Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • sz.zs.

    senior tag

    Az írás:
    Megint felpiszkáltak - "bosszúból" megint írok több száz sort! A téma: akkumulátoros energiatárolás. Kezdem rögtön azzal, hogy ipari fogyasztókra nem vonatkozik, amit írok, mert az egy külön világ. Ott olyan trükkök vannak, amiért komoly tökönrúgást kapnék, ha nagy nyilvánosan leírnám - a megrendelőim ugyanis gondosan figyelik az FB oldalamat is. Szóval maradjunk az egyszerű polgárok szintjén...

    Jelenleg a nappali (szaknevén A1 vagy mindennapszaki) áram kb. 38,- Ft, havi 210 kWh után 70,- Ft. Van éjszakai (szaknevén B vagy vezérelt) áram 23,- Ft-ért. Van még G, H, A2, stb. tarifa, azt most ne hozzuk ide. Van az éves szaldó; jelenleg szinte mindenkinek, aki nem egy lapos kő alatt lapulva töltötte az elmúlt fél évet, hiszen 60-80.000 fogyasztó tavaly októberben, az utolsó héten adta be az igényét, ahogy én is.

    Mi lesz? Világvége (majd egyszer biztosan, amikor a Napunk az összes hidrogénjét héliummá fúzionálva felfúvódik és átmegy vörös óriássá, elpárologtatva a Földet), illetve szaldó-törlés, erkély-napelem és napközben változó tarifa is lesz majd egyszer... Hogy mikor, erről megoszlanak a vélemények. Kezdjük akkor előbb ezekkel, mert ezek egyszerűbb történet.

    Szóval jelenleg még biztos vannak szép számmal fogyasztók, akiknek még analóg, forgótárcsás (szaknevén Ferrari-rendszerű) villanyórájuk van, ami nem hogy visszatáplálást nem tud mérni, de havi záróállást sem rögzít. Amíg egy ilyen villanyóra is van az országban, nem lehet napközben változó tarifát bevezetni, hiszen honnan tudnánk, hogy a villanyóra tárcsája a havi 34.567 fordulatot a reggeli sávban, a déli csúcsban vagy az éjszakai völgyidőszakban tette-e meg? Még a havi számlázás is kb. becslésen alapul, mert nem megy ki havonta a villanyóra leolvasó. Napelem és szaldó ennél esélytelen; esetleg erkély-napelemet lehet nagy titokban felrakni, mert a racsnis óra megáll, ha visszatáplálás van. Ha meg ezt az áramszolgáltató embere meglátja, az ő szíve is azonnal megáll.

    Rengeteg helyen már felszereltek helyettük digitális, ún. egy-negyedes mérőket, amelyek pont olyan buták, mint a forgótárcsás társaik: csak a fogyasztást tudják mérni, de legalább havonta eltárolják a mérőállást. Ezeknél nem nagyon lehet trükközni: ha pl. felraksz egy erkény napelemet sutyiban, ezek kőkeményen fogyasztásnak mérik azt is, mert csak az áthaladó áramot mérik. És a befele jövő 10 Amper nekik pont ugyanolyan, mint a kifelé menő 10 Amper. Napelem és szaldó ezeknél tehát esélytelen. De van már egy trükkjük: képesek időzónákat kezelni! Tehát meg lehet nekik mondani, hogy 7 és 10 óra között az 1.8.1-be gyűjtsék a fogyasztást, 10 és 14 között az 1.8.2-be, 14-22 között az 1.8.3.-ba, a 22-7 közöttit meg az 1.8.4-be. Mivel az OBIS matek szerint az 1.8.0 egyenlő mint az 1.8.x-ek összege, jelenleg lehet velük állandó tarifás számlázást is csinálni, meg napközben változó tarifás számlázást is. Előbbi esetén csak az 1.8.0-át olvassák le, utóbbi esetén külön a négy almérőt.

