Hirdetés

Aktív témák

  • V|sitor
    csendes tag

    Ha valaki még nem olvasta volna, kb 2 éves iromány, legalábbis akkor találkoztam vele először :

    [L]http://members.chello.hu/visitor/Contact.doc[/L]

    Egyszer érdemes elolvasni.

  • Ugye a NASA tervezett egy hajót az űrsiklók helyett. Ez t a projektet lelőtték, ha jól emlékszem (asszem ezt már Bush tette meg - no money)

    Mondjuk kétlem, hogy USA-n kívül repült volna, de ki tudja...

    Hello

    Eddig úgy tudtam, hogy ez a gép csak annyiban lépett túl a rajzasztalon, hogy a kicsinyített modelljét dobálták egy repülőgépről. Nem készült belőle működőképes példány. De ha mégis, dobj meg egy linkkel...

  • Turmoil
    senior tag

    Nem akarok tolakodó lenni, meg hülyeségeket beszélni, de:

    Valamelyik Galaktika könyvben olvastam olyan kísérletekről, még a múlt század elején - 20'-as-30'-as években - hogy valami elektromos tevékenységgel (majd utánanézek, milyen szerkentyűk voltak, nem vagyok otthon benne) a csészealjhoz hasonló tárgyba építve ionizálták körülötte a levegőt, kikötötték valamihez, és egy nagyobb szobában egy 6 m átmérőjű körön hagyták repkedni. Egy nagyobb szombrero méretű tárgyról volt szó, a két ellentétes pólusába (tom, egy körnek nincs ilyen vagy millió meg 1 van) építették azt a kondenzátort vagy mit. És antigravitációhoz hasonló jelenséget produkáltak vele.
    (Majd tényleg megnézem otthon a címét, kiadót, évet, stb.)

    Én is szkeprikus vagyok ezekkel szemben, de azért...

    Egyébként az űr olyan bazi nagy, hogy tuti - sztem - vannak más élőlények benne. Igaz, hogy lehet azt mondani, hogy csak mi vagyunk, véltelenül. De ha mi létezhetünk, akkor máshol miért ne létezhetne élet?
    Bocs sok szövegért.:)

    Egyébként ha igaz a dolog, akkor valaki nagyon gyorsan ráült az összes információra, hogy ne derüljön ki. Aztán vagy megsemmisítette, vagy már egy másik bolygón lakik és néha idelátogat a benszülötteket riogatni:)

  • Turmoil
    senior tag

    Nem akarok tolakodó lenni, meg hülyeségeket beszélni, de:

    Valamelyik Galaktika könyvben olvastam olyan kísérletekről, még a múlt század elején - 20'-as-30'-as években - hogy valami elektromos tevékenységgel (majd utánanézek, milyen szerkentyűk voltak, nem vagyok otthon benne) a csészealjhoz hasonló tárgyba építve ionizálták körülötte a levegőt, kikötötték valamihez, és egy nagyobb szobában egy 6 m átmérőjű körön hagyták repkedni. Egy nagyobb szombrero méretű tárgyról volt szó, a két ellentétes pólusába (tom, egy körnek nincs ilyen vagy millió meg 1 van) építették azt a kondenzátort vagy mit. És antigravitációhoz hasonló jelenséget produkáltak vele.
    (Majd tényleg megnézem otthon a címét, kiadót, évet, stb.)

    Én is szkeprikus vagyok ezekkel szemben, de azért...

    Egyébként az űr olyan bazi nagy, hogy tuti - sztem - vannak más élőlények benne. Igaz, hogy lehet azt mondani, hogy csak mi vagyunk, véltelenül. De ha mi létezhetünk, akkor máshol miért ne létezhetne élet?
    Bocs sok szövegért.:)

    Nem az az izgalmas, ha más bolygókon élnek, hanem az, ha itt mellettünk, csak nem vesszük észre őket:)

  • Turmoil
    senior tag

    /OFF A turmixolt karfiol játékos elnevezése :DD

    Nagyon bátor valaki itt HÁZIGAZDA minősítéssel!:DD :DD :DD

  • fügike
    senior tag

    Nem akarok tolakodó lenni, meg hülyeségeket beszélni, de:

    Valamelyik Galaktika könyvben olvastam olyan kísérletekről, még a múlt század elején - 20'-as-30'-as években - hogy valami elektromos tevékenységgel (majd utánanézek, milyen szerkentyűk voltak, nem vagyok otthon benne) a csészealjhoz hasonló tárgyba építve ionizálták körülötte a levegőt, kikötötték valamihez, és egy nagyobb szobában egy 6 m átmérőjű körön hagyták repkedni. Egy nagyobb szombrero méretű tárgyról volt szó, a két ellentétes pólusába (tom, egy körnek nincs ilyen vagy millió meg 1 van) építették azt a kondenzátort vagy mit. És antigravitációhoz hasonló jelenséget produkáltak vele.
    (Majd tényleg megnézem otthon a címét, kiadót, évet, stb.)

    Én is szkeprikus vagyok ezekkel szemben, de azért...

    Egyébként az űr olyan bazi nagy, hogy tuti - sztem - vannak más élőlények benne. Igaz, hogy lehet azt mondani, hogy csak mi vagyunk, véltelenül. De ha mi létezhetünk, akkor máshol miért ne létezhetne élet?
    Bocs sok szövegért.:)

  • KovacsUr
    addikt

    Na most vagy te nem tudsz fogalmazni, vagy én nem olvasni.:)) Sebaj, legközelebbi PH! bulin leisszuk:DD

    (Ki az a Turmiol? :t)

    /OFF A turmixolt karfiol játékos elnevezése :DD

  • Turmoil
    senior tag

    Ezexerint, érthető volt amit irtam csak Turmiol értette félre :)

    Na most vagy te nem tudsz fogalmazni, vagy én nem olvasni.:)) Sebaj, legközelebbi PH! bulin leisszuk:DD

    (Ki az a Turmiol? :t)

  • Den
    veterán

    ... 50-es évek végén már repült a 6x-os hangsebességre képes sr-71. ...

    szerintem vmit keversz
    x-15A
    ... the aircraft flew over a period of nearly 10 years and set the world's unofficial speed and altitude records of 4,520 mph (Mach 6.7) ...

    sr-71 Blackbird

    [L]http://www.wvi.com/~lelandh/srspec~1.htm[/L]

    Nem keverem, simán rosszul tudtam :) úgy tudtam az sr71, 6 mach-ra képes, ezexerint rosszul.

  • Den
    veterán

    Dír Turmoil!

    SZVSZ nem érted, h Den Testvér mit akart mondani. (persze, lehet, hogy én sem jól értem)

    Az én olvasatomban: ipse a gépet látván (tehát a gép látásával 1idejűleg) nem hallja annak hangját, csak később.

    Kövezzetek + nyugottan, ha tévedek.

    Ezexerint, érthető volt amit irtam csak Turmiol értette félre :)

  • Den
    veterán

    Na találtam egy képet, ami hasonlít ahoz, amit én láttam.

    Anyi volt a külömbség eközött, és az álltalam látott gép között, hogy annak nem láttam a vezérsíkját (ha jól tudom így hívják a gép farkát), és a hátsó háromszög egyenlő szárú volt, és a középső is egy síkban volt a két szélsővel.

    A b2-es lopakodó (vagy b1?), nagyjából úgy néz ki mint amit leirtál.

  • Ye_Nő
    tag

    Dír Turmoil!

    SZVSZ nem érted, h Den Testvér mit akart mondani. (persze, lehet, hogy én sem jól értem)

    Az én olvasatomban: ipse a gépet látván (tehát a gép látásával 1idejűleg) nem hallja annak hangját, csak később.

    Kövezzetek + nyugottan, ha tévedek.

    :o

    Szia, Den! :P

  • Ye_Nő
    tag

    Den: ha valami hangsebesség fölött repül, attól még van hangja. Csak a pilóta nem hallja a mögötte pörgő cucc hangját, mert az nem éri utol. De ettől függetlenül generál hangot, ami el is hagyja a gépet minden irányban.
    Egyébként érdekes, mert ha hangsebesség fölött közelít feléd valami, majd elrepül melletted (és túléled), akkor utána fura érzésed lesz, ugyanis a később, közelebbről érkező hang hamarabb ér el hozzád, mint a korábbi, messzebbről érkező és halkabb, azaz összességében olyan, mintha arra távolodna valami.
    Ehhez még hozzájön, hogy a hang frekvenciája módosul. Na jó, ebből kijöhet olyan, hogy a hallható tartományon kívülre kerül... :)

    Hat ha nagyon pontosak akarunk lenni, el kell ismernunk hogy nem azt mondta, hogy nincs hangja, hanem hogy az illeto nem hall semmit :)

    itt az igazság. egy szóval nem irtam hogy a gépnek nincs hangja, csak annyit hogy az észlelő,az észlelés pillanatában csak látja a gépet, de nem hallja a hangját.

    Azt tudom jól hogy van hangja sőtt a többi leirt jelenséggel (mach kúp, hangrobbanás...), is tisztában vagyok.

  • hezso
    aktív tag

    Ufók és istenek, lehet hogy nincsenek,
    de ha mégis, akkor eljönnek hogy nézzék:
    Hogy ez az 5milliárd mutáns majom hogyan
    szagolja a saját mocska bűzét...

    The best is Junkies!

  • Sanya
    nagyúr

    Aki ismer, tudja ki vagyok és miért nem a saját nevemben írok most. Mert igazából nem merem felvállalni azt a nicket, ami alatt írogatok ide, mert még elmebetegnek néznének...

