Hirdetés
- Sub-ZeRo: Euro Truck Simulator 2 & American Truck Simulator 1 (esetleg 2 majd, ha lesz) :)
- sh4d0w: Árnyékos sarok
- Elektromos rásegítésű kerékpárok
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- GoodSpeed: ASUS TUF Gaming VG27AQ - finomhangolása
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- eBay-es kütyük kis pénzért
- sziku69: Szólánc.
- bambano: Bambanő háza tája
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
Új hozzászólás Aktív témák
-
#119
Vakegérke
félisten
moonlight115
#118
Vakegérke
félisten
válasz
moonlight115
#118
üzenetére
Ezt úgy hívják, hogy csoportos magány. Nem irigylem őket.
-
#118
moonlight115
őstag
Vakegérke
#116
moonlight115
őstag
válasz
Vakegérke
#116
üzenetére
Apropó, telefon. Hányszor látom nálunk, a fodrászatban, hogy ott ül egymás mellett 2-3 gyerek, 6-8 évesek, és mindegyik nyomkod. Észre sem veszik egymást, még csak arra se kíváncsiak, a másik melyik játékkal játszik. Némák. Sőt, a szüleik se beszélgetnek velük, ők is nyomkodnak. Némák. Borzasztó.
-
#116
Vakegérke
félisten
moonlight115
#115
Vakegérke
félisten
válasz
moonlight115
#115
üzenetére
Az emberek túlnyomó többsége kiszáradt lélekkel él. Nem látnak meg egy szép virágot, nem látják meg egy madár kecses röptét, nem tudnak rácsodálkozni egy viharban a villám szépségére. Robotként élnek, ezen még ront az is, hogy azt a nyomorult okos telefont nyomkodják, ha csak van egy kis idejük.
Így bizony nem lehet szép emlékeket begyűjteni.
Ha megnézzük, egy idős embernek sokkal nyugodtabb, barátságosabb az arca, és ez nem attól függ, hogy nyugdíjas, vagy sem. -
#114
Vakegérke
félisten
moonlight115
#113
Vakegérke
félisten
válasz
moonlight115
#113
üzenetére
Bár saját írás, időnként elolvasom. Jó újra átélni a történteket, még ha szomorú is a vége.
-
#113
moonlight115
őstag
moonlight115
őstag
Jó volt újra elolvasni!
-
#112
Vakegérke
félisten
Earl_Muttley
#111
Vakegérke
félisten
válasz
Earl_Muttley
#111
üzenetére
Te magad törted fel a sziklát, más nem képes rá. Az én szerepem legfeljebb annyi volt, hogy rámutattam a mikéntre.
Köszönöm, hogy elolvastad.
-
#111
Earl_Muttley
őstag
Earl_Muttley
őstag
Nem is tudom hogy találtam ide. Reflex volt.
Neked nagyon nagy tisztelet! Ismerlek a többi írásod alapján+a privátok is játszanak ilyen téren.
Könnyeim ugyan nem nagyon potyogtak a végén, bár szemem nedves lett-képes voltál arra, amire a sors nem! Feltörtél egy sziklát-ami 1,5 éve még a lelkem volt. Nem sírtam, de felsóhajtottam-nem tudni miért, és könnyebb lett a lelkem egy kicsit!
Engem néztek már csökkent értelműnek-az ok egyszerű volt: Nem szólaltam meg, belülről evett a gond.
Köszönöm az írást!
-
#110
Vakegérke
félisten
moonlight115
#109
Vakegérke
félisten
válasz
moonlight115
#109
üzenetére
Érzelmi világok, ha találkoznak...
Köszönöm, hogy elolvastad.
-
Hunork
veterán
Na, hát...olyan, mintha egy üvegburában lettem volna...mert manapság a szeretet, tisztelet, szenvedély, gondoskodás már csak közhelyek, kimerülnek az anyagi vonzalomban, az alkohol-drog szenvedélyben, és öregjeink otthonba dugdosásával.. a fogyatékosokról meg ne is beszéljünk, nem egyszer harsány röhögés fogadja őket, főleg a fiatalabb korosztály részéről...szépen bemutattad, mi e helyes, mit kéne tenni, és mit tesznek a valóságban...néha úgy érzem, hogy egy speciális Mátrixban élünk...szóval ez is tetszett!
(bár a Mindenhatóról más a véleményünk, egyszer majd megmutatom, miért...bár ebben a tekintetben Vonnegut hívő vagyok, aki közismerten a leghívőbb ateista volt...akárcsak én...)
Gratula!
-
#103
Vakegérke
félisten
geprombolo
#102
Vakegérke
félisten
válasz
geprombolo
#102
üzenetére
Ha meg tudnám keresni, akkor sem tenném.
Már a kirúgásom után sem volt bőr a képemen ahhoz, hogy megtegyem. Mit mondhattam volna egy csöppségnek? Vége az álmaidnak, nincs többé mesebácsi? Jobb, ha törik valami, mintha reped. Egyértelműen kiléptem az életéből, és bizonyára hamar feldolgozta.Ma már nagykorú.
Most mondd, mit mondhatnék neki? Azt, hogy én vagyok az, akire már nem is emlékszik?
Nem megy, nem lehet, nem szabad. Éljen saját világában, nekem már nincs szerepem benne.Bizonyos értelemben én is gyenge elméjű vagyok. Sajnos a memóriám olyan jó, hogy ha behúnyom a szemem, és koncentrálok, érzem a fenekemen anyám kezét, ahogy dedósként karján hordott.
Cikázó gondolataim, emlékeim kismillió arcot, érzést, illatot, egyebet idéznek.
Jó is, meg nem is.Megkeresem, állunk egymással szemben. Nekem harmatos a szemem, ő pedig idegenként taksál.
Nem szabad.
Nem volt szabad akkor sem elvenni az illúziót, amikor utoljára öleltem át.Ha még emlékszik rám egyáltalán, a legszebb "arcom" őrzi. Legyen ez neki kapaszkodó, az én hagyatékom.
-
#102
geprombolo
őstag
geprombolo
őstag
Meg se néztem, hogy mikor írtad a cikket... nem is érdekel... a lényeg az érdekes. Legszívesebben azt írnám, hogy NO COMMENT, de nem bírom ki, mert én is elsírtam magam. Hideg világ. Nem azért, mert tél van, hanem a szívekben dúl az északi szél. Jöhet Karácsony, jöhet bármi, nem adunk és nem fogadunk el szeretetet. Lehetsz bármilyen, ha tudsz és adsz is szeretetet, nem éltél hiába. Keresd meg a kiscsajt, ha meg tudod. Szerintem.
-
ladybug
őstag
-
Játékos
addikt
Mert az ember irigy, ha valakit boldognak lát, mert az ember inkább végignézi más szenvedését, mint hogy segítene. Ej, de szomorú ez.
Jómagam pszichiátrián dolgozom lassan 10 éve. Ha valahova kell empátia, akkor az az én munkahelyem. Néhány napja Lackó barátommal voltam párban, és egy doktornő megjegyezte, hogy mi nem vagyunk jó páros!
Kérdeztem: -miért? Mert jó kedvünk van együtt? A válasz: - igen, azért...
Most erre mit tudsz mondani?
-
Vakegérke
félisten
-
ladybug
őstag
Gyerekek között dolgozom. A gyerekeknek fontos, hogy minden nap kiegyensúlyozott, boldog embert lássanak maguk körül/mellett.
Igyekszem ezt mindig szem előtt tartani, mielőtt átlépem a munkahelyem küszöbét, mert úgy gondolom, hogy ezzel egy kicsit tehetek azért, hogy ők is mosolygós emberkék legyenek.Egyébként pedig nem is esik nehezemre, sőt. Szeretek mosolyogni, szeretek nagyokat kacagni - pedig aztán úgy nyerítek, mint egy paci -, szeretek egy filmen sírni, és anyák napja közeledtével..., szeretem megkönnyezni a gyermekeim verseit, énekeit, kis műveit. Nem szégyellem kimutatni örömömet és bánatomat sem.
Sajnálom, hogy oly' sokan magukba zárják az érzéseiket. Örlődnek a bánatuk miatt, mert csak a négy fal között merik elsírni magukat.
"Sebezhető vagyok, ha sírni látnak."Egy tömegben nevető ember a nagy többségből ellenszenvet vált ki. Kevés az, aki vele nevet.
"Megszólnak, ha hangosan nevetek. Csúnyán néznek rám."Hány ilyet hallok. Szomorúnak tartom ezt. És miért?
Mert az ember irigy, ha valakit boldognak lát, mert az ember inkább végignézi más szenvedését, mint hogy segítene. Ej, de szomorú ez. -
Játékos
addikt
válasz
Vakegérke
#96
üzenetére
Többször írtátok, hogy "nem illik" kimutatni mostanság a pozitív érzelmeket. Nem igazán értek ezzel egyet! Sokkal inkább van az szerintem, hogy nincsenek meg ezek, vagy nincs rájuk idő, illetve energia az emberekben! Mindenki megy, mintha ostorral hajtaná valaki őket, a nap végén meg örül, ha egy kicsit csendben elnyúlhat otthon...
Szeretne ő, csak a rendszer nem engedi.
Béke!Szerk.: Ja, igen. Sok jó ember van, mert a tízezer, vagy százezer nagyon sok, de a hatmilliárdhoz képest nem annyira.
-
Vakegérke
félisten
Sokat akar a szarka...
Nem pejoratív értelemben mondom. Sotak akarsz egyszerre.Szembenézni önmagaddal.
"Még nézek más, mélyebb félelmek után is, gondolom, előbb-utóbb azokat is feloldom."Maradjunk annál, hogy először is azon félelmedet kell legyőznöd, amelyet saját magad generálsz saját magadnak. Önmagadtól félsz. Tényleg olyan félelmetes vagy? Akkor mások miért nem félnek Tőled?
Én sem félek. Vagy kéne? Vinnyogva bújok az ágy alá, mert megszólított a rettenetes Lajti...
Te félelmetes? Ugyan. Inkább egy vergődő gyermek lakozik Benned. Tőle ugyan miért félsz? Netán a felelősség félelmetes, hogy ezt a gyermeket óvni kell? Kire számíthat szegény, ha nem Rád?A többi félelem ráér.
-
Lajti
tag
válasz
Vakegérke
#92
üzenetére
Nem arctalan, hiszen e nevet barátaim, kollégáim (és talán még a neten is) jól ismerik. De nem ez számít, és nem is a nyilvánosság. Az igazi nehézség, hogy magammal nézzek szembe, ez fájdalmas, félelmetes. Mostanában próbálom, meglátjuk hogy megy.
Az én egyik feladatom ez, hogy szembenézzek magammal, a félelmeimmel. Másnak más kereszt jutott, nekem ez. Azt hiszem, most már tudok én is szólni a péknek, a zöldségesnek is, és valószínűleg nem is lenne gond belőle (azaz már nem, vagy csak nagyon kevéssé félnék ettől). Még nézek más, mélyebb félelmek után is, gondolom, előbb-utóbb azokat is feloldom. Féltem tőled, mindenkitől, mindentől. Féltem, mert ha Veled beszélek, akkor magammal is kell, ezért nem válaszoltam. Miért félek? Így alakult, ahogy írtam, mindenkinek más nehéz.
Nem, nem írtál butaságot. Csak szépet, ahogy eddig is.
A hétvégén lesz egy tanfolyam, ami előfutára egy mélyebbnek is, és az utóbbitól sokat remélek. Féltem erre is jelentkezni, így hát megtettem, remélem ez is segít.
Nem tudok most mást írni. Ha úgy alakul, úgyis beszélünk még.
Köszönöm! -
Vakegérke
félisten
Csak tudnám, hogy mi a fájdalmas, félelmetes abban, hogy kényelmes székünkben ülve véleményt nyilvánítunk, vagy mesélünk valamit. Senkivel nem kell szembenézni, arctalanul lehet megnyilvánulni. Arról nem is beszélve, hogy ha nem is tapsolt Neked senki, de nem is szóltak le, avagy meg.
Egy pék, meg egy zöldséges reklamál a fejemben. Néha tényleg nem vagyok normális.
A pék.
No szóval, kedden és pénteken járok a pékhez. Előre megrendelem a kenyérkét, zsömlét. Megkapom, leadom a következő megrendelést, és ez így megy régóta.
Első pár alkalommal rámutattam a kenyérkére, hogy azt kérem. Nem mindegy? Akár mindegy is lehetne, de én azt szeretném. Miért, Önnek nem mindegy?
Már nem kell mutogatnom, olyan kenyérkét tesznek nekem félre, amilyent szeretek.
A zöldséges.
Kérek ebből ennyit, abból annyit. Rakja, méri, én pedig szólok, hogy azt a töppedtet, ütődöttet, szottyadtat nem kérem. Morog kicsit, de kiszedi, ad helyette egészségeset.
Érthető, hogy el akarja adni, amint az is érthető, hogy a pénzemért ehető árut kérek.
Már nem kell szólnom, nem kell a kezét figyelnem."...vártam, hogy hozzászóljon valaki, hogy ne nekem kelljen."
Más nem szólhat helyettünk."Érdekes volt, hogy most először nem éreztem butaságnak/rossznak, amit leírtam..."
