2003. november 21. ez volt ez első ECDL vizsgám időpontja, méghozzá operációs rendszerekből. Még 8. osztályban kezdtük el több osztálytársammal az ECDL-t megcsinálni.
Következő évtől viszont én másik osztályba mentem, így nem jutott hozzám el minden információ, az utolsó két vizsgáról így lemaradtam. (Kicsit bonyodalmas volt az egész akkoriban.)
Hirdetés
Én el is felejtettem a dolgot, 2004 őszén voltam utoljára vizsgázni.
Körülbelül másfél hete, a facebookon egy other fül alatt csücsülő levélre lettem figyelmes. A levélírója az ECDL vizsgaközpont vezetője volt, leírta, hogy megtalálta a vizsgakártyám és hogy a START-hoz megfelelő vizsgákkal rendelkezem, így kiállították a bizonyítványt, adjak egy címet és kipostázzák.
Tegnap meg is hozta a posta, csak nem volt itthon senki, így ma tudtuk átvenni.
Nagyon jól esett, hogy a tanár úr ennyit foglalkozott a dologgal, és végül kicsit több mint 9 év után megkeresett és kiadta a bizonyítványomat. Még akkor is, ha nem nagyon fogom használni a papírt.



