Rovid leszek.
Ket komolyabb emlekem van az ugyanevvel a betegseggel sujtott gyermekekrol.

Az elso egy sitabor volt, 11-12 eves lehettem. Adott volt egy lany, olyan 8-9 eves, illetve az a szuk csaladi kore, akik folyamatosan elkisertek a taborba. A lany szeretetre ehesen ment mindenkihez, minden ferfiunak vagy serdulo fiunak szerelmet vallott, es olelte oket. Akkor nem volt senki, aki viszonozta volna tiszta szivbol az olelest. Az unokaoccse pedig folyamatosan heccelte. Mi is inkabb menekultunk elole, mintsem foglalkoztunk volna vele. Megis, amikor lattam, hogy kapott egy kis szeretetet... akarkitol... akkor sugarzott rola, hogy nem banja, mennyi elutasitast kapott, mennyi megalazo tekintetet, szot, mert az a kis morzsanyi szeretet, amit kapott, karpotolja mindenert.

A masodik az elso kapcsolatomnal volt, akkor mar 18 eves lehettem. Adott volt egy lany, olyan 8-9 eves. Az akkori parom szomszedja. Tobbszor elofordult, hogy talalkoztunk a buszmegalloban, illetve neha engem szalajtottak at hozzajuk, hogy kerjek/vigyek at valami elelmiszert vagy konyhaeszkozt. Ilyen alkalmakkor talalkoztam a kislannyal, igy ismerkedtunk meg. Neha hivott jatszani, es hogy miert, nem tudom, de csatlakoztam. A talalkozasok soran bemutatta a hazukat, megmutatta a szamara fontos dolgokat, elmagyarazta, hogy melyik miert jo, es meselte, hogy melyiket hogyan kell hasznalni. Kozben a szulei is meseltek rola. Lenyeg a lenyeg, azt a kis odafigyelest, ami nekem semmibe nem kerult, csupan egy kis idombe, merhetetlen ragaszkodassal es szeretettel halalta meg. Minden alkalommal, amikor feltuntem a szinen, egybol odafurakodott, megolelt, koszontott, es hivott, hogy csatlakozzam hozza/hozzajuk a jatekban. Neha felolvastam neki (meg az o szomszedjuknak) egy meseskonyvbol.
Aztan szetmentunk az akkori parommal. Szerettem volna elmondani, elmagyarazni neki, hogy nem valoszinu, hogy talalkozunk a jovoben, mert mar nem fogok abba a varosba jarni, ahol ok laknak. Nem tudtam. Feltem, hogy fajdalmat okozok.