Lazul az a bilincs."Aztán mégis köhintettem kettőt. Rájöttem, ez akkor történt amikor arra gondoltam, hogy valamit nagyon el akarok Neked elmondani."
Védekező reflex. Erőt vettél magadon, és oldódott a gátlás.Sok butaságot hordtam össze? Írtam ahogy eszembe jutott.
-
Lajti
tag
válasz
Vakegérke
#88
üzenetére
Eltelt négy hónap. Majdnem minden nap megnéztem a fórumot, vártam, hogy hozzászóljon valaki, hogy ne nekem kelljen. Egyszerűbb volt várni, mint tenni valamit, mert utóbbi fájdalmas és félelmetes. Aztán jött megint valami, ami miatt kénytelen voltam megint szembenézi a félelmeimmel, és így nagy nehezen összeszedtem magam, újból elolvastam a kezdőírást és az összes hozzászólást. Érdekes volt, hogy most először nem éreztem butaságnak/rossznak, amit leírtam (igen, a neten amikor nagyritkán hozzászóltam valamihez, később elolvasva szinte mindig hülyeségnek tűnt, még egy teljesen ártalmatlan mondat is).
Kezdjük talán az egyik legfontosabbal:
A diófa: azért ültette az emberünk mert így adott szeretetet a világnak, másoknak.
A cetli: az az ember valójában az volt, amit leírtak róla. Rosszabbnak ítélte meg saját magát, mint amilyen valójában volt. "Mások, igenis mások látnak minket olyannak, amilyenek vagyunk. Pont." Tehát azt fejezed ki, hogy én nem látom magam szeretetreméltónak, jószívűnek, olyannak, amilyen vagyok. Hát igen. Bár most azt tanulom, hogy ne mások véleményére adjak, illetve féljek tőle, hogy mit mondanak, mégis megint mások azok, akik valójában engem látnak (mert én magamat nem).
Pár napja megbetegedtem, és a torkom is fáj, berekedtem. Köhögtem egy ideig, ma már nem. Aztán mégis köhintettem kettőt. Rájöttem, ez akkor történt amikor arra gondoltam, hogy valamit nagyon el akarok Neked elmondani. Legfőképp Ezen sorok írásakor! És tudod mi a helyzet? Most, hogy leírtam, még mindig fáj a torkom, de valahogy már nem is akaródzik köhögni, jobban vagyok! Sokkal jobban!
A napokban úgy alakult, hogy a véletleneknek (meg hogy meghagytam a lehetőséget nekik) köszönhetően jelentkeztem egy tanfolyásra (bár ettől is féltem), a most következő és azutáni hétvégén lesz. Világmegváltást nem, de azért sokat várok tőle, remélem így lesz. Ha úgy alakul majd elmesélem.
Azt hiszem most így hirtelen nem is akarok mást elmondani.
Várom válaszod, hozzászólásod, akár hónapok múltán is, üdv! -
Vakegérke
félisten
Rendben. De összegezz. Jó lenne, ha azt is leírnád, hogy fejlődtél-e, és miben.
Ami pedig mások fájdalmának átvételét illeti, meglehetősen gyakorlott vagyok benne. Ne sajnálj, zúdítsd csak. Majd szelektálok.Öntsd elénk mindazt, ami a szívedet nyomja. Lásd, senki nem akadt, aki akár csak megmosolyogna az eddigiek miatt. Segítek, ha tudok, és mint láthatod, ezzel nem vagyok egyedül.
-
Lajti
tag
Meg kell tenni azt is, amit nem szeretünk, hogy tovább tudjunk lépni, lásd a fentieket. Egyébiránt viszont egyetértek, és köszönöm hozzászólásod, főleg ezt: "Kiszexuáltan nehéz eljutni arra a pontra, hogy ezt "megtehesd", de onnan visszanézve csak vergődésnek tűnik majd a korábbi élet(ed)." Ez sok erőt adott!
Vakegérke:
Hogyne lett volna értelme a beszélgetésünknek! Ha nem tesszük, csak jóval később értem meg, hogy türelmetlen vagyok! Amit leírok, az érzéseim, ami bennem van. Leírom, hogy kijöjjön, hogy én is megértsem, hogy Te is megértsd. De a fájdalmamat nem hárítom át Rád!
Most pedig megemésztem, amit írtál, s azután jelentkezem... -
Vakegérke
félisten
Idézet a másikból.
"(Nem hiszem el, hogy egy ilyen tehetséges embernek egy gumigyárban kellene dolgoznia! Ez az egész világ igazságtalan úgy ahogy van.)"Egész életemben gürcöltem, hogy felnevelhessem kölkeim, étel legyen az asztalon. Ha könnyű sorsot adott volna az Úr, talán én sem érezném át, hogy mit jelent a barátság, szeretet.
Úgy vélem, hogy érzéseimet nem lennék képes vagyonra cserélni. Aztán a fene se tudja. Én is gyarló emberből vagyok, meg is szédülhetnék a könnyű élet lehetőségétől. Abban a percben meghalna Vakegérke, mert Solymosi József kufár módon eladta a lelkét.Még élek.
-
saja
csendes tag
Köszönöm én is az írásokat. Nagyon tetszenek. Kár, hogy nincs sok olyan ember, mint ti. Ti tényleg EMBEREK vagytok. S nem csak ti, hanem mindaz, aki át tudja érezni azt, amit írtatok, plussz igazán tudja, hogy milyen az igazi barátság, az igazi szeretet, el is fogadja azt. Ha azok, akik mohók, pénzéhesek, hatalomra vágyók, más, szegény (vagy csak alárendelt) személyeken diktatórikusan uralkodók picit is elgondolkoznának azon, hogy mi a helyes, ha belegondolnának más ember életébe (mármint elgondolkoznának, milyen is olyannak lenni, aki alig tud megélni, utcára kerül, munkanélküli lesz, stb.) talán már el lehetne érni valami kis haladást a társadalom javítása érdekében.
De ez puszta elmélkedés. Mindig is lesznek olyanok, akik kihasználják a többi embert, saját, önkényes céljuk érdekében.
Mégegyszer köszönöm ezt a sok írást. Sokat tanultam belőle, már ami a szeretet megismerését illeti. -
Vakegérke
félisten
Ha tudod már, hogy fel kell tépni a sebet, hogy kitisztíthasd a gyógyulás érdekében, az jó jel.
Nem vagyok doki, sem agyturkász, még szanitéc sem. Mondom a magamét, saját tapasztalataim alapján beszélek.
Rendben, beszélgessünk tovább. Javasolnám, hogy olvasd el újra párbeszédünket, és összegezd. Volt értelme? Volt haszna? Ha igen, érdemes folytatni. -
Eastman
addikt
válasz
Vakegérke
#69
üzenetére
...re (#68) Lajti:
"Tedd, amit tudsz, azzal, amid van, ott ahol vagy!" /T.R./
...kiegészíteném azzal, hogy amit nem szeretsz, ne tedd!
Kiszexuáltan nehéz eljutni arra a pontra, hogy ezt "megtehetsd", de onnan visszanézva csak vergődésnek tűnik majd a korábbi élet(ed).
Szép napot Mindenkinek!
-
Lajti
tag
válasz
Vakegérke
#73
üzenetére
Félreértettél! Nem erőszakolod magad rám, nem éreztem egy picit sem ezt. Mindösszesen leírtam az általam ismert igazságot, miszerint félek, fáj... ki akarna magának fájdalmat okozni, feltépni a sebeket? Csak az aki tudja, hogy ezzel lehet csak kitisztítani. Fáj az önmagammal való foglalkozás, de tudom, hogy úgy nem jutok előre, ha nem teszek semmit...
Szóval válaszolj csak
A többit majd később, lehet, hogy csak holnap. -
#79
Speed®
titán
SystemRoot
#78
Speed®
titán
válasz
SystemRoot
#78
üzenetére
Nem kötöttem beléd, csupán jelezni akartam, hogy egy jóízzel fogyasztott ebéd közben rontottál az ebédlőbe azt kiabálva: Dzsézusz, ti mit esztek??
A jószívű meglepődés szókapcsolatot az után, hogy elszálltnak tituláltad a beszélgetést, nem igazán értem. Namost vagy én vagyok nagyon fáradt, vagy te is ;)
-
#77
Speed®
titán
SystemRoot
#76
Speed®
titán
válasz
SystemRoot
#76
üzenetére
Nagy vonalakban átfutottam, de végigolvasni még nem volt érkezésem.
Érted miről beszélgetnek vagy a meg nem értés szülte a véleményt..
Elszállt beszélgetésnek akkor tituláld, ha magad sem sértődnél meg amiatt, ha a belsőbb gondolataidat mással megosztva hasonló megjegyzést kapnál.
Igen, bőre eresztett eszmecsere, de nem "eléggé elszállt" szvsz. -
#75
Speed®
titán
SystemRoot
#74
Speed®
titán
válasz
SystemRoot
#74
üzenetére
Ha nem tudtad lekövetni, akkor miért kéne hozzászólni? Olvasd el az írást és a beszélgetésüket, utána szólj bele ha van mit megosztanod. Egyéb esetekre ott az ONtopik meg az éjszakai műszak ;p
Amúgy mások szeretetének ill. önmagunk elfogadásáról, nagy vonalakban
Az írást elolvastam, az egész eszmecserét idő/alvás hiányában még nem
-
#74
SystemRoot
őstag
SystemRoot
őstag
Jesszus milyen diskurzió folyik itt...
Valaki felvilágosítana hogy miről megy itt a téma, hátha megértem és érdemben hozzá tudok szólni....
-
Vakegérke
félisten
Nincs kedved? Hát ne válaszolj. Azonban nem térhetsz ki azon kérdések elől, amelyeket Te teszel fel saját Magadnak. Provokáltalak? Ha igen, elnézést kérek érte. Mindössze az volt a szándékom, hogy azt a szerencsétlen tükörképedet megszerettessem Veled. Mert bizony szeretetre vágyik. Vagyis ki a fene vágyik szeretetre? Te! És én, és még kismillióan.
Csakhogy én képes vagyok önmagam szeretni, mert ha tőlem nem kap szeretetet az a pofa, amely szembenéz velem a tükörből, akkor végképp elárvul, magányossá válik. És ugyan miért ne szeretném? Hiszen én vagyok ő, és ő én vagyok. Szőröstül-bőröstül, lábszagostól.Értsd meg, nem tagadhatjuk meg önmagunkat. Az a véget jelenti. Fizikailag élhetsz ugyan, de a lelked halottá válik. Tényleg nem érted? Ha az a szerencsétlen, aki a tükörből könyörgőn néz Rád szeretetért rimánkodva, és még Tőled sem várhat részvétet, akkor vége a világnak.
Tényleg félsz? Kérdés mitől. Pici pogány angyalkák rángatnak dróton, miközben égsz a pokol tüzében. Márpedig ezt a tüzet Te gyújtottad. Oltsd el. Az égvilágon senki más nem teheti meg, csak Te.
"Ellenben máshogy türelmetlen voltam, és meg is kaptam érte a magamét..."
Talán goromba voltam? Nem hinném.A diófa példája végtelenül egyszerű, csak túlkomplikálod. Nem nyújtok támpontot. Töprengj csak. Idő van, jópár évtized az életedből. Szándékosan nem mondtam el a teljes igazságot. Önmagadnak kell megtalálnod, mint ahogy arra is önállóan jöttél rá, miszerint mások azt nyújtják Neked, amit kimondatlanul sugározol feléjük.
"A tükör: irigyellek, hogy Neked így sikerült. Nem hiszek benne, hogy ez számomra is így működne, de megpróbálom, tiszta szívből."
Látod, itt a bibi. Nem hiszel benne. "Hit nélkül sem alkotni, sem élni nem lehet." Ha nem hiszel benne, ne csináld. Élj csak bilincseid fogságában, ha ez Neked jó.
Ám ha tiszta szívből megpróbálod, előbb hitet kell szerezned. Hitet önmagadban. Másként nem megy, barátom. Tiszta szívvel, patyolat lélekkel, hittel állj a tükör elé. Légy oly ártatlan, mint születésed óráján, zárj ki minden negatívumot.
Már nem is tudom, mit is mondjak. Nézd azt a szerencsétlent, aki részvétért, szeretetért könyörög. Nem esik meg rajta a szíved? Ha nem, akkor menj a fenébe. Ha igen, akkor szeresd már egy kicsit. Tényleg csak erre vár."Régen választottam egy szép, de gonosz nőt. Jó volt vele és nem volt jó. A testét visszakívánom, mást nem."
Egyszerűsítsünk. Szeretkezni jó volt vele, és ezzel ki is fújt a kapcsolat. Jól érzem?
"A fejemben az van, hogy...félek magamtól. Igen, magamtól is, mint szinte -szinte!- mindentől."
Hohó, itt van ám bilincsed kulcsa!
Hogy is van ez a félelem dolog? Mondd, hátha megtaláljuk a megoldást."Szegény édesapám ítélt mindig, nem pozitív irányban. Nem azért tette, mert rossz ember, hanem mert Ő is küzd önmagával."
Ahamm. Szóval szereted édesapádat, és úgy érzed, hogy ha ő lelki problémákkal küzd, akkor Neked is muszáj. Szép dolog a szülő szeretete, csak értelmetlen átvenni ilyetén küzdelmeiket. Inkább délcegen, széles vigyorral kéne elé állni, hogy lássa, a fia elégedett a sorsával. Nem gondolod?"Nem tudtam, ki vagyok, csak azt, hogy rossz gyerek."
