Bevezető

Üdv minden érdeklődőnek!
Előző írásom megjelenése óta, mely az NVIDIA történetének 15 csúcskártyáját mutatta be, majdnem pontosan 1 év telt el. Már azzal a cikkel is sok munka volt, ám mihelyt elkészült, egy sokkal nagyobb szabású terv fogalmazódott meg bennem: mi lenne, ha nem csak a csúcskártyákat, de az NV első 15 évének összes kártyáját bemutatnám egy hatalmas, összefoglaló cikkben?
Elvégre az emberek nagy része csak egyfajta elérhetetlen technikai érdekességként tekint a csúcskártyákra, de az olcsóbb modellek teljesítménye érdekli őket igazán. Amikor tavaly nyáron először jelentettem be ezt a tervemet, még magam se voltam biztos benne, hogy valaha létre fog jönni ez az írás. Később azonban a kártyák fokozatos beszerzésével egyre biztosabbá vált, hogy összejön a dolog, és még az ütemtervet is sikerül tartani. Akik figyelemmel követték a kártyák érkezésekor postolt kisebb személyes bejegyzéseket, talán úgy érezhetik, hogy egy örökkévalóságig kellett várni erre a cikkre, de én már a kezdetektől fogva úgy számoltam, hogy reálisan legkorábban 2012 tavaszán kerülhet sor a megjelenésre, és ezt sikerült is tartani, melynek bizonyítéka ez a kis szösszenet.