    Sok helyen ellenben már szintén digitális, de már ún. négy-negyedes árammérőt szereltek fel, amely már képes különbséget tenni a betáplált energia és a fogyasztott energia között. A visszatápláltat a 2.8.0-ban méri (valójában a 2.8.1-2.8.4-ben, aminek az összege a kijelzett 2.8.0), a fogyasztottat meg az 1.8.0-ban. Sajnos ebben sem egyformák a logikák. Jó 10-15 éve még úgy voltak felprogramozva, hogy azonosan mérjenek, mint a forgótárcsás mérők: azaz előbb összeadta a három fázis eredőjét, és ha az fogyasztás volt, akkor az összeget az 1.8.0-ra könyvelte. Ha visszatáplálás volt, akkor meg a 2.8.0-ra. Ezzel csak az volt a baj, hogy a régi világban bizony sok háromfázisú mérőt "rosszul" kötöttek be: két fázist helyesen, a harmadikat meg fordítva. Isten se mondja meg így utólag, hogy kapott-e ezért baksist a villanyóra-szerelő, vagy csak önszorgalomból volt hülye, de ha egy fázis fordítva van bekötve, akkor az a villanyóra szimmetrikus terhelés esetén harmadannyit mér: 2x10A befele, meg 1x10A kifele az bizony nem 3x10A, hanem 1x10A befelé.

    Szóval ezért egy ideje már máshogy vannak felprogramozva ezek a villanyórák: minden fázison külön-külön rögzítik a fogyasztás-visszatáplálás arányát. Azaz ha még a sötét cucilizmusban egy láda sörért "véletlenül" el lett kötve a háromfázisú villanyóra, akkor az 1.8.0-án jelentkezik a fogyasztás 2/3 része, a 2.8.0-án meg a maradék 1/3 rész. Szóval ha nincsen napelem, azonnal kiderül, hogy el van kötve a villanyóra. Ha van napelem, még rosszabb, mert minél többet termel vissza a napelem, annál többet kell majd fizetned! És persze gyakori az is, hogy az okos, négynegyedes, külön mérős villanyórát is lecseréli az áramszolgáltató, amikor napelemet rakatsz fel, pedig a dolog látszólag értelmetlen. A magyarázata szerintem az, hogy az áramszolgáltató csak "nyomós ok", pl. szerződés-csere vagy a hitelesítési idő lejárta, azaz 10 év után cserélhet órát, és kapva kap az alkalmon, hogy frissíthesse a fogyasztásmérő beállításait. Hogy miért nem a helyszínen teszik ezt meg? Mert egy láda sörért véletlenül "rosszul" lenne felprogramozva az a fránya óra. Jó 15 éve asszem' Szlovákiában volt nagy botrány belőle, hogy egy élelmes ex-áramszolgáltatói munkatárs jó pénzért átprogramozta a kijelző "szorzótényezőjét", azaz a kijelző feleannyi áramot jelzett ki, mint amennyit fogyasztottak - merthogy csak erre volt szoftveres joga. De a kedves ügyfelei örültek, mint majom a farkának, mert abban a tudatban éltek, mint Lagzi Lajcsi, hogy sosem derül ki a megfelezett-harmadolt áramfogyasztás. Csakhogy az ex-munkatárs (tudta, vagy nem tudta, igazából mindegy) nem árulta el, hogy a mérő belső regiszterei a valódi adatokat tárolták, nem a kijelzett, fele-harmadakkora értékeket. Így aztán amikor kipattant a botrány, optikai fejjel kiolvasták az villanyóra belső adatait, és lebukott mindenki - a kijelzett harmadakkora és a valós fogyasztás különbözetét pedig fizethették be utólag.

    Szinte látom a fejeteket, hogy ez már sok, pedig ez még az alapozás; még csak lazán ugrálok a ring sarkában, mint a boxoló bemelegítés közben... Jöhet a gong! BING!

    Szóval Abszurdisztán kollégiumi futsal-csapatból verbúvált szakértő (?) kurmánya most jól megijeszt mindenkit, hogy jön a szaldóvéges bruttó elszámolás, meg a változó tarifa és mindenkinek K.O.! Én meg jövök a jobbhoroggal: amíg egy forgótárcsás villanyóra is fent van a hálózaton, nem lehet változó tarifát bevezetni, mert a forgótárcsás mérők nem tudnak tarifa-időzónákat kezelni. Az meg elég durva jogtiprás lenne, ha Bözsi néni a vályogházában éjjel is csúcsidejű tarifát fizetne, míg mindenki más napközben változó, éjjel legolcsóbb tarifát fizet. Az ütés talált, a német mintára bevezetendő, napközben változó tarifa bizonytalan ideig kiütve...

