi más szenvedését, mint hogy segítene. Ej, de szomorú ez.

Ti férfiak soha semmit nem tudtok megtalálni. A teafű a gyógyszeres fiókban van egy kakaós dobozban, amire rá van írva, hogy só.

Kicsit elszomorodtam.

A feleségem is érzelem-lény volt. Hatalmasakat tudott nevetni, és szívből tudott sírni. Tette ezt bármikor, bárhol. Ha érdekelte is, hogy ki látja, nem tudott parancsolni érzelmeinek.
Nincs, elment.

Szomorú. Szomorú ez az érzéketlen világ.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Mert az ember irigy, ha valakit boldognak lát, mert az ember inkább végignézi más szenvedését, mint hogy segítene. Ej, de szomorú ez.

Jómagam pszichiátrián dolgozom lassan 10 éve. Ha valahova kell empátia, akkor az az én munkahelyem. Néhány napja Lackó barátommal voltam párban, és egy doktornő megjegyezte, hogy mi nem vagyunk jó páros!
Kérdeztem: -miért? Mert jó kedvünk van együtt? A válasz: - igen, azért...
Most erre mit tudsz mondani?

Ha szeretet van az életünkben, az pótol ezernyi dolgot, ami hiányzik. Ha nincs szeretet, mindegy, mink van, sose lesz elég...

Erre nem tudok, és nem is lehet mit mondani. Az ilyen megjegyzésekre mondom azt, hogy el kell engedni a fülünk mellett.

Sajnálom, hogy a doktornő így gondolkodik, pedig neki is hasonlóan kellene vélekednie, mint neked. Örülök, hogy te így állsz hozzá a munkádhoz.

Ti férfiak soha semmit nem tudtok megtalálni. A teafű a gyógyszeres fiókban van egy kakaós dobozban, amire rá van írva, hogy só.

Meg se néztem, hogy mikor írtad a cikket... nem is érdekel... a lényeg az érdekes. Legszívesebben azt írnám, hogy NO COMMENT, de nem bírom ki, mert én is elsírtam magam. Hideg világ. Nem azért, mert tél van, hanem a szívekben dúl az északi szél. Jöhet Karácsony, jöhet bármi, nem adunk és nem fogadunk el szeretetet. Lehetsz bármilyen, ha tudsz és adsz is szeretetet, nem éltél hiába. Keresd meg a kiscsajt, ha meg tudod. Szerintem.

cmd: ping win! Vakegérke, odafent találkozunk és játszunk tovább, mert játék az élet!

Ha meg tudnám keresni, akkor sem tenném.
Már a kirúgásom után sem volt bőr a képemen ahhoz, hogy megtegyem. Mit mondhattam volna egy csöppségnek? Vége az álmaidnak, nincs többé mesebácsi? Jobb, ha törik valami, mintha reped. Egyértelműen kiléptem az életéből, és bizonyára hamar feldolgozta.

Ma már nagykorú.
Most mondd, mit mondhatnék neki? Azt, hogy én vagyok az, akire már nem is emlékszik?
Nem megy, nem lehet, nem szabad. Éljen saját világában, nekem már nincs szerepem benne.

Bizonyos értelemben én is gyenge elméjű vagyok. Sajnos a memóriám olyan jó, hogy ha behúnyom a szemem, és koncentrálok, érzem a fenekemen anyám kezét, ahogy dedósként karján hordott.
Cikázó gondolataim, emlékeim kismillió arcot, érzést, illatot, egyebet idéznek.
Jó is, meg nem is.

Megkeresem, állunk egymással szemben. Nekem harmatos a szemem, ő pedig idegenként taksál.
Nem szabad.
Nem volt szabad akkor sem elvenni az illúziót, amikor utoljára öleltem át.

Ha még emlékszik rám egyáltalán, a legszebb "arcom" őrzi. Legyen ez neki kapaszkodó, az én hagyatékom.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Jaj... annyira örülök, hogy léteznek még ilyen emberek!!

