Radics teljes villabéli életének pszichológiáját én speciel értem.

Ugye van az, amikor benne vagy egy társaságban, és ha pl. mindenki cigizik (csak egy példát írok), te cikinek érzed, ha nem teszed, így ha kínálnak, bizony rászokhatsz... tegyük félre, hogy vannak, akik így sem fognak. De a csordaszellem valós dolog, és mindenhol működik.

Na meg van az, amikor valakinek nagy a hangja, ő a megmondóember, és annyiszor, de annyiszor mondja el, hogy már te is elhiszed neki... Radics így játszott. Odabent a gyengék csüngtek egy idő után azon, amit üvöltözött, hiszen annyira magabiztosan mondta, annyira nagy hangon, csak ez lehet az igazság...
A nézőkre is átragadt volna, ha emellett nem ilyen tirpák, undok és bántó jellem.
Vivike is aláfeküdt egyből, hisz őt hitte az alfának. A műsírás nem neki szólt, hanem, hogy rájött, mekkora hülye volt, hogy pont az első vesztes alá feküdt be.

És vannak Eráék, akik erősebb jellemek, nekik akárhogy verte magát, üvöltötte a képükbe, hogy ki a király, ők ezt így nem nyalták be, és ki is tartottak emellett.

Nagyjából nekem így jött le ez az egész.

[ Szerkesztve ]