    Oké, kurmányunk szóvivője újra támad, most épp a bruttó baromsággal; övön alul megemlíti a sziget üzemű invertereket is. Ezzel csak az a baj, hogy a németes bruttó elszámoláshoz negyedórás adatok kellenek, ami naponta 24*4*2=192 adatpontot jelentene, amit képtelenség bediktálni; ehhez távleolvasott villanyórák kellenének, de még a villanyórák zöme bediktálós - jó esetben. Rossz esetben évente egyszer kijön a villanyóra-leolvasó, aztán egy évig az alapján saccolják a fizetnivalót, amit tavaly fogyasztottál. szóval ez is kiütve; a bruttó elszámoláshoz a teljes óraállományt be kellene vonni a távleolvasásba, ami olyan messze van, hogy el sem látok odáig...

    Valamelyik edző a partszélről bekiabál, hogy havi szaldó... Az ütés betalált: igen, ezt meg tudják csinálni! Jelenleg is az összes digitális óra rögzíti a hóvégi maximumokat, max. nem jelzi ki őket, csak az utolsó 1-2 értéket. De optikai fejjel meg lehet oldani, hogy azokból is kiolvassák, amelyek nincsenek távleolvasási körbe bevonva. 12x2 adatról van szó, minden hónap végi 1.8.0 és 2.8.0 Ehhez el kell látni az összes villanyóra leolvasót optikai fejjel (fejlesztettem ilyet, honlapomon is kint van), plusz a teljes számlázási rendszert át kell írni. Nem lesz meg idén, az tuti; jó, ha 2024 végére elindul. Már csak azért is, mert a bázis adatokat is ki kell olvasni, tehát még ha idén számlázási év végén el is indítják az adatgyűjtést - tehát még 2023-ban - akkor 2024-re lesz meg egy évnyi adat. Márpedig nem lehet egy jogszabályt úgy alkalmazni, hogy bizonyos embereknek 2024 januárjától kezdődik, másoknak meg 2024 decemberétől. Szóval egy suta ütéssel, de ezt is hárítottam; legalább 2024 végéig tényleg nyugtunk van a havi szaldótól...

    Most már illene visszatámadnom nekem is: erkélynapelem! Eh, mellément... Amíg az órák zöme egynegyedes, azaz fogyasztásnak méri a visszatáplálást is, öntökönrúgás lenne ezt engedélyezni. Szóval amíg az utolsó forgótárcsás villanyóra után az utolsó egynegyedes órát is le nem cserélik, nehezen hiszem, hogy az erkély-napelemet engedélyezni lehetne. Vagy legalábbis nagyon bonyolultan, azt is előre bejelentve, hogy az áramszolgáltató utána tudjon nézni, hogy az ötféle villanyóra ill. villanyóra-beállítás közül melyik van az ügyfélnél felszerelve, és esetleg sürgősen kimenjen, és egy modernebbet felszereljen saját költségén - mert ugye ezt nem terhelheti a fogyasztóra.

    Újabb ütés a kurmánytól: visszatáplálási stop! Telitalálat! Ez van, benyaltuk... Az összes villanyóra tökéletesen megfelelő akkor, ha nincs visszatáplálás - mert akkor nincs mit mérni... Szívás - de szerencsére még az EU tagjai vagyunk, bármennyire is csikorog miatta a főispán foga, így az EU bírák bekiabáltak, hogy ez övön aluli ütés volt, így a kurmánynak vissza kell csinálnia ezt a nem túl sportszerű lépést... BING! Letelt a rövid meccs. Nézzük, hányadán állunk, ki nyerte a meccset...