Bekódoltad magadnak. Ha egyszer így rálátsz múltadra, miért nem vagy képes felfogni, hogy épp ennek a kódnak a hatását nyögöd? Ott, és akkor vertél bilincset önmagadra, hacsak nem korábban. Nem lenne ideje ledobni?
"Szükségem volt folytonos megerősítésre, hogy mégsem vagyok az..."
Aztán ki a fene erősítgetett? Volt olyan? És ha volt, hittél neki? És ha hittél, akkor miért vagy ma kishitű?NEM!
Hidd már el, hogy nem az a fontos, amit magunkról gondolunk. Elfuserált vélemény. Ideálisnak szeretnénk tudni önmagunkat, holott utánunk sem virág illatú a WC, nem vagyunk Adoniszok, és nem váltjuk meg a világot.
Mások, igenis mások látnak minket olyannak, amilyenek vagyunk. Pont."Amíg csak rossz érzésünk van, és nem tudjuk mitől, csak megyünk előre vakon (jobb esetben; rosszabban nem megyünk sehová)."
És ugyan mi okozza a rosz érzést? Ha nem követtél el semmi rosszat, akkor nem marad más, mint a tévhit."Idővel, ha megadom..." mert ebből a szempontból már ismerem önmagam, és tudom, hogy nem feltétlenül adom meg az időt."
Nos igen. Ám ne add meg, és küszködj továbbra is, mert úgy szeretnéd."Majd akkor szeretem magam, ha nem vagyok "rossz gyerek". De mindig az vagyok. Az vagyok? Miért? Mi rosszat teszek? Nem felelek meg mások, apám, önmagam elvárásainak? Feltételeket szabok. Feltétel nélküli, vagyis inkább elvárás nélküli szeretet, önmagamnak.
Túl sok kitételt szabsz. Már csak arra lennék kíváncsi, hogy miért szabják meg sorsodat édesapád és mások elvárásai."Feltétel nélküli, vagyis inkább elvárás nélküli szeretet, önmagamnak."
Ámen!Nézd, ha nem volt kedved előző bejegyzésemre válaszolni, meg az azt megelőzőre sem, ám tekintsük úgy, hogy paroláztunk, aztán mentünk dolgunkra. Nem erőszakolom Rád magam. Ha nincs kedved kommunikálni, akkor itt be is fejeztük.
Élj boldogan. -
Lajti
tag
válasz
Vakegérke
#71
üzenetére
Nem volt kedvem erre a bejegyzésre válaszolni, ahogy az előzőre sem. Ha megteszem, szembe kell néznem azzal, amit eddig nem tettem meg, ami fáj, amitől félek.
Négy és fél nap. Minden nap néztem a fórumot, volt, hogy egy nap többször is. De nem éreztem türelmetlenséget, egyszerűen csak vártam. Ellenben máshogy türelmetlen voltam, és meg is kaptam érte a magamét...
A diófa: bevallom, nem értem. Értem, hogy nem lehet, csak türelmesen bánni vele, megadni unokáinknak a lehetőséget, hogy élvezzék gyümölcsét. Csak úgy érzem, ez nem a teljes igazság, amit mondani kívántál.
A tükör: irigyellek, hogy Neked így sikerült. Nem hiszek benne, hogy ez számomra is így működne, de megpróbálom, tiszta szívből.
Régen választottam egy szép, de gonosz nőt. Jó volt vele és nem volt jó. A testét visszakívánom, mást nem. A fejemben az van, hogy...félek magamtól. Igen, magamtól is, mint szinte -szinte!- mindentől.
Igen, értem. Elfogadni? Még, nem megy.
Ne akarjam önmagam megítélni? Egész életemben ezt tettem. Szegény édesapám ítélt mindig, nem pozitív irányban. Nem azért tette, mert rossz ember, hanem mert Ő is küzd önmagával. Viszont ezt megkaptam én is. Középiskolában egyfolytában teszteket bújtam és mindenkivel ki akartam töltetni azokat. Nem tudtam, ki vagyok, csak azt, hogy rossz gyerek. Szükségem volt folytonos megerősítésre, hogy mégsem vagyok az (ez kicsit még mindig így van, bár némiképp átalakult). "NEM"! De. Szerintem mindkettőnknek igaza van. Amíg nem tudjuk, mit gondolunk magunkról, mit érzünk magunk iránt, tenni sem tudunk érte. Amíg csak rossz érzésünk van, és nem tudjuk mitől, csak megyünk előre vakon (jobb esetben; rosszabban nem megyünk sehová). Ugyanakkor, ha ezt már tudjuk, megtehetjük, hogy megkérdezünk mást, ő is így lát-e minket, és jó esetben ezt még talán el is tudjuk fogadni. Azt hiszem, Nekem még több ilyen fogam van. "Idővel, ha megadom..." mert ebből a szempontból már ismerem önmagam, és tudom, hogy nem feltétlenül adom meg az időt.
...
Ki a fene szeresse, ha nem én... néztem magam a tükörben, nem vagyok arányos testalkatú, izmos, csak magas és vékony. Az ajkam teltnek érzem, de ha nem figyelek a részletekre, akár még egy jóképű fiatalembernek is mondhatnám magam. Ebbe a testbe vagyok zárva, ebben kell élnem, ha tetszik ha nem. Majd akkor szeretem magam, ha nem vagyok "rossz gyerek". De mindig az vagyok. Az vagyok? Miért? Mi rosszat teszek? Nem felelek meg mások, apám, önmagam elvárásainak? Feltételeket szabok. Feltétel nélküli, vagyis inkább elvárás nélküli szeretet, önmagamnak.
...
Megkaptam a magamét. Mindenáron beszélni akartam a lakótársammal, úgy éreztem, mindenképp el kell neki mondanom valamit, kértem, adjon rá időt. Visszaírt, ne legyek erőszakos. Nem hagytam időt, nem voltam türelmes, valószínűleg csak a saját dolgomat akartam ráerőszakolni, pedig nem is kérte. Ez van; egy lecke, amiből... szeretnék tanulni. -
Vakegérke
félisten
Négy és fél nap. Hosszú idő? Négy és fél nap után válaszolok. Talán duzzogtál már, de tehettél valamit, hogy sürgess? Az égvilágon semmit.
Az idő nagyon relatív. Stopperrel mérhető valós érték.
Bennünk hogy ketyeg az óra? Jó, vegyünk kereken egy órát.
Gyakorlatilag mennyinek érzi ezt az időegységet a szerelmes, aki imádata tárgyát csak egy óra múlva láthatja?
Mennyinek érzi ezt az egy órát a halálra ítélt, mikor csak ennyi maradt az életéből?Nagyot legyint Pató Pál úr...
A diófa nagyon lassan nő. Van egy mondás. Nagyapám ültette, árnyékát nem élvezte, termését nem ette. Talán buta volt a nagyfater? Mi a fenének ültetett diófát, hiszen semmi haszna nem volt belőle. Ápolta, gondozta, méghozzá sok évtizedes türelemmel.
Türelmetlen vagy? Parancsolj rá a diófára, hogy márpedig holnapra termő legyen.Törd szét azt a bilincset. Lassíts. Ezt szó szerint értem. Lassan kortyold a kávédat, élvezd az ízét, illatát. Hajolj le egy virághoz, és nézd meg alaposan. Meg fogsz lepődni, hogy milyen tökéletesek a szirmai, és még egy fehér virág is mennyi színárnyalattal rendelkezik.
Adj magadnak időt.Kamasz koromban útáltam magam. Arcom pattanásos volt, ráadásul 168 centim sem növelte önbizalmam. Mindez társaságban nem számított, én is kaptam puszit a lányoktól, pacsiztam a srácokkal. Jé, hát nem undorodnak tőlem?
Otthon tükör elé álltam, mustrálgattam magam. Izmos vagyok, ez jó. Arányos testalkatú, ez is jó. Tekintetemben értelem, egyre jobb. Szemem színe káprázatos: sötétbarna, a szélén pedig érdekes módon valami érdekesen sötétzöld. Arcformám szabályos, hajam dúsan omlik a vállamra. Mi a fene bajom van önmagammal?
Érdekes módon életem minden szakaszában akadt idős mentorom. Ekkor is volt, vele osztottam meg titkaim. Elmondtam neki a fentieket. Szívott egy nagyot a cigijéből, a füstöt az ég felé fújta, aztán érdekes dolgokat mondott.
Látod, öcsikém, ahogy a füst szétoszlik, úgy oszlanak el a problémáid is, viszont kapsz helyettük újakat. A pattanásaid idővel elmúlnak. Tudsz változtatni a magasságodon? Nem. Pici vagy? Igen. Viszont ne feledd, a jóból keveset adnak...
Az este megint a tükör előtt talált. Figyelj, te balek, ilyen vagy, és kész. Ha más nem is szeret, megígérem Neked, hogy többé nem kritizálom a pofád. Szeretlek.
Kibékültem önmagammal, ezzel az életem is megváltozott. Nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lettem.
Sokat dumcsiztam még öreg mentorommal, aki csak mosolyogva bólintott, amikor elmeséltem neki a tükrös jelenetet. Aztán mondott még valamit.
Öcsikém, a külső sokadlagos szempont. Ha választhatsz egy szép, de gonosz, és egy csúnya, de kedves lány között, melyikre mutatsz? Hát akkor? Az a fontos, hogy mi van a fejedben, és a szíved legyen tiszta. Érted?
Értettem.
Te is érted?"Mások úgy emlékeznek rá, hogy annyi jót tett olyan volt, amit leírtak a papírra, még ha ő másnak is gondolta magát. Egy dolog pluszban: szerintem nem ez a fontos, hanem az, hogy magunkról mit gondolunk, és még fontosabb, hogy rájöjjünk, miért."
NEM!
Érdekes, hogy másokról egész tisztán tudunk véleményt alkotni. Önmagunkról viszont nem. Mások szeme a legjobb tükör. Ha pedig valamiben bizonytalan vagyok, nem átallom megkérdezni akár az ellenségemet sem, hogy bizonyos dologban mi a véleménye rólam. Megmondja, és örül hogy megmondhatja, valamint annak is, hogy pont őt kérdeztem meg.
Ne akard önmagad megítélni. Ez is egy fog a bilincs racsniján. Akadálya annak, hogy feltétlenül szeresd önmagad.
"Ha már tudjuk a valódi okot, akkor már el tudunk kezdeni tenni valamit, így juthatunk el oda, hogy szeressük önmagunk. Én idáig jutottam eddig el, tudom már miért nem szeretem magam, egyelőre csak a további tennivalókat nem látom, csak vakon haladok/próbálok haladni a végcél felé. Idővel, ha megadom..."
Feltételeket szabsz? Majd akkor szeretlek, ha... Hogy bízhat Benned a tükörképed? Saját Magad "közé állsz". Ott van előtted, kiszolgáltatott, és csak egy cseppnyi szeretetre vágyik. Megtagadod tőle? Ki a fene szeresse, ha nem Te?"Én türelmetlen vagyok, nem hagyok magamnak elég időt, ahogy mondtad, így úgy látom, ezt mondják nekem, ezt teszik velem mások, nem hagynak időt!"
Na végre. Rájöttél, pedig ezt így ki sem mondtam. Belőled indul az impulzus, mások csak úgy reagálnak, ahogy Te "szeretnéd". -
Lajti
tag
válasz
Vakegérke
#69
üzenetére
Hű... hát... most én fogytam ki a mondanivalóból. No meg sok olyasmit is írtál, amivel egyszerűen kényelmesebb nem foglalkozni. Azért végül csak összeszedtem magam. Kezdem a könnyebbel: Nagyon érdekes a kis értekezés a buddhizmusról, különösen a kő sorsa! Megpróbálom megjegyezni, bár tudom, nem lesz könnyű.
A többi...:
Igen azt hiszem bilincsben vagyok, méghozzá olyanban, amit én raktam magamra.
Nem, nem vagyok türelmes másokkal sem, sajnos a türelmetlenség alaptermészetem.
"Fogadd el Önmagad feltételek nélkül." Azért ugye te is tudod, ez nem ilyen egyszerű és ennyitől nem megy? Persze, ez a végcél, csak épp azt nem mondta el senki, ezt hogyan kell!
Egy kedves ismerősöm mutat még sokszor utat, mond olyan dolgokat, amiket megtéve jobbá válhat az életem. Sok olyasmit mond, ami nem tetszik, amivel úgy érzem, nem akarok foglalkozni, mert félek tőle, mert fáj. Eddig -ilyen téren- mindig igaza volt, bár ez néha csak évek múlva derült ki. Nagyjából neki sikerült a fenti kérdésre választ adni, utat mutatni. (Hmm, most így visszaolvasva a fogalmazásom esetlegesen félreérthető (a felkiáltójeles mondat), nem áll szándékomban támadni, csak azok a fránya nyelvtani szabályok...)Szigorúan tényszerűen:
most már versenyszférában dolgozom, itt nincs idő rendesen megcsinálni semmit (azért igyekszem itt-ott egy kis időt lopni), viszont megfizetnek. Scotty árulta el egyszer a titkát az egyik Star Trek filmben, mindig kétszer annyi időt mondott az elkészülésre, amennyi szükséges volt, így mindig ő volt a csoda; lényegében Te is ezt fogalmaztad meg, és ez alapjában jól is működik, kivéve akkor, amikor kétnaponta járnak az ember nyakára, hogy mikor lesz kész...Visszatérve a -számomra- legnehezebb részre: türelmetlen vagyok, tartok tőle, hogy az is maradok, esetlegesen csak jobban el tudom ezt fogadni és kezelni. Magamnak meg akár adok időt, akár nem, úgyse kapom meg előbb, amire annyira vágyom.
