Na igen, nagyon nagy butaság volt, csak az előző dolgaim miatt gondoltam leírom feleslegesen az off-ban, hogy feladtam a próbálgatást, igy is sokat mérgelődtem. Nem szabad ilyet
[ Szerkesztve ]
Na igen, nagyon nagy butaság volt, csak az előző dolgaim miatt gondoltam leírom feleslegesen az off-ban, hogy feladtam a próbálgatást, igy is sokat mérgelődtem. Nem szabad ilyet
[ Szerkesztve ]
Nagy lóBKK-t, hát én is Win7-ről jöttem nulla tudással, semmit nem olvastam, szenvedtem még a wubi-s megoldással is meg a Debian wheezyvel is, mikor nem ismerte fel a hálókártyámat sem. Mégis addig kerestem a megfelelő disztrót totál nokedliknek, hogy lassan csak azt vettem észre, hogy már hetek óta nem indítottam el a Windózat! Most se értek hozzá, de már több, mint 3 éve Linuxot használok kizárólag!
Jó pár hónapja külföldön élő barátom miatt fel kellett raknom a 8.1-et, mert képtelen volt valamit megoldani, de esküszöm, a rosszullét környékezett, amikor láttam szép lassan felállni a rendszert. Amikor már azt hittem, rányomhatok a FF ikonra, még valami mindig töltötte magát...fenéket, ez csak a 7 lehetett még ennek előtte, mert itt csak valami fura csempék jelentek meg. Mit össze kínlódtam én azzal.
csak csendben jegyezném meg, hogy amitől sugárban hánytak a windózerek a 8.1-ben, azt mind a linuxból lopta az ms
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
mit, a csempeket? a kikapcsolhatatlan automatikus frissites? kikapcsolhatatlan automatikus ujrainditas? frissiteskor kikapcsolaskor 2 ora varakozas, majd bekapcsolaskor megint? systemd?
Vigyázat, csalok!
Ha jól emlékszem, azért volt a legnagyobb nyívás, hogy nincs START menü.
"Mindig a rossz győz, és a jó elnyeri méltó büntetését." Voga János
például azt, hogyha egyik sarokba tolod az egeret, csinál valamit, ha a másikba, más valamit.
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
wow, mekkora featuret sikerult atvenni majd akkor szolj ha lesz valami ertelmes is.
Vigyázat, csalok!
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
A legelso nagyon tetszik...
https://www.coreinfinity.tech
nem akartam csalódást okozni neked, úgyhogy tényleg felraktam a fedora 26-ot.
ez egy világbajnok disztró, ilyet még soha nem láttam, hogy gyári alap telepítés gyári böngészővel nem működik. még a w10-es edge is működött alapszinten hasonló helyzetben...
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
Waylanddel állandóan kidobál a munkamenetből, X-nél meg rendszeresen összeomlik a gnome-shell, nálam is rövidke kísérlet volt...
Oszintem megmondom nem is ertettem mi volt ez toled Maskor megtanulod, hogy a kivancsisag nem mindig jo
Ki vagy te es hova tuntetted az igazi bambano-t?
https://www.coreinfinity.tech
megettem
az aktuális phoronix teszt hatására futottam még egy szintén rövid kanyart a clearlinuxszal, de valahogy az se lopta be magát a szívembe. a tesztben azt írták, hogy néhány felhasználási területen az intel compiler miatt sokkal gyorsabb, mint a gcc-vel fordított linux, de a környezet annyira fullfapad, hogy hagytam.
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
Felraksz egy dockert es maris nem lesz full fapad.
Vigyázat, csalok!
ez a felraksz egy dockert szöveg kb. az a szint, mintha saját magad szórnál mérget az ebédedbe...
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
Tenyleg megetted.
Vigyázat, csalok!
Inkább a gentoo, néhány jól megválasztott cflag-el. Aztán jöhet a docker.
Hmmm... full fapad? Akkor letoltom!
"Mindig a rossz győz, és a jó elnyeri méltó büntetését." Voga János
ez a docker szerintem legalább olyan súlyos tervezési hiba, mint a systemd, csak mivel nem erőszakolja rám senki, nem izgatom miatta magam. tipikusan az a szoftver, amikor unták magukat a programozók és nagyon akartak már valamit programozni, és a nagy erőltetésnek féknyom lett a vége.
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
Egyebkent is jobban illene a stilusahoz
gentoo? brrr... utálok magam helyett dolgozni
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
Az a baj mar debian utan is dolgoznod kell, sot mar nincs olyan disztro amibe igazabol nem kellene belenyulni.
hát nem tudom, a debian még mindig megfelel alap oprendszernek gyári állapotában, ha befogom a szemem és nem nézem a systemd-t.
tehát kernelt fordítani se kell, meg azokat a programokat, amiket használok, nem kell tákolni.
eddig egy program volt, ami kérdőjeles volt, a pppoe szerver, de mintha azt is megcsinálták volna rendesen a 9-es debianban.
én az ilyen biztonsági hájpoknak meg nem szoktam felülni. ráadásul ugye selinux az nsa termék, tehát optimális esetben kihajítod a kernelből, a grsec-et fizetőssé tették, tehát amiatt se forgatsz kernelt már, akkor meg sok értelme nincs.
az más kérdés, hogy ki mekkorát kavar destkoppal. nekem jó a mate osztjónapot.
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
volt már olyan érzésed, amikor úgy érezted, hogy valamit nem kellene megtenned?
nagyon nem?
nekem most volt. beleraktam a gépembe egy ethernet kártyát, és nagyon éreztem, hogy nem kellene az alját felfordítani...