    Szóval jelenleg éves szaldó van, és meg lennék lepve, ha egy-másfél éven belül sikerülne legalább a havi szaldóig eljutni. Bármennyire is rosszindulatú alakok vannak odafent, az adathiány (eltérő számlázási kezdettel induló havi bázis adatok hiánya) miatt nem tudom elképzelni, hogy jövő nyár előtt legyen havi szaldó - de ahhoz az kéne, hogy idén nyárig minden villanyóra leolvasó optikai fejjel induljon olvasni. A bruttó elszámolástól meg annyira félek, mint attól, hogy eltaposson egy gyapjas mammut. Ahhoz legalább annyit kéne fejlődnie a hazai áramszolgáltatóknak, mint a DNS rekonstrukciós technikáknak. És most térek rá az akkukra.

    Jelenleg mivel egy tarifa van, teljesen mindegy, hogy nappal fogyasztod el azt a villanyt, vagy éjjel. Semmi indokod nincs, hogy betárold akkuba, és éjjel akkuról told a házat. Esetleg annak lenne értelme, hogy a vezérelt, éjszakai áramot betárold, és nappal arról használd a házad. Így havi 210 kWh-ig (azaz napi 7 kWh-ig) meg tudsz spórolni 38-23 = 15 Ft/kWh-t, azaz napi 100,- Ft-ot, havi 3 eFt-ot, éves szinten ~33 eFt-ot. Azért kerekítettem lefelé, mert az akkus tárolásnak is van vesztesége, nem is kicsi. Látható, hogy félmilliós akkupakkoknak, hozzá negyedmilliós invertereknek a megtérülési ideje valahol a 20-25 év táján van. Felejtős... Esetleg ha túlléped a havi 210 kWh-t, akkor jobb a matek, mert 70-23 = 47 Ft/kWh tudsz spórolni, ami napi 300,- Ft, havi 10 eFt, évi 120 eFt. Még így is minimum hét év a megtérülés, azaz szerintem felejtős. Hacsak nem lopod az akkut meg az invertert.

    Sokkal jobban megéri a visszatáplálós napelem, hiszen ha nappal el tudod pancsolni a 70,- Ft-ba kerülő villanyodat, az rögtön több, mint a 15,- meg a 47,- Ft. Persze tudom, a visszatáplálás csak 5,- Ft-ot fizet, tehát tegyük akkuba a felesleget? A spórolás 38-5 = 33,- Ft, 210 kWh felett 70-5 = 65,- Ft, éppen picivel több, mint a 15,- meg a 47,- Ft. Viszont minél több villanyt termelsz és PAZAROLSZ el, annál több lesz a megtakarításod! Tehát ugyanaz lesz a helyzet, mint amikor Black Friday van, és Te elköltesz 5 millió forintot akciós kacatokra, amire amúgy semmi szükséged nem lenne, ezzel megspórolva 6-8-10 milliót, csak éppen közben 5 millióval szegényebb leszel. Tehát az ember önkéntelenül is belemegy egy hülye spirálba, hogy minél nagyobb akku, minél több tárolás, annál több pénzt spórolsz - közben meg kidobtál egy csomó pénzt akkura, ami szerintem soha nem térül meg. Sokan pl. úgy próbálják indokolni a nagy akku létjogosultságát, hogy arról megy éjjel a fűtésük és kell! Igen, 10 éve még az volt a fasza fűtési rendszer, ami 0,1°C pontosan tartotta a nap során a hőfokot. Ma meg azt kéne tisztán látni, ami 30 éve is evidens volt nagyanyámnak, hogy este felfűtjük a házat, és reggelig kitart. 80 kWh akku alsó hangon 5-6 millió forint minimum; azonban 1.000 liter forró víz ugyanennyi hőenergiát tárol, és az tuti nincsen 5-6 millió forint! Vagy hogy mást mondjak: egy házban több tíz tonna beton van, ami rengeteg hőenergiát tárol. Szóval szerintem 2023-ban le kell verni a falról a századfokra szabályzott termosztátot, nappal kicsit túl kell fűteni a házat és a bojlert, hogy minél több energiát betároljon a fizika, éjjel meg nem akkuról kell járatni a fűtőberendezéseket.