A történet: talán most először fordult elő velem, hogy először nem az értelmemmel értettem meg valamit, hanem csak éreztem, mit jelent. Most, így pár nap elteltével tudatosult a lényeg, most tudom azt mondani, hogy "értem már". Mások úgy emlékeznek rá, hogy annyi jót tett olyan volt, amit leírtak a papírra, még ha ő másnak is gondolta magát. Egy dolog pluszban: szerintem nem ez a fontos, hanem az, hogy magunkról mit gondolunk, és még fontosabb, hogy rájöjjünk, miért. Ha már tudjuk a valódi okot, akkor már el tudunk kezdeni tenni valamit, így juthatunk el oda, hogy szeressük önmagunk. Én idáig jutottam eddig el, tudom már miért nem szeretem magam, egyelőre csak a további tennivalókat nem látom, csak vakon haladok/próbálok haladni a végcél felé. Idővel, ha megadom...
ui.:
Hohó!
Azt hiszem egy nagyon fontos dologra jöttem rá ebben a pillanatban, Neked köszönhetően! Az ember mindig olyan helyzetekbe kerül, amiből tanulhat (ezek azok a helyzetek, amiben rossz érzésünk van, amikor azt hisszük ellenünk vannak az emberek, lásd a példámat), ez is az! Eddig erre csak következtettem az életemben történtekkel, de most látom a konkrét helyzetben: sokszor érzem azt, hogy nincs elég idő, a volt főnököm is mondta, hogy lassú vagyok, miközben a kollégáim egy másik problémán még több ideig rágódtak. Az ember mindig azt hozza ki másokból és azt veszi észre mások mondandójában, amit önmagában elítél, vagy valami miatt fontosnak tart. Én türelmetlen vagyok, nem hagyok magamnak elég időt, ahogy mondtad, így úgy látom, ezt mondják nekem, ezt teszik velem mások, nem hagynak időt!
Hmmm... most arra kell rájönnöm, ezt hogyan oldhatom fel, s erre lehetőleg adjak időt, igaz?
...
A fentebb említett ismerősöm szerint nem ismerem a korlátaimat, s tudom, ez nagy hiba. Azt hiszem, ez egy korlát. Jól gondolom? -
Vakegérke
félisten
Sarva mangalam asti. Szanszkrit mantra.
Angol fordításban: Happiness To Everyone. Pontatlan, ugyanis boldogságról beszél.Jobban hiszek egy már elhúnyt idős barátomnak, aki több buddhista könyvet is olvashatóvá, érthetővé tett számunkra. Rupert Ferencről van szó, aki hitelesen ültetett át magyar nyelvre akár szanszkrit nyelven íródott szakirodalmat is.
Csigázom a kíváncsiságod, igaz? Picinyke gonoszság ez részemről, vagy talán túl sokat akarok mondani. Íme az (számomra) egyetlen hiteles fordítás:
Békesség minden lénynek.Kis magyarázat is szükségeltetik.
A lény fogalmába még a kő is belefér a buddhizmusban. Vétkezik, aki öl, rombol. Ha a kőnek az a sorsa, hogy beépítsék egy házba, vagy kerítésbe, akkor beteljesíti elrendeltetett feladatát. Ám ha csak úgy brahiból szétveri valaki, a tettes megsérti a Nem Ártás Törvényét. Márpedig ez a legfontosabb törvény.-----------------------------------------------------------------------------
Nem vagyok próféta, csak egy gyári melós. Remélhetőleg megbocsájtod, ha nagyon mellé nyúlnék Veled kapcsolatos véleményemmel.
Szerintem bilincsben vergődik a lelked. Jobbá akarod tenni, de ezt görcsös akarattal teszed. Meg akar felelni elvárásaidnak, de nem adsz neki időt.
Olyan dolog ez, mint a főnököd elvárása a kütyü iránt. Csináld már, használni akarom, gyönyörködni akarok benne.Van egy kijelölt utad, van egy elvárásod Magaddal szemben. Célod nemes, csak éppen add uram Isten, de minél hamarabb.
Türelmes vagy másokkal? Ha nem, akkor érthető kapkodásod. Ám ha igen, akkor adódik a kérdés, hogy Önmagadnak miért nem adsz időt.Hogy te mit gondolsz Magadról, az egy dolog. Csakhogy értékeidet nem Te határozod meg, hanem mindazok, akik kapcsolatba kerülnek Veled. Mi a fenének töprengsz azon, hogy szerethető vagy-e? Hagyd meg a döntés jogát azoknak, akikkel találkozol.
Fogadd el Önmagad feltételek nélkül. Nincs mérleg.Talán ismered a történetet, elmesélek valamit.
Valahol a világon egy suliban azt találta ki egy (szerintem nagyon okos) tanár, hogy minden diák írjon pár jellemző sort minden osztálytársáról. Begyüjtötte a cetliket, névre szólóan összegezte. Mikor kész volt, minden diák megkapta azt a papírt, amely a róla szóló véleményeket tartalmazta.
Az eredmény megdöbbentő volt.
Mindenki sokkal, de sokkal jobb jellemzést kapott önmagáról, mint amire számít(hat)ott.
Teltek múltak az évek, őszültek a halántékok. Már rég elfelejtették egymást az osztálytársak. Élték életüket, unokákat ölelgettek.
Egyikük váratlanul meghalt. A brifkójában pedig volt egy megsárgult papír, amely érdemeit sorolgatta...
Érted már?"Azt hiszem, nincs jobb irány annál ... jóban legyünk önmagunkkal..."
Erről volna szó. Tovább megyek. Szeresd Önmagad, hiszen hogy tudhatnál szeretni mást, ha még saját Magadat sem vagy képes? El tudod fogadni azt az embert, aki a tükörből Rád néz? Tudod szeretni? Szeresd, ha tudod, hiszen ő az a védtelen lélek, aki Tőled függ. Ha képes vagy rá, hangosan is mondd neki, hogy szereted.Szigorúan tényszerűen.
A főnökeid nem tudják megcsinálni azt a kis kütyüt. Képes vagy rá? Igen. Csak Te vagy rá képes? Igen. Van sarkad? Állj rá.
Mondj másfélszeres időt az elkészülésre, és boldogok lesznek, ha kicsit hamarabb kész lesz. Úgysincs más, aki megcsinálja, tehát Tőled függ minden. Ezt pedig minden normális ember beláthatja.
Ha viszont nem normálisak a górék, akkor passz. -
Lajti
tag
válasz
Vakegérke
#66
üzenetére
Félelem.
Ez sokunkban megvan, bennem is. Én szinte mindentől féltem, és még most is sok mindentől félek. Mások is félnek, legtöbbször saját maguktól. Erre csak egy gyógyír van, bele kell menni a félelembe. Én a legtöbbször amikor odaértem, nem értettem, mitől is félek.
Nem gondolom magam kellően szerethetőnek, ezért aztán félek én is a szeretettől, annak elfogadásától, nem érzem/nem éreztem úgy, hogy megérdemlem. Lenne rá okod, hogy ne szeress, de arra is, hogy igen. Ha egy magasabb nézőpontból nézed tetteimet, akkor azt hiszem, nem nagyon lenne okod a nem szeretésre (bár ekkor már másokat is máshogy ítél meg az ember).
"Bizonyára akad újabb eset, amelynek kapcsán kiírhatom magamból érzelmeimet."
Nekem sikerült, hiszen pont most teszem, hála Neked! Ezek szerint, ennek alapján előbb-utóbb Neked is menni fog, és jó esetben észre sem veszed majd
Nem tudjuk a jövőt, nem tudjuk, kik vagyunk és hová megyünk, ezért aztán szükségünk van egy fogódzóra, egy célra, ami utat mutat. Sokan abban látják a megoldást, hogy hisznek olyasmiben, amit látnak, nem hallanak csak a gondolataikban létezik, mert így azt nem tudják elvenni tőlük, ráadásul sokkal kényelmesebb másra hárítani, hogy "elvetted a fiamat", "rossz vagy, fiam", mint elgondolkodni, hogy tulajdonképpen én mit is csinálok a létben, hogy a gyerek rólam veszi a példát, mert látja azt, amit olyannyira palástolni igyekszem, eltanulja a szerepjátszást. Azt hiszem, nincs jobb irány annál (ha úgy tetszik, inkább ebben higgyünk), mint hogy megismerjük és jóban legyünk önmagunkkal, hogy ne legyen szükségünk a színészkedésre.
Bár relatíve sokat beszéltem a buddhizmusról, mégsem tudom, mit jelent a zárómondatod, megköszönném, ha leírnád magyarul is
Más: ha már olyannyira azt mondogatom, hogy tanuljunk a minket ért helyzetekből, akkor most megpróbálok a saját jótanácsom szerint eljárni, de nem egyedül, hanem Tőled, mindenkitől segítséget kérve. A munkahelyemen egy olyan feladatot kaptam, ami nagyon érdekes számomra, a munkaadó számára és a többiek számára is, nevezetesen egy kis, pda kinézetű kütyüt kell előállítanom érintőképernyővel. Persze mindenki arra van ráizgulva, hogy mikor ír már ki valamit, mikor lehet már nyomkodni. Gőzük sincs arról, mekkora feladat is ez. Istenigazából nem is kell, hogy tudják, ők felhasználók, akik használni szeretnék az adott eszközt. Gyakorlatilag egyedül én tudom, mit is csinálok és az mennyi idő. Így persze egyfolytában mindenki azt kérdezgeti, mikor lesz már kész, én meg nem tudok lassan mit mondani, mert tudom, hogy még sok hónap, mire kész lesz. Ők meg nem értik, mit kell ennyit foglalkozni ezzel. Mondjam el nekik? Nem érdekli őket, csak az, hogy nyomkodni lehessen. Én meg stresszelem magam, bár igazándiból csak a főnököm érdeklődése zavar (hozzátenném, hogy nem rosszindulatú az érdeklődése, csak gondolom, ő is izgul), például azért, mert attól félek, hosszútávon ez az állásomba kerülhet, vagy mert passz... Mindegy, ez a félelem mennyire nyugszik valós alapokon, az a fontos, hogy ez bennem van, hogy ezt érzem. Amúgy is jellemző rám a szélsőség, sajnos sokszor a legrosszabbra gondolok rögtön. Mindenesetre megköszönöm, ha valaki (elsősorban Te, Vakegérke) tud valami okosat mondani, mit is kéne tanulnom az adott szituációból (nem kell azonnal válaszolni, egy darabig még úgyis aktuális lesz a téma). -
Vakegérke
félisten
Csak most szúrom ki hozzászólásod, bocs!
Ne aggódj, ezekben a társadalom által kirekesztett, megvetett emberkékben működik egy receptor, amely (sok) normálisban nem. Megérzik a személyes kisugárzást. Palástolhatod érzéseid szigorú tekintettel, előttük nem titok, hogy a szíved tiszta.
Két pillanat alatt túl lennétek az ijedezésen, aztán szereznél a kis lököttnek pár perc boldogságot. -
Vakegérke
félisten
Hogy konkrét adattal szolgáljak, jelen pillanatban 799 olvasóm van. Jó ebben én is benne vagyok, talán mások is voltak, akik többször is elolvasták. Szép szám. Úgy gondolhatnánk, hogy ehhez képest a 65 hozzászólás smafu. Annál is inkább, mert elég sürün válaszolgattam, gyakorlatilag talán pár tízre tehető a hozzászólók száma.
Általában így van. Sokan nem szólnak semmit. Aki viszont igen, az hozzátesz a kollektív érzéshez. Lásd, milyen jól elbeszélgetünk.Sajnos sokan nem tudnak szeretni. Vagy nem tanulták meg, vagy kiölték belőlük.
Olyan is akad, aki tudna, csak szégyenli kimutatni érzéseit. Fél, hogy pőrére vetkőztetett lelke nevetségessé válik.Talán érdekes lesz, amit most mondok.
Régebben, ha úgy adta a helyzet, akkor elmondtam a beszélgető partnernek, hogy én mindenkit szeretek. Engem is? Van rá okom, hogy ne szeresselek?
Püff, padlón volt, zavarba jött, aztán valami indokot felhozva magamra hagyott.
Hamar rájöttem, hogy ennyire nyíltan nem szabad kitárulkozni. Egyszerűen nem tudnak mit kezdeni egy pofonegyszerű ténnyel. Leszoktam róla.
Barátságos hozzáállás maradt, őszinte mosoly rendben, nyitottság szintén. Aki közeledni akar, megteheti, aki pedig hagyja, ahhoz közeledem.Sajnos a tragédia rányomta bélyegét "alkotói" kedvemre, képességemre. Jópár írásba belekezdtem, félkész állapotban várják sorsukat. A hangulat, kedv az, ami hiányzik. Lelketlenül nem szabad semmit sem csinálni. Pedig szívesen kiadnék magamból mindent, és boldogan nyugtáznám, ha tetszik az olvasóknak. Erőlködni nem fogok, hiteltelenné válnék.