    Szóval a sztori. Egy kiadós veszekedés után - egy lánnyal - autóba ültem és kerültem egyet itt a miskolci vadonságban. Már hazafelé tartottam a hegyek között, amikor észrevettem, hogy jobb kézről nekem egy fényforrás világít. Odapillantottam, de úgy tűnt, hogy csak egy fellőtt rakéta, vagy hasonló. Mintha jelzés lett volna. Az útra figyeltem, de a fényforrás nem szűnt meg, hanem egyenletes tempóban közeledett a hegy felől. Láttam, hogy éppen keresztezni fogja az utat majdnem előttem, de nem tudtam, hogy milyen magasan lehet. Egyre közelebb jött és egyre nagyobb lett a fényereje. Beleléptem a fékbe és kiszálltam a kocsiból. Csak a fák susogása hallatszott, ahogyan mozgatja őket a szél. Se motor, se rotorzaj. Először helikopternek, aztán valamiféle kis gépnek néztem, de túl alacsonyan volt ahhoz, hogy ne halljak semmit.

    Végül elsuhant fölöttem és egy hangot sem adott ki! Egyenletes, lassú tempóban eltűnt a másik hegygerinc mögött. A fényforrás gömb, vagy csészealj alakot vett fel, de nem láttam semmi egyebet. Ez meg mi volt? Hacsak nem egy éjszakai sárkányrepülő, akkor mi?...Igazából ami a legfurcsább, hogy a fényből szemernyi sem esett az útra, csak a tárgy (???) körül volt erősen érzékelhető.

    Azt hiszem kiírtam magamból ezt az X aktát, most már mehetek aludni. Ha valaki venné a fáradtságot és mégis írna ide, akkor Oszamaként fogok reagálni. Még jó, hogy kettős életem van itt a PH -n. ;]

    Valljuk be hogy részegek voltunk...:DDD

  • rezlabos
    csendes tag

    Latott mar vki holegballont ejszaka repulni 500 meter feletti magassagban? Az is olyan mint az UFOk, azzal a kulonbseggel, hogy az UFOkba nem dobalnak sportszeletes neger sracok homokzsakokat.

  • esteban
    senior tag

    Na találtam egy képet, ami hasonlít ahoz, amit én láttam.

    Anyi volt a külömbség eközött, és az álltalam látott gép között, hogy annak nem láttam a vezérsíkját (ha jól tudom így hívják a gép farkát), és a hátsó háromszög egyenlő szárú volt, és a középső is egy síkban volt a két szélsővel.

    Fuggoleges vezersik = a gep farka :), a vizszintes ami vizszintes ertelem szeruen.

    Egyebkent lehet madarrajt lattal, olyan mar velem is elofordult, hogy vagy 3 - 4 percig lestem kifele a fejembol, hogy egy UFO lebeg itten, aztan kesobb szetvaltak ... de addig eleg meggyozo volt.

    A fenyes jelensegre mar ezt nem lehet mondani - marmint, hogy madarak voltak -, hacsak nem tetelezzuk fel, hogy zseblampaval kozlekednek.

    Ha viszont gombvillam volt, akkor valaki magyarazza el mi az a gombvillam :DD

  • Sanyo
    senior tag

    ... 50-es évek végén már repült a 6x-os hangsebességre képes sr-71. ...

    szerintem vmit keversz
    x-15A
    ... the aircraft flew over a period of nearly 10 years and set the world's unofficial speed and altitude records of 4,520 mph (Mach 6.7) ...

    sr-71 Blackbird

    [L]http://www.wvi.com/~lelandh/srspec~1.htm[/L]

    Igy van, az X-15 volt kepes a 6x koruli hangsebessegre, egy B-52-es atalakitott bombazorol indulva. Az X-15 pusztan kiserleti gep volt.

    Az SR-71 Blackbird pedig sajat erejebol emelkedett fel 20-30km magasra, felgyorsitott Mach 3 koruli sebessegre, elvegezte a melot majd hazament. Egyetlen peldany sem veszett oda eles bevetesen, nem tudtak leloni. Viszont rohadt nehez volt vele repulni.

    Par eve hallani az Aurora nevu felderitorol, Mach 7-8 sebesseggel kepes repulni, torlosugarhajtomu, miegymas. Persze senki sem latta meg, csak furcsa formaju repulogepet es annak furcsa alaku kondenzcsikjat. :)

  • ''És ez az 51-es körzet annyira titkos, hogy mindenki tud róla. Lehet van valami hely, rajta a tábla hogy 51-es körzet, oszt közben bent meg repülőket szerelnek...''

    Ez így van. Odamehetsz a sivatagban a határáig, ki van írva a neve, meg hogy ha továbbmész agyonlőnek...
    És tényleg repülőket építettek ott. Ott fejlesztették ki az usa repülőgép arzenáljának legtitkosabb darabjait, pl a lopakodókat. Aki kicsit ismeri a repülés történetét, az tudja hogy robbanásszerű fejlődés indult a háború után, különösen a sugárhajtású gépek területén. Mig a háborút légcsavaros gépekkel fejezték be (tudom, volt sugárhajtású messzersmitt), addig az ötvenes évek elején már hangsebességű sugárhajtású gépek voltak, és az 50-es évek végén már repült a 6x-os hangsebességre képes sr-71.
    Televízió akkoriban még amerikában sem nagyon volt, ráadásul ezeknek a gépeknek a létezéséről nem beszéltek.
    Most képzeljük el azt az átlagosan művelt amerikait, az isten háta mögött, akinek a repülő még az a légcsavaros vadászgép volt amit a filmhiradóban látott.
    Ez az arc meglát egy hangsebesség felett repülő sugárhajtású gépet.
    Egyrészt ledöbben a számára elképzelhetetlen sebességen, valamint nem lát/hall légcsavart, sőtt egyáltalán nem hall semmilyen hangot, mert a gép gyorsabb a hangjánál...

    És már meg is született az ufo legenda, amire a hadsereg és a titkosszolgálat rá is játszott. Mert inkább beszéljenek arról hogy ufók repkednek arrafelé, mint arról hogy ott titkos vadászgépek vannak.

    ... 50-es évek végén már repült a 6x-os hangsebességre képes sr-71. ...

    szerintem vmit keversz
    x-15A
    ... the aircraft flew over a period of nearly 10 years and set the world's unofficial speed and altitude records of 4,520 mph (Mach 6.7) ...

    sr-71 Blackbird

    [L]http://www.wvi.com/~lelandh/srspec~1.htm[/L]

  • klepto
    addikt

    Ugye a NASA tervezett egy hajót az űrsiklók helyett. Ez t a projektet lelőtték, ha jól emlékszem (asszem ezt már Bush tette meg - no money)

    Mondjuk kétlem, hogy USA-n kívül repült volna, de ki tudja...

    Biztos, hogy olyan volt, amit leírtam, és nem ilyen.

  • Turmoil
    senior tag

    Na találtam egy képet, ami hasonlít ahoz, amit én láttam.

    Anyi volt a külömbség eközött, és az álltalam látott gép között, hogy annak nem láttam a vezérsíkját (ha jól tudom így hívják a gép farkát), és a hátsó háromszög egyenlő szárú volt, és a középső is egy síkban volt a két szélsővel.

    Ugye a NASA tervezett egy hajót az űrsiklók helyett. Ez t a projektet lelőtték, ha jól emlékszem (asszem ezt már Bush tette meg - no money)

    Mondjuk kétlem, hogy USA-n kívül repült volna, de ki tudja...

  • klepto
    addikt

    Micsoda lavinát indítottam el ezzel, pedig csak leírtam, hogy láttam valamit...

    Ugye, hogy ugye ;]
    Ha így haladsz, még a végén ezen a néven leszel őstag :P

  • Oszama Bin Láda
    csendes tag

    Micsoda lavinát indítottam el ezzel, pedig csak leírtam, hogy láttam valamit...

  • klepto
    addikt

    Na találtam egy képet, ami hasonlít ahoz, amit én láttam.

    Anyi volt a külömbség eközött, és az álltalam látott gép között, hogy annak nem láttam a vezérsíkját (ha jól tudom így hívják a gép farkát), és a hátsó háromszög egyenlő szárú volt, és a középső is egy síkban volt a két szélsővel.

  • pip
    aktív tag

    Én is láttam már párszor, de csak az egyiket nem tudtam azonosítani. A legutolsóról úgy mondták, hogy az lehetett. Miért?
    Mert úgy nézett ki, mint egy lopakodó bombázó, tök fekete, háromszög alakú. Szóval olyan, mint amit a filmekben is lehet látni. A furcsa az volt benne, hogy alig ment magasabban mint egy tízemeletes ház teteje, semmi hangja nem volt, és szinte állt egyhejben. Én azt hittem, azért lopakodó, mert semmi zaja nincs, de azt mondták róla, hogy nem azért lopakodó, mert zajtalan. Ha egy ilyen gép ilyen alacsonyan szálna, az illető szerint, ablak a háztömbben nem maradt volna épen, mert akkora zaja lett volna.