    Mikor éri meg az akkumulátor? Leginkább akkor, ha változó tarifa van. Pl. éjjel betárolod mondjuk 20,- Ft-os áron a villanyt, és csúcsidőben arról járatod a házad, ahelyett, hogy 120,- Ft-ért vennéd a villanyt. Vagy a napelemes többletedet teszed el fél napra nyáron - merthogy a télen nem lesz olyanod. És ehhez még sziget üzem sem kell, akkor se, ha visszatáplálási stop van: egyszerűen vissz-watt védelmes akkus inverter kell. Persze, meg lehet oldani sziget üzemben is, kiépíteni leválasztást, védelmet, földelést, átkapcsolót - végül többe kerül a leves, mint a hús! Én csináltam magamnak kb. 12 éve szigetüzemet - aztán egy év után szétszedtem. Értelmetlen volt; többe került, mint amennyit termelt! És egyre több hasonló, eladó szigetüzemű részegységet látok hirdetni, 2-3 hónapnyi használat után. Szigetüzemnek ott van értelme, ahol nincs villany: a tanyán vagy a tóparton a horgász-kalyibába. Pár éven belül hatalmasat esik majd a hibrid inverterek ára, azokkal sokkal egyszerűbben megoldható akár a vissz-watt védelmes üzem is, tehát a betáplálási stop sem akadályoz meg senkit abban, hogy megtérülő beruházásokat csináljon.

    A "buta" németek - akik közismerten élen járnak a napelemes technikákban - érdekes módon csak 3-7, max. 10-16 kWh akkukban gondolkodnak. Az is érdekes, hogy sohasem hallottam máshol érvként, hogy 10.000 meg 15.000 ciklust tudnak az akkujaik. Napi egy feltöltés-lemerítés ciklussal a 10.000 ciklus az 27 év; 15.000 ciklussal 41 év. Komolyan ilyen gazdagok vagyunk mi magyarok, hogy mi most, amikor még a havi szaldó is csak lebeg a kétéves messzeségben, most azonnal beruházunk olyan csoda-akkukra, amelyek 40+ évig majd tuti működnek? Elmondjam, szerintem mi lesz 40 év alatt?

    Például lesz rengeteg használt eCar akkumulátor. Ó, Uram irgalmazz, de ezek az eredeti kapacitásuknak már csak 65%-át fogják tudni! Gyors számítás: 20 kWh-nak a 65%-a 13 kWh, jelenleg ez a méret a németeknél a jelenlegi maximum akku méret. Egy mai átlag 43 kWh-s akku kétharmada 28 kWh. Hova a bánatba használunk el egy éjszaka alatt 28 kWh-t? Hát köszönöm, nekem az "álmaim nevotábbja" egy "szar" eCar akku! Nem kell nekem Pylontech csodaakku... Még a 3.000 ciklusos "ócska" NMC akku is kibír vagy 6-8 évet. (Ma egy kínaiakku-kereskedő vállalkozó bírta ezt benyögni nekem "érvként".)

    Aztán jönnek a V2H és V2G töltők, amelyek egy villanyautóba eltárolnak 20-40-60-80-100 kWh energiát. Ha akarod, elhasználod fűtésre, ha már mindenáron ez a mániád - de ha megmarad, elautókázod. Esetleg a munkahelyeden a felesleges napsütést béren kívüli juttatásként megkapod, és hazahozol egy tele akkus autót, másnap meg mész vele vissza dolgozni szinte üresen. A franciáknál pl. már most kötelező szinte minden parkolót napelemmel befedni. És 2025-re igérték a V2x technikát, rengeteg helyen már most ezerszámra tesztelik, egész városrészekben!

    Aztán például kitalálhatják az AC akkumulátorokat. Ja, már feltalálták, sőt gyártják is! Már posztot is írtam róla itt az FB-n, de ma megint felbukkant a téma. Ezek AC kapcsolt módon bármilyen ősrégi szolár inverterrel együtt tudnak majd működni: amikor sok a villany, és menne ki a hálózatba 5,- Ft-os átvételi áron, akkor felszívják a felesleget; éjjel meg visszaengedik. Nincs inverter, nincs galvanikus elválasztás, nincs kompatibitási probléma, stb. Igazából zseniális ötlet az is!