Bizonyára akad újabb eset, amelynek kapcsán kiírhatom magamból érzelmeimet.Hitre szükség van. Csak éppen nem olyan áron, hogy azt rám erőszakolják.
Ha nem imádod a Te uradat, akkor hú, meg jajaj.
Könyörgöm, egy birkapásztor, aki a legelőn született, tud vagy kétszáz szót, Istenről nem hallott, mégis szentéletű, be nem jut a mennyeknek országába. Aztán ugyan miért nem?Hiszek a magam módján. Hiszem, hogy van egy Mindenható, nevezzük akár Istennek, Devlának, Yehovának, vagy akár Allahnak. Számomra egyszerűen csak Úr.
Hiszek a sorsunk elrendeltetésében is.
Hiszek abban is, hogy tetteink karmacsírát eredményeznek.
Lám, újra a buddhizmusnál vagyunk. Van egy alapmondat, ezzel fejezném be ezt a nem túl rövid szöveget.Sarva mangalam asti.
-
Lajti
tag
válasz
Vakegérke
#61
üzenetére
"Nem tudom, hogy ez-e a szándékom."
Nem kell tudnod, és szerintem nem is kell tudatosan ebbe az irányba menned. Úgy teszed jól, ahogy most is: a szíved visz.
"Verbálisan is megteszem, de két-három mondat után egész másról beszél a partner."
Nanáhogy! Senki nem szeret olyasmivel foglalkozni, ami fáj neki. Ahogy pedig azt már kitárgyaltuk, sokan nem tudnak szeretni, és sokan nem tudják elfogadni a szeretetet. A változtatáshoz pedig a másik félben kell jönnie egy belső késztetésnek, a térítés nem megy, a saját akaratod nem erőszakolhatod rá a másikra, annak sosincs eredménye (igen, Te nem teszed!), többek közt ezért nem tetszettek soha az egyházak, és ezért is tetszik pl. a buddhizmus.
Nem hinném, hogy egy írástól jobb ember lesz valaki, de hiszem, hogy ha megvan benne a szeretet adása és elfogadása iránti vágy, akkor ettől elindulhat az úton. Nekem pedig úgy tűnik, vagyunk páran, akik így vannak vele (nézd csak meg a kommentek számát, és még többen vannak, akik olvasták, csak nem tudtak mit írni).
Így várjuk még a -nem "lökött", hanem "az érezni tudó" embertől, Tőled- további szeretetteli írásaid, akkor, amikor a szíved diktálja. -
-
ladybug
őstag
válasz
Vakegérke
#61
üzenetére
Meg kéne maradni mindenre rácsodálkozó őszinte gyereknek.
Ez nagyon igaz, és azt hiszem, hogy bennem még megvan. Ezt köszönhetem a munkámnak is, de a családom, a gyerekeim is megtartották ezt a kincset nekem.
Egyébként valóban régóta olvasgatlak, nem számít, mióta. Az emberi érzések tiszta, őszinte leírása, nem mindenkinek megy. Te pedig - szerencsénkre - nagyon jól értesz hozzá.
-
Vakegérke
félisten
Orsyka: Hidd el, sokan vagyunk ilyenek. Csak ugye valahogy blamázs kimutatni az érzelmeket. Ott a hiba, hogy lélekben is felnövünk. Meg kéne maradni mindenre rácsodálkozó őszinte gyereknek.
Megsimít egy lökött? Elég számára egy mosoly, vagy ha nem undorodsz, megsimítod az arcát, vagy a fejét. Megvan a veszélye annak, hogy ragadni kezd, és ölelget. Ha ilyenkor azt mondod, hogy szeretlek kiskomám, de elég, dolgom van, szia.
Részemről szántam a kollégát.
Köszönöm.ladybug: Nem most kezdted olvasgatni írásaimat. Hogy tetszenek, számomra örömet nyújt.
Sajnos olyan idők járnak, amikor már az sem ritka, hogy akár leszakadt végtagokat, vérző embereket mutat a média. Embertelenedünk, unottan keresünk más néznivalót. Kérgesedik a lelkünk, egyre inkább értéktelenné válnak az emberi érzések.
Mi lehet jobb érzés a szeretetnél? Semmi.
Lásd, egyetlen lökött kiccsákó képes megszépíteni a napodat.
Köszönöm.Lajti: Két nap alatt többször elolvastam hozzászólásod. Van egy mondatod, amely egyre inkább fontossá válik számomra. Talán ahhoz kellett idő, hogy ez világossá váljon bennem.
"Amit most teszel, az, hogy elmondod másoknak élményeidet, tapasztalatodat, felébreszti az emberekben a szeretetet, és nem feledteti, kik is ők."
Hümm... Nem tudom, hogy ez-e a szándékom. Tény, hogy jópár írásom olvasható, köztük nem is egy mély emberi érzelmeket, szeretetet tartalmaz.
Képtelen vagyok lángbetűkkel az égre írni, hogy elég a butaságból, erőszakból, inkább szeressük egymást. Nem marad más eszközöm, mint saját kis blogom rejtekén próbálok az emberek lelkére hatni. Verbálisan is megteszem, de két-három mondat után egész másról beszél a partner. Elfogadom a kényszerű kanyart, nem térítek.
Egyébként pont a buddhizmus az, amely nem tartja magát egyedül üdvözítőnek. Önkéntes élet-, és létforma. Hogy ez miként jön ide? Egy buddhista nem mondja azt, hogy eltévelyedtél, hitetlen vagy, lelked a pokolban fog égni, ha nem hallgatsz rám. Buta vagy, de ne félj, majd én megmutatom Neked az egyetlen igaz utat. Magyarán nem térít.
Én sem. Írok, írkálok, és csak remélem, hogy szerzeményeim megmozgatnak valamit az olvasókban. Pár perc csodát tehet, ha olvasás közben kicsit, csak egy picit jobbá válik valaki, és talán nem szégyenli azt mondani másoknak, hogy: kedvellek. Szándékosan nem a szeretlek szót használtam. Nehéz kimondani, az előzőt könnyebb.
Ha csak egyetlen ember csak egy kicsit jobbá vált valamely írásom hatására, életem legnagyobb sikerének tudom be.
Én is "lökött" vagyok gyermeki lélekkel. -
ladybug
őstag
Fantasztikus történet, szeretem, ahogy a szeretetről, az emberi érzésekről írsz. És tudom, mit érzel.
Egy Down szindrómás kisfiú jár a csoportomba. Az önzetlen szeretet nála mindennél előbbi. Minden reggel boldogan, nevetve rohan felém kitárt karokkal, és elönt a szeretetével. Én pedig élvezem, mert van úgy, hogy ő az egyetlen mosolygó gyerek a csoportban.
-
Orsyka
tag
Hát a reggeli elérzékenyülés és könnytörölgetés megvolt. Ha csak pár ember még ilyen lenne, mint Te, máris szebb és jobb lenne a világ.
Ha hozzám odajött volna egy ilyen kisember, nem tudom hogy reagálnám le, de biztos nem úgy, mint az a nő, elutasítással.
Az, hogy az a söfőr lehülyézett, csak azt mutatja, milyen egy sivár lelkű szánalmas alak. Az ilyennek X%-a, ha van is családja, nem szereti senki és ez miatt Ő se szeret már senkit. Fájdalmát meg így tölti le, másokon. -
Vakegérke
félisten
Lajti: Szándékosan nem válaszoltam 10-én. Mondom majd holnap, hiszen annyi mindent lehet hozzászólásodhoz fűzni. Tegnapra elfogytak a szépen megfogalmazott mondatok. Rájöttem, hogy nincs mit mondanom. Úgy kerek az egész, ahogy leírtad.
yash: Mihez szurkoljunk? Bemész, aláírod, és kész. Na jó, a kedvedért drukk indul...
rarri: Én köszönöm.
-
rarri
senior tag
Köszönöm hogy leírtad ezt nekünk, nagyon jó érzés olvasni, hogy vannak ilyen mélyen érző és ennyi szeretetet adni tudó és akaró emberek.
Én is átéltem már ugyanezt amit te, csak én egészséges gyerekekkel. Csodálatos érzés, ahogy a tiszta szeretet megnyilvánul a legvadabb gyereknél is, amikor őszintén meghallgatják őt, foglalkoznak vele. -
Lajti
tag
válasz
Vakegérke
#51
üzenetére
Hittől függően, Isten választott nekem családot, vagy pl. én választottam magamnak. Bizonyos értelemben szerencsésen, bizonyosban nem. Történt sok, nagyon sok jó gyerekkoromban és nagyon sok rossz. Szerencsére szüleim mindketten nagyon szeretnek, de ezt sajnos csak édesanyám tudta kimutatni, én meg mint írtam, meglehetősen érzékeny vagyok. Innentől kezdve lehet sejteni a történetet... Sok év telt el, mire rájöttem, szegény apukám mennyi rosszat adott, és megintcsak sok, mire rájöttem, mégis minden tőle telhetőt megtett.
30 vagyok. Hogy ez fiatalnak számít-e vagy idősnek, azt hiszem felfogás kérdése. Én úgy gondolom, előbb is rájöhettem volna sokmindenre: Sok éven keresztül (a huszas éveimben) szerintem csak úgy léteztem a vakvilágba. A sors iróniája, hogy akkor kezdtem el élni, amikor úgy éreztem, mindent elvesztettem ami fontos volt számomra (ahogy elnézem, ez a legtöbb esetben így van, és nem csak velem, hanem egyszerűen így működik a világ). Jó lett volna/lenne együtt lenni a leányzóval (aki immáron nem leány), de tudom, nem tudnám -most még- megadni neki, amire vágyik. Az Ő számára egy baba volt a legfontosabb (bár tudom, nagyon szeretett/szeret), és most talán egy nyugodt családi élet.
Számomra egy dolog volt mindig is igazán fontos, akár tudtam róla, akár nem: megtalálni önmagam. Nekem sosem volt elég, ha láttam egy filmet, ami jó érzéssel töltött el vagy lenyűgözött, ha nem értettem a tudatommal/eszemmel, mi is történt. Ha nem tudtam, nem éltem át, akkor csak volt egy jó élményem, ami elszállt és ennyi. A barátaimnak ez megfelelt, sosem értettem, miért, és ők sosem értették nekem miért nem.
Kamaszkorom, vagy még régebb óta majd' minden éjszaka rémálmaim vannak. Ezeket ne úgy képzeld el, mint a klasszikus szörnyes-üldözős rémálmokat, csak én hívom így. Legnagyobbrészt szituációkban vagyok emberekkel vagy nélkülük (csak a háttérben vannak), és ezek a szituációk okoznak nekem nagyon-nagyon kellemetlen érzéseket. Nemegyszer előfordult, hogy zihálva ébredtem az éjszaka közepén.
Az álmaink megmutatják a problémáinkat, legtöbbször szimbólumokon keresztül. Én sokáig tudatosan nem is tudtam, mit álmodok, miért rossz, miért nem akarok lefeküdni, elaludni. Amikor rájöttem, rosszakat álmodok, akkor meg még nem tudtam mihez kezdeni velük. Ezt is tanulgatom mostanában, bár leginkább a lakótársam segít megfejteni őket.
Nem könnyű így az élet, de hozzásegít, vagyis inkább kényszerít, hogy járjam az utam, bár mint a fentiekből látszik, önmagában még ez sem volt elég. Viszont most már tökéletes arra, hogy egyfolytában figyelmeztessen, még nem értem el önmagam.
Akár játszom a számítógépen, akár filmet nézek, dolgozom, mindig csak azt érzem, valójában nincs annál fontosabb dolog, jobban legyek, önmagam legyek. Van végre egy egész jó állásom, ahol elvileg azt csinálhatom, amihez értek és amit szeretek, de az az igazság, sokkal szívesebben foglalkoznék emberekkel (hogy általuk megismerhessem magam). Sajnos ebből nem lehet megélni (pszichológus ugyanis nem akarok lenni, én ezt a témát más irányból közelítem).
A lakótársam (hozzám hasonló korú lány) most együtt van egy pasival és nagyon jól megvannak, beszélgetnek (semmiről), néha nézik a tévében az értelmetlen filmeket, egyszerűen együtt vannak. Egyrészt irigylem őket, másrészt borzalmasnak találom azt, hogy ennyire nem csinálnak semmit ami (szerintem) fontos lenne az életben, különösen, hogy a leányzót meglehetősen okosnak és tapasztaltnak tartom lelki téren. Persze igazából én sem vagyok sokkal jobb, csak máshogy "cseszem el" az időmet, de ezt legalább tudom, és tudom, hogy előbb-utóbb ez végetér.
Szóval, itt látom magam előtt a példát, hogyan nem szabad élni, hogyan nem szeretnék és nem tudnék most már élni, ugyanakkor tartok tőle, exemnek nagyjából szintén ennyi vágya van; ez pedig mint írtam, nekem nem elég. Hiába szeretem, hiába szeret kicsit még mindig, most, az eddig eltelt évek alatt és még egy ideig biztosan nem lennénk jó páros. Talán egyszer összefutunk még (sokszor álmodozom erről), bár gyanítom, ez a hajó már elúszott. A másik lehetőség, hogy nem ő volt az igazi, és majd elfeledem bánatom. Harmadik lehetőség számomra nincs. Ha önmagam is leszek majd, társ nélkül, gyermek nélkül én sem érzem értelmesnek az életem. Másrészt, meg bár néha picinyt kételkedem benne, mégis tudom megtalálom az igazit és élni fogok vele.