    OFF
    Én fel merem vállalni :t
    ON

    Erdekes, hogy nem vilagito cseszealj formajut lattal. Van egy ismerosom aki szinten tok fekete, haromszog alaku, hangtalam, lebego akarmiket latott, harmat vagy negyet egymas mellett. O biztos benne hogy ufokat latott, en meg azota sem tudom kitalalni mi a francot lathatott

  • SYZYGY
    tag

    Hi. Ugyan (majdnem)mindenki az UFOkkal hozza összefüggésbe Osszama ''élményét'' , én mégis inkább Dennel értek egyet, miszerint megcsalhatnak érzékszerveink és lehet, hogy sokkal messzebb volt a fény, mint azt fórumtársunk gondolta/ja. Kb: 15 éve történt velem, hogy éjszaka mentem lámpa nélkül egy simsonnal 60Km/h körül( tehát a lámpa rossz, tök sötét,stb) . Egyszercsak meglattam magam előtt jó messze egy piros lámpát. Haladtam, és a piros lámpa egyre nagyobb és nagyobb lett. Már épp azon gondolkodtam , hogy ez egy óriási hátsólámpájú autó, amikor is kirajzolódott előttem egy pótkocsi aminek egyik hátsólámpája világított, és persze ott előttem 10v 20 m-re. Fék, kormany félre stb: ki birtam kerülni. Viszont egész az utolsó 10v20m-ig olyanérzésem volt, mintha a fényforrás Km-ekkel elöttem lenne és NÖNE. Ami még talán párhuzam, hogy én is egy igen elgondolkodtató ''dolgon'' voltam túl.

  • klepto
    addikt

    Komolyan látott valamit, ami UFO. Nem tudta azonosítani:)

    Én is láttam már párszor, de csak az egyiket nem tudtam azonosítani. A legutolsóról úgy mondták, hogy az lehetett. Miért?
    Mert úgy nézett ki, mint egy lopakodó bombázó, tök fekete, háromszög alakú. Szóval olyan, mint amit a filmekben is lehet látni. A furcsa az volt benne, hogy alig ment magasabban mint egy tízemeletes ház teteje, semmi hangja nem volt, és szinte állt egyhejben. Én azt hittem, azért lopakodó, mert semmi zaja nincs, de azt mondták róla, hogy nem azért lopakodó, mert zajtalan. Ha egy ilyen gép ilyen alacsonyan szálna, az illető szerint, ablak a háztömbben nem maradt volna épen, mert akkora zaja lett volna.

    OFF
    Én fel merem vállalni :t
    ON

  • Turmoil
    senior tag

    Hangrobbanast akkor hallhatsz, ha egy hangsebesseg folotti akarmi utan keletkezo hangkup felulete eppen eleri azt a pontot ahol te allsz. Es minel kozelebb huz el melletted az a valami, minel gyorsabb, ill. minel nagyobb a tomege, annal erosebb robbanast hallasz.

    Jogos, köszi a javítást:)

  • pip
    aktív tag

    Hangobbanás akkor keletkezik, ha közel hangsebességgel repül valami és nem pont feléd, hanem bizonyos távolságra fölötted. Ilyenkor fordulhat elő, hogy a pálya hosszabb szakaszáról egyszerre ér el a hang a megfigyelőhöz és ebből lesz a hangrobbanás.
    Gép egyébként nem fog pont hangsebességgel repülni, mert az ártalmas lenne az egészségére. Szóval gyorsan túl is lépi, hogy a saját hangja ne gyilkolja le.

    Nekem csak az volna a kérdésem, hogy ez most tényleg megtörtént Oszamával, vagy csak kamu?

    Komolyan látott valamit, ami UFO. Nem tudta azonosítani:)

  • Turmoil
    senior tag

    Jó bikás hajtómű lehet, ha az öszzes :)

    Ki tudja miféle plazmaburok, vagy akármi lehetne körülötte. Végülis az űrsiklónak is világít a hasa visszatérés közben (~1500-2000 fok).

  • klepto
    addikt

    Nekem csak az volna a kérdésem, hogy ez most tényleg megtörtént Oszamával, vagy csak kamu?

  • hezso
    aktív tag

    Nem kell megszidni Turmoilt, mert jogosan javitott bele... Legalabbis enszerintem. Ugyanis minel gyorsabb az a valami a hangjanal es minel nagyobb a tomege, annal jobban fogod te azt hallani.

    Eszem ágába sincs megszidni!!! Hisz én újonc vagyok, ő Senior-tag!
    Ha sértő akkor bocs

  • Turmoil
    senior tag

    ''Egyébként érdekes, mert ha hangsebesség fölött közelít feléd valami, majd elrepül melletted (és túléled), akkor utána fura érzésed lesz''

    hát igen, a hangrobbanás miatti ijdelemtol való gatyábaszarás eléggé fura érzés lehet :))

    Hangobbanás akkor keletkezik, ha közel hangsebességgel repül valami és nem pont feléd, hanem bizonyos távolságra fölötted. Ilyenkor fordulhat elő, hogy a pálya hosszabb szakaszáról egyszerre ér el a hang a megfigyelőhöz és ebből lesz a hangrobbanás.
    Gép egyébként nem fog pont hangsebességgel repülni, mert az ártalmas lenne az egészségére. Szóval gyorsan túl is lépi, hogy a saját hangja ne gyilkolja le.

  • pip
    aktív tag

    Hát ha ír az ember hozzászólást, akkor néha kicsit máshogy írja le, mert ő belül tudja mire gondol, és úgy érzi a másik is megérti, de a másik nem biztos hogy megérti, szóval haggyuk. Nem hulye Den, tudja ő biztos, hogy attól hogy valami gyors, még van hangja!

    Nem kell megszidni Turmoilt, mert jogosan javitott bele... Legalabbis enszerintem. Ugyanis minel gyorsabb az a valami a hangjanal es minel nagyobb a tomege, annal jobban fogod te azt hallani.

  • hezso
    aktív tag

    Ha vannak UFO-k, nem valószínű, hogy tele lennének reflektorokkal, inkább a hajtómű ''mellékhatása'' lehet. Feltéve, hogy léteznek UFO-k:)

    Jó bikás hajtómű lehet, ha az öszzes :)

  • hezso
    aktív tag

    Itt: ''Egyrészt ledöbben a számára elképzelhetetlen sebességen, valamint nem lát/ hall légcsavart, sőtt egyáltalán nem hall semmilyen hangot, mert a gép gyorsabb a hangjánál...''

    Hát ha ír az ember hozzászólást, akkor néha kicsit máshogy írja le, mert ő belül tudja mire gondol, és úgy érzi a másik is megérti, de a másik nem biztos hogy megérti, szóval haggyuk. Nem hulye Den, tudja ő biztos, hogy attól hogy valami gyors, még van hangja!

  • Turmoil
    senior tag

    A fejlesztésekben igen, az UFO-k ban viszont továbbra sem hiszek. Ha valaki van rajtunk kívül, mért biztos, hogy fejlettebbb nálunk? Lehet hogy prokariota, vagy kőbalta szinten van az a bizonyos többi élet. És ha fejlettebb is lenne, mér jönne ide? Csinál egy jó távcsövet, és az 1600+TeraHz-s AMD-je előtt, egy 5D-s szemüveggel figyelhet minket.
    És ha ide is jön, minek szerel 1000W-os halogénégőket az :DD űrhajójára :DD ???
    Vagy olyan gyors mint superman, és ég mögötte a levegő?

    Ha vannak UFO-k, nem valószínű, hogy tele lennének reflektorokkal, inkább a hajtómű ''mellékhatása'' lehet. Feltéve, hogy léteznek UFO-k:)

  • pip
    aktív tag

    Itt: ''Egyrészt ledöbben a számára elképzelhetetlen sebességen, valamint nem lát/ hall légcsavart, sőtt egyáltalán nem hall semmilyen hangot, mert a gép gyorsabb a hangjánál...''

    Hat ha nagyon pontosak akarunk lenni, el kell ismernunk hogy nem azt mondta, hogy nincs hangja, hanem hogy az illeto nem hall semmit :)

  • Turmoil
    senior tag

    ''Den: ha valami hangsebesség fölött repül, attól még van hangja.''

    És mikor mondtam hogy nincs?

    Itt: ''Egyrészt ledöbben a számára elképzelhetetlen sebességen, valamint nem lát/ hall légcsavart, sőtt egyáltalán nem hall semmilyen hangot, mert a gép gyorsabb a hangjánál...''

  • pip
    aktív tag

    Den: ha valami hangsebesség fölött repül, attól még van hangja. Csak a pilóta nem hallja a mögötte pörgő cucc hangját, mert az nem éri utol. De ettől függetlenül generál hangot, ami el is hagyja a gépet minden irányban.
    Egyébként érdekes, mert ha hangsebesség fölött közelít feléd valami, majd elrepül melletted (és túléled), akkor utána fura érzésed lesz, ugyanis a később, közelebbről érkező hang hamarabb ér el hozzád, mint a korábbi, messzebbről érkező és halkabb, azaz összességében olyan, mintha arra távolodna valami.
    Ehhez még hozzájön, hogy a hang frekvenciája módosul. Na jó, ebből kijöhet olyan, hogy a hallható tartományon kívülre kerül... :)

    ''Egyébként érdekes, mert ha hangsebesség fölött közelít feléd valami, majd elrepül melletted (és túléled), akkor utána fura érzésed lesz''

    hát igen, a hangrobbanás miatti ijdelemtol való gatyábaszarás eléggé fura érzés lehet :))

  • Elrood
    őstag

    Mi általában amikor megyünk le a Blacsira az Déli újszágosánál veszünk közösen egy Ufómagazint, hoyg vidám legyen az út...

    Már van egy jó kis archivum; '99ben volt egy cikk, hogy 2001ben elkerülhetetlenül leigázzák a földet a magas szürkék, és hogy csak az menthet meg mindekt, ha csaktlakozunk a Galaktikus Föderációhoz Persze aztán ebből lett egy másik cikk is nemrég, hogy mekkora mázli, hogy a Föld kormányai összefogtak, és csaktlakoztunk, mert így megmenekültünk. :))

    lol... :)

    Természetesen én is hiszek a Földön kívüli élet lehetőségében. Csak abban nem hiszek, hogy ezek az idegen lények a Föld légterében repkednek:).
    Pedig az XCOM UFO összes faját látni vélték már:).

  • hezso
    aktív tag

    A fejlesztésekben igen, az UFO-k ban viszont továbbra sem hiszek. Ha valaki van rajtunk kívül, mért biztos, hogy fejlettebbb nálunk? Lehet hogy prokariota, vagy kőbalta szinten van az a bizonyos többi élet. És ha fejlettebb is lenne, mér jönne ide? Csinál egy jó távcsövet, és az 1600+TeraHz-s AMD-je előtt, egy 5D-s szemüveggel figyelhet minket.
    És ha ide is jön, minek szerel 1000W-os halogénégőket az :DD űrhajójára :DD ???
    Vagy olyan gyors mint superman, és ég mögötte a levegő?

  • Den
    veterán

    Den: ha valami hangsebesség fölött repül, attól még van hangja. Csak a pilóta nem hallja a mögötte pörgő cucc hangját, mert az nem éri utol. De ettől függetlenül generál hangot, ami el is hagyja a gépet minden irányban.
    Egyébként érdekes, mert ha hangsebesség fölött közelít feléd valami, majd elrepül melletted (és túléled), akkor utána fura érzésed lesz, ugyanis a később, közelebbről érkező hang hamarabb ér el hozzád, mint a korábbi, messzebbről érkező és halkabb, azaz összességében olyan, mintha arra távolodna valami.
    Ehhez még hozzájön, hogy a hang frekvenciája módosul. Na jó, ebből kijöhet olyan, hogy a hallható tartományon kívülre kerül... :)

    ''Den: ha valami hangsebesség fölött repül, attól még van hangja.''

    És mikor mondtam hogy nincs?

  • Turmoil
    senior tag

    ''És ez az 51-es körzet annyira titkos, hogy mindenki tud róla. Lehet van valami hely, rajta a tábla hogy 51-es körzet, oszt közben bent meg repülőket szerelnek...''

    Ez így van. Odamehetsz a sivatagban a határáig, ki van írva a neve, meg hogy ha továbbmész agyonlőnek...
    És tényleg repülőket építettek ott. Ott fejlesztették ki az usa repülőgép arzenáljának legtitkosabb darabjait, pl a lopakodókat. Aki kicsit ismeri a repülés történetét, az tudja hogy robbanásszerű fejlődés indult a háború után, különösen a sugárhajtású gépek területén. Mig a háborút légcsavaros gépekkel fejezték be (tudom, volt sugárhajtású messzersmitt), addig az ötvenes évek elején már hangsebességű sugárhajtású gépek voltak, és az 50-es évek végén már repült a 6x-os hangsebességre képes sr-71.
    Televízió akkoriban még amerikában sem nagyon volt, ráadásul ezeknek a gépeknek a létezéséről nem beszéltek.
    Most képzeljük el azt az átlagosan művelt amerikait, az isten háta mögött, akinek a repülő még az a légcsavaros vadászgép volt amit a filmhiradóban látott.
    Ez az arc meglát egy hangsebesség felett repülő sugárhajtású gépet.
    Egyrészt ledöbben a számára elképzelhetetlen sebességen, valamint nem lát/hall légcsavart, sőtt egyáltalán nem hall semmilyen hangot, mert a gép gyorsabb a hangjánál...

    És már meg is született az ufo legenda, amire a hadsereg és a titkosszolgálat rá is játszott. Mert inkább beszéljenek arról hogy ufók repkednek arrafelé, mint arról hogy ott titkos vadászgépek vannak.

    Den: ha valami hangsebesség fölött repül, attól még van hangja. Csak a pilóta nem hallja a mögötte pörgő cucc hangját, mert az nem éri utol. De ettől függetlenül generál hangot, ami el is hagyja a gépet minden irányban.
    Egyébként érdekes, mert ha hangsebesség fölött közelít feléd valami, majd elrepül melletted (és túléled), akkor utána fura érzésed lesz, ugyanis a később, közelebbről érkező hang hamarabb ér el hozzád, mint a korábbi, messzebbről érkező és halkabb, azaz összességében olyan, mintha arra távolodna valami.
    Ehhez még hozzájön, hogy a hang frekvenciája módosul. Na jó, ebből kijöhet olyan, hogy a hallható tartományon kívülre kerül... :)

  • Den
    veterán

    A kubai válság kipattanásánál nem játszott meghatározó szerepet a repüléstechnika. Amennyire emlékszem az egy U2-es gép volt, ami bár akkor igencsak modernnek számított, a felvételeket mégsem ennek köszönhette, hanem annak, hogy egy alkalommal a munkások elfelejtették visszahelyezni a ponyvákat a rakétákra rakodás közben. Így fordulhatott elő, hogy a fegyverkezésnek már nagyon előrehaladott stádiumában fülelték le az akciót.
    A történelem fintora, hogy ha aznap nem vodkáznak be (az indok személyes feltételezésem) annyira a munkások, hogy elmulasszák az álca visszahelyezését, akkor valószínűleg már túl késő lett volna, mire fény derül az egészre, s akkor ki tudja, mennyire mertek volna kockáztatni az amcsik úgy, hogy pár kilométerre a partjaiktól élesített rakéták merednek rájuk...

    Annyiból volt jelentősége a titkosságnak hogy amikor azokat a gépeket aktívan használták nagyon fontos volt hogy ne ismerjék a repülési tulajdonságaikat (magasság, sebesség), hogy ne tudjanak megfelelő légvédelemmel rájuk készülni.

    A kubai válságot csak arra hoztam hogy akkoriban nem úgy mentek a dolgok mint ma, pl iraknál hogy készülődünk hónapokig a háborúra, hanem folyamatos harci készültség volt és nagyon sok múlott akkor a kémrepülőkön.

  • PeliScan
    addikt

    Van egy régi mondás: NEM MINDEN UFO AMI FÉNYLIK.
    51 körzet.: USA itt tartja a titkos fegyvereit gépeit, itt kísérletezik ki stb. Persze hogy tagadnak mindent! Majd beengednek mindenkit hogy tessék nézzenek körül. Egyébként az UFO témát szerintem erősítik, mert legalább a közvélemény egy marhaságon rágódik és nem azon miket kísérletezhetnek valójában.

    UFO Magazin: Az egy rakás szenny! Egyik cikkíróját egy átverő showban megtréfálták, és olyan helyeken is az ufok nyomát vélte ami tervbe se volt véve. Egyik nap láttam az újságárús standon, bele lapoztam. Hát, hülyeség a miliomonidok. Egy maja sírt, amit már jópár éve felfedeztek, és be is mutatták már a spektrumon is dok. filmként, UFO magazin rögtön leufózta. Semmi bizonyíték, csak rakás marhaságok össze-vissza. USA-ban van egy Szkeptikusoknak magazin, szerintem itt is bekéne vezetni:).

    Szerintem mit látott Oszama?
    Szerintem egy szimpla kis repülőt. Nem tudja milyen magasan volt, tehát lehet, hogy magasabban mint azt hiszi, hiszen a szem csalóka. Szerintem ezért nem hallott zajt.
    Gömbvillámot se zárom ki, National Geographik-n erről is volt jó kis dokfilm:)

    Mi általában amikor megyünk le a Blacsira az Déli újszágosánál veszünk közösen egy Ufómagazint, hoyg vidám legyen az út...

    Már van egy jó kis archivum; '99ben volt egy cikk, hogy 2001ben elkerülhetetlenül leigázzák a földet a magas szürkék, és hogy csak az menthet meg mindekt, ha csaktlakozunk a Galaktikus Föderációhoz Persze aztán ebből lett egy másik cikk is nemrég, hogy mekkora mázli, hogy a Föld kormányai összefogtak, és csaktlakoztunk, mert így megmenekültünk. :))

    lol... :)

  • renegade
    aktív tag

    Azon a ''szimpla'' kémrepülőgépen a hidegháboró csúcspontján, az emberiség sorsa múlt, lásd kubai rakéta válság.

    A kubai válság kipattanásánál nem játszott meghatározó szerepet a repüléstechnika. Amennyire emlékszem az egy U2-es gép volt, ami bár akkor igencsak modernnek számított, a felvételeket mégsem ennek köszönhette, hanem annak, hogy egy alkalommal a munkások elfelejtették visszahelyezni a ponyvákat a rakétákra rakodás közben. Így fordulhatott elő, hogy a fegyverkezésnek már nagyon előrehaladott stádiumában fülelték le az akciót.
    A történelem fintora, hogy ha aznap nem vodkáznak be (az indok személyes feltételezésem) annyira a munkások, hogy elmulasszák az álca visszahelyezését, akkor valószínűleg már túl késő lett volna, mire fény derül az egészre, s akkor ki tudja, mennyire mertek volna kockáztatni az amcsik úgy, hogy pár kilométerre a partjaiktól élesített rakéták merednek rájuk...

  • Warlock_42
    senior tag

    Azon a ''szimpla'' kémrepülőgépen a hidegháboró csúcspontján, az emberiség sorsa múlt, lásd kubai rakéta válság.

    Az rendben van, nem fikázásbak szántam a szimplát :DD
    De valami más is lehet ott, nem ?