    Aztán el fognak terjedni az AC csatolt energiatárolók. Ilyet fejlesztek én is, nem titok. Ezekben az a jó, hogy nem kell mindenféle varázslat, akkumodul, biztosíték, leválasztó, földelő, fi-relé, tökömtudja micsoda, hanem egy kisebb vagy nagyobb hűtőszekrényt betolok a garázsodba, bedugod a konnektorba, mint az erkély napelemet, és a Smart Meter jelei alapján felszívja a felesleges áramot, vagy visszatáplálja, amikor kell. Szintén bármilyen nem hibrid szolár inverterrel is együttműködik majd, hiszen nem az invertert figyeli, hanem a villanyórát. Faék egyszerű cucc, és biztonságos, mert nem alkatrészekből legozód otthon össze házilag, hanem én tartom a hátam azért, hogy ez jól működjön! Te meg csak bérled - minek vennéd meg milliókért?

    Persze a hibrid inverterek is el fognak terjedni. Két éve még én, a szakember sem tudtam, eszik-e vagy isszák őket. Mára több olyan is van, ami egy fázison tud backup funkciót, azaz ugyanazt, mint a kínai inverteres jelenlegi szigetüzemek. Van már háromfázisú kivitel is, bár az még borsos áron. Pont olyan robbanás-szerűen fognak elterjedni, mint a TransformerLess inverterek. Kb. 5 év alatt mutatóban sem maradt a korábban egyeduralkodó trafósokból. Jelenleg az elterjedésük legnagyobb akadálya, hogy a lényegüket, a hibrid üzemet egyelőre a jogszabály tiltja! Tudjátok: a fő- és alispánok idején ilyesmi nem volt egyetlen vármegyében sem...

    Sokkal egyszerűbb konstrukciójú az "erkély napelem": a németeknél 600W-ban van limitálva a használatuk. Hajlamosak vagyunk legyinteni, hogy az semmi, de tényleg semmi a semmi? Ha már túl vagyunk a havi 210 kWh-s keretben, akkor mondjuk napi 10 órás termeléssel számolva akár 6 kWh-t is megtermelhet az a kis vacak, ami napi ~400,- Ft, havi 12 eFt. Éves szinten ~720 kWh termelést várhatunk tőle jó esetben, ez 27 eFt/év, vagy a magasabb tarifával 50 eFt/év spórolás. Ez a "kis vacak" pont annyi tud termelni, amit egy ma félmilliós akkuval el tudunk tárolni! És itt nincsen visszatáplálási gond sem, mert 600W úgy elmegy a semmire, hogy észre sem vesszük. Nincsen telepítés, nem tűzveszélyes, egyszerűen bedugod a konnektorba és ennyi! És nem, nem ráz meg; mérnökök tervezték, nem hülyék! Szedtem már szét többet is, mert kiváncsi állat vagyok. Egyszerű, nagyszerű, okos cuccok - és megkeres neked évi akár 50 eFt-ot is.

    Jelenleg akkus energiatárolással foglalkozom, szerintem eléggé intenzíven. Nekem mégsincs otthon üzemelő akkus energiatárolóm, pedig van itthon vagy 200 kWh akkum. Hogy miért? Mert jelenleg nem térülne meg. Mert rengeteg kockázata van, főleg a tűzveszély. Mert a jelenlegi jogszabályi környezet semennyire sem ösztökél, hogy magamnak összerakjak egyet. Sőt, inkább gátol. Persze, össze tudnék állítani egy olyan matekot, hogy "megérje", ahogy a Black Friday-el is be lehet etetni minden ősszel több millió naív embert. Ezt a kis írást is azért írtam, hogy megmutassam, hogy JELENLEG nem sok értelmét látom, hogy mindenki akkus energiatárolókon agyaljon otthonra, mert itt vagy ott azt hallotta. Persze, régi közgazdasági axióma, hogy minden sikeres vállalkozás kulcsa, hogy támassz fel egy igényt, aztán elégítsd ki! Két év múlva, ha megvalósul a napközben változó tarifa, ami a németeknél már most is van, akkor igen, lesz értelme. De addig kétlem...

    És végezetül még egyszer: ez, amit leírtam, a magánfelhasználókra igaz. A vállalkozásoknál már teljesen más a matek!

Új hozzászólás Aktív témák