Elődünk két összetapadt molekula volt,
Mit szerencsés felével a sors egymásnak sodort.
Felszabadult akkor, ott rengeteg hő,
Új anyag tört a semmiből elő.
Bonyolult anyag voltunk
Nyitottunk, majd zártunk, álmos gyűrűvé,
Néha majd' szétvetett a Baeyer-feszültség.
De ahogy az elszigetelt rendszer a képzeleté,
A lokális entrópiacsökkenés sem tart örökké.
Bonyolult anyag voltunk
Változott a környezet, pár proton lehasadt,
Konjugált bázissal a pár egymáson maradt.
Szabad kötőhelyek híján maradt a gerjedés,
Egy helyben forgó, titkos, rezgő megőrülés
Bonyolult anyag voltunk
De el kellett jönnie annak a percnek
Amikor a 6*10^23-ból kilépve mernek
A felek rájönni, az egyszerű részecskék
Hogy az életük több: billió lehetőség.
Bonyolult anyag voltunk
Emlékül megmarad nekünk bizonyítéknak
Nem több: egy számozott füzetlap.
De az anyag is: két reakció után két reakcióhő
Mint vendége ha távozik, másodszor bont pezsgőt.
Bonyolult anyag voltunk
Egyszerűre estünk szét
Amilyen voltunk, vajon
Egyszeri tünemény?
Hosszú volt az út
És rögös amíg
Megkaptam
Az aktiválási energiát
Elszakadtam, és
Megírtam a haiku legendát
Mert a vegyész sírva röhög
Amint értelmet lel
Sok száz spektrum között
Elvarrva
Az utolsó szálát
Köszönöm, hogy voltál,
Sajnálom, hogy nyeltem
Mégis máig úgy érzem,
Hogy mindent megtettem,
Hogy együtt legyünk boldogok
- hát nem sikerült.
Ilyenek vagyunk, egyikőnk sem hibás
Sok szerencsét molekulám,
Én pattanok tovább.
