Ez a kártya (mármint nem az FX 5700, hanem ez a konkrét AOpen modell) azért érdekes számomra, mert pontosan ugyanilyet kaptam cserekártya gyanánt, amikor anno még 2004-ben kölcsönkérte a PH az 5800-asomat ehhez a teszthez, így örülök, hogy pont ilyet sikerült szereznem. Még jobban örülnék persze, ha egy 5800-ashoz sikerülne már végre hozzájutnom... Az AOpen kártyája szép és minőségi darab, hűtése méretes és viszonylag halk, valamint a GPU oldali memóriákat is hűti (de a hátoldaliak nem kaptak bordát). Paramétereit tekintve a referencia ajánlásokat követi.
Hirdetés
Zalmannal hűtött G92
A kártyák előéletéről és előző tulajairól sokat elárul az állapot, ahogy hozzám kerültek. Legyen elég annyi, hogy ennek a kártyának a GPU-ja nem volt alápasztázva! Csak a Zalman hűtő igényes polírozásának volt köszönhető, hogy nem főtt meg (és szerencsére lesarkazás sem keletkezett rajta, pedig paszta nélkül annak is fokozottan megnő a veszélye). A VF1050 névre hallgató, szépen nikkelezett (de súlya alapján alumínium bordás) hűtő egyébként nem cáfol rá a Zalman márkával kapcsolatos előítéletemre (ami valójában tapasztalat): meglehetősen nagy hangerő mellett üzemel, és a kártya nem képes szabályozni a ventilátor fordulatszámát! A GTS250 egyébként mint köztudott, a sokat megért G92-es GPU utolsó reinkarnációja 128 stream processzorral, jelen esetben 1 GB GDDR3 memóriával és HDMI kimenettel, vagyis egy, a maga nemében jól felszerelt kártyáról beszélhetünk.
Ötleteljünk újra... ezúttal a PCIE-s teszt programjaira várok ötleteket!
Nos... karácsonyig szeretném összerakni a PCIE-s tesztrendszert, és elkezdeni a teszteket. Szóval lassan időszerű, hogy összeválogassam azokat a programokat, amikkel mérni fogok. Itt is 4 benchmark program, 4 FPS játék és 4 autós játék fog szerepelni.
Benchmarkok (ez nagyjából fix már):
-3DMark 06, 3DMark Vantage, Unigine Tropics, Lightsmark 2007
FPS játékok:
-UT3, Crysis, Call Of Juarez DX10 (ez a 3 fix)
-Far Cry 2 (ez még nem fix, a 15 csúcskártyás tesztből valami miatt kilőttem, azt hiszem azért, mert baromi procilimites volt... lehet kéne helyette valami más!)
Autós játékok (szokás szerint itt van a legtöbb zavar, így elsősorban ide várnék ötleteket):
-NFS Shift vagy Shift 2
-Race Driver GRID (ez szerintem nagyon procilimites lesz, de majd kiderül)
-F1 2010 vagy 2011 (ezekhez van valami benchmark tool de még nem próbáltam ki)
-GTA 4 (ezzel nem nagyon lehet egyenlő feltételeket teremteni mert a kisebb kártyákon nem engedi maxra venni a grafikát, így valószínűleg nem lesz jó)
-Test Drive Unlimited 2 (PC-n még nem próbáltam, de állítólag nagyon rosszul optimalizált, így valószínűleg procilimites, a TDU1 meg már túl régi, de az sincs kizárva)
A legbrutálisabb 6800 GT
Végre sikerült beszereznem azt a 6800 GT-t, ami talán még egy Ultrát is überel! A Gainward által még a Palit-korszak előtt gyártott modell 2 db pirosan világító ventilátort, és méretes bordázatot kapott. A GPU blokk konkrétan a PCIE-s 6800 Ultráról származó rézborda, de a memóriák is kaptak jókora alumínium bordákat. Ráadásul ez már a megnövelt méretű ventilátorokkal szerelt változat, bár ezzel sajnos együtt jár hogy az eredeti vörös helyett kissé rózsaszínes árnyalatú a burkolat. Természetesen egy ilyen hűtésel a gyári tuning magától értetődik: a kártya alapból 6800 Ultra órajeleken jár, a határ pedig a csillagos ég
Kis FX-ek PCI Express-re
A korábban bemutatott PCX 5900-on kívül az FX szériában a gyengébb modelleknek is volt PCIE-s változata, ezek talán még ritkábbak. Az alsó kártya egy PCX 5300 (azaz PCIE-s FX 5200) a Sparkle-től, passzív hűtéssel (eléggé át is melegszik emiatt, hiszen a HSI chip is fűt) a felső pedig egy PCX 5750 (PCIE-s FX 5700) a Leadtektől (egyébként 100% refkártya). Érdekes, hogy utóbbira a DVI kimenetet nem forrasztották fel, pedig a GPU már natívan támogatja.
