Hirdetés
Aktív témák
-
lvnt
őstag
Na, végre volt időm arra, hogy filmet nézzek:
Inside Man - 8/10
Öt perc után rájöttem, hogy láttam már a filmet egyszer. Nem emlékeztem, mert szökőévente szoktam tévében filmet nézni. Szerencsére valószínűleg csak fél szemmel láthattam, mert a fontos dolgokra egyáltalán nem emlékeztem, csak néha előjött egy kis déjà vu. Ennek ellenére végig izgalmas volt a film, nagyon hamar elrepült a több, mint két óra.
Mindig is nagyon érdekelt ez a tökéletes bűntény-téma. Azt is szeretem, ha az egész film egy adott esetre, ez esetben ugye a bankrablásra épül, és azt mutatja be.
Denzel Washington hozta a szokásosat és a tőle már talán elvárhatót. Tetszett ez a humoros rendőr szerep is, amelyet főleg a kihallgatásoknál játszott. Kicsit zavaró volt, hogy nem a szokásos, jól bevált szinkronhangja volt. Nem is állt neki olyan jól.
A sztori volt, hogy néhol sántított egy kicsit, de azért összességében még mindig azt mondhatom, hogy rendben volt. Nem a szokásos.
Már a Heat-nél is ezzel jöttem, de sajnos a zene itt sem "jött át". A kevesebb most több lett volna. Úgy néz ki, erre érzékeny vagyok.[ Szerkesztve ]
Aktív témák
Hirdetés
- HP EliteBook 840 G5: i5-8250U/16GB/256GB NVMe SSD/14" FHD,IPS,Matt/WIN10 Pro
- Xiaomi Redmi Note 13 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Samsung Galaxy S22+ 5G 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Samsung Galaxy A55 5G 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Samsung Galaxy S20 FE 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Eladó Corsair Hydro Series H110i 280mm
- HIBÁTLAN iPhone 14 Pro 128GB Space Black - kártyfüggetlen, 17 hónap GARANCIA, 98% akkumulátor
- XFX ZERO RX 6900 XT 16GB GDDR6 256bit - EKWB folyadékhűtés
- ÚJ GAMER PC! RYZEN 5 5500 / RTX 3060 12GB / 16GB DDR4 RAM / 512GB M.2 SSD / GARANCIA
- iPad mini (5. generációs) 64GB Asztroszürke
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen