Jó írás, ha magam próbáltam volna írni valamit a témában, jó esélyel hasonló irányban mentem volna el.
De ez minden képpen egy jól megfogalmazott cikk. Egyszóval: tetszik.

The human head cannot turn 360 degrees... || Ryzen 7 5700X; RX580 8G; 64GB; 2TB + 240GB + 2TB || Samsung Galaxy Z Flip 5

mester/példakép alatt ne nagy szakállú távol-keleti bölcsekre tessék gondolni.

Szerintem egy ilyen ember is követendő példakép lehet.

"hacsak nem jön a jó tündér break utasítás képében..."

Tetszik a cikk és a gondolatmenet.
"A legnagyobb kihívása ennek a folyamatnak, hogy szembenézzünk önmagunkkal. Ehhez azonban az kell, hogy magunkkal szemben őszintének kell lennünk és be kell ismernünk kíméletlenül és lehetőség szerint objektíven a hibáinkat."

Annyit tennék csak hozzá, hogy mindez ott kezdődik, hogy vállaljuk az életünkben bekövetkezett dolgokért a felelősséget, a teljes felelősséget, mindenért, ne másokat hibáztassunk, mert azzal csak hazudunk magunknak.

Tetszik, hogy van merszed kérdéseket feltenni és meg is válaszolni őket.

Nagyon köszi, a pozitív visszajelzést!

Valóban a felelősség vállalás kérdése nagyon fontos dolog, igazából az mutatja meg ki mennyire érett.

Az erős embernek nincs szüksége hatalomra, a gyönge jelleműt pedig tönkreteszi.

Abban teljesen egyetértek, hogy az emberek többségében maga a kérdés se merül fel azzal kapcsolatban, hogy életüket vajon helyesen élik-e vagy sem. Vagy ha fel is merül elmenekülnek előle, mert nyilván kényelmesebb ezt a dolgot nem firtatni.

"az oktatás meg a média csinálhat amit akar, a nevelésed fogja meghatározni mi a jó és mi a rossz."

Az ember nevelésében az oktatás is jelen van és szerintem a média is hatást fejt ki, tehát ezek fontosságát én magam részéről nem becsülném le.

Az erős embernek nincs szüksége hatalomra, a gyönge jelleműt pedig tönkreteszi.

Sajnos idő híján nem olvastam teljesen végig a cikket bele bele olvastam jó gondolatok vannak benne ezért inkább a hszeket olvastam +ba és muszáj volt közbeszólnom. A szülők és az oktatás az aki igazán neveli az embert.. otthon iskolában meg tanulod a szabályokat, és a média meg kérdéses.. mert ez a neveléstől függ.. csak egy enyhe példa 5-10 évesen már simán oda ül és alatta a TV elé a gyerek.. amikor még elég befolyásolható.. és szerintem nem mind1 milyen műsort néz.. (amikor már meg is érti mit néz..) mert egy Mónika és hasonlók nem a legjobb példa de ha csak mesét néz az inkább kikapcsolódás de abból se mind1 hogy milyet.. Szóval tényleg a média is szerepet játszik de ez leginkább attól függ hogy a szülők milyen világképet alakítottak ki a gyerekben és hogyan nevelik..

| Xbox Series X | iPhone 13 Pro | BF5 | Forza Horizon 4-5 | Guild Wars 2 | Valami nagy okosság. |

Nagy részt egyezik a véleményünk de:

Ha rossz a háttér, vagyis családdal gond van, akkor a média sokkal jobban hat, destruktívabb. A te esetedbe a vár jó alapokra épült és nem vitte el a szél, de sz@r alap esetén... gondolom nem kell folytatnom.

Hazugságról:

Egy pszichológustól olvastam (asszem Popper Pétertől), ha másnak hazudsz, vagy a környezetednek hazudsz az baj. Ha magadnak hazudsz az nagyon nagy baj, főleg az életedet befolyásoló fontosabb dolgokban. Ő például írta, hogy mindig is zavarta az, hogy a páciensei döntő többsége soha nem mondta ki azt, hogy "igen ezt elcsesztem". Nem voltak magukhoz őszinték, felelősséget nem vállaltak. Az emberek nagy része a boldogtalanságuk okát külső körülményekben keresi.

Más hazudik:
Lehet, hogy most önzően fog hangzani, de ez legyen az ő gondja.

Az erős embernek nincs szüksége hatalomra, a gyönge jelleműt pedig tönkreteszi.

és különbenis: óvatosan az önmagunkkal szembeni őszinteséggel, mert akkor a többiekben is meglátjuk a hazugságot. onnan meg már csak egy lépés a szociopatává válás. de az is lehet, hogy hazudok.