Azt mondják, jó egy társ, de sokkal fontosabb, hogy ne legyen szükségünk rá. Nem kell nélküle élni, jó ha van, de tőle függjünk. Ha társ nélkül nem vagyunk egész emberek, akkor még van mit tanulnunk (nekem például). Ha úgy érzed, nélküle nem vagy egész, akkor függtél tőle. Ha egész vagy, csak nagyon fáj a hiánya, a szeretete, az más, attól még lehetsz boldog, miközben sírsz.
Nem tudom, milyen érzés lehet mindörökre elveszíteni valakit, akit ennyi ideig szerettél, aki ennyi ideig szeretett (nem feledve az előző bekezdést). Nekem még mindig lehet reményem a találkozásra, bár arra inkább gondolni sem merek, most mással, másokkal volt és van, nem jó érzés nagy-nagyon-nagyon nem. Hogy melyikünk tragédiája nagyobb? Talán mindkettőnké.
...
Akárhogyan is, egyrészt nincs azonnali gyógyír semmire, a lelki jólétünk pedig legfőképp tőlünk függ (persze azért jól jön egy kis segítség a nehéz időszakokban). Nem tudom, mit kéne érezned, de úgy vélem, a legjobb úton jársz, amin csak mehetsz. Igen, még akkor is, ha Ő már nincs veled. Amit most teszel, az, hogy elmondod másoknak élményeidet, tapasztalatodat, felébreszti az emberekben a szeretetet, és nem feledteti, kik is ők. A hozzáállásod, türelmed nem csak másoknak jó, hanem Neked is, hiszen megadod a lehetőséget, hogy felszínre kerüljön a valódi probléma, amivel már érdemes foglalkozni, ami által lehet fejlődni. Ez pedig, akárki problémája is, hosszútávon mindenkinek jó (ejj, de giccses lett ez).
Neked csak azért lehet érdemes a fájdalmadban maradni, mert ez nem csak arra jó, hogy megtanuljunk érezni, hanem arra is, megtudjuk, mikor nyugodtunk már meg. Sokat gondolkodtam azon, elfelejtjük-e érzelmileg a velünk történteket. Szerintem nem, és nem is kell, hogy elfelejtsük, nem is szabad elfelejtenünk. De: nem szabad önsajnálatba menekülnünk sem (szerencsére Te nem tetted)! Az igazság valahol a kettő között van, egy keskeny kis úton, melyet úgy érzem sikerült megtalálnod. Azt viszont nem tudom, ez pontosan mi is, ehhez még sok-sok órát kellene beszélgetnünk (és még talán akkor se). Ne haragudj, hogy most nem tudtam irányt mutatni, szerettem volna, de ahhoz még idő, és ahogy írtam, még sok beszélgetés kell, az pedig, hogy maradjak a fájdalmamban, Neked talán nem szólt. -
Vakegérke
félisten
ati012: Az én szemem sem volt száraz. Akkor sem, akikor szöszke a nyakamba borult, akkor sem, amikor utoljára gördült ki a Robur az intézmény kapuján, és akkor sem, amikor leírtam a történteket. Nem vagyunk ezzel egyedül, gondolom olvastad a hozzászólásokat.
Ne becsüld le Önmagad. Bizonyára volt már, hogy tette(i)dre büszke lehettél. Bizonyára képes vagy arra, amit a címben leírtam, kérdeztem. Bizonyára el tudnád fogadni egy mások által lenézett emberke tétova simogatását.
Véleményed köszönöm.
Lajti: Te sem lehetsz túl fiatal. Vagy ha igen, szerencsésen választott Neked az Isten családot.
Azt mondod, mivel elhessegetted érzéseidet, ezért most (tulajdonképpen) kapóra jön a fájdalom, hogy tanulj belőle. Meglehet.
Mivel érzékeny vagy, körbe falaztad magad, önvédelemből kizártad a lelkedet feldúló érzéseket. Időlegesen járható út, de egy sorscsapás semmivé teszi a falat, és pőrén maradsz a legvadabb érzelmi vihar közepette.
Készséggel elhiszem, hogy van, ami most Neked nagyon fájhat. Edzetteknek is fáj, Neked sokszorosan.
"Sokaknak nincs már, ami fájjon."
Én ezt hívom érzelmi halálnak. Aki ebbe az állapotba kerül, az nem él, csak vegetál.Igen, egész életünkben tanulunk.
Pár évvel ezelőtt balga fejjel azt hittem, hogy amire ebben az életben szükségem van, mind tudom. Butaság volt.
Decemberben lesz egy éve, hogy feleségem magamra hagyott. Végleg. Meghalt, béke poraira. Sirattam, siratom ma is.
Az élet megy tovább. Megtanultam egyedül élni. Aki tudja mi az, nem véli piti dolognak. Nincs két puszi, amikor elmegyek itthonról, vagy amikor megérkezem. Ha nem volt itthon, a fene megevett a hiányától, ha megjött, élettel telítődött a lakás. Ha nem is láttam, hallottam, mert a konyhában szöszmötölt, vagy fürdött, akkor is megnyugtató volt a tudat, hogy itthon van. Már nincs megnyugtató tudat.
Belekiabáltam némán az éjszakába bánatom. Válasz nem volt.
Aztán csökkent fájdalmam, és rá kellett jönnöm, hogy sokkal jobb nekem, mint azoknak, akiket valaki más miatt hagy el kedvesük, feleségük. Az én feleségem meghalt, méghozzá úgy, hogy én voltam az egyetlen férfi az életében. Ellentétben azokkal, akik más oldalán találják meg boldogságukat.
Kegyetlen dolog lehet este felnézni a csillagokra, és arra gondolni, hogy az ex kedves talán épp most viháncol valaki mással.
Egy hónap híján 35 évet húztunk le egymással, ebből 32 és felet hűséges házasságban. Volt zörgés, hát persze, de annál édesebb volt a kibékülés.
Isten magához szólította. Jobb is így. Nem kegyetlenség, tény. Az utolsó évben csak szenvedett, ez persze nekem is fájt. Mindketten lefogytunk ezen év alatt. Marikám 35, én 14 kilót adtam le.
Nincs már szenvedés, kínlódás. Egy pillanat alatt, szenvedés nélkül távozott a feleségem. Leállt a szíve, passz. Kegyet gyakorolt az Úr.
Megtettem mindent, amit ember megtehet. Egy évvel a tragédia előtt is eldőlt, mint a zsák, akkor sikeresen küzdöttem meg a halállal. Most nem sikerült.
Ez az én tragédiám, és egyáltalán nem biztos, hogy nagyobb, mint a Tiéd. -
Lajti
tag
válasz
Vakegérke
#46
üzenetére
"Kár, hogy antiszociális lakók is vannak." Igen, sajnos ilyen is van.
"Engem még megölelgetett anyám, nagyanyám." Azt hiszem, nagyon szerencsésnek tarthatom magam, mert engem is Édesanyámmal még riportot is készítettek, mert annyira szerették a vendégei (büfés). Én akkor gondolkodtam el először, egy kicsit talán különleges. Nekem csak anyu volt, akit nagyon szeretek
"Különben honnan a fenéből tanulna meg szeretni?" Bizony másképp igen-igen nehezen megy csak, ha egyáltalán.
"Nem hiszem, hogy összevesznénk, mert..." Örülök, hogy ezt mondod, az okfejtésed/eszmefuttatásod alapján kapcsán azt hiszem, tényleg úgy történne, ez pedig jó!Yash:
"mert elveszthettél vmit régen, amit nagyon szerettél", nem nem régen vesztettem el, hanem most, úgy két hónapja. De szerintem nem azért könnyeztem meg a mesét, hanem azért, mert szép, és mert mint írtam, még csak most tanulom (úgy igazándiból), hogyan is kell a szeretetet elfogadni. Ez pedig egyszerre felemelő és fájdalmas.Yash és Vakegérke:
Én nem álld a fájdalmat-nak fordítottam, nem véletlenül. Az is lehet, rosszul emlékeztem, vagy csak rosszul írtam le, pl. "stay IN the pain". A beszélgetés után másvalaki is megerősített benne, jól értettem. Szóval, szerintem azért kell a fájdalmunkban maradni (nekem legalábbis), hogy megtanuljak érezni, s ne csak elhesegessem az érzelmeimet. Én ugyanis mindig azt tettem, mert nem tudtam mit kezdeni velük. Engem mindig érzékeny embernek mondtak, és talán tényleg az vagyok, csak ezzel nem tudtam mihez kezdeni (ezt apukámtól tanultam). Nekem ezért kell a fájdalmamban maradni, meg azért, hogy tudjam, merre is kell mennem, ez utat mutat. Persze, ez nagyon nehéz dolog, senki nem akarja önszántából, hogy fájjon neki valami (hacsak nem jó oka van rá, pl. valamiféle lelki feldolgozatlanságból fakadólag), mint írtam, én sem bírtam egyfolytában, egy idő után elmenekültem. De pont emiatt a fájdalomérzet miatt, olyan dolgokat tettem meg, amiket azelőtt soha nem mertem volna, vagy csak egyszerűen "a francnak van kedve hozzá, inkább játszok/tévézek, stb.". Kényelmesebb nem elmosogatni, kiteregetni, nem elmenni elintézni a régóta gyűlő papírokat, nem fogorvoshoz menni, nem rendet rakni. Aztán az ember miután megteszi mindazt, amit régóta halogat, sokkal jobban érzi magát. Mindig azt kell tenni, ami éppen a legnehezebb! Jah, persze ezt nem várom el senkitől, hiszen én magam sem tudom sokszor megtenni. De attól még tudom, ez az igazság.
Egy ismerősöm azt mondta,
-Örüljek neki, hogy fáj.
-Miért?
-Mert még van, ami fájjon.
-Ez ilyen nagy dolog?
-Igen. Sokaknak nincs már, ami fájjon.
Ez utóbbi számomra elképzelhetetlen. Nem lennék olyan ember helyében, aki nem érez, nem tud érezni.
Szóval azt mondom, fájjon csak, ezen keresztül elérheted, hogy még jobb ember légy, hogy rájöhess, mit kell még tanulnod, és meg tudd tanulni. A szeretet az élet egy alappillére, enélkül csak vegetálni lehet, és ezt csak az tudja, aki már legalább egyszer életében megélt. Sok közmondás létezik a világban, és szép lassan fedezem fel mélyebb értelmüket, pl.: "A jó pap is holtig tanul". Ez nem csak a világi tudományokra értendő, sőt, szerintem sokkal fontosabb ennél a valódi jelentése. Az csak egy plusz jó, hogy ezt sikerült egy olyan formába burkolni, hogy az ezt még nem felismerőknek is egy jó irányt mutasson. Ismerek egy nagyon kedves, sokat megélt idős nénit. Hívő katolikus, a következő mondat viszont nem igazán azt mutatta, amit (bocsánat mindenkitől, akit érint) az egyház megpróbál beerőszakolni az emberek fejébe. Egyszer megkérdeztem tőle ugyanis, hogy sikerült túlélnie a háborút. Teljesen magától értetődően, mondta, "tanultam belőle, úgy fogtam fel, int egy tanulási folyamatot". Nos, igen. Az egész életünk egy nagy tanulás.
A buddhisták szerint, ... de ezt majd legközelebb.
Nem tudom segítettem-e, hiszen ez az én történetem, az én életem, s nem biztos, hogy van benne közös momentum a Tiéddel, Vakegérke. De ha elmeséled, amit tudsz magadról, közösen talán előbbre is juthatunk.Jó éjt mindenkinek!
-
yash
senior tag
"Így csak csodálni tudom azokat, akik jóval kevesebből élnek, nem tudom, hogy teszik. "
Menj oda egy öreg nénihez a boltban, és kérdezd meg
Mire a "Stay de ain" dolgot leirtad, már rájöttem, hogy igy müxik
Csak néha szar... azért bögtél a mesén is, mert elveszthettél vmit régen, amit nagyon szerettél, és hiányzik a hétköznapjaidból!apró megjegyzésem azért lenne... "Álld a fájdalmat!"-nak fordítanám... és nem maradj-nak
-
Vakegérke
félisten
ABE és Majstor: Köszönöm szépen.
Lajti: Először is köszönöm véleményed.
A "zártak" világa érdekes. Számunkra sivár, számukra annál szinesebb. Kár, hogy antiszociális lakók is vannak.
Engem még megölelgetett anyám, nagyanyám. Ez már régóta nem divat. Már egy kiskamasz is cikinek tartaná, ha égetik a többiek előtt. Kéne pedig, hogy átérezze a szülő szeretetének melegét. Különben honnan a fenéből tanulna meg szeretni?
Nem hiszem, hogy összevesznénk, hacsak nem kimondottan az lenne a célod. Habár még akkor sem.