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
Persze, de annak ellenere megtettem es nem sult ki belole jo
Amikor sh4d0w próbál pc maradni... [link]
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
Tokomet se erdekli a pc, de oli meg noob a Debianhoz (is)
https://www.coreinfinity.tech
ha valóban nem érdekelne a pc, már rég elküldted volna minimum a linux kezdőbe, de inkább melegebb éghajlatra. én is nehezen fogom vissza magam.
aki nem tudja, mint jelent a man wget, az biztosan nem való a haladó topicba, de az is felmerülhet, hogy linuxosba egybe se...
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
Mi az a wget?
bob@bob-pc ~ % whatis wget
wget: nothing appropriate.
curl mindenekfelett!
[ Szerkesztve ]
You may corrupt the souls of men, but I am steel. I am doom.
Szerintem már az egész kérdéskör nem illett a haladóba. Persze elküldhetjük az embereket más topikba vagy melegebb éghajlatra, de mindenki jobban jár, ha korábban választ kap a kérdés.
Mi az a curl?
Vigyázat, csalok!
Értem. Bár most még hülyébbnek érzem magam, mint annak előtte!
jaja, szerintem se, a haladó topicban illene tudni, hogy sleep x vagy sleep (x)
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
grafikus felület nélküli egyszerű kis programocska, amivel http-n és ftp-n lehet letölteni bármit, és lementeni diszkre beavatkozás nélkül. szkriptekben jó sok mindenre.
egyébként neked is: man wget
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
Viszont mivel már elkezdted, jobb lesz ha visszanézel mert a téma folytatódik
You may corrupt the souls of men, but I am steel. I am doom.
Fenébe, nem jött be, azt hittem elküldesz valamerre....... Mint ha tényleg nem lennél igazi.....
Valamennyire ismertem, de csak látásból ezt a wget nevűt, de kezdőként csak látom, hogy például új kernel kipróbálásakor ez tölti le a hozzávalókat automatikusan, tök szimpatikus kis valami. Köszi azért a rövid ismertetőt!
(#10088) BoB
Ezzel ne is küldjétek át a kezdőbe szerintem:
-2017-07-29 14:07:23-- http://dcpc-nwp.meteo.fr/services/PS_GetCache_DCPCPreviNum?token=__5yLVTdr-sGeHoPitnFc7TZ6MhBcJxuSsoZp6y0leVHU__&model=ARPEGE&grid=0.1&package=SP1&time=49H60H&referencetime=2017-07-29T06:00:00Z
dcpc-nwp.meteo.fr (dcpc-nwp.meteo.fr) feloldása… 137.129.43.28
Csatlakozás a következőhöz: dcpc-nwp.meteo.fr (dcpc-nwp.meteo.fr)[137.129.43.28]:80… kapcsolódva.
HTTP kérés elküldve, várakozás válaszra… 503 Service Unavailable
2017-07-29 14:07:24 HIBA 503: Service Unavailable.
Én anno rákerestem a problémájára, de rájöttem mennyire nokedli vagyok a Linuxhoz! (ha eddig nem tudtam volna...)
Az a baj, hogy a kolléga mindig ezt az időjárásletöltőt b*tatja és, ha valamelyik disztrón működik neki, egyből megy másik disztróra. Fedora felkészül.....Debian.....Arch....Gentooo......ki ne maradjon valaki a jóból.
[ Szerkesztve ]
Én ezt elengedném, ha nem gond. Külön megoldásként kezeli a két ciklust, csak mert kicsit más a szintaktika. Ráadásul már minden meg lett válaszolva.
[ Szerkesztve ]
Az a szitu, hogy en ugy emlekeztem, hogy sleep X. Aztan megneztem a weben a man-jat, ott meg sleep()-t ir. Valojaban a mukodo megoldas tenyleg a sleep X.
https://www.coreinfinity.tech
Amúgy a sleep fogad m-es paramétert, tehát a sleep 2m
valid.
Nacceru, ussetek meg
Latszik, hogy nem tul gyakran hasznalom.
https://www.coreinfinity.tech
Sötétbőrűeket nem ütünk mert feljelentés lesz a vége
You may corrupt the souls of men, but I am steel. I am doom.
Ő zöld amúgy, te vagy éppen a barna!
Maradjunk annyiban hogy az ember arckepe kek.
[ Szerkesztve ]
Vigyázat, csalok!
Szőrös.
Nem félünk! Nem félünk! Itthon vagyunk e földön. Nem félünk! Nem félünk! Ez nem maradhat börtön!
az a szitu, hogy aki ért a unixhoz ( ), az egyrészt megtalálja a man lapon, hogy a kézikönyvnek melyik fejezete, másrészt akár magától is elő tudja hívni.
így ha a programozói kézikönyvet nézed, akkor c-ben sleep(3). ha a unix parancsokat, akkor sleep 3
aki nem tudja fejből, melyik kézikönyvben mi van, az meg megtanulja, hogy kulcsszóra is lehet keresni:$ man -k sleep
sleep (1) - várakozás meghatározott ideig
clock_nanosleep (2) - high-resolution sleep with specifiable clock
nanosleep (2) - high-resolution sleep
rtcwake (8) - enter a system sleep state until specified wakeup time
sleep (3) - sleep for the specified number of seconds
systemd-hibernate.service (8) - System sleep state logic
systemd-hybrid-sleep.service (8) - System sleep state logic
systemd-sleep (8) - System sleep state logic
systemd-sleep.conf (5) - Suspend and hibernation configuration file
systemd-suspend.service (8) - System sleep state logic
usleep (3) - suspend execution for microsecond intervals
francba, már ez is systemd-s...
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
Nincs mindenhol systemd
$ man -k sleep | grep systemd | wc -l
0
[ Szerkesztve ]
Vigyázat, csalok!