Nem tudom, miért kéne frusztrálnia engem, hogyan viselkednek mások. Ha emiatt meggyűlölném őket, az szintén csak az el-nem-fogadás csapdája.

Ez az én véleményem, lehet, hogy megköveztek érte, de vállalom...
Szerintem a pszichológia csak áltudomány, emberek, akik pszichológusnak nevezik magukat ráhúznak dolgokra, amiket nem értenek meg dogmákat. Miközben egyáltalán nem tudnak objektívek lenni, hiszen talán még az őket befolyásoló tényezőket, régi mintákat sem értik/fedezték fel magukban... A pszichológia azt teszi lehetővé, hogy a felnőtt embereknek ne kelljen a felelősséget vállalniuk a viselkedésükért/tetteikért.

Igen, gyermekkorunkban a szüleink a felelősek értünk, de már 18 éves korunk előtt felelősek vagyunk azért, ahogyan viselkedünk, élünk, cselekszünk. Felelősek vagyunk a jelenünkért, mert egy sor cselekedet (amiket mi tettünk, nem más) vezetett minket ahhoz, amik most vagyunk, és ami most történik velünk. Ha 1-2 dologban máshogy döntöttem volna a múltban, most egészen más lehetne a jelenem. De ez miattam történt így!

Az intelligenciáról pedig engedjétek meg, hadd idézzek egyik kedvenc előadómtól Brian Tracy-től egy történetet:
"Nagyon sok emberről kiderült, hogy rendkívül intelligensek, de mivel negatív környezetben nőttek fel, egészen fiatalon beléjük nevelték, hogy nem valami nagy lumenek. Egy fiatalembert pl. nem biztattak továbbtanulásra, ugyanis egy csöppet sem tartották tehetségesnek. Később aztán kiderült, hogy az IQ-ja eléri a 175-öt. Ezt a hadseregnél állapították meg. Mikor leszerelt, 6-féle vállalkozásba kezdett, 28 éves korára multimilliomos lett. Csak azért, mert bebizonyították, hogy tehetséges. Az iskolában nem azért nem figyelt soha, mert nem volt elég intelligens, szó sincs róla. Hanem azért, mert mindent azonnal, első elmondásra megjegyzett, és rettenetesen unatkozott. "

Szép írás ... az embernek a saját magába vetett munkánál(önfejlesztés) nincs jobb befektetése, a baj az hogy néhányan annyira nem tartják semmire maguk(kicsi önbizalom az említett irreális példaképek miatt) hogy tudatalatti szinten sajnálják maguktól ezeket a dolgokat! Így pedig sosem kerülnek ki a gödörből.

szóval szerinted én azt mondtam, hogy "frusztrál" vagy hogy "meggyűlölöm"?
ha nem, akkor miért jutottak eszedbe ezek az érzések? akarsz beszélni róla?

Nem erről van szó. Amikor azt írtad, hogy valaki a mások hibái miatt lenne szociopata, akkor nekem arről az jutott eszembe, hogy ez nem ok-okozati tipusú összefüggés, hanem inkább személyiségzavar.

"Szerintem a pszichológia csak áltudomány... A pszichológia azt teszi lehetővé, hogy a felnőtt embereknek ne kelljen a felelősséget vállalniuk a viselkedésükért/tetteikért."

A kettő nem ugyanaz. Az, hogy valami része a tudományos gondolkodásnak, az nem baj - a probléma ott kezdődik, amikor ezt mindenek felett álló igazságként akarják kezelni. Itt lép át egy eredendően racionális szemlélet a dogma kategóriába, megkérdőjelezve az egész értelmét.

Ha másokhoz mérjük magunkat, miért feltételezi, hogy külsőségek alapján tennénk? Mindenkinek vannak példaképei. Az én példaképeim nagy államférfiak és nagy művészek. Amit elértek, az csak részben külsőség. Amellett teljesen békében vagyok magammal, és teszek rá, hogy a céljaim mennyire megvalósíthatóak avagy lehetetlenek mások szerint.

Nem mások másolásáról van szó, hanem arról hogy kellenek olyan emberek akik inspirálnak.
Itt nem a megfelelésről van szó, mindenki járja a maga útját és tanuljon és legyen nyitott. Az, hogy a halálakor a számla végén mi lesz az már az ő felelőssége....

Az erős embernek nincs szüksége hatalomra, a gyönge jelleműt pedig tönkreteszi.

Nem tudom, mennyi különbség van aközött, mikor egy aktuális celebhez, ideálhoz akarunk hasonlítani (ergo lemásolni), mint mikor egy jelentős történelmi személyhez, hacsak nem a példakép erkölcsi tartalma. Motiváció mindkettő, csak más az értékük. Nagyon hasonlóan működik a két dolog. Ha nem érem el a céljaim, egy utolsó senki maradok. Ám ettől nem kell szorongani, vagy bármi hasonló.

A különféle példaképek értéke is csak közmegegyezés dolga. Az életnek nincs konkrét értelme, így nem lehet azt mondani, hogy jó vagy rossz, csak hogy mennyire hasznos a társadalomnak egy általános szempontból.

A cikkből: "Szerintem az, hogy sokan rossz példaképet választanak és ehhez kapcsolódóan irracionális álmokat szövögetnek és ezt kivetítik a környezetükre is."
A világhír vagy az ország fölemelése is kellően irracionális elképzelés, nem? Mennyi az esélye? Mégis voltak, akiknek sikerült. Ha senki nem próbálná, mert olyan kicsi az esélye, soha nem következett volna be. Mindenre van esély, ezért nem lehet csípőből elítélni azokat sem, akiknek annyi cél jutott rövidtávra, hogy 50 kilósra fogyjanak.

Ah, elkalandoztam.

Itt (célok) jön be a mentalitás kérdése. Szerintem a Logout fórum ebből a szempontból reprezentatív: IT-t kedvelő, ám viszonylag tág érdeklődési körrel rendelkező, jórészt értelmiségiek látogatják és szólnak hozzá.

Sok cikk után elképesztő fikatenger érkezik. A kedvencem talmida cikke, nekem tetszett, de már közben röhögtem, mert tudtam, mi lesz a HSZ-ek között. És az lett...
Ugyanígy lásd indexes, bloghus fórumok.

Teljesen tisztában vagyok vele, hogy azért sem vagyok pesszimista, mert fiatal vagyok, és még nem történt meg velem valami, ami sokakkal megtörténik egy bizonyos korban (vagy nem).

Viszont elképedek azon, hogy itt aztán tényleg senkinek nem jó semmi, minden szar, mindenki hülye. Legalábbis az idősebbektől ezt látni. A fiatalabbakon nem, mert vagy nincs velük gáz, vagy egyszerűen csak semmi céljuk nincs az életben.

Akkor már azt mondom: Crystalheartnak igaza van, inkább legyen cél az ország fölemelése. Mert ha tudod, hogy lehet, kudarcba fullad, és ezt el tudod fogadni, akkor már nyugodt szívvel elégszel meg a kisebbel, és teszel kevesebbet, ám sikeresen ez irányba.

Mostanában sokat gondolkodom ezen, hogy nagyon rossz a helyzet, nagyon rossz, de pl. Erdély egyes részein ötször nagyobb a nyomor. A boldogság mégsem ezen múlik.
Egyszer hallottam egy statisztikát, miszerint a magyarok a japánok után a második legboldogtalanabbak a kiválasztott (fejlett) országok közül.

Lehet, hogy a mi készülékünk is rossz, nem csak az adás gyenge...

Ha nem érem el a céljaim, egy utolsó senki maradok.

Nem. Pontosabban nem fekete fehér ez a dolog, vagy igen - vagy nem.

Nehezen, de elérhető célt kell kitűzni, és a hozzátartozó rész célokat is meg kell határozni.
Hiába tűzném ki magam elé célnak, hogy 15 méter magas falat segédeszköz nélkül akarom átugrani, ez lehetetlen az izomzat felépítése miatt. Ez ugye eléggé nevetséges cél.

Azt kitűzhetem magamnak, hogy a világ legmagasabb hegyét légzősegédeszköz nélkül akarom megmászni. Ha ezt nem is érem el, garantáltan senki sem fog kiröhögni. Én leszek az az ember, aki légzősegédeszköz nélkül a legmagasabbra jutott.

A különféle példaképek értéke is csak közmegegyezés dolga.

Nem. Csinálhattok közmegegyezést, hogy egy mai celeb példakép. Nem hinném, hogy Pákót példaképnek fogadnám el. Aki meg igen, az nem az én gondom.

A világhír vagy az ország fölemelése is kellően irracionális elképzelés, nem? Mennyi az esélye? Mégis voltak, akiknek sikerült.

Talán nem közvetlenül a világhírt vagy egy ország felemelését tűztek ki célul önmaguknak. Valamit nagyon jól akartak csinálni, és jól is csinálták. Ezzel jött a világhír. Ezzel lehetett megsegíteni például Görögországot, az elmúlt évszázadban.

Tisztán emlékszem minden előző életemre, ezért nem hiszek a reinkarnációban!

Egyrészt magamról beszéltem, másrészt értelemszerűen olyan dolgokról, amiknek van némi esélye. A lefogyásnak, szép arcnak stb. manapság már van esélye akkor is, ha valaki mondjuk alapból túlsúlyos és átlagos. Ha ez a célja, lelke rajta. Más kérdés, hogy társadalmilag teljesen mindegy.