Mikor éleződik a helyzet, megkérdezem az illetőt, hogy mi baja. Fejtse ki. Elmondom én is a véleményem. Vagy sikerül békés mederben tartani az eszmecserét, vagy csak annyit mondok, hogy nem kívánom folytatni, köszönöm a türelmét. Ezzel el is hallgatok. Pár nap múltán önmagától szokott rendeződni minden."Maradj a fájdalmadban! Ez a legjobb dolog, amit tehetsz."
Ezt kifejthetnéd, hátha nekem is segít. Nagy szükségem volna rá. -
Lajti
tag
válasz
Vakegérke
#42
üzenetére
Fantasztikus volt ez az írás! Rég olvastam már ennyire szívet melengető történetet, láne ennyire jól előadva (nekem legalábbis nagyon "bejött" a stílus, nagyon olvasmányosnak tartom; és ahogy látom, szerencsére többen is). Pár nap múlva, ha túl vagyok a könnyezésen, azt hiszem elolvasom majd a többi írásod is, kell minden napra egy szeretettel teli mese
Nemrég olvastam/hallottam, vannak, akik a zártosztályon lévőket is tudják irigyelni, mert szinte ugyanezt élik meg, mint akikről írtál. Ők önmaguk, nem mások; ez az amit nagy részünknek tanulni kell.
Nagyon jogosnak tartom a bevezetőben tett kérdésedet is: "tudsz szeretetet elfogadni"?
Én ezt most tanulom. Ki tudja még rajtad kívül? Tartok tőle, kevesen.
A mi kis országunk is nyugatiasodik annak minden jó és rossz vonzatával együtt. Én gyermekként nagyon utáltam a szoci/kommunista rendszert, bár akkor még nem tudtam. Csak éreztem, olyan álságos az egész, hogy az emberek nem azt mondják, amit gondolnak, és akik meg azt mondanák, azok nem mondhatják ki. Most is sokan-sokszor mást mondanak, mint ami valójában bennük van ("Színház az az egész világ és színész benne minden férfi és nő"), de legalább most elmondhatom, ha nem tetszik a volt/leendő/aktuális miniszterelnök viselkedése.
Rossz oldala a változásnak még bizony a jómunkásemberek lebecsülése. Én egy éve egy tizessel többet kerestem, mint Te, de abból ötven elment az albira, a maradékból vettem kaját. Most jóval többet keresek, de mégis, sokszor úgy érzem, az éhenhaláshoz sok, de ahhoz már kevés, hogy pl. lakásra előtakarékoskodjak belőle. Így csak csodálni tudom azokat, akik jóval kevesebből élnek, nem tudom, hogy teszik. No de politikáról több szó ne essék, ezt is csak azért, mert valamilyen szinten kapcsolódott a témához.
Visszatérve a kérdéshez, miszerint el tudod-e fogadni a szeretet-et, a kapitalista világszemléletbe a szeretet nem fér bele, csak az egyének szintjén (akkor meg már nem kapitalista). Az emberek jó része úgy viselkedik, ahogy azt Te is megírtad a hölgyről. Sajnálom őket, hiszen így nem élhetik át mindazt, ami az egyik legfontosabb dolog az életben.
Azt írod, szigorú is tudsz lenni. Én úgy érzem írásodból, ezt akkor teszed, amikor kell. Valószínűleg belülről jön, nem gondolkodsz rajta, és így a legjobb.
Szerintem, ha találkoznánk valahol, például munkakapcsolatban lennénk, igen hamar kiborulna nálam a bili, és összevesznénk. Aztán később, átgondolva a helyzetet, a legtöbb dologban valószínűleg igazat adnék Neked.
Úgy két hónapja én is egy nagy változáson mentem keresztül, az a gyanúm, majdnem ugyanazon, mint Yash. Válaszolok is helyette, illetve én is. Nincs sok kertelnivaló, lényegében szerelmi/kötődés-elvesztésbeli bánatról van szó. Annyiban tér el csupán a szokványos sztereotip esetektől, hogy már több éve elváltunk, de csak most döbbentem rá arra, mit vesztettem el. Érdekes volt. Amikor bementem a szobámba, úgy éreztem, minden csak illúzió. Minden tárgy, az elhelyezkedésük, amiért ott vannak. Minden. Ekkor jöttem rá arra is, tudat alatt miért utáltam mindig bemenni a szobámba. Pár nappal később találkoztam egy buddhista pappal. Külföldi volt, beszélt németül és kicsit angolul is. Én is csak kicsit (nagyon), de annyit pont sikerült, amennyit kellett. A beszélgetés végén megfogta a kezem, mindkét kezével, és adott egy jó nagy adag szeretetet. Egy másik pasi, és pillanatra sem éreztem azt, hogy homoszexuális lenne, egyszerűen csak szeretetet adott, tisztán, ahogy annak léteznie kell. A beszélgetésünk közepette volt egy mondat, ami nagyon nekem szólt (és talán Neked is Yash, figyelj!): "Stay the pain! This is the best thing, what can do." azaz: "Maradj a fájdalmadban! Ez a legjobb dolog, amit tehetsz." És bizony, ez a legjobb amit tehetek. Azt is tudom miért. Tudja még valaki?
Az idő lassan telik, és egy kicsit, nem túl sokkal, jobban vagyok. Sajnos, vissza is szoktam némileg a régi életembe, mert egy idő után már nem bírtam, elmenekültem. Pár napja, többek közt hála írásodnak is, azonban újra felfedeztem, milyen utat is kell követnem, és most már biztosan tudom, ha kisebb-nagyobb gödrökbe beleesve is, de továbbmegyek azon. Az életem pedig megélem, és megtanulom, hogyan kell megvalósítanom a szeretetet és annak elfogadását! -
Vakegérke
félisten
Mindannyian változunk. Szerencsés esetben pozitív irányba.
Sajnos manapság nem kifizetődő barátságosnak lenni. Valakire csak úgy rámosolyogtam, máris jött a reakció: mi van, b*zi vagy? Ne nézzé, mer megfejellek! Legyintettem, mentem dolgomra.Fölösleges mentegetőznöd.
Keményebben indítottál a kelleténél, én sem tudtam kedves lenni. Elnézést kérek érte.
Azt hiszem ezt megbeszéltük. Pacsi indul.A párocska hegyoldalban sétált. Nem vizszintes felület, jókora lejtése van. A meredély pedig olyasmi, mint a szakadék, csak nincs másik oldala. A lány a mélység fölött lóg, a fiú hason fekve tartja őt, közben egyre inkább csúszik, hiszen lejt a talaj alatta, a fű pedig sikos tud lenni. Közel-távol senki, kapaszkodni nincs mibe. A tragédia sorsszerű volt.
Nem én találtam ki a történetet. Nagyon régen olvastam, és napokig voltam a hatása alatt."Kb 1 hónapja lett egy nagyo ndurva változás az életemben, és azóta tök jól vagyok többnyire..."
Ha nem titok, erről beszélhetnél kicsit.strife: Köszönöm szépen.
-
yash
senior tag
válasz
Vakegérke
#38
üzenetére
Jaaa, nem tudom mi van velem mostanában, tisztára barátságos meg szeretetteli lettem
Én se értem mi a franc van velem... mindenesetre érdekes! Kb 1 hónapja lett egy nagyo ndurva változás az életemben, és azóta tök jól vagyok többnyire... ja meg amúgy bocs, hogy régen bunkóztam Nem tudom miért tettem, alap esetben nem vok ilyen, tényleg! Asszem kezdelek megérteni, hogy ez a "sok hülyeség" miért is fontos az ember életében... amúgy én is ilyen kis csórika lennék, csak a kivitel kicsit idősebb 
amúgy miért nem húzta fel a srác a csajt? nem járt gondolom sokat konditerembe
amúgy ez igaz, nem lehet felhúzni egy embert vagy mi van? áh, nem is akarom tudni, hülye aki nem fél a mélység szélétől :S -
Vakegérke
félisten
Volt egy gondolat, amelyre nem figyelt fel senki.
"Engem kértek a nevelők a következő, és minden további fuvarra. Aki idáig végezte ezt a munkát, felszabadultan röhögve vágta a képembe, hogy végre azt kapják a hülyék, amit megérdemelnek. Olyan hülyét, mint én..."
Biztos hülye vagyok, nincs mit szépíteni rajta. Csak ez a kegyetlen megfogalmazás kritikán aluli. Na nem azért, mert engem lehülyézett valaki, hanem azért, mert azokat hülyézte le, akik mit sem tehetnek állapotukról.
Hülye vagyok, vállalom.Ha valaki felkarolja ezt a lökött kis társadalmat, és célt mutat nekik, csodát láthat. Földön túli mosollyal táncol egy lány, lelkesen farag egy srác. Piti kis csodák, de sivár életüket megszinesítő cél az, amiért (biztos nagy szavak) akár meghalni is képesek. Pusztán azért, mert úgy érezhetik, hogy tevékenységükkel hasznosak lehetnek számunkra, jót tesznek nekünk.
Csórikáim tiszta szívűek. Ahogy leírtam, úgy igaz. Élték a mesét, és ha a főhős bajba került, sírtak.
Képes erre egy normális? Csókolom, hol marad az empátia?"Fogadd el, fogadj el”
Érdekes, nem a kérés volt az első. Fogadd el. De mit?
A szeretetet.A szeretet sokadik a fontossági sorrendben.
Ismét mesélek valamit.Hegyoldalban sétál egy párocska. Ifjak, jövőjüket tervezgetők. A lány kísérti a sorsot, és egy meredély szélére lép, hogy szemügyre vegye az alant látható tájat. Kár, nagy kár. Megcsúszik, és zuhanna, de párja időben ragadja meg kezét. Aztán ugyan mihez képest időben? Lóg a lány a mélység fölött, csak párja szeretetén múlik az élete.
Engedj el, -mondja a lány- jobban szeretlek az életemnél. Találsz nálam szebbet, jobbat.
Nem engedlek, -mondja a fiú- mert Te vagy az életem. Nincs szebb, nincs jobb. És ha van is, nem érdekel.
Kis idő múltán egymásba gabalyodva zuhantak a mélybe. Nem volt sikítás, némán haltak meg.Most azt mondom, hogy én sem engedtem volna el a lány kezét. Azonban lehet, hogy megtettem volna. Soha ne kelljen ilyen próbát kiállnom.
Nálam a szeretet elsődleges. Emberi gyarlóság, gyávaság meggyőzhet róla, hogy mégsem. Bízom benne, hogy nem kell csalódnom önmagamban.
-
Vakegérke
félisten
Ahhoz képest, hogy eleinte nem voltunk egymáshoz barátságosak, elsimulni látszanak a vélemény különbségek.
Igen. Mindenkinek van pokla, méghozzá nem is egy.
Sajnos túl sok bugyrot kellett megjárnom a pokolból. Átvergődtem rajtuk, hiszen nem tehettem mást. Megégtem, feltámadtam. Újra csak megégtem, ismét feltámadtam.Talán tudod milyen tűzben égek most. Ha nem, ne kérdezz rá kérlek.
Úgy vélem barátságos érzéssel figyeled megnyilvánulásaim.
Köszönöm. -
Vakegérke
félisten
Hasek: Köszönöm szépen.
kicsitomi88: Nem írok semmit. Megtehetném, de hamar kideríthető lenne, hogy ki is az a Vakegérke. Másnap már nem kéne mennem dolgozni.
Nálunk nincs napi halálozás. Inkább égési sérülések vannak. 180 fokos a szerszám, és bizony két lap között kell kotorászni. Elég egy kis figyelmetlenség, és kész a baj. Megnyálazza a melós a sebet, és dolgozik tovább.
Nyári 42 fokos meleg. Ehhez jön még az, hogy a gép mellett (lásd fentiek) egyébként is forró a levegő. A tetőn belülről homorú üvegsáv, amelyen pár szellőző nyílás található. Homorú létére fókuszálja a napsütés melegét azokra, akik pont alatta kénytelenek dolgozni. Kibírható? Muszáj. Elájul valaki? Mentő jön, és ha kell, elviszi.
Átlagos nap. Valaki rosszul van, hányinger, fejfájás. Új a lelkem, szól a górénak. Jó, akár haza is mehetsz, de holnap be se gyere. Maradt, ma is gumigyári tróger.
Élni muszáj, enni kell. Aki pedig enni akar, az befogja a száját. Már nem abban a világban élünk, ahol a munkás értéket jelentett. Havi hetvenből csengetik az emberek a számlákat, teszik gyermekeik elé a reggelit.
Már így is túl sokat járt a szám...szaffy: Jó, cseréljünk helyet.
Megkeresed szöszkét. Szeretném, ha részletesen leírnád a találkozást. De tényleg. Persze ne feledd pontosan felfedni érzéseidet, és az övéit is.
Aztán azt is mondd el, hogy mit éreztél, amikor túl voltál a búcsúzkodáson.
Tedd meg, kérlek.Ui.: Én is hiszek a sorsban, abban, hogy "it's written", meg vagyon írva minden. Talán ősz fejjel fogok kornyadozni egy padon, amidőn szöszkém megjutalmaz egy öleléssel. Talán.
-
szaffy
csendes tag
Ez jogos... De én akkor sem tudnám megállni... ha úg tetszik, örök szenvedő típus vagyok... NEM mazochista
csak... nem is tudom... valahogy kellene a lelkemnek... de mint mondtam, nem vagyunk egyformák és ez nem is baj, sőt, ettől kerek a világ!Örülök, hogy a kislány (a barátod kislánya) hazakerült... Én hiszek a sors kezében...
