Új hozzászólás Aktív témák
-
inf3rno
nagyúr
válasz Szilágyi84 #5496 üzenetére
Tényleg nagyon jó! :-)
Újabb megerősítést nyert, amit a telekre tervezek, sőt kicsit átértékeltem az eddigi terveket, és változtatni fogok.
Eredetileg úgy gondoltam, hogy lépcsőket úgy alakítok ki, hogy leszedem a talaj felső rétegét, kialakítom a formát, aztán visszateszem. Most inkább úgy gondolom, hogy csak felhúzok egy támfalat egy kicsit magasabbra, aztán hagyom, hogy magától rendeződjön a szint. Így mondjuk a kavicsolás, ilyesmi kimarad alóla, de valszeg éveket nyerek vele.
A másik, ami még mindig probléma, hogy bejárnak a szarvasok és megesznek mindent a konyhakertben és a fákat is megrágják. A földet trágyázzák, szóval előnyük is van. Illetve talán a füvet is lelegelik, letapossák, ami szintén előny. Gondolkodok rajta, hogy elkerítem az egészet párszázezerért. De egy ideje már jár a fejemben az is, hogy hogyan lehetne őket erőforrásként hasznosítani úgy, hogy közben azért a konyhakert is megmaradjon meg a fák is. Elsőre valami szarvasfigyelős mozgásérzékelő kamerás youtube videos projekt ugrott be, hogy esetleg abból lehetne pénzt keresni, aztán akkor kompenzálva vagyunk. Bármi egyéb ötlet?
Buliban hasznos! =]
Új hozzászólás Aktív témák
- Milyen autót vegyek?
- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- Sorozatok
- Kuponkunyeráló
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- Gyúrósok ide!
- Futás, futópályák
- NVIDIA GeForce RTX 3080 / 3090 / Ti (GA102)
- A Vatikán szerint az ördög árnyékát hozza magával az AI
- Ford topik
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Marketing Budget
Város: Budapest