Ami pákót illeti, közmegegyezés szerint szánalmas, ilyennel nem lehet példálózni. Pont erről van szó. Természetesen közmegegyezés alatt az intelligensebbek véleményét értem, hiszen láthatjuk, hogy az általános közmegegyezés nem feltétlen vezet jó eredményre (pl. választások). És itt is csak arról beszélhetünk, hogy egy adott társadalomban a fennálló értelmiségi réteg szerint mi az, ami hasznos.

"Talán nem közvetlenül a világhírt vagy egy ország felemelését tűztek ki célul önmaguknak." - Én sem. Ez közvetett dolog. De attól még cél lehet. (És még ezeket is követhetik magasabb rendű ideák.)

[ Szerkesztve ]

Példaképet, szerintem nem azért választunk, mert közmegegyezéssel követendő példának tartják sokan. Minden tiszteletem József Attiláé, de példaképnek sohasem választanám. (Ne csak Pákót emlegessem.)

"...hogy egy adott társadalomban a fennálló értelmiségi réteg szerint mi az, ami hasznos..."
Hibás megközelítés. A társadalom egy rétegét nem lehet kiemelni, hogy az tudja, a többieknek meg 'pofa alapállás'.

(És még ezeket is követhetik magasabb rendű ideák.)
Ezt hívják álmodozásnak.

Tisztán emlékszem minden előző életemre, ezért nem hiszek a reinkarnációban!

Álmodozás és álmodás közt van némi különbség. Az álmodozóban szertelen vágyszikrák hajtják az embert, de valójából maga sem hiszi, hogy sikerülhet. Az álmodó szentül hiszi, hogy véghez is viheti a tervét. Hiszen volt, akinek sikerült!

"A társadalom egy rétegét nem lehet kiemelni, hogy az tudja, a többieknek meg 'pofa alapállás'."
Modern demokrácia fail. Sajnálatos, hogy aki ma hatalomra akar kerülni, kénytelen ferdíteni és csúsztatni, mert számolnia kell azzal a 80% birkával, akiket könnyű befolyásolni.

József Attilát hoztad föl, de neki a művészetét tartják mesterműnek, és ez lehet követendő, tanulmányozandó példa. Életútjának ismeretére költészete megértéséhez van szükség. Persze nem is azért választjuk példaképnek őt vagy mást, mert sokan egyetértenek a zsenialitásáról, de ezt én nem is mondtam. A közmegegyezést csak ott hoztam föl, hogy mi alapján dönthetjük el, az adott példakép mennyire értékes, erkölcsileg hol áll. Például a klasszikus zene értelemszerűen magasabb szinten áll, mint a mai tucatzenék, és eme megállapítást nem bízhatjuk a műveletlenek tömegére.

Viszont elképedek azon, hogy itt aztán tényleg senkinek nem jó semmi, minden szar, mindenki hülye. Legalábbis az idősebbektől ezt látni. A fiatalabbakon nem, mert vagy nincs velük gáz, vagy egyszerűen csak semmi céljuk nincs az életben.

Azért érdekes amit mondasz, mert ez nem a korral jár. Abban van valami, hogy az emberek egy része a lelkes ifjúkor után megkeseredik, de ez kapcsolatban van az eredeti cikkel: nem tudtak megbékélni magukkal. Ugyanakkor nagyon sok velem egykorú (középkorú) van, aki újabb cél tudott találni magának és optimistán szemléli a világot.

Bocs, de nagyon furcsa életszemléleted lehet, ha csak félmilla után látod meg a szépet a világban.

Nekem tetszik amit írtál, de félek, hogy az emberek többsége csapásként élné meg a kényelmes életfeltételek csökkenését és az agresszív hajlamúak inkább mozdulnának egy erőszakos megoldás felé - a többiek kárára. A me first szemlélet, ahogy az angol mondja, elég erősen tettenérhető a társadalomban.

A faj fennmaradása számomra túl szimpla "cél" volna. Az ember nem azért épít kultúrát, hogy a faj fönnmaradjon, ezen szerintem már rég túlléptünk. A fönnmaradáshoz elegendő az is, ha középkori körülmények közt tengődik a pármillió ember évezredeken át, de ezen már túl vagyunk. Másrészről, az emberiség fennállása is csak bizonyos nézőpontból szemlélve fontos, ez sem egy általános, magasabb rendű cél. A Maslow-piramist kidobhatjuk, ha egy olyan szellemű nép kerül nehéz helyzetbe, mint pl. a régi magyar. Mikor időről-időre elnyomás alatt élt a nép, akkor félretették a közvetlen vágyat a biztonság vagy az alap megélhetés iránt, és fellázadtak. A vezetőknek fontosabb volt a szabad élet, a kultúra és a becsület, mint hogy biztosan jóllakjanak. Felmerült a nemzethalál képzete is ("Vagy jőni fog, ha jőni kell, A nagyszerű halál"), de vállalhatónak vélték, ha a tét a nemzet szellemi szabadsága. Ez a vágy képes még a lehetetlen helyzetben is hajtani az embert, mint amilyen az '56-os szabadságharc is volt, pár felkelő a szovjet birodalom ellen, vagy mint amilyen Zrínyi kirohanása Szigetváron.

