Fantasztikus volt ez az írás! Rég olvastam már ennyire szívet melengető történetet, láne ennyire jól előadva (nekem legalábbis nagyon "bejött" a stílus, nagyon olvasmányosnak tartom; és ahogy látom, szerencsére többen is). Pár nap múlva, ha túl vagyok a könnyezésen, azt hiszem elolvasom majd a többi írásod is, kell minden napra egy szeretettel teli mese
Nemrég olvastam/hallottam, vannak, akik a zártosztályon lévőket is tudják irigyelni, mert szinte ugyanezt élik meg, mint akikről írtál. Ők önmaguk, nem mások; ez az amit nagy részünknek tanulni kell.
Nagyon jogosnak tartom a bevezetőben tett kérdésedet is: "tudsz szeretetet elfogadni"?
Én ezt most tanulom. Ki tudja még rajtad kívül? Tartok tőle, kevesen.
A mi kis országunk is nyugatiasodik annak minden jó és rossz vonzatával együtt. Én gyermekként nagyon utáltam a szoci/kommunista rendszert, bár akkor még nem tudtam. Csak éreztem, olyan álságos az egész, hogy az emberek nem azt mondják, amit gondolnak, és akik meg azt mondanák, azok nem mondhatják ki. Most is sokan-sokszor mást mondanak, mint ami valójában bennük van ("Színház az az egész világ és színész benne minden férfi és nő"), de legalább most elmondhatom, ha nem tetszik a volt/leendő/aktuális miniszterelnök viselkedése.
Rossz oldala a változásnak még bizony a jómunkásemberek lebecsülése. Én egy éve egy tizessel többet kerestem, mint Te, de abból ötven elment az albira, a maradékból vettem kaját. Most jóval többet keresek, de mégis, sokszor úgy érzem, az éhenhaláshoz sok, de ahhoz már kevés, hogy pl. lakásra előtakarékoskodjak belőle. Így csak csodálni tudom azokat, akik jóval kevesebből élnek, nem tudom, hogy teszik. No de politikáról több szó ne essék, ezt is csak azért, mert valamilyen szinten kapcsolódott a témához.
Visszatérve a kérdéshez, miszerint el tudod-e fogadni a szeretet-et, a kapitalista világszemléletbe a szeretet nem fér bele, csak az egyének szintjén (akkor meg már nem kapitalista). Az emberek jó része úgy viselkedik, ahogy azt Te is megírtad a hölgyről. Sajnálom őket, hiszen így nem élhetik át mindazt, ami az egyik legfontosabb dolog az életben.
Azt írod, szigorú is tudsz lenni. Én úgy érzem írásodból, ezt akkor teszed, amikor kell. Valószínűleg belülről jön, nem gondolkodsz rajta, és így a legjobb.
Szerintem, ha találkoznánk valahol, például munkakapcsolatban lennénk, igen hamar kiborulna nálam a bili, és összevesznénk. Aztán később, átgondolva a helyzetet, a legtöbb dologban valószínűleg igazat adnék Neked.
Úgy két hónapja én is egy nagy változáson mentem keresztül, az a gyanúm, majdnem ugyanazon, mint Yash. Válaszolok is helyette, illetve én is. Nincs sok kertelnivaló, lényegében szerelmi/kötődés-elvesztésbeli bánatról van szó. Annyiban tér el csupán a szokványos sztereotip esetektől, hogy már több éve elváltunk, de csak most döbbentem rá arra, mit vesztettem el. Érdekes volt. Amikor bementem a szobámba, úgy éreztem, minden csak illúzió. Minden tárgy, az elhelyezkedésük, amiért ott vannak. Minden. Ekkor jöttem rá arra is, tudat alatt miért utáltam mindig bemenni a szobámba. Pár nappal később találkoztam egy buddhista pappal. Külföldi volt, beszélt németül és kicsit angolul is. Én is csak kicsit (nagyon), de annyit pont sikerült, amennyit kellett. A beszélgetés végén megfogta a kezem, mindkét kezével, és adott egy jó nagy adag szeretetet. Egy másik pasi, és pillanatra sem éreztem azt, hogy homoszexuális lenne, egyszerűen csak szeretetet adott, tisztán, ahogy annak léteznie kell. A beszélgetésünk közepette volt egy mondat, ami nagyon nekem szólt (és talán Neked is Yash, figyelj!): "Stay the pain! This is the best thing, what can do." azaz: "Maradj a fájdalmadban! Ez a legjobb dolog, amit tehetsz." És bizony, ez a legjobb amit tehetek. Azt is tudom miért. Tudja még valaki?
Az idő lassan telik, és egy kicsit, nem túl sokkal, jobban vagyok. Sajnos, vissza is szoktam némileg a régi életembe, mert egy idő után már nem bírtam, elmenekültem. Pár napja, többek közt hála írásodnak is, azonban újra felfedeztem, milyen utat is kell követnem, és most már biztosan tudom, ha kisebb-nagyobb gödrökbe beleesve is, de továbbmegyek azon. Az életem pedig megélem, és megtanulom, hogyan kell megvalósítanom a szeretetet és annak elfogadását!