  • Den
    veterán

    Tényleg nem kell minden marhaságot elhinni, de ettől függetlenül szerintem biztos hogy kifejlődött valahol értelmes élet rajtunk kívül. A világegyetem elméletileg végtelen, úgyhogy belefér bármilyen pici az esélye :)
    Az amerikai dolgokról meg annyit, hogy ha valamit ennyire elrejtegetnek + félreinformálnak akkor valami biztos hogy van a háttérben. És nem egy szimpla kémrepülőgép amiről szerintem már akkor tudták, hogy bevetik a nagyközönség előtt is.

    Azon a ''szimpla'' kémrepülőgépen a hidegháboró csúcspontján, az emberiség sorsa múlt, lásd kubai rakéta válság.

  • Warlock_42
    senior tag

    Van egy régi mondás: NEM MINDEN UFO AMI FÉNYLIK.
    51 körzet.: USA itt tartja a titkos fegyvereit gépeit, itt kísérletezik ki stb. Persze hogy tagadnak mindent! Majd beengednek mindenkit hogy tessék nézzenek körül. Egyébként az UFO témát szerintem erősítik, mert legalább a közvélemény egy marhaságon rágódik és nem azon miket kísérletezhetnek valójában.

    UFO Magazin: Az egy rakás szenny! Egyik cikkíróját egy átverő showban megtréfálták, és olyan helyeken is az ufok nyomát vélte ami tervbe se volt véve. Egyik nap láttam az újságárús standon, bele lapoztam. Hát, hülyeség a miliomonidok. Egy maja sírt, amit már jópár éve felfedeztek, és be is mutatták már a spektrumon is dok. filmként, UFO magazin rögtön leufózta. Semmi bizonyíték, csak rakás marhaságok össze-vissza. USA-ban van egy Szkeptikusoknak magazin, szerintem itt is bekéne vezetni:).

    Szerintem mit látott Oszama?
    Szerintem egy szimpla kis repülőt. Nem tudja milyen magasan volt, tehát lehet, hogy magasabban mint azt hiszi, hiszen a szem csalóka. Szerintem ezért nem hallott zajt.
    Gömbvillámot se zárom ki, National Geographik-n erről is volt jó kis dokfilm:)

    Tényleg nem kell minden marhaságot elhinni, de ettől függetlenül szerintem biztos hogy kifejlődött valahol értelmes élet rajtunk kívül. A világegyetem elméletileg végtelen, úgyhogy belefér bármilyen pici az esélye :)
    Az amerikai dolgokról meg annyit, hogy ha valamit ennyire elrejtegetnek + félreinformálnak akkor valami biztos hogy van a háttérben. És nem egy szimpla kémrepülőgép amiről szerintem már akkor tudták, hogy bevetik a nagyközönség előtt is.

  • renegade
    aktív tag

    Azt hogy repülő könnyen megtudhatod...
    Volt a közelben reptér? Mert ha nem, a gépek nem szállhatnak alacsonyan, pláne nem szélben. Ha magasan szállt(ami valószínűbb, mivel nem láttad a foldön a fényét) akkor meg csak icipici féyt láttál volna.

    Tehát sztem gömbvillám.

    A tippem én is arra alapoztam, hogy Oszama meg tud különböztetni egy repcsifényt vmi mástól. Persze, ezt csak ő tudja megmondani, és mint utólagos hozzászólásából kiderül, mégsem olyan biztos a dolgában, hiszen írja, hogy nemigen volt mit mihez viszonyítani (méret-távolság-sebesség-fényerő ugye mind összefüggenek, s stabil pont nélkül nagyon sokféleképp kombinálódhatnak ezek, mely kombinációknak csak egy része szokatlan). Gondolom eme bizonytalansága miatt választotta inkább hogy alteregóját számoltatja be az eseményekről. Ezek után NEKÜNK nehéz bármit is hozzáfűzni... persze gondolatokkal lehet játszadozni.

  • Elrood
    őstag

    ''És ez az 51-es körzet annyira titkos, hogy mindenki tud róla. Lehet van valami hely, rajta a tábla hogy 51-es körzet, oszt közben bent meg repülőket szerelnek...''

    Ez így van. Odamehetsz a sivatagban a határáig, ki van írva a neve, meg hogy ha továbbmész agyonlőnek...
    És tényleg repülőket építettek ott. Ott fejlesztették ki az usa repülőgép arzenáljának legtitkosabb darabjait, pl a lopakodókat. Aki kicsit ismeri a repülés történetét, az tudja hogy robbanásszerű fejlődés indult a háború után, különösen a sugárhajtású gépek területén. Mig a háborút légcsavaros gépekkel fejezték be (tudom, volt sugárhajtású messzersmitt), addig az ötvenes évek elején már hangsebességű sugárhajtású gépek voltak, és az 50-es évek végén már repült a 6x-os hangsebességre képes sr-71.
    Televízió akkoriban még amerikában sem nagyon volt, ráadásul ezeknek a gépeknek a létezéséről nem beszéltek.
    Most képzeljük el azt az átlagosan művelt amerikait, az isten háta mögött, akinek a repülő még az a légcsavaros vadászgép volt amit a filmhiradóban látott.
    Ez az arc meglát egy hangsebesség felett repülő sugárhajtású gépet.
    Egyrészt ledöbben a számára elképzelhetetlen sebességen, valamint nem lát/hall légcsavart, sőtt egyáltalán nem hall semmilyen hangot, mert a gép gyorsabb a hangjánál...

    És már meg is született az ufo legenda, amire a hadsereg és a titkosszolgálat rá is játszott. Mert inkább beszéljenek arról hogy ufók repkednek arrafelé, mint arról hogy ott titkos vadászgépek vannak.

    Igaz, piszkosul figyelik a határait, tehát SENKI nem tud oda bejutni. Éjjel se, infrakamerák, mozgásérzékelők ezerrel.

    Nem lőnek agyon, én úgy emlékszem a táblán az áll, hogy aki itt belép, elveszíti minden alkományos jogát, vagy valami ilyesmit. Tehá elveszítesz mindent, megszűnsz állampolgárnak lenni. Szerintem ki is nyírhatnak.

  • Elrood
    őstag

    Van egy régi mondás: NEM MINDEN UFO AMI FÉNYLIK.
    51 körzet.: USA itt tartja a titkos fegyvereit gépeit, itt kísérletezik ki stb. Persze hogy tagadnak mindent! Majd beengednek mindenkit hogy tessék nézzenek körül. Egyébként az UFO témát szerintem erősítik, mert legalább a közvélemény egy marhaságon rágódik és nem azon miket kísérletezhetnek valójában.

    UFO Magazin: Az egy rakás szenny! Egyik cikkíróját egy átverő showban megtréfálták, és olyan helyeken is az ufok nyomát vélte ami tervbe se volt véve. Egyik nap láttam az újságárús standon, bele lapoztam. Hát, hülyeség a miliomonidok. Egy maja sírt, amit már jópár éve felfedeztek, és be is mutatták már a spektrumon is dok. filmként, UFO magazin rögtön leufózta. Semmi bizonyíték, csak rakás marhaságok össze-vissza. USA-ban van egy Szkeptikusoknak magazin, szerintem itt is bekéne vezetni:).

    Szerintem mit látott Oszama?
    Szerintem egy szimpla kis repülőt. Nem tudja milyen magasan volt, tehát lehet, hogy magasabban mint azt hiszi, hiszen a szem csalóka. Szerintem ezért nem hallott zajt.
    Gömbvillámot se zárom ki, National Geographik-n erről is volt jó kis dokfilm:)

  • Den
    veterán

    den:''Aztán volt egy hasonló, nappal, ott egy felüljárón mentem kocsival és tőlem balra egy utasszállító szállt le kiengedett kerekekkel.''

    huhh meglepo:)

    hehe, természetesen nem a felüljárón szált le :)

  • Den
    veterán

    51-es körzet... :DD el akarják titkolni :DD sem tudnak róluk sokkal többet.

    Vagy lehet hogy eltelik pár100 év, és nevetni fognak, hogy miféle UFO históriákat talált ki valaha az emberiség, mert addigra fejlődik a fizika, és meg fogjuk tudni magyarázni az UFOkat

    ''És ez az 51-es körzet annyira titkos, hogy mindenki tud róla. Lehet van valami hely, rajta a tábla hogy 51-es körzet, oszt közben bent meg repülőket szerelnek...''

    Ez így van. Odamehetsz a sivatagban a határáig, ki van írva a neve, meg hogy ha továbbmész agyonlőnek...
    És tényleg repülőket építettek ott. Ott fejlesztették ki az usa repülőgép arzenáljának legtitkosabb darabjait, pl a lopakodókat. Aki kicsit ismeri a repülés történetét, az tudja hogy robbanásszerű fejlődés indult a háború után, különösen a sugárhajtású gépek területén. Mig a háborút légcsavaros gépekkel fejezték be (tudom, volt sugárhajtású messzersmitt), addig az ötvenes évek elején már hangsebességű sugárhajtású gépek voltak, és az 50-es évek végén már repült a 6x-os hangsebességre képes sr-71.
    Televízió akkoriban még amerikában sem nagyon volt, ráadásul ezeknek a gépeknek a létezéséről nem beszéltek.
    Most képzeljük el azt az átlagosan művelt amerikait, az isten háta mögött, akinek a repülő még az a légcsavaros vadászgép volt amit a filmhiradóban látott.
    Ez az arc meglát egy hangsebesség felett repülő sugárhajtású gépet.
    Egyrészt ledöbben a számára elképzelhetetlen sebességen, valamint nem lát/hall légcsavart, sőtt egyáltalán nem hall semmilyen hangot, mert a gép gyorsabb a hangjánál...

    És már meg is született az ufo legenda, amire a hadsereg és a titkosszolgálat rá is játszott. Mert inkább beszéljenek arról hogy ufók repkednek arrafelé, mint arról hogy ott titkos vadászgépek vannak.

  • steveetm
    őstag

    Nem vagyok egy elvakult UFO-hívő, se nem paranoiás összeesküváselmélet-szövő, de szerintem is nagyon sok minden van, amit eltitkol előlünk a saját kormányunk... az amcsik meg pláne.

    Én tényleg el tudom képzelni, hogy már megvolt egy 3. tipusú találkozás...
    Hogy feltalálta Tesla az olcsó enegiát, csak ugye az olaj...
    Hogy a Pápa igenis tud valamit...
    stbstbstb...

    Meg így legalább kipróbálhattam egszerre három, HTML tag-et... remélem sikerült. :)

    Hali!
    3. tipusu találkozás nem hinném hogy megtörtént, ugyanis akkor nem sok ember lenne már a földön asszem:)
    Én úgy tudom hogy a 3. típus szól az ellenséges földönkívüliekről, vki ezt anno nagyon kitalálta, de az 1 és 2 es tipusról fogalmam sincs...

    Egyébként Den magyarázata nagyon teccik assze megyik este kimegyek reptérre hátha én is látni fogom.
    Üdv.: Steveetm

  • dXtr
    tag

    den:''Aztán volt egy hasonló, nappal, ott egy felüljárón mentem kocsival és tőlem balra egy utasszállító szállt le kiengedett kerekekkel.''

    huhh meglepo:)

  • hezso
    aktív tag

    Na emberek, köszönöm a konstruktív hozzászólásaitokat.
    1. Nem voltam részeg, mert akkor olyan kanyarokat produkáltam volna, mint a Colin McRae Rallyban és annak ugye a gipszágy a vége...
    2. Gőzöm nincs mit láttam. Én nem tudom. Rám azt sem lehet mondani, hogy hiszek ebben, vagy abban, egyszerűen a tényeknek hiszek és szeretek kutatni.
    3. Az időjárásről: pár csepp eső esett, kissé párás volt a levegő, fújt a szél.
    4. Hogy milyen magasan húzott el? Hát ez az! Nem igazán tudom megmondani. Az egyik hegygerinc felől jött és mire az út fölé ért, elég jól és erősen világított. Minden attól függ mekkora volt a fényforrás. Most azt mondanám, olyan 150 -200 méter magasan lehetett.
    5. Nem hülyítés ez emberek. Én csak azokba a topikokba írtam ilyen néven, akik hülyítették itt a jónépet.

    Azt hogy repülő könnyen megtudhatod...
    Volt a közelben reptér? Mert ha nem, a gépek nem szállhatnak alacsonyan, pláne nem szélben. Ha magasan szállt(ami valószínűbb, mivel nem láttad a foldön a fényét) akkor meg csak icipici féyt láttál volna.

    Tehát sztem gömbvillám.

  • Den
    veterán

    tényleg most hogy mondod, a fűnek sincs köze a fűnyiróhoz :(
    Na csákány.

    De most komolyan. Osama leírta hogy látott egy furcsán mozgó erős fényforrást, erre rögtön jönnek az idegenek, meg az összeesküvés elméletek. Tiszta középkor, csak ott boszorkánynak, vagy lidércnek hitték volna nem marslakónak...

  • hezso
    aktív tag

    51-es körzet... :DD el akarják titkolni :DD sem tudnak róluk sokkal többet.

    Vagy lehet hogy eltelik pár100 év, és nevetni fognak, hogy miféle UFO históriákat talált ki valaha az emberiség, mert addigra fejlődik a fizika, és meg fogjuk tudni magyarázni az UFOkat

  • Den
    veterán

    Na emberek, köszönöm a konstruktív hozzászólásaitokat.
    1. Nem voltam részeg, mert akkor olyan kanyarokat produkáltam volna, mint a Colin McRae Rallyban és annak ugye a gipszágy a vége...
    2. Gőzöm nincs mit láttam. Én nem tudom. Rám azt sem lehet mondani, hogy hiszek ebben, vagy abban, egyszerűen a tényeknek hiszek és szeretek kutatni.
    3. Az időjárásről: pár csepp eső esett, kissé párás volt a levegő, fújt a szél.
    4. Hogy milyen magasan húzott el? Hát ez az! Nem igazán tudom megmondani. Az egyik hegygerinc felől jött és mire az út fölé ért, elég jól és erősen világított. Minden attól függ mekkora volt a fényforrás. Most azt mondanám, olyan 150 -200 méter magasan lehetett.
    5. Nem hülyítés ez emberek. Én csak azokba a topikokba írtam ilyen néven, akik hülyítették itt a jónépet.

    ''Hogy milyen magasan húzott el? Hát ez az! Nem igazán tudom megmondani. Az egyik hegygerinc felől jött és mire az út fölé ért, elég jól és erősen világított. Minden attól függ mekkora volt a fényforrás. Most azt mondanám, olyan 150 -200 méter magasan lehetett.''

    Na erről beszéltem, nincs viszonyítási alap. Ebből adódóan sem a távolságát, sem a tényleges mozgását nem lehet megállapítani.

  • tcomp
    tag

    senki nem mondta, itt, hogy nincs értelmes élet rajtunk kívül, én szerintem is biztos van, méghozzá rengeteg, akkora a világűr hogy valószerűtlen hogy egyedül legyünk.

    De hogy jön ez ide? Mi köze egymához egy furcsán mozgó fénynek és a földönkívüli életnek?

    Az 51-es körzet annyiban témába vág, hogy ott is a kisérleti repülőgépeket vélték ufónak, amire aztán rá is játszott a hadsereg később, mert a szigorú titoktartás miatt jól jött hogy ufonak hiszik a titkos gépeket.

    tényleg most hogy mondod, a fűnek sincs köze a fűnyiróhoz :(
    Na csákány.

  • Oszama Bin Láda
    csendes tag

    Na emberek, köszönöm a konstruktív hozzászólásaitokat.
    1. Nem voltam részeg, mert akkor olyan kanyarokat produkáltam volna, mint a Colin McRae Rallyban és annak ugye a gipszágy a vége...
    2. Gőzöm nincs mit láttam. Én nem tudom. Rám azt sem lehet mondani, hogy hiszek ebben, vagy abban, egyszerűen a tényeknek hiszek és szeretek kutatni.
    3. Az időjárásről: pár csepp eső esett, kissé párás volt a levegő, fújt a szél.
    4. Hogy milyen magasan húzott el? Hát ez az! Nem igazán tudom megmondani. Az egyik hegygerinc felől jött és mire az út fölé ért, elég jól és erősen világított. Minden attól függ mekkora volt a fényforrás. Most azt mondanám, olyan 150 -200 méter magasan lehetett.
    5. Nem hülyítés ez emberek. Én csak azokba a topikokba írtam ilyen néven, akik hülyítették itt a jónépet.

  • Den
    veterán

    Én szeretem ezeket a témákat, sokat olvasok és nézek belőle ha időm engedi.
    A tréfát félretéve, gondolom osama nem hülyiteni kar minket, ebből kiindulva, senki sem állithatja teljes bizonyossággal, hogy rajtunk kivül nincs értelmes élet, illetve ''lények''.
    A lényeket persze nagyon idézőjelbe gondolom, hiszen csak találgatások vannak.Viszont az 51-es zóna kérdése, tényleg nagy talány, valóban sokat eltitkolhatnak az emberiség előtt.
    Szóval megfontoltan, de azt mondom, vagy olyan jelenség, fizikai, amit még nem értünk, vagy valami ''más'' is lehet:))

    senki nem mondta, itt, hogy nincs értelmes élet rajtunk kívül, én szerintem is biztos van, méghozzá rengeteg, akkora a világűr hogy valószerűtlen hogy egyedül legyünk.

    De hogy jön ez ide? Mi köze egymához egy furcsán mozgó fénynek és a földönkívüli életnek?

    Az 51-es körzet annyiban témába vág, hogy ott is a kisérleti repülőgépeket vélték ufónak, amire aztán rá is játszott a hadsereg később, mert a szigorú titoktartás miatt jól jött hogy ufonak hiszik a titkos gépeket.

  • tcomp
    tag

    Én szeretem ezeket a témákat, sokat olvasok és nézek belőle ha időm engedi.
    A tréfát félretéve, gondolom osama nem hülyiteni kar minket, ebből kiindulva, senki sem állithatja teljes bizonyossággal, hogy rajtunk kivül nincs értelmes élet, illetve ''lények''.
    A lényeket persze nagyon idézőjelbe gondolom, hiszen csak találgatások vannak.Viszont az 51-es zóna kérdése, tényleg nagy talány, valóban sokat eltitkolhatnak az emberiség előtt.
    Szóval megfontoltan, de azt mondom, vagy olyan jelenség, fizikai, amit még nem értünk, vagy valami ''más'' is lehet:))

  • Den
    veterán

    Aki ismer, tudja ki vagyok és miért nem a saját nevemben írok most. Mert igazából nem merem felvállalni azt a nicket, ami alatt írogatok ide, mert még elmebetegnek néznének...

    Szóval a sztori. Egy kiadós veszekedés után - egy lánnyal - autóba ültem és kerültem egyet itt a miskolci vadonságban. Már hazafelé tartottam a hegyek között, amikor észrevettem, hogy jobb kézről nekem egy fényforrás világít. Odapillantottam, de úgy tűnt, hogy csak egy fellőtt rakéta, vagy hasonló. Mintha jelzés lett volna. Az útra figyeltem, de a fényforrás nem szűnt meg, hanem egyenletes tempóban közeledett a hegy felől. Láttam, hogy éppen keresztezni fogja az utat majdnem előttem, de nem tudtam, hogy milyen magasan lehet. Egyre közelebb jött és egyre nagyobb lett a fényereje. Beleléptem a fékbe és kiszálltam a kocsiból. Csak a fák susogása hallatszott, ahogyan mozgatja őket a szél. Se motor, se rotorzaj. Először helikopternek, aztán valamiféle kis gépnek néztem, de túl alacsonyan volt ahhoz, hogy ne halljak semmit.

    Végül elsuhant fölöttem és egy hangot sem adott ki! Egyenletes, lassú tempóban eltűnt a másik hegygerinc mögött. A fényforrás gömb, vagy csészealj alakot vett fel, de nem láttam semmi egyebet. Ez meg mi volt? Hacsak nem egy éjszakai sárkányrepülő, akkor mi?...Igazából ami a legfurcsább, hogy a fényből szemernyi sem esett az útra, csak a tárgy (???) körül volt erősen érzékelhető.

    Azt hiszem kiírtam magamból ezt az X aktát, most már mehetek aludni. Ha valaki venné a fáradtságot és mégis írna ide, akkor Oszamaként fogok reagálni. Még jó, hogy kettős életem van itt a PH -n. ;]

    Repülőgépet láttál. Onnan tudom hogy már én is jártam így. Egy barátommal mentünk ezerrel, tök sötétben, egyszercsak mint a scifik-ben, baromi erős fény, lebeg jobbra előttünk, egy hang nélkül, majd ahogy mentünk felé lassan ereszkedni kezdett, és lassan jött felénk, de tényleg nagyon lassan, néma csöndben. Para elkapott, mondom haveromnak tök meglepetten: - Nézd már....
    Erre haver (aki pilóta) tök természetesen: - Ja leszálófény, itt van mellettünk a reptér.

    Akkor esett le hogy, tényleg, hát pont a reptér mellett megyünk el és a kifutópálya merőleges az útra...

    Mivel sötét volt és nem voltak viszonyítási pontok, nem láttam milyen messze van a gép, plusz a a kocsi és a gép relatív elmozdulása olyan volt hogy egy ideig úgy tűnt egy helyben lebeg (egymás felé mentünk), majd hogy nagyon lassan ereszkedik és felénk jön.

    Aztán volt egy hasonló, nappal, ott egy felüljárón mentem kocsival és tőlem balra egy utasszállító szállt le kiengedett kerekekkel. Egy ideig egymáshoz viszonyítva úgy mozogtunk, hogy úgy tűnt mintha a gép egy helyben lebegne, marha érdekes volt.

  • Cefa
    senior tag

    Hello. Nagyon érdekesnek tartom én is... (bízom benne nem csak hülyítesz minket)
    Milyen volt az időjárás? Párás volt a levegő?
    Volt a közelben magasfeszültségű vezeték?
    Egyenletes, görbe, vagy cikk-cakkos pályán haladt?

    Az én életszemléletem szerint NINCSENEK ufo-k, tehát BIZTOS hogy van magyarázata a fizika keretein belül.
    Remélem találunk rá választ...

    Én is sejtem hogy nincsenek.

    De még a kövér indián teóriát is kihagynám :))

  • Cefa
    senior tag

    Aki ismer, tudja ki vagyok és miért nem a saját nevemben írok most. Mert igazából nem merem felvállalni azt a nicket, ami alatt írogatok ide, mert még elmebetegnek néznének...

    Szóval a sztori. Egy kiadós veszekedés után - egy lánnyal - autóba ültem és kerültem egyet itt a miskolci vadonságban. Már hazafelé tartottam a hegyek között, amikor észrevettem, hogy jobb kézről nekem egy fényforrás világít. Odapillantottam, de úgy tűnt, hogy csak egy fellőtt rakéta, vagy hasonló. Mintha jelzés lett volna. Az útra figyeltem, de a fényforrás nem szűnt meg, hanem egyenletes tempóban közeledett a hegy felől. Láttam, hogy éppen keresztezni fogja az utat majdnem előttem, de nem tudtam, hogy milyen magasan lehet. Egyre közelebb jött és egyre nagyobb lett a fényereje. Beleléptem a fékbe és kiszálltam a kocsiból. Csak a fák susogása hallatszott, ahogyan mozgatja őket a szél. Se motor, se rotorzaj. Először helikopternek, aztán valamiféle kis gépnek néztem, de túl alacsonyan volt ahhoz, hogy ne halljak semmit.

    Végül elsuhant fölöttem és egy hangot sem adott ki! Egyenletes, lassú tempóban eltűnt a másik hegygerinc mögött. A fényforrás gömb, vagy csészealj alakot vett fel, de nem láttam semmi egyebet. Ez meg mi volt? Hacsak nem egy éjszakai sárkányrepülő, akkor mi?...Igazából ami a legfurcsább, hogy a fényből szemernyi sem esett az útra, csak a tárgy (???) körül volt erősen érzékelhető.

    Azt hiszem kiírtam magamból ezt az X aktát, most már mehetek aludni. Ha valaki venné a fáradtságot és mégis írna ide, akkor Oszamaként fogok reagálni. Még jó, hogy kettős életem van itt a PH -n. ;]

    Szia hihető amit írtál de ne feledd hogy mindig a legegyszerűbb megoldás a legjobb.

    Tehát az ufó-superman-gömbvillám témát utoljára kell hagyni a sorozatban.

    Lehet hogy egy raj szentjánosbogár volt.

    üdv.

  • biker
    nagyúr

    Aki ismer, tudja ki vagyok és miért nem a saját nevemben írok most. Mert igazából nem merem felvállalni azt a nicket, ami alatt írogatok ide, mert még elmebetegnek néznének...

    Szóval a sztori. Egy kiadós veszekedés után - egy lánnyal - autóba ültem és kerültem egyet itt a miskolci vadonságban. Már hazafelé tartottam a hegyek között, amikor észrevettem, hogy jobb kézről nekem egy fényforrás világít. Odapillantottam, de úgy tűnt, hogy csak egy fellőtt rakéta, vagy hasonló. Mintha jelzés lett volna. Az útra figyeltem, de a fényforrás nem szűnt meg, hanem egyenletes tempóban közeledett a hegy felől. Láttam, hogy éppen keresztezni fogja az utat majdnem előttem, de nem tudtam, hogy milyen magasan lehet. Egyre közelebb jött és egyre nagyobb lett a fényereje. Beleléptem a fékbe és kiszálltam a kocsiból. Csak a fák susogása hallatszott, ahogyan mozgatja őket a szél. Se motor, se rotorzaj. Először helikopternek, aztán valamiféle kis gépnek néztem, de túl alacsonyan volt ahhoz, hogy ne halljak semmit.

    Végül elsuhant fölöttem és egy hangot sem adott ki! Egyenletes, lassú tempóban eltűnt a másik hegygerinc mögött. A fényforrás gömb, vagy csészealj alakot vett fel, de nem láttam semmi egyebet. Ez meg mi volt? Hacsak nem egy éjszakai sárkányrepülő, akkor mi?...Igazából ami a legfurcsább, hogy a fényből szemernyi sem esett az útra, csak a tárgy (???) körül volt erősen érzékelhető.

    Azt hiszem kiírtam magamból ezt az X aktát, most már mehetek aludni. Ha valaki venné a fáradtságot és mégis írna ide, akkor Oszamaként fogok reagálni. Még jó, hogy kettős életem van itt a PH -n. ;]

    kb milyen magasan, és mekkora volt asz a fény???

  • hezso
    aktív tag

    Hello. Nagyon érdekesnek tartom én is... (bízom benne nem csak hülyítesz minket)
    Milyen volt az időjárás? Párás volt a levegő?
    Volt a közelben magasfeszültségű vezeték?
    Egyenletes, görbe, vagy cikk-cakkos pályán haladt?

    Az én életszemléletem szerint NINCSENEK ufo-k, tehát BIZTOS hogy van magyarázata a fizika keretein belül.
    Remélem találunk rá választ...

  • Agyasima
    őstag

    Lehet. Ennek ellenére szerintem bunkóság bárkinek a ''hitéből'' gúnyt űzni.
    ''higgadtan, kulturáltan, érvekkel'' nem ?
    Na mindegy nem játszom itt tovább az ügyvédet, mert nem fizet érte Oszama :)
    Szal ha csak poén volt akkor bocs.

    Semmilyen szinten nem akarlak megbántani, de Atusnak most teljesen igaza van. Egy kicsit többet kéne olvasnod, a hozzászólásokat, és akkor tudnád miről van szó jelenleg.

    Javaslom olvasd el Oszama mind a 46 hozzászólását, és rájössz milyen a tiszta kép.

  • Warlock_42
    senior tag

    Szerintem te ebben nem nagyon vagy képben, úgyhogy inkább figyelmesen olvass a többi fórumtémán. Akkor talán kiderül miért világító szupermenre gyanakodtak az előtted szólók. :DDD
    Oszama: Kár, hogy nem volt nálad fényképezőgép, nagyon kíváncsi lennék egy ilyen fotóra. DigiCam-es telefonok előnyben...
    Ajánlott olvasmány:
    [L]http://index.hu/politika/bulvar/ufo0517/[/L]

    Lehet. Ennek ellenére szerintem bunkóság bárkinek a ''hitéből'' gúnyt űzni.
    ''higgadtan, kulturáltan, érvekkel'' nem ?
    Na mindegy nem játszom itt tovább az ügyvédet, mert nem fizet érte Oszama :)
    Szal ha csak poén volt akkor bocs.

