Éppen ezért nem lenne szabad 2-3 főnél nagyobb csoportokban dolgozni. Amint te is látod, nincsenek ultimate módszerek, mindenkinek ki kell tapasztalni, mi fexik neki a legjobban. Most olvastam egy srácról, aki például él-hal a szavak magolásáért. Fura szokás, de ilyen is van.
Rendszerezni természetesen kell, de a legtöbb iskolai tankönyv egész egyszerűen nem elég terjedelmes ahhoz, hogy minden leckénél felsoroljon több száz példamondatot. Van egy cucc, Kreatív Angol a neve. Abba ha belepillantasz, meglátod, milyen hosszú egy lecke, ami köré rendszerezve van a tudás. Van egy szólap, ami 2 A/4-es oldal. Aztán van egy szólap magyarázó, ami szintén több oldalon magyarázza azokat a kivételes kifejezéseket, amelyek annyira különböznek a magyartól, hogy magyarázatra szorulnak. Aztán jön a nyelvtani összefoglaló. Utána jön oldalakon keresztül a példamondat. Állító, kérdő, tagadó, kérdve tagadó. Mindegyikbe vagy 20–25 mondat. Igen. Ilyen mennyiségű anyaggal már lesz rálátásod az adott leckére.
Viszont ezek mellett nélkülözhetetlen, hogy beszélj, és magyarról fordíts angolra. A nagy csoportokban pont az a baj, hogy a legmagabiztosabbak magukhoz ragadják a szót, és nem is engedik el, a bizonytalanabbak meg szépen csendben maradnak ott a háttérben. A tanár feladata lenne, hogy a csendeseket is szóra bírja, ez azonban nagy csoportban, főleg tinik között lehetetlenségnek tűnik, mert ha a tini valamit cikinek érez, azt juszt se fogja csinálni, főleg akkor nem, ha minden hibáért húszan röhögik ki egyszerre.
Az ilyen gyakorlásokat, mekegést-makogást nem kell hallania még apunak vagy anyunak sem a másik szobából. Nem megnyugtató. Kell valaki, akivel szemtől szemben beszélhet, aki komolyan veszi és nem neveti ki, ha hibázik.
A Prohardveren nem olvasok privátot! Csak topikban vagy a publikus e-mailemen adok tanácsot.