És remélem szöszkének is jóra fordult a sorsa...
És így olvasva a mondataid, jobb is hogy te nem keresed/ted meg, lehet, hogy tényleg csak szenvedés lenne/lett volna! Ha pedig találkoznotok kell/kellene, akkor úgy is "mindennek rendelt ideje van..." -
Vakegérke
félisten
szaffy: Óvóbácsi? Fene tudja. Nem vállalnám. Talán nem szűrődik ki írásaimból, tudok szigorú is lenni. Ennek értelmében nem érdekelne a dedósok joga, és bár szeretem, szeretném őket, repülne egy-egy taslás, ha szükségét érezném. Amelyik szülőnek ez nem tetszene, és bejönne megverni, azzal vagy szót értenék, vagy kard ki kard.
Időm nem volt, hogy szöszkét megkeressem. Na jó, nem is igazán akartam. Egyszerűen féltem a találkozástól.
Elmesélek valamit.
Anno elkísértem egy barátomat a Felhő utcába. Ott volt a kislánya állami gondozásban. Semmi válás, csak anyagi csőd, felesége kórházban. Pillanatnyi állapot volt.
Mielőtt bárki megkövezne véleményem miatt, elmondanám, hogy így legalább a gyerek nem éhezett. Barátom igen. Szóval jó helyen volt a gyerek.
Nos, ahogy a kislány meglátta apját, felszabadult gagyogással ugrott a nyakába. Apu értem jött, elvisz. Kitalálható, nem így történt. Apu megdögönyözte, tutujgatta kislányát, aztán mivel ebédidő volt, leültette az asztalhoz. A kicsi megnyugodva enni kezdett, apu pedig kihátrált a teremből. Menjünk, csak ennyit mondott.
Menekült, nem tehetett mást. Mikor már épületen kívül voltunk, akkor hangzott fel a kislány csalódott sírása. Barátom szeméből pedig peregtek a könnyek.
Hamarosan jóra fordult minden. Asszonyka gyógyultan jött ki a kórházból, és ha nem is dúskáltak, megélhetésük biztossá vált. Jöhetett haza a kislány.Bár nem az én kislányom szöszke, lelkembe égett. Ezt az érzelmi vihart nem kívántam sem neki, sem magamnak.
kicsitomi88: Valóban. Vegyi üzem, meleg üzem, egészségre ártalmas. Érdekel ez valakit a nagyságos urak közül? Nyugdíj korkedvezmény járna, mégsem jár.
Ki a fenét érdekel ma egy melós?
Nagyon OFF, bocs. -
-
Vakegérke
félisten
Kétkezi melós vagyok egy gumigyárban. Köszörűs lenne a titulusom, de bárhol bármilyen munkakörben hiányzik valaki, ugranom kell. Tehát amolyan Jolly Joker vagyok.
Nem tudok szöszkéről semmit. Kegyetlenségnek hangzik, de talán jobb is. Ha széppé vált élete, semmi szüksége rám. Ha keservessé, akkor fájna, de nem tudnék segíteni rajta.
Rengeteg "szöszke" van. Amelyiket utamba hozza a sorsa, az kap tőlem egy mosolyt, simogatást.
-
szaffy
csendes tag
ezt tényleg nagyon jó volt olvasni...
Örülök, ha ilyeneket hallok.... Én imádom a gyerekeket - mindegyiket - és igyekszem hasonlóan fordulni hozzájuk.... Ha nem túl bizalmaskodó, azóta milyen munkakörben dolgozol? És még mindig nem tudsz semmit a "szöszkéről"?
-
Vakegérke
félisten
Gondolod, hogy nem vérzett a szívem, mikor kiderült, hogy vége? Elfelejteni nem tudom, nem is akarom azt a kis szöszke szeretetzsákot. No persze a többieket sem.
Te mit tettél volna? Oda utazol, és elkezdesz beszélni neki a kegyetlen sorsról? Arról, hogy vége, nem láthat többé?
Nem olyan egyszerű ez.Mint leírtam, utcára hajított rongy lettem. Hónapokig kujtorogtam, hogy munkám legyen.
Végül lett, csakhogy innen kezdve egyszerűen nem volt szabadidőm. Reggel hétkor már csörömpöltem a munkahelyen, és nem tudtam, mikor mehetek haza. Ennek, ennyinek meg kell lenni, kész. A rekord éjjel fél egyes végzés volt. Reggel hétkor már újra csörömpöltem.
Teltek az évek, és szégyen talán, de robottá válva megfakult minden, ami szép.Azóta más helyen dolgozom, de itt is szecskázzák az embereket. Tény, hogy 8 órát dolgozom naponta.
Az emlékek már szinesebbek, de annyi idő eltelt, hogy semmi értelme nem lenne megkeresni szöszkét. Talán nem is emlékszik rám.Elfelejteni? Azt nem. Ezért is írtam meg ezt a történetet, amelyben ő a súlypont.
-
yash
senior tag
Hááát nem tudom... nekem a szivem megszakadna, ha egy kisgyereket igy kéne magára hagynom és elelejtenem.. én képtelen lennék erre azt hiszem!
yetike: direkt tettem fel a kérdést... tudom, hogy arra gondoltál, hogy neki, de én arra akartam célozni, hogy talán nem csak neki!
-
7
addikt
Rovid leszek.
Ket komolyabb emlekem van az ugyanevvel a betegseggel sujtott gyermekekrol.Az elso egy sitabor volt, 11-12 eves lehettem. Adott volt egy lany, olyan 8-9 eves, illetve az a szuk csaladi kore, akik folyamatosan elkisertek a taborba. A lany szeretetre ehesen ment mindenkihez, minden ferfiunak vagy serdulo fiunak szerelmet vallott, es olelte oket. Akkor nem volt senki, aki viszonozta volna tiszta szivbol az olelest. Az unokaoccse pedig folyamatosan heccelte. Mi is inkabb menekultunk elole, mintsem foglalkoztunk volna vele. Megis, amikor lattam, hogy kapott egy kis szeretetet... akarkitol... akkor sugarzott rola, hogy nem banja, mennyi elutasitast kapott, mennyi megalazo tekintetet, szot, mert az a kis morzsanyi szeretet, amit kapott, karpotolja mindenert.
A masodik az elso kapcsolatomnal volt, akkor mar 18 eves lehettem. Adott volt egy lany, olyan 8-9 eves. Az akkori parom szomszedja. Tobbszor elofordult, hogy talalkoztunk a buszmegalloban, illetve neha engem szalajtottak at hozzajuk, hogy kerjek/vigyek at valami elelmiszert vagy konyhaeszkozt. Ilyen alkalmakkor talalkoztam a kislannyal, igy ismerkedtunk meg. Neha hivott jatszani, es hogy miert, nem tudom, de csatlakoztam. A talalkozasok soran bemutatta a hazukat, megmutatta a szamara fontos dolgokat, elmagyarazta, hogy melyik miert jo, es meselte, hogy melyiket hogyan kell hasznalni. Kozben a szulei is meseltek rola. Lenyeg a lenyeg, azt a kis odafigyelest, ami nekem semmibe nem kerult, csupan egy kis idombe, merhetetlen ragaszkodassal es szeretettel halalta meg. Minden alkalommal, amikor feltuntem a szinen, egybol odafurakodott, megolelt, koszontott, es hivott, hogy csatlakozzam hozza/hozzajuk a jatekban. Neha felolvastam neki (meg az o szomszedjuknak) egy meseskonyvbol.
Aztan szetmentunk az akkori parommal. Szerettem volna elmondani, elmagyarazni neki, hogy nem valoszinu, hogy talalkozunk a jovoben, mert mar nem fogok abba a varosba jarni, ahol ok laknak. Nem tudtam. Feltem, hogy fajdalmat okozok. -
#92415744
törölt tag
Hm, nagyon szép történet, emlékeztet kicsit Andersen meséire, ő volt az, aki képes volt meglátni olyan dolgokat, amik valóban fontosak, és már akkor is kitűnt ez...pláne ma...a pénz világában...vajon mi lenne az emberiséggel, ha csak ilyen mesék, meg a szeretetről lenne szó a tv-ben...sajnos ma már azt nézik le, aki kimutatja az érzelmeit...
-
#19
Vakegérke
félisten
Thunderzolee
#17
Vakegérke
félisten
válasz
Thunderzolee
#17
üzenetére
Egy csudát.
Csak mesélgettem olyan gyerekeknek, akiket nem vesznek emberszámba.Nem, ismétlem NEM vagyok csodálatos ember.
Viszont képes vagyok meglátni egy torz vigyor mögött a szeretetet, szeretet éhséget. Képes vagyok tutujgatni olyan emberkét, aki sírva fakad, mert undorral utasították el szeretetét.
Ez lenne csodálatos tulajdonság?
Egy fittyfenét.Talán inkább szégyellje magát a hölgy, aki képtelen volt elfogadni Isten teremtményének szeretetét.
Lelke rajta. -
#18
FoxiestFox
félisten
Hequila
#7
-
#17
Thunderzolee
veterán
Neked fát kéne ültetni az Igazak Útján.
Csodálatos ember lehetsz.
-
Nem tudom szavakba önteni...
Minden tiszteletem a tiéd! -
Croissant
aktív tag
Ez is nagyon tetszett, köszönöm!
Először reagálok írásodra, bár már sokat elolvastam.
Minden tiszteletem az olyanoké, akik sokkal-sokkal többet adnak, mint kapnak, mert nem könnyű ezt megcsinálni hosszú időn át, ellenben nagyon jó érzés, ezt tapasztalatból mondom. És(sel nem kezdünk mondatot) pontosan a Vakegérke által megírt apróságok jelentik a legnagyobb örömet! -
utállak -
#7
Hequila
őstag
FoxiestFox
#6
Hequila
őstag
válasz
FoxiestFox
#6
üzenetére
Te is melíroztatod?
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
Még offabb: nem nagyon találtam olyan fodrászati eljárást, amit manapság csak a nők alkalmaznak. Vajon jól van ez így?! (költői) -
#6
FoxiestFox
félisten
egy szintén nénihajú emberkétől.
-
Vakegérke
félisten
Nem mindegy milyen kór?
Elutasítás a sorsuk, holott semmi mást nem akarnak, mint szeretni, és szeretve lenni.Rám ragadnak a khm... lelki sérültek. Megsimogatnak, és én nem botránykozom meg a dolgon. Ellenkezőleg. Örülök, hiszen érdek nélkül, érték(telenség)eim tudatának hiányában teszik.
Nem határozom meg Down-kórban a jelenséget.
Az intézményben, amelybe munkám irányított, és szívem utalt, korántsem hiszem, hogy egyetlen kórisme alapján utalták volna be a gyerekeket.Gyerekek voltak, és volt köztük szöszke.
Ennyi. -
#1
Sir Riccio
addikt
Sir Riccio
addikt
Nagyon tetszett. Csodálatos ember vagy.
Sajnos az emberek nagy többsége már rég nem képes erre, köztük én sem.
Még az "egészséges" embertársainkban sem bízunk.
Örülök, ha ilyeneket hallok.... Én imádom a gyerekeket - mindegyiket - és igyekszem hasonlóan fordulni hozzájuk.... 
![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
Új hozzászólás Aktív témák
lo A szeretet független. Képes vagy szeretni? Húzósabb kérdés: tudsz szeretetet elfogadni?
- Sub-ZeRo: Euro Truck Simulator 2 & American Truck Simulator 1 (esetleg 2 majd, ha lesz) :)
- Assetto Corsa EVO
- Elektromos autók - motorok
- Milyen monitort vegyek?
- Ukrajnai háború
- VR topik (Oculus Rift, stb.)
- Politika
- PROHARDVER! feedback: bugok, problémák, ötletek
- Vicces képek
- Apple asztali gépek
- További aktív témák...
- Bomba Ár! Lenovo ThinkPad P72 - i7-8750H I 40GB I 256SSD I FHD I Nvidia 4GB I W11 I Cam I Garancia!
- Bomba Ár! Lenovo ThinkPad P73 - i7-9750H I 32GB I 256SSD I 4K I Nvidia 4GB I W11 I Cam I Garancia!
- Bomba Ár! Lenovo ThinkPad W540 - i7-4810MQ I 16GB I 256SSD I K2100 I 15,6" FHD I Cam I W10 I Gari!
- Bomba ár! Lenovo X1 Yoga 4th - i5-8GEN I 8GB I 256SSD I 14" FHD Touch I W11 I CAM I Garancia!
- Bomba ár! Lenovo X1 Yoga 3rd - i5-8GEN I 8GB I 256GB SSD I 14" FHD Touch I W11 I CAM I Garancia!
- Azonnali A320 B350 X370 B450 X470 A520 B550 X570 chipset alaplap felvásárlás személyes/csomagküldés
- BESZÁMÍTÁS! 500GB Samsung 980 NVMe SSD meghajtó garanciával hibátlan működéssel
- Csere-Beszámítás! RTX Számítógép játékra! I7 6700 / RTX 2060 6GB / 32GB DDR4 / 250SSD+500HDD
- Windows! Logitech Mx Keys Magyar!
- LG 27GR95QL - 27" OLED / Limitált LoL Edition / QHD 2K / 240Hz & 0.03ms / NVIDIA G-Sync / FreeSync
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest