Maximálisan egyetértek a fentiekkel. Pár beírással feljebb írtam a tervtanácsok üzletszerű visszaéléséről.
Anno 163 oldal OÉSZ (tárgymutatóval együtt) elegendő volt és működött.
A baj, hogy mindent jogászok állítanak elő, jogi bikfanyelven és, aki "döntési" helyzetben van, az úgy értelmezi, ahogyan ő akarja, mert minden lehet fehér is meg fekete is, nézőpont kérdése. A döntnökök meg talmi hatalmukkal visszaélve, visszaélnek. Ezért írtam többször, hogy egy kezelési könyve kell, ahol pontosan leszabályozza, mit tehet a hatósági ember és mit nem. Szabályozni kellene a főépítészek és a tervtanácsok mozgásterét nem pedig még jobban kibővíteni a vétójoggal, amivel vastagon élni, visszaélni fognak. Innentől a szubjektum lép az építészet helyébe. A tervtanácsoknak pedig zsebre ható érdekük a tervek megköpködése – persze szintén szubjektív módon – félretéve a HÉSZ-t, a településképit és minden helyi sajátosságot. Hiszen a helyben tervező ismeri az ottani dolgokat, szabályokat. Mert minek a HÉSZ és egyéb nyalánkság, ha a fontoskodók a jó kis tervdíjért ne fontoskodnának. Mert teszem azt pl. a tervtanácsok társadalmi munkában, ingyen dolgoznának, nem az adóforintjainkért, akkor kapós lenne-e ez a pozíció? Mert, akkor ugyebár nem lenne érdekükben egyébként mindennek megfelelő terveket visszadobálni. Az is izgalmas, ha úgy döntenek, hogy minimális helyismeretük sincsen, a jegyzőkönyvek pedig használhatatlanok, ha egy következő alkalommal visszautalnál arra. Sokszor esélyed nincs megvédeni az álláspontodat, mert jön a „Rossz irányba megy ez a beszélgetés.” típusú megfeddés.
Ez az egész helyzet kialakít egy körön belüli és egy körön kívülre eső építésztársadalmat, ahol a körön belüliek elosszák maguk között a „zsíros” falatokat, a kívül esőket pedig a tervtanácsokon és a körön belülre került főépítészek segítségével lenyomják, hátráltatják, teljesen felesleges, alapvetően senkit nem érdeklő, a terv szempontjából lényegtelen sokkal több többletmunkára kényszerítik, tervezés helyett teljesen felesleges adminisztrációval kell tölteni az időt.
Ez van fiúk, lányok. De mivel hagyjuk, ez a helyzet csak romlik, a terror pedig egyre nő és egyre több szarakodást kell tenni egy-egy tervvel.
Gyerekek itt diktatúra van!
Gyorskeresés
Legfrissebb anyagok
- Retro Retro Kocka Kuckó 2024
- Bemutató Spyra: nagynyomású, akkus, automata vízipuska
- Bemutató Route 66 Chicagotól Los Angelesig 2. rész
- Helyszíni riport Alfa Giulia Q-val a Balaton Park Circiut-en
- Bemutató A használt VGA piac kincsei - Július I
Általános témák
LOGOUT.hu témák
- [Re:] [Lalikiraly:] MSI Cyborg 15 - Tényleg Kiborg.
- [Re:] [Luck Dragon:] Asszociációs játék. :)
- [Re:] [bb0t:] Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- [Re:] [bitpork:] Vasarnapi Iza csinazta ebed
- [Re:] [antikomcsi:] Való Világ: A piszkos 12 - VV12 - Való Világ 12
- [Re:] [plevips:] Pár kép a Fóti Homokbányáról
- [Re:] [Parci:] Milyen mosógépet vegyek?
- [Re:] PLEX: multimédia az egész lakásban
- [Re:] [ubyegon2:] Airfryer XL XXL forrólevegős sütő gyakorlati tanácsok, ötletek, receptek
- [Re:] [attilasd:] A laposföld elmebaj: Vissza a jövőbe!
Szakmai témák
PROHARDVER! témák
Mobilarena témák
IT café témák
Hozzászólások
Hunattila
tag
Mai Hardverapró hirdetések
prémium kategóriában
- Dell Inspiron 15 N5010 -i5-520M - 4GB DDR3 RAM - ADATA SU650 120GB SSD
- Playstation 5
- HP laptop + tablet egyben (i5, 8 GB, 250 GB, 3k) AkciÓÓ!
- FÜGGETLEN! Samsung Galaxy A52 128GB 4GB RAM SM-A525F / DS Black / 4G DualSIM /
- BESZÁMÍTÁS! ÚJ AM4 B550M DDR4 alaplapok számlával garanciával termékbeszámítással