Én is így élek. Inkább nem eszem, inkább nem is élnék, de a szellemi szabadságot, a kultúrát nem adom föl. Ezért állok értetlenül azelőtt, mikor például megkérdőjelezik egyesek, hogy ha kevés a pénz ételre, miért van internetünk? Hát mert az internet, mint kultúraközvetítő közeg, számomra most fontosabb, mint hogy mindig jóllakjak. Ha hirtelen nem volna rá lehetőség sem, beletörődnék, de így, hogy van, nem tehetek másként. Úgy vélem, amikor az ember eljut oda, hogy a fennmaradása másodlagos a kultúrával szemben, roppantul fölemelő érzés. Már nem érzem szükségét annak, hogy gyereket nemzzek, vagy hogy betegesen ragaszkodjak az élethez és egészséghez. A fennmaradás számomra nem lehet cél, csak eszköz, hogy tovább éltessük az örökséget, amit őseink létrehoztak. Ahogy a gazdagság vagy népszerűség szintén csak az eszközpalettán szerepel, vagy inkább, nem is tudom, az elemek elvesztették a prioritási sorrendet. Nem egyértelmű, hogy a kellemes túlélésért akarok kultúrát, avagy hogy a kultúráért a túlélést is feladnám.

Csupán azért mondtam el ezt, hogy rávilágítsak, nem követhet mindenki egy általános célt, de a végeredmény attól még lehet egy közös pont.

Vagy nem. Érdekes antiutópisztikus felvetés, hogy valaki hasonló elvek alapján pusztítja el az emberiséget, hogy megmentse a kultúra esszenciáját a romló jövő elől. Vagy ha hatalmában állna, akkor inkább leváltaná az emberiséget mondjuk droidokra vagy új életformákat indítana el a jövőbeli továbbfejlődés reményében, hogy megóvja a világot az embertől. De ah, csak elkalandoztam, ez a készülő regényem egyik alapeleme: a regény az abszolút földi világvége képével kezdődik.

[ Szerkesztve ]

Ha valaki gazdagságban nő fel, csak a szívén múlik, meglátja-e a világ problémáit. Széchenyi például főnemes volt, az ország egyik legnagyobb birtokosa.

#28 UnA:
Szerintem cél nélkül nem sokra lehet vinni. Szóval azt mondod, van, aki úgy van kiégve középkorára, hogy korábban sem voltak céljai, nem volt motivált, eltökélt stb.?

#30 Kassadin:
Pont erre gondoltam. A "fiatal vagy még, majd ha idősebb leszel, te is meglátod, hogy..." kezdetű mondatokra.
Bizonyára azért mondod ezt, mert te magad is hasonló helyzetben vagy: úgy érzed, nincs elég pénzed, belefáradtál a dolgokba, nem látsz vidám jövőt stb. Tehát nem vagy boldog.
Természetesen én ezt nem akarom megkérdőjelezni, mert ki vagyok én ahhoz.

Viszont az én életemnek a célja nem a gazdagság, hanem a boldogság (meg ki tudja, még mi), és foglalkoztat ennek kulcsa.
Pontosan az a kérdésem, hogy vajon hogyan és miként függ az ember boldogsága az anyagiaktól? Magyarország globális léptékben egy fejlett ország. Sajnos eddig nem jártam sok helyen a világon, de láttam, hogy Romániában a minimálbér 40.000 Ft, illetve tudjuk, hogy bolygónk népességének jelentős része napi akár 200 Ft-nál is kevesebből él.

Nincs az az Isten, hogy az legyen a helyzet, hogy ők egyáltalán nem lehetnek boldogok. Ugyanígy viszont akkor a "szegény, kiégett, sanyarú sorsú, pesszimista" magyar embereknek is minden esélyük megvan erre.

Nagyjából érthető, mire gondolok? Természetesen most nem, mint gazdag ember akarok prédikálni. Nem havi fél milliót keresek, de van annyi pénzem, hogy mindig tudjak mit enni.