Köszönöm.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Na, hát...olyan, mintha egy üvegburában lettem volna...mert manapság a szeretet, tisztelet, szenvedély, gondoskodás már csak közhelyek, kimerülnek az anyagi vonzalomban, az alkohol-drog szenvedélyben, és öregjeink otthonba dugdosásával.. a fogyatékosokról meg ne is beszéljünk, nem egyszer harsány röhögés fogadja őket, főleg a fiatalabb korosztály részéről...szépen bemutattad, mi e helyes, mit kéne tenni, és mit tesznek a valóságban...néha úgy érzem, hogy egy speciális Mátrixban élünk...szóval ez is tetszett!
(bár a Mindenhatóról más a véleményünk, egyszer majd megmutatom, miért...bár ebben a tekintetben Vonnegut hívő vagyok, aki közismerten a leghívőbb ateista volt...akárcsak én...)
Gratula!

"Semmi ok nincs rá,hogy a jó miért ne diadalmaskodhatna éppolyan gyakran,mint a rossz. A győzelem mindig szervezés kérdése. Ha vannak angyalok,remélem,úgy szervezkednek,mint a maffia." K. Vonnegut

Nagyon szep tortenet! Te egy igazan jo ember vagy!

Sajnalom, hogy en keptelen vagyok ilyen nemu onzetlensegre...

"Mindig a rossz győz, és a jó elnyeri méltó büntetését." Voga János

Köszönöm a véleményeteket.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Kedvellek.

"Holdfényszonátának összedőlt a könyvespolca, mert bétóven sors szimfóniát rakott rá..." /by old rocker/

Érzelmi világok, ha találkoznak...

Köszönöm, hogy elolvastad.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Nem is tudom hogy találtam ide. Reflex volt.

Neked nagyon nagy tisztelet! Ismerlek a többi írásod alapján+a privátok is játszanak ilyen téren.

Könnyeim ugyan nem nagyon potyogtak a végén, bár szemem nedves lett-képes voltál arra, amire a sors nem! Feltörtél egy sziklát-ami 1,5 éve még a lelkem volt. Nem sírtam, de felsóhajtottam-nem tudni miért, és könnyebb lett a lelkem egy kicsit!

Engem néztek már csökkent értelműnek-az ok egyszerű volt: Nem szólaltam meg, belülről evett a gond.

Köszönöm az írást!

Kiszámoltam, hogy életem nyolc évéből kilenc és felet töltöttem apa háborús történeteinek hallgatásával - Louie élete

Te magad törted fel a sziklát, más nem képes rá. Az én szerepem legfeljebb annyi volt, hogy rámutattam a mikéntre.

Köszönöm, hogy elolvastad.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Jó volt újra elolvasni!

"Holdfényszonátának összedőlt a könyvespolca, mert bétóven sors szimfóniát rakott rá..." /by old rocker/

Bár saját írás, időnként elolvasom. Jó újra átélni a történteket, még ha szomorú is a vége.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Szép emlékek. Bár sok embernek lenne egyre több ilyen emléke!

"Holdfényszonátának összedőlt a könyvespolca, mert bétóven sors szimfóniát rakott rá..." /by old rocker/

Az emberek túlnyomó többsége kiszáradt lélekkel él. Nem látnak meg egy szép virágot, nem látják meg egy madár kecses röptét, nem tudnak rácsodálkozni egy viharban a villám szépségére. Robotként élnek, ezen még ront az is, hogy azt a nyomorult okos telefont nyomkodják, ha csak van egy kis idejük.
Így bizony nem lehet szép emlékeket begyűjteni.
Ha megnézzük, egy idős embernek sokkal nyugodtabb, barátságosabb az arca, és ez nem attól függ, hogy nyugdíjas, vagy sem.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Így van. Öntözni kell a lelket, hogy ki ne száradjon.

"Holdfényszonátának összedőlt a könyvespolca, mert bétóven sors szimfóniát rakott rá..." /by old rocker/

Apropó, telefon. Hányszor látom nálunk, a fodrászatban, hogy ott ül egymás mellett 2-3 gyerek, 6-8 évesek, és mindegyik nyomkod. Észre sem veszik egymást, még csak arra se kíváncsiak, a másik melyik játékkal játszik. Némák. Sőt, a szüleik se beszélgetnek velük, ők is nyomkodnak. Némák. Borzasztó.

"Holdfényszonátának összedőlt a könyvespolca, mert bétóven sors szimfóniát rakott rá..." /by old rocker/

Ezt úgy hívják, hogy csoportos magány. Nem irigylem őket.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)