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
2
A legundorítóbb GTX 260
Jáááj... vannak dolgok, amiket szavakkal nem lehet kifejezni, hanem látni kell Ezen a kártyán a sz@rrágásnak olyan mesteri fokát mutatta be az ASUS, hogy már amikor először megláttam, tudtam hogy a gyűjteményembe pontosan ez a kártya fog kelleni, annyira abszurd!
A GTX 260 ugyebár a nem éppen hűvös és takarékos működéséről híres GT200-as GPU-ra épül, mellé nem kis órajelű GDDR3-as memóriák, és komoly tápellátó áramkör társul. Persze az olcsóbb modelleken a gyártók ott spórolnak ahol tudnak. Általában olcsóbb nyákot terveznek a kártyának, de az ASUS úgy döntött, hogy ennek a kártyának az esetében a hűtésen fog spórolni! A már ránézésre is gagyi és durván megmunkált alumíniumborda ugyan rejt egy rézmagot, ám ez sem sokat segít, ha a mérete a GPU hőtermeléséhez viszonyítva igencsak csekély. De ennél sokkal nagyobb probléma, hogy a memóriák és a FET-ek egyáltalán nem kaptak hűtést! Az NVIO chip még kapott egy passzív bordát, különben jó eséllyel a garanciális időszakot sem élték volna túl ezek a kártyák. A döbbenetes spórolást látva azon már már meg se lepődünk, hogy a TV-Out kimenet csatlakozóját is lehagyták a nyákról, ezzel megtakarítva kb 35 Ft-ot a gyártási költségekből. Gratulálok! Ha ezt az ámokfutást mondjuk a Palit követte volna el, akkor nem csodálkoznék, de az ASUS-t ennél többre tartottam.
FX 5900 Ultra
Íme a második legerősebb FX kártya, referencia kivitelben. Elbeszélgetnék azzal, aki úgy gondolta, hogy jó ötlet egy ekkora ventilátorral megoldani a hűtést.
Replacement 6800 LE
A nemrégiben a tesztek alatt megbízhatatlannak bizonyult Gainward 6800 LE helyére egy Leadteket sikerült szereznem. Örülök neki, mert mint gondolom már eddig is kiderült, kedvelem a Leadtek kártyákat. Ráadásul volt is ilyenem anno (csak nem LE hanem sima 6800 változatban) ugyanezzel a lepény hűtéssel felszerelve, ami lényegében a brutális A400GT hűtésének összenyomott, költségcsökkentett változata. Azért így is van benne anyag bőven, nem spóroltak a rézzel és heatpipe-ot is alkalmaztak. Kicsit bután néz ki, hogy a ventilátor nem a burkolaton kivágott lyuk alá esik mint a nagytestvér hűtésén, de ezért a dizájnbeli malőrért bőségesen kárpótol minket a hátoldali vaskos (és nagyrészt funkció nélküli) réz hűtőborda.
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
7
A halláskárosodás garantált
Egy újabb hangulatkép a tesztekből... csak hogy sajnáljatok Amikor a Ti 4200 OTES és a bitang Zalman egyszerre ordít az ember fülébe, akkor kell némi zene hogy elnyomja
Egy darab műanyagnak is lehet örülni
Végre sikerült szereznem egy karcmentes 7800 GT hűtésburkolatot
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
6




- TCL LCD és LED TV-k
- Argos: Szeretem az ecetfát
- RAM topik
- Intel Core i3 / i5 / i7 / i9 10xxx "Comet Lake" és i3 / i5 / i7 / i9 11xxx "Rocket Lake" (LGA1200)
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Vicces képek
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Kivégzi a Firewire-t az új macOS verzió?
- World of Tanks - MMO
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- További aktív témák...