#36 Crystalheart:
Már nem érzem szükségét annak, hogy gyereket nemzzek, vagy hogy betegesen ragaszkodjak az élethez és egészséghez.
Hát, eddig a transzcendens szintig nekem még nem sikerült eljutni. Szeretnék élni, egészséges lenni, és gyereket nemzeni.

Mindenesetre én is csak reménykedni tudok, hogy a következő ötven évben nem valósul meg az antiutopisztikus cyberpunk jövőkép...

#37 Kassadin:
"A legtöbb ember megelégedne már azzal is, ha megtudna élni normálisan."
Aki napi egy dollárból él, az napi másfélben, aki százból, az százötvenben, aki ezerből, az ezerötszáz dollárban látja a "normális megélhetés" kulcsát. Vagy sarkítok, mert ez butaság, de te keresel 100.000 Ft-ot, pedig 150.000-t szeretnél?

[ Szerkesztve ]

A szíve (persze átvitt értelemben, agyban dől el) nagyban függ a neveltetéstől, ez tény.

Prophetic: Én is szeretek egészséges lenni, és sokáig élni is szeretnék még, de egyrészt ezek miatt fölösleges aggódni, másrészt nem ezek állnak no.1 helyen. Az emberi elmében az a csodálatos, ami megkülönböztet minket az állatoktól, hogy átérzi mások helyzetét, képes az öntudatos empátiára és önzetlenségre. Az állatok ösztöneik szerint cselekednek, az igazi ember az ideái szerint.

Édesanyám betegesen ragaszkodik az egészséghez (egészséges életmód mániás), és most látom, hogyan veszíti el, amit annyira féltett egész életében. Épp ezért is eldöntöttem, hogy ez nem lehet cél, az egészség is egy eszköz a hosszú életre, az élet pedig eszköz, hogy ezalatt a társadalom hasznos tagjává váljunk, és halálunk után jó örökséget, kellemes emlékeket hagyjunk az utókorra. Mert csak az emlékek azok, amik az emberiség végéig élhetnek.

Az egyetemes boldogságot keresni értelmetlen. Mindenkinek mást jelent. Mindenkinek mást kell elfogadnia ahhoz, hogy megbékéljen. Ezen még talán én sem vagyok túl. Ám ez talán olyasmi, mint ami a cikkben is szerepel: ami nem beletörődés, hanem elfogadás. Mint mikor eltávozik egy szerettünk, de nem azért sírunk, mert sajnáljuk magunkat. Ugye, milyen nehéz?

[ Szerkesztve ]

"Ehhez azonban az kell, hogy magunkkal szemben őszintének kell lennünk és be kell ismernünk kíméletlenül és lehetőség szerint objektíven a hibáinkat. Ez a folyamat egyik része. A másik része pedig, hogy hallgassuk meg barátaink, tanáraink, kollégáink, rokonaink kritikai észrevételeit."

Pontosan ez nem jellemző sokaknál, mivel mindenki "mindent tud" manapság. Kiemelhetném a fiatalokat főként, de náluk ebben ténylegesen benne van a nevelés kérdése is.

Én annak idején kaptam két nagy pofont, ha nem gondolkodtam és hülyeséget csináltam Viszont ezt a mai napig sem bánom!

.

Olvasmányos, de furcsa írás, persze nehéz ennyire zanzásítani egy témát, és ezért a súlypontok megfogalmazása sem egyszerű.
A "jó mesterek/példaképek" szerepe kifejezetten túlzó, már-már isteni tudással vannak felvértezve, hiszen "objektíven" tudnak megítélni. Ahhoz, hogy ezt megtegyék, minden gondolatodat, lelki rezdülésedet ismerniük kell, ezt pedig elképesztő nehéz megvalósítani. Parciálisan igaz lehet a dolog, bizonyos helyzetekben ez tökéletesen működhet, de átfogó módon nem hiszem.

Azért köszönöm, gondolatébresztő volt.

(Kár a helyesírási hibákért, egy picit elvett az értékéből...)

Azt az "átfogó módot" művészetnek hívják.

Inkább Aczél elvtársnak (hívták), mégpedig a fővárosi kultúrpolitika terén...

Valószínűleg elbeszélünk egymás mellett. Az igazi műalkotás azért egyetemes, mert szinte minden embernek tud mutatni valamit. Az egyén a saját életének, érzéseinek tüneményeit láthatja benne, ha hajlandó vele foglalkozni. A jó mű mindenki számára értékes lehet, csak rajtunk múlik, hogy meglátjuk-e benne a szépet és a tanulságot. Így a művész az alkotásai által válik példaképpé, tanítóvá, még ha nem is feltétlen úgy gondolunk rá.