  • dXtr
    tag

    hallotatok hoyg a matrix 3 egyik jelentet ujra fel kell venni es itt Mo-on , Miskolc kornyeken veszik fel?
    felre a trefaval! bevoltal szivva?:)

  • Agyasima
    őstag

    Aki ismer, tudja ki vagyok és miért nem a saját nevemben írok most. Mert igazából nem merem felvállalni azt a nicket, ami alatt írogatok ide, mert még elmebetegnek néznének...

    Szóval a sztori. Egy kiadós veszekedés után - egy lánnyal - autóba ültem és kerültem egyet itt a miskolci vadonságban. Már hazafelé tartottam a hegyek között, amikor észrevettem, hogy jobb kézről nekem egy fényforrás világít. Odapillantottam, de úgy tűnt, hogy csak egy fellőtt rakéta, vagy hasonló. Mintha jelzés lett volna. Az útra figyeltem, de a fényforrás nem szűnt meg, hanem egyenletes tempóban közeledett a hegy felől. Láttam, hogy éppen keresztezni fogja az utat majdnem előttem, de nem tudtam, hogy milyen magasan lehet. Egyre közelebb jött és egyre nagyobb lett a fényereje. Beleléptem a fékbe és kiszálltam a kocsiból. Csak a fák susogása hallatszott, ahogyan mozgatja őket a szél. Se motor, se rotorzaj. Először helikopternek, aztán valamiféle kis gépnek néztem, de túl alacsonyan volt ahhoz, hogy ne halljak semmit.

    Végül elsuhant fölöttem és egy hangot sem adott ki! Egyenletes, lassú tempóban eltűnt a másik hegygerinc mögött. A fényforrás gömb, vagy csészealj alakot vett fel, de nem láttam semmi egyebet. Ez meg mi volt? Hacsak nem egy éjszakai sárkányrepülő, akkor mi?...Igazából ami a legfurcsább, hogy a fényből szemernyi sem esett az útra, csak a tárgy (???) körül volt erősen érzékelhető.

    Azt hiszem kiírtam magamból ezt az X aktát, most már mehetek aludni. Ha valaki venné a fáradtságot és mégis írna ide, akkor Oszamaként fogok reagálni. Még jó, hogy kettős életem van itt a PH -n. ;]

    Szerintem is szuperman vót. Olyan gyorsan ment, hogy izzott körülötte a levegő. Tuti100.

  • PeliScan
    addikt

    Nem vagyok egy elvakult UFO-hívő, se nem paranoiás összeesküváselmélet-szövő, de szerintem is nagyon sok minden van, amit eltitkol előlünk a saját kormányunk... az amcsik meg pláne.

    Én tényleg el tudom képzelni, hogy már megvolt egy 3. tipusú találkozás...
    Hogy feltalálta Tesla az olcsó enegiát, csak ugye az olaj...
    Hogy a Pápa igenis tud valamit...
    stbstbstb...

    Meg így legalább kipróbálhattam egszerre három, HTML tag-et... remélem sikerült. :)

  • Aki ismer, tudja ki vagyok és miért nem a saját nevemben írok most. Mert igazából nem merem felvállalni azt a nicket, ami alatt írogatok ide, mert még elmebetegnek néznének...

    Szóval a sztori. Egy kiadós veszekedés után - egy lánnyal - autóba ültem és kerültem egyet itt a miskolci vadonságban. Már hazafelé tartottam a hegyek között, amikor észrevettem, hogy jobb kézről nekem egy fényforrás világít. Odapillantottam, de úgy tűnt, hogy csak egy fellőtt rakéta, vagy hasonló. Mintha jelzés lett volna. Az útra figyeltem, de a fényforrás nem szűnt meg, hanem egyenletes tempóban közeledett a hegy felől. Láttam, hogy éppen keresztezni fogja az utat majdnem előttem, de nem tudtam, hogy milyen magasan lehet. Egyre közelebb jött és egyre nagyobb lett a fényereje. Beleléptem a fékbe és kiszálltam a kocsiból. Csak a fák susogása hallatszott, ahogyan mozgatja őket a szél. Se motor, se rotorzaj. Először helikopternek, aztán valamiféle kis gépnek néztem, de túl alacsonyan volt ahhoz, hogy ne halljak semmit.

    Végül elsuhant fölöttem és egy hangot sem adott ki! Egyenletes, lassú tempóban eltűnt a másik hegygerinc mögött. A fényforrás gömb, vagy csészealj alakot vett fel, de nem láttam semmi egyebet. Ez meg mi volt? Hacsak nem egy éjszakai sárkányrepülő, akkor mi?...Igazából ami a legfurcsább, hogy a fényből szemernyi sem esett az útra, csak a tárgy (???) körül volt erősen érzékelhető.

    Azt hiszem kiírtam magamból ezt az X aktát, most már mehetek aludni. Ha valaki venné a fáradtságot és mégis írna ide, akkor Oszamaként fogok reagálni. Még jó, hogy kettős életem van itt a PH -n. ;]

    én hiszek neked, mégpedig azért , mert tutti , hogy az Amcsik valamit titkolnak....
    nekem az a fura, ha valamiről ködösíteni kell, akkor bezsélnek a kormányszóvivők össze-vissza, de ha az 51es ZÓNA valahogy is témaba kerül, kész, megnémultak....,mint a Kennedy-gyilkosságnál.....

    na, ez voltam én, csőváz

  • jeges
    senior tag

    Konstruktív módon csatlakozom Atushoz, a dokumentáció midennél fontosabb:DDD

  • jeges
    senior tag

    Mármint az eddigi hozzászólásokra gondoltam...

    Nem értem, mi köze az eddigi hozzászólásoknak ahhoz, amit a topic-indító félelmeként megfogalmazott.

  • atus
    senior tag

    Na látjátok, hát ezért nem merte a topic indítója felvállani a személyazonosságát...
    :( :( :(

    Szerintem te ebben nem nagyon vagy képben, úgyhogy inkább figyelmesen olvass a többi fórumtémán. Akkor talán kiderül miért világító szupermenre gyanakodtak az előtted szólók. :DDD
    Oszama: Kár, hogy nem volt nálad fényképezőgép, nagyon kíváncsi lennék egy ilyen fotóra. DigiCam-es telefonok előnyben...
    Ajánlott olvasmány:
    [L]http://index.hu/politika/bulvar/ufo0517/[/L]

  • Warlock_42
    senior tag

    Na látjátok, hát ezért nem merte a topic indítója felvállani a személyazonosságát...
    :( :( :(

  • jeges
    senior tag

    Ja-ja, én is épp erre gondoltam...márhogy valszeg valami Supermanus idegen-féle lehetett az ismeretlen :DDD

  • LukE
    veterán

    Aki ismer, tudja ki vagyok és miért nem a saját nevemben írok most. Mert igazából nem merem felvállalni azt a nicket, ami alatt írogatok ide, mert még elmebetegnek néznének...

    Szóval a sztori. Egy kiadós veszekedés után - egy lánnyal - autóba ültem és kerültem egyet itt a miskolci vadonságban. Már hazafelé tartottam a hegyek között, amikor észrevettem, hogy jobb kézről nekem egy fényforrás világít. Odapillantottam, de úgy tűnt, hogy csak egy fellőtt rakéta, vagy hasonló. Mintha jelzés lett volna. Az útra figyeltem, de a fényforrás nem szűnt meg, hanem egyenletes tempóban közeledett a hegy felől. Láttam, hogy éppen keresztezni fogja az utat majdnem előttem, de nem tudtam, hogy milyen magasan lehet. Egyre közelebb jött és egyre nagyobb lett a fényereje. Beleléptem a fékbe és kiszálltam a kocsiból. Csak a fák susogása hallatszott, ahogyan mozgatja őket a szél. Se motor, se rotorzaj. Először helikopternek, aztán valamiféle kis gépnek néztem, de túl alacsonyan volt ahhoz, hogy ne halljak semmit.

    Végül elsuhant fölöttem és egy hangot sem adott ki! Egyenletes, lassú tempóban eltűnt a másik hegygerinc mögött. A fényforrás gömb, vagy csészealj alakot vett fel, de nem láttam semmi egyebet. Ez meg mi volt? Hacsak nem egy éjszakai sárkányrepülő, akkor mi?...Igazából ami a legfurcsább, hogy a fényből szemernyi sem esett az útra, csak a tárgy (???) körül volt erősen érzékelhető.

    Azt hiszem kiírtam magamból ezt az X aktát, most már mehetek aludni. Ha valaki venné a fáradtságot és mégis írna ide, akkor Oszamaként fogok reagálni. Még jó, hogy kettős életem van itt a PH -n. ;]

    hangtalan és világít, lehet hogy valami természetfeletti, mondjuk 1 Superman fáklyával:D

    Gömbvillám? Milyen volt az időjárás? Mekkora volt az ojjektum? Milyen sebességgel nyomult?
    Egyébként szkeptikus vagyok, de ha tényleg így volt, én irigyellek a látványért!!

  • westlake
    félisten

    ne akard hogy erre a ''kis'' elmenyre valaszoljanak. nem hiszem hogy jol jarsz.