Igen, értem mire gondolsz, és én tényleg nem erről írtam. A mesterek, példaképek természetesen lehetnek alkotások, gondolatok, könyvek is, de ezek közül egyik sem objektív módon ad valamit, hanem a befogadó és a mű között kialakult viszonylat mezsgyéjén. Az egyetemlegességet pedig nem ilyen módon értettem, hanem arra gondoltam, hogy nincs olyan "mester" - akár ilyen átvitt értelemben is -, aki átfogóan és objektív módon tudja az egyént megítélni.

De miért is kellene? Példakép az is lehet, aki több száz vagy ezer éve halott, az pedig nem nagyon ítél meg már senkit sem. Az egész folyamat fordított, a kommunikáció nem szükségszerűen kölcsönös, inkább egyirányú. A kérdés, hogy a tanítás mennyire egyetemes és időtálló.

Ha észrevetted, épp ez volt a kritikai megjegyzésem a cikkel kapcsolatban Tehát ezt nem én írtam, hanem a szerző, ezt én is máshogy gondolom.

A kommunikáció pedig csak akkor egyirányú, ha passzív befogadásról van szó, szerintem ez a tanulás nehezebb módja, hiszen itt az az egyén saját kognitív folyamataira van bízva. Az egyetemesség és időtállóság pedig nagyon messzire vezető kérdések...

Persze, alkotáskor csak sejtésünk lehet, vajon mennyire sikerül majd jól, sőt, ma már a piaci tendenciákat is bele kell kalkulálni. Mondjuk ma már van lehetőség piackutatásra, meg miegyéb, de az alkotás alapvetően épp olyan egyirányú, mint a mű élvezete. Persze, ha művészetről beszélünk. Amikor párbeszéd folyik mester és tanítvány, avagy példakép és egyén között, akkor azt hiszem, nem művészetről beszélünk.

Ja igen, akkor értem már, valahogy arról a mondatról a cikkben elfeledkeztem, így egészen más értelmet nyer a dolog.

Szerintem az alkotás nagyon sok esetben párbeszédre épül, ha nem is a szélesebb közeggel, hanem egy szűkebb alkotói vagy befolyásoló csoporttal, legyen az írók, festők vagy más művészeti ág csoportja, de sokszor nem is szükséges hogy azonos ágat képviseljenek az alkotói folyamatban résztvevők. Nagyon kevés igazi magányos művésszel lehet találkozni manapság, főleg ebben a rohamosan hálózatosodó világban. De magában a művészetben is egyre többször jelenik meg a kommunikáció, gondoljunk a street art különböző formáira, melyeknek néha a szubsztanciáját adja meg maga a párbeszéd

Köszi az észrevételeket. (Sajnos a helyesírás kérdése jogos.)

A dolgot két felé kell választani:

Vannak akiktől közvetve tanulhatunk csak. (pl.: meghalt, vagy térben és időben nem megoldható a találkozás)

Vannak akiktől pedig közvetlen.

"A "jó mesterek/példaképek" szerepe kifejezetten túlzó, már-már isteni tudással vannak felvértezve, hiszen "objektíven" tudnak megítélni. Ahhoz, hogy ezt megtegyék, minden gondolatodat, lelki rezdülésedet ismerniük kell, ezt pedig elképesztő nehéz megvalósítani. Parciálisan igaz lehet a dolog, bizonyos helyzetekben ez tökéletesen működhet, de átfogó módon nem hiszem."

Az objektív megítélés viszonylagos, én az írásomban arra értettem, hogy önmagunkhoz képest tudnak objektív képet adni.

Az erős embernek nincs szüksége hatalomra, a gyönge jelleműt pedig tönkreteszi.

- Mester ez nem történhet meg veled neked uralkodnod kell itt a földön miért mondod hogy meg fogsz halni?
- TÁVOZZ TŐLEM SÁTÁN! Mert nem az Isten szerint gondolkozol hanem az emberek szerint!
Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát vegye fel keresztjét és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét elveszti aki pedig elveszti ai életét ln értem és az evangéliumért megmenti azt. Mert mit használ az embernek ha az egész világot megnyeri de lelkében kárt vall? Mert mit adhat az ember váltságdíjul lelkéért?
Ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet e bűnös és parázna nemzedék előtt, azt én is szégyellni fogom az én mennyei atyám előtt.

Ha valaki első akar lenni közületek legyen mindenki között az utolsó és legyen mindenkinek a szolgája. Mert az ember fia sem azért jött hogy neki szolgáljanak hanem hogy Ő szolgáljon másoknak és váltságért adassék sokakért bűnöknek bocsánatára

Theof

Környezet, média agymosás, tömeg akarat.

•

Az egyik legszebb és legértékesebb rész Jézus tanításai közül.

"hacsak nem jön a jó tündér break utasítás képében..."

A média napjainkra hatalommá vált.
Sok hülye a köbön. De aki a képernyőn üde, szép és a tévéről idióta önteltséggel vigyorog
a parasztjának az arcába, az a valóságban a drogoktól eltompult agyú, csökevényes
intelligenciájú, magát elitnek képzelő pojáca, aki nagyobb lúzer mindenkinél, mert a
mára társadalmi sztereotípiákká vált imázs képviselője akar lenni, nem ember!

Egy romlott társadalom süllyedő hajóján festi elénk egy cukormázas, trendi világ illúzióját.
Pénzért persze mindent. Ez a mai média. Egy pénzzel kitömött báb, ami helyettesíteni akar
egy képzett, művelt társadalmi elit réteget.

A probléma az, hogy sokan ezen nőnek fel.
A mai oktatás és a média kondícionálja és korlátok közé szorítja az embereket, nem tárja fel az élet valódi értelmét és célját.

[ Szerkesztve ]

Még nem olvastam át az egész topicot, de nagyon tetszik!
Szerintem is az a baj ma, hogy általános értékválság van, ennek pedig az az oka, hogy az emberek önmagukkal vannak leginkább elfoglalva, és egymás fejét is ezzel tömik (önmegvalósítás, kiteljesedés, saját fejlődésed). Ha ez lenne a cél, Istennek biztos nem okozott volna gondot, hogy mindenkit egy saját bolygóra teremtsen, azonban - az akkor még egészséges szellemmel rendelkező - Ádám nem érezte jól magát egyedül. Hoppá! Ma sokan megpróbálják ezt, aztán csodálkozunk, ha besülnek, megkeserednek (és a válások miatt anyagilag is tönkremennek).

Széles körű tapasztalat, hogy akkor fejlődik az ember, ha cselekszik (jót, helyes dolgot, másokért), nem akkor, ha csak gondolkodik erről. Ha pedig a másik kárára cselekszik, az is nyomot hagy a személyiségén. A Bibliában található törvények mindegyike is azt a célt szolgálja, hogy az emberek együtt jól tudjanak élni, jó legyen a kapcsolatuk, anyagi életük stb.
Több vallás ezt kényszeríteni igyekszik, amiből képmutatás lesz, mert az emberek nem változnak meg belül, csak ezt várják el egymástól. A legnehezebb az értékrendet és a cselekedeteket összeegyeztetni, és ez mindenkire igaz. Amikor a képmutatás kibukik, tömegesen kiábrándulnak az emberek a vallásból, és mindenfajta értéket, amit az hirdetett, elutasítanak, és kész az értékválság. Ez jellemző ma Európára (és átterjed Amerikára is), ezért pl. a kultúránk rendkívül sérülékennyé vált az ideológiai hadviseléssel szemben, amit az egyre sűrűsödő terrorcselekményekből is látni, illetve a szélsőségek megerősödéséből, ami szintén EU-szintű jelenség.
A ilyen értelemben vett "vallás" életképes alternatívája az olyan hit/közösség, ami motivál ahelyett, hogy tiltana, és képes valóban értéket közvetíteni, az emberben valódi változást elérni. (A Biblia szerint ilyet ember nem tud elérni, csak ha rendezi a kapcsolátát Istennel.) Szerencsére erre is van példa (Magyarországon és Amerikában különösen), és mindig is volt a történelemben, még ha sokszor üldözték is.

[ Szerkesztve ]

Megjelentek! : MFD3 és MFA3 || bkercso HiFi készülékek: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/bkercso/keres.php?search_exac=0&search_title=0&usrid=341946&buying=0

Én nem vagyok hívő és közösségbe sem igazán járok, de évekkel ezelőtt akarattal teljesen megváltoztattam magam mindössze néhány hónap alatt. És nem csak mondom - fejembe vettem, hogy "mostantól ilyen leszek", és olyan lettem. Ilyen szempontból nem lennék jó drámai karakter, mert elmaradt a karakterfejlődés legtöbb lépcsője, túl hirtelen volt az ugrás, de nem bánom, a karaktereimet úgysem magamról mintázom, legalábbis teljesen biztosan nem.

[ Szerkesztve ]

Ha tartós a változás és nem igényel folyamatos erőfeszítést, akkor jó.

Megjelentek! : MFD3 és MFA3 || bkercso HiFi készülékek: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/bkercso/keres.php?search_exac=0&search_title=0&usrid=341946&buying=0

Perszehogy. Én azt vallom, hogy az igazi ember képes uralni a jellemét, a szándékait, csak a kivitelezésnél adódhatnak problémák. (Pl. azt hiába határoztam el, hogy leszokom a szórakozottságról, pont önmaga miatt nem tudok. Ellenben a túlérzékenységről való leszokás csak egy gondolatig tartott.)